13 éve a legrosszabb negyedév az Apple-nél

A világ legdrágábbra értékelt technikai vállalata az Apple, tegnap adta ki a negyedéves gyorsjelentését, ami nagyon gyászos adatokat tartalmazott.

Utoljára 2003 első negyedévében kellett az Apple-nek csökkenésről beszámolnia. Akkor még a PowerMac volt a cég legkeresettebb terméke, nem vezették még be az iTunes zeneboltot.

Most egyértelműen az Iphone az, ami a cég fejőstehene, ez felel a bevétel közel kétharmadáért és profit több, mint kétharmadáért.

Amennyire sikeres az Iphone-ok eladása, annyira sikeres az Apple is.

Elemzők már régóta figyelmeztettek, hogy a cég eredményessége túlságosan függ az Iphone sikerétől, kezd a cég némileg a one-trick pony cégekre emlékeztetni. (Olyan cégek, akiknek csak egy-egy igazán sikeres terméke van.)

Most 16%-kal 51,2 millió darabra estek az Iphone eladások az elmúlt negyedévben, az emberek úgy tűnik már nem rohannak venni egy még újabb Iphone-t, ahogy ezt eddig tették. A konkurencia is egyre erősebb, egyre több kisebb telefongyártó jön ki csúcskategóriát képviselő telefonokkal nyomott áron.

A tabletek eladása is tovább esett, 19%-kal kevesebb talált új gazdára (10.2 millió darab).

A Mac-ek eladása még a PC piac zsugorodását is “túlteljesítette”, 12%-kal fogyott kevesebb belőle. (A PC piac “csak” 10%-kal zsugorodott egy év alatt.)

A bevétel 13%-kal zuhant, a profit ennél sokkal jobban, 22%-kal. Két számjegyű bevételcsökkenés nem volt a cégnél 2001 ősze óta.

Az erős konkurencia mellett az erős dollár sem tett jót az Apple-nek, ahogy a kínai eladások 26%-os zsugorodása sem.

A most bejelentett “olcsósított” Iphone SE-től is sokan tartanak, mert bár az eladási darabszámot növelheti, de könnyen kannibalizálhatja a többi terméket, vagyis az emberek majd inkább az olcsóbb terméket fogják választani, így tovább csökkentve a profitot.

Az Apple már többször élt át nehéz időszakot, ezekből mindig egy-egy új slágertermék tudta csak kihúzni, mint az Ipod, az Itunes, az Iphone és az Ipad. Azonban ezek mind Steve Jobs-hoz köthetőek és pillanatnyilag nem látunk semmi olyan terméket, ami olyan forradalmi áttörést hozna a cégnek, mint a fenti termékek. Mert így 9 év után az Iphone már csak egy a sok jó telefon közül és az Ipad is csak egy jó tablet a sok közül.

Sokak szerint az Apple rálépett arra az útra, hogy csak egy egyszerű osztalékrészvény legyen, azonban ha ez tényleg megtörténne, a befektetők csalódottak lennének, mert az árazása ennél lényegesen magasabb.

Persze korai még temetni a céget, eddig számtalanszor feltámadt már az elmúlt közel 20 évben egy-egy forradalmian új termékkel. Talán most is készül valami titokban. Azt se felejtsük el, hogy egy negyedévről van szó, nem biztos, hogy ez már a vég kezdete.

Share

102 hozzászólás

  • Stanlee

    Sajnos elore lehetett tudni, hogy egyszer megszunik a folyamatos novekedes az Apple-nel is. Nem kell temetni oket, csak helyrekerul minden. A telefon is olyan, mint a laptop. A 8 eves laptopom akkoriban csucsgep volt, jo dragan. Igaz ma mar nem er semmit se hasznaltan, de azokra a feladatokra, amikre hasznalom, boven elegendo. A telefon is ugyanilyen. Mostanaban azert mar nem jonnek ki olyan extra funkciok az iPhonenal sem, amik miatt evente, ketevente kellene cserelni. Nekem volt iphone-om is, most egy olcso androidos keszulekem van. Ugyanazokat az appokat hasznalom, nincs semmi olyan funkcio, ami miatt egy 5-600 eurot az Apple telefonert ki kellene adnom.

    Engem jobban zavar az, hogy az Apple-nak most olyan forradalmian nagy otletei nincsenek, pedig biztos dolgozik ott par kreativ ember…

  • Jenő

    Az utolsó mondatodban van a pont. Félretettem erről egy nagyon jó cikket

    Jenő, egy ilyen cikket bárki talál több százat, aki rákeres a témára.

  • gaborr

    Én sem rohanok mindig új IPhoneért, de az iOS az ami számomra megadja azt amire szükségem van. Most egy Iphone 5 tulajdonosa vagyok és már jópár éve használom. Idén csak azért gondolkodtam el az Iphone SE-n mert végre kijöttek egy normális méretű telefonnal (értsd kicsi). Tény, hogy a régi is tudja azt amire szükségem van, ami miatt érdekes számomra, az a hosszabb üzemidő, amúgy nem cserélném le. (mondjuk még mindig nem tettem meg 🙂 Az apple lufi egyértelműen ki fog pukkanni. (Ez az esés még nem az volt, majd talán amikor rákényszerítik, hogy fizesse be az adót)

  • Jenő

    http://kiszamolo.hu/13-eve-a-legrosszabb-negyedev-az-apple-nel/#comment-76820

    Bocs, határozottan tiltakozom. Ez egy kivételesen nagyon jó cikk. És legalább nem arra a kaptafára megy, mint amire az összes többi komment fog itt pörögni a témában, ahogy látom.

  • Balint

    “Utoljára 2003 első negyedévében kellett az Apple-nek csökkenésről beszámolnia”

    Tehát az elmúlt 13 évben nem volt olyan negyedév, amiben csökkent volna az eladás az elmúlt év ugyanahhoz időszakához képest?
    Ez azért nem tűnik olyan hatalmas tragédiának, főleg ha egy telefon életciklusából indulunk ki. Az a csoda, hogy eddig nem történt visszaesés, akkor sem, amikor pl. nem adtak ki új telefont.

    Nem inkább egy természetes korrekcióról van itt szó?

    Igazából az a kérdés, hogy rálép-e arra az útra az Apple, ami történt a Nokia-val, amikor az elkényelmesedés miatt csak technológia-követők lettek. Ettől félnek inkább a részvényesek, nem?

    Egyébként az Apple az autóiparban is terjeszkedik, szóval látni törekvést a piaci szegmentálásra.

  • zs

    Kb. fél-egy éve röppent fel először a hír, hogy az Apple saját autón dolgozik. És azt se feledjük, hogy borzasztó készpénzmennyiségen ülnek.

  • delspam

    Ugyanaz kezd lezajlani, mint a pc, a laptop ágon is, a közepes készülékek is bőven kielégítik egy átlagos felhasználó igényeit, teljesítményben, esztétikában és árban is. Vagyis szükségtelenek a folyamatosan megújuló évente cserélendő eszközök. Az Apple saját magát hozta nehéz helyzetbe de így van ezzel más öreg IT cég is pl az MS, 1 termék, 1 koncepció (legalábbis húzó ágazatként), nem is találja a fogást sem a telefon szegmensben, de még az oprendszerben sem, talán a win10 hozott változást, bár szerintem korai még temetni az újra és újra telepített win-ek korát.
    Egyébként a kisebb kijelző jó ötlet az Apple részéről. Azt a biciklit erősen túltolták a nagy versenyben(a többiek is).
    Szvsz a következő igazán jelentős áttörést az akkumulátor technológiában való valódi előrelépés hozza majd..de ez sok tényezős és iparágak is egymásnak feszülnek szóval várunk míg kitalálják és lemeccselik.

  • Kiszamolo

    Zs, nem ülnek hatalmas pénzhalmon. Rengeteg pénzük van külföldön amit nem tudnak hazavinni, mert le kellene adózniuk 35%-kal.

    Még a részvényvisszavásárlást is csak hitellel tudják megtenni, rengeteg kötvényt kénytelenek kibocsátani.

    Az a pénz külföldön mintha nem is lenne.

  • hacktiv

    “Engem jobban zavar az, hogy az Apple-nak most olyan forradalmian nagy otletei nincsenek, pedig biztos dolgozik ott par kreativ ember…”

    @jeno szerintem pont ez a mondat nem igaz Stanlee kommentjéből (a többi pedig igen), és erre pl. az elektromos autó fejlesztés egy jó példa.

  • parizer józsi

    Valószínű itt több tényező játszik egyszerre szerepet.

    1. A jelentősen túlárazott Apple-készülékek különféle akcióknak köszönhetően már nagyon széles réteg számára elérhetőek, a termék presztizs-jellege erősen megfogyatkozott, “villogni” már nem lehet vele. (Ugyanez látható pl. az LV táskáknál – amit annyira hamisítanak, hogy voltaképp már kínos vele megjelenni).

    2. Jelentősen fejlődött az évek során az Android platform.

    3. A készülékek szolgáltatáskínálata a többséget kielégíti, nincs ok azonnali cserére – plusz túl gyorsan jönnek ki a modellek, a 2 éves szerződésekben (nyugaton is!) ülők nem tudnak cserélni.

    Nem is baj, hogy kezd ez a lufi leereszteni, sok ismerősöm került nagy gondba messze erőn felül, ész nélkül, havi 20.000 forintos díjcsomagra vett telefonkája miatt.

  • gaborr

    @kiszamolo tényleg, azt tudjuk, hogy ez az offshore kp ez tényleg létezik-e? az auditált, hogy a bahamákon, kajmán szigeteken mennyi pénzt tartanak, vagy csak mindenki gondolja/sejti, és tényleg lufi az egész?
    milyen menő lesz amikor ezek a kis országok is úgy döntenek, hogy akkor ezekre a pénzekre adót vetnek ki 🙂

  • Tamas

    Sziasztok,

    Az apple eredménye elmaradt a várakozásoktól. A cég jelenleg a legnagyobb technológiai cég.
    Az elmúlt 20 évben forradalmasitotta a személyi számitógépek, a lapptopok , a mobil telefonok piacát, mellette forradalmasitotta a digitális zene és videó hozzáférést és vásárlást.
    Az egyik legújabb terméke az apple watch már az első évben képes volt a FitBit és más hordozható eszközök piacán piacvezető szerepet szerezni.
    Véleményem szerint az apple siker története nem ért véget, de a lassúló világgazdasági aktivitás miatt a prémium kategóriában az értékesitések nyilván csökkenek. A legtöbb részvény index hisztorikusan túlértékelt és nagy valószinűséggel a következő években komoly korrekció után nézünk. Valószinünek tartom, hogy az apple árfolyama képes lesz 20,30 esetleg 50%-os korrekcióra, de egy 20%-nál nagyobb korrekciót a részvény vásárlására kell felhasználni.

  • joosbalazs

    Ennek szerintem az a legfőbb oka, hogy nem igazán lehet már hova fejlődni a mobilok piacán.
    Ebből kifolyólag semmi különösebb oka nincs senkinek lecserélni az eddig tökéletesen működő 5S-ét, vagy 6-osát, 6Plus-át…
    Konkrétan az utóbbi években az összes komolyabb készülék képes 4K-ban rögzíteni, 120-240fps-el videózni. És még ezeket a funkciókat sem használja ki, csak egy nagyon kis réteg. De ez valahol érthető is. Amíg fél meg egy giga mobilnetekkel rohangálnak az emberek az utcán, 16-64giga háttérrel rendelkeznek a készülékükön, addig semmi értelme úgy videózni, hogy egy néhány perces film 10 gigára rúg… Pazarlás. Otthon meg nincs min megnézni.
    Szóval szerintem ez a gond nem csupán az Apple problémája. Nem nagyon találja az irányt senki, és ez nyilván az egyik legerősebb gyártónál rúgja ki magát a leginkább.
    Aztán majd jön az 5G! 2giga mobilneted 10 másodperc alatt elhasználhatod.

  • tgwh

    Egy-két előnye van az iPhone-nak, méghozzá hogy stabil, gyors, magas szintű hozzá a támogatás. Csúcscucc ha úgy tetszik. Ezt meg kell fizetni, úgy látszik eddig tartott ki, ha lenne egy nagy ötlet, újra a csúcson lennének.
    Az androidos telefonok azért sokkal kevésbé optimalizáltak, mivel rengeteg gyártó és szoftver van.

  • Kiszamolo

    Tamás, az a baj, hogy jól írod, minden múlt idő. Ahogy Steve Jobs is, aki mindezek kvázi atyja volt.

    Semmi újjal nem jött ki a cég már lassan 7 éve.

    Az Apple watch jóval az androidos órákmután jött ki és olyan nagy sikertörténet nem lehet, mert nem meri elárulni az Apple, mennyit adnak el belőle.

    Ha volna mivel dicsekedni, nem fognák vissza magukat.

  • pupeteer

    @kiszamolo : a valosag ezzel szemben az, hogy az android orak kb. 10%-os piaci reszesedessel rendelkeznek, mig az apple watch vezeti a kategoriat

  • Kiszamolo

    Pupeter, furcsa mód még egyszer sem merte publikálni az Apple, mennyi órát adott el.

    Pedig ismerve a céget ez csak egy dolgot jelenthet.

    De tegnap jött ki a gyorsjelentés, keresd ki belőle, mennyi az eladott órák száma.

  • Gyula

    Nekem technikai szempontbol az az erzesem, hogy mara “tul jok” lettek a hardverek.
    Sem mobilban, sem PC-ben, sem tabletben nincs olyan merteku avulas, ami a cseret indokolna.
    Egy iPhone 3-4 is tökeletesen megfelelne szamitasi kapacitasban a mai elvarasoknak, csak a SW-es tamogatas hianyzik aloluk.
    A tablettekkel is ugyanez van. Aki akart, az vett mar maganak. Mivel a bennuk levo HW ma is teljesen jol teszi a dolgat, igy lecserelni sem fogjak egy – valljuk be, hogy kinezetre – ugyanolyanra.
    A PC/Notebook vonalon ugyanez a helyzet.
    Ma mar a legolcsobb PC is maximalisan teljesiti egy atlagos ember szuksegleteit.
    Igaz a PC eseteben ott a gond, hogy ezeket az elvarasokat egy okostelefon/tablet is teljesiti.
    Facebookot nyomogatni, email-t olvasni meg Youtube-ot nezni nem kell PC.
    Jatekra ott vannak a konzolok, bar ott azert latom, hogy ez az utolso dobas mintha nem lett volna akkora…

  • Gyula

    Az okosorakkal ugyanaz a bajom, mint a tabletekkel, azaz, hogy nem tudom elhelyezni oket azon a skalan, ami miatt tomegigenyre lenne erdemems. Mondjuk a tablettel kapcsolatosan csak a kisebbsegbe tartozom, hogy nem ertem mi a jo benne, de az okosorakat a valodi tobbseg sem tudja elhelyezni, kulonosen az arukhoz kepest.
    Termeszetesen tisztaban vagyok vele, hogy egy oskovulet vagyok, aki ki fog halni, de en elegge elonek erzem magam 🙂

  • Stanlee

    @hacktiv Olyan merteku innovaciora gondolok, mint amikor megjelent az iPhone, akar csak a 3-as szeria is. Akkoriban voltak a Balckberry-k (draga uzleti), Android (eppen elstartolt, amikor mar 3-as szeria kijott), vagy a nokia rendszere, ill. egy-ket elvetemult Windows Phone. A 4-es megjelenesekor az a keszulek mindent tudott, amire uzleti vonalon a napi munkamban szuksegem lett volna, a 3G lefedettseg is kezdett kialakulni, atomstabil rednszer, jo hw, szep design.

    De innovacio volt pl. az ipod is, mert bar volt rengeteg mp3 lejatszo, de a kezelhetoseg, design es az iTunes akkora ujitas volt, ami miatt utott akkoriban az a keszulek.

    Jobs jol felismerte ezeket a lehetosgeket.

    Az auto az egy mellekvagany, ott innovativ a Google az onvezeto tojasaval, vagy a Tesla. Ezekrol az Apple mar lekesett, vagy iszonyat jol kizarta a kulvilagot az iCar fejlesztesebol 🙂

  • Jenő

    Kedves kommentelők!

    Úgy érzem, Kiszámoló nem biztosít számomra egyenlő feltételeket, hogy érdemben beszálljak a veletek való diskurzusba. Jó, ő blogja, ő dolga, ő baja, azt csinál, amit akar. (Persze a marketinges azt mondja bennem, miért nem kovácsol közösséget az olvasóiból, ez lenne a racionális következő lépés, de ki vagyok én, hogy eldöntsem helyette?)

    Tudtok más, színvonalas, hasonló magyar fórumot hasonló témákban? Mi legyen?

  • Maxi

    A hanyatlás számszerűsítve a következőket jelenti: a negyedéves árbevétel 50,6 a nettó profit pedig 10,3 milliárd dollár. Negyedév, és milliárd dollár. Értem én hogy visszaesés, de nehéz időkről beszélni ilyen adatok mellett akkor sem lehet, ha korábban még ennél is hihetetlenebb eredményeket produkáltak.

    @stanlee szerintem a villanyautó önbecsapás. Hacsak nem zöld energia kerül az akkumulátorokba, akkor csak máshová került a környezetterhelés. Teljes életciklusában a villanyautó környezetterhelése lehet, hogy semmivel nem kisebb, mint egy korszerű benzinesé. Egyelőre csak egy helyi réspiacot alakított át ez a termékkategória, és inkább wishful thinking mint realitás, hogy az amerikai luxusautó szegmens folyamatait lehet-e interpolálni globálisan, és az egész autóiparra vonatkozóan, trendként. Nem úgy tűnik… nem maradt ki egyelőre az Apple semmiből.

  • Kiszamolo

    jenő, ha a hozzászülásaid relevánsak lennének, nem akarnál minden alkalommal valami tök lényegtelen linket berakni, akkor nem volna ilyen gondod.

    Nagyjából te vagy az egyetlen, akit moderálni kell, de téged nagyjából mindig.

    Ha mindenki szembe jönne az autópályán, lehet hogy elgondolkodnék, hogy lehet én csinálok rosszul valamit.

  • Onshore

    @jeno Inkább írd le röviden, hogy mi az az új megközelítése a témának, ami a cikkben van, amit szerettél volna belinkelni! Ha nem tudod néhány mondatban elmagyarázni, akkor az a cikk kukázható…

  • Nagy Vonalakban

    Nekem és a nejemnek iPhone 6 van, én teljesen meg vagyok vele elégedve (mármint a telefonnal….de egyébként a nejemmel is).
    Az iPhone 6S, ami ugye legutóbb kijött, azzal nem foglalkozom, az különösebben nem érdekel: ugyanaz a design, ugyanúgy néz ki, persze vannak benne új dolgok, de nem veszem meg.
    Az iPhone 7-et viszont meg fogjuk venni: nyilván új designnal jön ki, gondolom még gyorsabb lesz, lehet, hogy lesznek benne új innovatív funkciók is, nem tudom….amúgy meg 2 évente vehetek egy új telefont, persze ez valahol sznobizmus is, de az igazság az, hogy én nagyon megszerettem az iOS-t, ha szar lenne, akkor nem vennék iPhone-t, de hát nem szar…
    Szóval a lényeg: magamból és a nejemből kiindulva: meg kell majd nézni az utolsó negyedévet, az Apple szárnyalni fog…..
    Most vegyetek Apple részvényt!

  • Kiszamolo

    onshore, évek óta ezt magyarázom neki, eddig még nem ment át…

  • Jenő

    Kiszámoló

    Én alapvetően az olvasóiddal, a kommentelő közösséggel szeretnék csevegni, ha nem haragszol, úgy érzem, te, mint moderátor állsz közénk. ;(

    Pl. http://kiszamolo.hu/allamadossag-alakulasa/#comment-76570
    http://kiszamolo.hu/allamadossag-alakulasa/#comment-76619

    Én tényleg tök jól el tudnék itt beszélgetni sokakkal.

    Arra meg, hogy szerinted (de nem az olvasóid szerint) mi ‘nem odavaló,’ olyasmiket tudok mondani, hogy szélesítsd a látóköröd, gondolkozz a dobozon kívül, a stb.

    Pl. ez a fenti beszélgetés is (számomra) tök kiszámíthatóan, a komfortzóná(d)ban folyik (azt is mondhatom, hogy unalmas, bocs), köszönöm a lehetőséget, hogy lehetőséget adtál más nézőpontok felvillantására is.

  • Nagy Vonalakban

    Ja, amúgy a 12 éves kislányomnak Samsungja van, és a minap legagyizta az iPhone-t…:)…

  • azalin

    @gyula Az az okosóra a mobiltelefonnak, ami a mobiltelefon a számítógépnek.
    Ha jön egy emilem, hogy “hányra is megyünk moziba?”, akkor nem kelek fel a kanapéról, telefononon válaszolok, hogy “7”. Ha megkérdezik, hogy mi a melyik filmet nézzük meg, akkor már inkább leülök a gép elé, és megnyitok 8 tabot, a moziműsorral és a filmek kritikáival.
    Ugyanígy az okosórával kiszűrhetem azokat a dolgokat, amikért még a telefont sem érdemes elővenni. Ezen kívül kiírja mikor lesz a következő elfoglaltságom, és ezen mindig megérzem a rezgést, a telefon séta közben számomra alig érezhető. Hangos csöngést meg szerintem kultúrember munkában nem használ. Meg otthon sem. Meg társaságban sem. Ezek közt meg olyan kevés idő telik el, hogy nem érdemes kapcsolgatni.
    Ez nekem megért néhány tízezret, és még egész jól is néz ki. Na nem az apple watch, az elég kétpálcás külalakú szerintem.

  • Jenő

    @onshore

    1. Pl. most linkeltem volna egy beszédes ábrát, grafikont. Azt is egyszerűbb lett volna, ha csak körülírom?

    2. Én úgy szocializálódtam, hogy ha valami nem saját kútfőből jött, feltüntetem a forrást. Évek óta ezt magyarázom Kiszámolónak! 😛 Úgy tűnik, ez az egyetlen olyan online fórum, ahol ez nem szempont. :/ Nekem igenis, szempont, meg ha valaki utána szeretne nézni a dolgoknak, jobban elmélyedni a témában, akármilyen témában. Mi legyen? Most tényleg mi lennénk itt ezen a fórumon a legokosabbak, vagy mindenkinek voltak tanárai?

  • Kiszamolo

    Jenő, ajánlom mondjuk az index fórumot.

    Ott aztán annyi cikket linkelsz be és annyi offtopik hozzászólást eresztesz meg, amennyit csak akarsz (és a többiek elviselnek).

  • Kiszamolo

    Nem Jenő, te minden hozzászólásodban hozzászólás helyett csak egy hülye linket adsz be, amilyet bárki talál 4 másodperc guglizás után.

    De ez még a jobbik eset, mert ha hozzá is szólsz, zömében abban sincs köszönet.

    Miért nem máshol fórumozol? Neked is jobb, nekünk is.

  • Családfő

    @kiszamolo
    Készpénzt tekintve valóban nem tudják azt hazavinni az USA-ba. De szerintem nem hallott pénz az. Ha akarnak, az adott országban vagy amelyik (offshore) országba kivihető, felállítanak egy leányvállalatot research-re, és elköltik.

  • Családfő

    Ismeritek az “innovator’s dilemna-t”, mint üzleti fogalmat? Ha az Apple nem változtat, belefut. Röviden: egy disruptive innovator előbb-utóbb kicsinálja az incumbent-et, ha az nem reagál megfelelően. Sokszor mondjuk ha akar, sem tud.

  • Shylock

    A minden rosszban ott a jó: az osztalékot megemelték 10%-al. Az Apple Watch eladásokrol habár számszerűleg nem nyilatkoztak, azt megtudtuk hogy a forgalma nagyobb mind amit az iPhone produkált azonos korábban. A részvény visszavásárlás folytatódik. A cég bevételéhez képest továbbra is messze a piaci átlag alatt van árazva. Meglepő módon az Apple már évek óta Value kategóriába sorolható a P/E valamint P/B metrikák szerint. Végül is egy befektető vs egy spekuláns, nem negyedévben gondolkodik 🙂

  • szocske

    @maxi “csak máshová került a környezetterhelés” – szerintem ez már önmagában éppen elég, hogy nem a kisgyerek/babakocsi magasságban lévő kipufogók ontják a kormot.
    Ezen kívül a villanyautót van lehetőség zöldenergiával tölteni, akár otthon is lehet napelemed, az ICE autókat viszont nem igazán, max a régi dízelbe töltheted be az étolajat, de ez jövedéki adócsalás is néhány (megoldható) technikai nehézségen kívül.

  • vgaborka

    @kiszamolo: ne etesd a trollt! (same in English :))

  • shylock

    Mellesleg egy kicsit offtopic de az kotvenykibocsatasbol finanszirozott reszveny visszavasarlas egy elege erdekes otlet. A kulfoldon tartalelkok hosszu tavu allampapirokban vannak elhelyezve, ezeket eladva a profitot valoban nem lehet hazahozni adozas nelkul. De a remek merlegadatoknak koszonhetoen, az Apple jobb feltelek mellet tud kotvenyt kibocsatani amerikaban, mind amit a kulfoldi kotvenyekert kap. Mivel a penzbol a sajat reszvenyeit vasarolja vissza, evel a trukel gyakorlatilag ugy kerul a reszvenyesekhez a penz hogy kozben az amerikai adohivatal nem adozta meg.

  • Jenő

    “csak egy hülye linket adsz be”

    A “hülye” szóhoz szólnék hozzá: tisztelettel, nem értek egyet az értékítéleteddel.

    “Most tényleg mi lennénk itt ezen a fórumon a legokosabbak, vagy mindenkinek voltak tanárai?”
    Miért “hülye” neked bármilyen forrásmegjelölés? Nem értem. Ti értitek?

    A diskurzus nem tükrözi, hogy valaki/mindenki/sokan informálva lennének a hivatkozott/törölt cikk által. Úgy értem, ha 4 mp alatt megtalálod el is olvasod, miért nem építed be a narratívába? :/

    Én nem ajánlom senkinek az Index fórumot 2016-ban.

  • Andras

    Szerintem is csak azert van mert tokeletesen eleg a 3 eves telefon is mindenre. Nekem van apple watchom is de csak kivancsisagbol es egyetertek vele hogy teljesen haszontalan. Remek funkcio hogy minden oraban szol hogy keljek fel az irodaban es masik remek funkcio hogy bringazas kozben latom a notificationoket. Igen tudom hogy ezt egy 50$-os kinai fitnesskarkoto is tudja kb, epp ezert eddig mindenkit lebeszeltem az apple watch vasarlasrol. Nem veletlen hogy olcsobb is lett az ora az SE bejelentesevel egy idoben..
    Az 5S-emre eddig azt mondtam hogy azert nem cserelem le mert nem kell tepsi telefon, de valojaban ez is csak kifogas. Az uj SE nagyon tetszik de valojaban teljesen felesleg kiadas lenne lecserelni. A jelentes meg valojaban annyit jelent hogy a vegtelen penz helyett vegtelen-keveske penzt kerestek a negyedevben, az meg mindig a vegtelen nagysagrendje szoval nem is ertem a panikot

  • Kiszamolo

    András, nem arról van szó, hogy holnap temetik az Apple-t.

    Hanem arról, hogy ha utolérte ugyanaz, mint minden újító céget, hogy már nem tud előre menekülni, akkor csak egy lesz a drága telefonokat gyártó cégből.

    Ha csak 10%-kal kell csökkenteni a telefonok árát, oda a profit 25%-a.

    Ha csak 3-5%-kal fog kevesebb telefont eladni évről-évre az egyre erősebb konkurencia miatt, akkor is előbb-utóbb oda a vaskos profit negyede.

    A kérdés az, van-e olyan innováció a tarsolyban, amitől újra diktálhatja a piacot vagy csak menni tud a piac után.

    Persze csak egy negyedévről van szó még sok minden megtörténhet.

  • Tamás

    Az apple nem 7 éve hanem 10 ill. 15 éve nem jött ki új termékkel.
    Macintosh után Steve Jobs és a cég is tanúlt a korábbi hibákból.
    Nem kell elsőnek lenni 1 új terméknél, lásd a táblagépek, mobil telefonok piacát, szinte microsoft és nokia uralt mindent, egyetlen probléma volt, a termékeik nem voltak igazán felhasználó barátok ill. bizonyos alkalmazások egyszerüen nem müködtek. Hány és hány digitális MP3 lejátszó létezett az Ipod megjelenése elött. Kb. 10 éve várok 1 alkatrészre 1 Sony MP3 lejátszóba, persze több mint 9 éve eldöntöttem hogy az életbe nem vásárlok többet sony terméket. Tény hogy rendkivül nehéz 1 felhasználó barát új termékkel kijönni és mellette profitot termelni. Nem hiszem, hogy az apple ne jönne ki új termékekkel, lásd autógyártás ill. szórakoztató elektronika )virtuális valóság, de ezek a termékek egyelöre viszik a pénzt és évek kellenek mire a piac kialakul…

  • Tamás

    Az apple okosórája nem nélkülözhetetlen termék, mint ahogy a digitális zenehallgatás ill. az okostelefonok sem, bár néhányan úgy érzik számukra az élet elképzelhetetlen enélkül. Én emlékszem, hogy mobil telefonok nélkül is éltek az emberek teljes életet. Ahogy a mobil telefonok és okostelefonok, majd a táblagépek is egyre jobban az életünk szerves kiegészitője lett, ugyan úgy fog például az apple okosórája is egyre nagyobb szerepet betölteni.
    Ki az aki otthon a mobiltelefonjával rohangál a kezében?
    Kapok 1 sms-t, 1 fontosabb emailt, esetleg felhiv valaki és nem kell rohanni és felkapni a telefont vagy csak fözés közbe rápillantok az IB-nél lévő brokerszámlára. Ha valakinek van okosórája az appletől az tudja, hogy az elmúlt 1 évben mennyit fejlödött a termék és mennyivel több dologra lehet használni, biztos hogy 20 ill. 25 év múlva fogunk okostelefonokkal rohangálni az utcán, nem hiszem?!

  • Ingaham

    Nagyon jó hozzászólás a budapest.mobile mobil fejleszői csoportból:

    “Berajzoltam a kontextust: tavaly jött egy kiugrás a nagy kijelző miatt, idén visszatértünk a normálishoz. Az égvilágon semmi nem változott, ez egy teljesen egyszeri jelentés, az iPhone-sztori ettől teljesen függetlenül megy tovább.”

    Itt a kép hozzá (nem tudom beszúrni sajnos):
    runningios.com/apple_eladasok.jpg

  • cabala

    Mivel a kedvesemnek is én veszem a telefont, ezért egy Iphone elég durva érvágás lenne a családi kasszának. A választásom egy kínai nemtepsi 8 magos telóra esett. Ehhez még vettem pluszba 4 akksit is, mert elég sokszor van úgy, hogy úton van valamelyikünk. Így egymás telójába is simát áttehetjük az akksit, ha valakinek fontosabb intéznivalója van.
    Negyedáron jöttünk ki, ez pedig többszázezer Ft megtakarítás.
    Ja – és munkára használjuk gond nélkül.

    Okosóra: ha lesz valami értelme is… Csak időre nem elég, arra ott a telefon. Nyomkodni nem lehet, mert nagyon kicsi. Értesítéseknek szintén nincs értelme, mert a telefon úgyis nálam van, zizzen ha kell…

    Autó: ott van már a google és tesla, de persze nem árt, ha lesz egy prémium kategóriás okosautó is, ami naggggyon dizájnos lesz alma logóval. Apropo a tesla nem tudja ezt is? 🙂

    Én shortolnám az Apple-t.

  • PF

    Mi lesz az üzletek előtt 2 napig sátrazó szerencsétlenekkel, elmennek inkább dolgozni?Hamarosan jön az iCar, a hívők megnyugodhatnak, az iBuz!k kezdhetnek autóra spórolni.

  • Somez

    Furcsa módon a magyar cikkekben, blogokban eddig sehol sem írta le senki, hogy a tavalyi iPhone 6 brutális sikeréhez képest volt most visszaesés, de az 5S-hez képest növekedtek. Azaz volt egy váratlanul kimagasló ugrásuk az iPhone 6 miatt, amit szinte lehetetlen megismételni és ez most korrigálódik. Steve Jobs pedig nem volt mindenható és egy vállalat sem függhet egyetlen embertől örökre. Azt mondani, hogy Steve halála óta az Apple semmit nem tud felmutatni nagy butaság. Akik ilyeneket írnak, hogy kifújt a lendület, nincs újítás, azok hol voltak akkor amikor a Nokia 2004-2005 környékén még bőven nyereségesen és piacvezetőként ontotta magábol a rosszabbnál rosszabb, egy kaptafára készült tucatmobilokat? Akkor senki sem volt ennyire okos? A Ferrarit sem temeti senki amiért “csak” drága autókat gyárt. 🙂

  • Kiszamolo

    somez, az amerikai híroldalak sem írtak ilyeneket. A részvénytulajdonosok sem gondoltak ilyet.

    Nem csak az Iphone-ból fogyott sokkal kevesebb, hanem mindenből. Azt nem lehet megmagyarázni azzal, hogy az Iphone sikere miatt.

    A legsúlyosabb pedig a profit esése.

  • vgaborka

    Én okosórát egy nagyon fontos dolog miatt nem vennék: naponta töltögetni. Vissza a felhúzós órák világába. Elég a telefont naponta – két naponta tölteni. Mondjuk nekem az óra napi (24 órás nappal számolva) 99.99 %-ot a kezemen van, nem tudnám megszokni, hogy tölteni kell és akkor nincs a kezemen. Szóval a lényeg az aksi fejlesztés lenne: kicsi (fizikai dimenzió), nagy kapacitású, gyorsan tölthető és sok ciklust kibír. Pont múltkor volt egy cikk, hogy véletlenül feltatáltak egy arany alapú (lítium helyett) ami 100 ezer töltési ciklust után se “romlik el”.
    Kérdés: nem lehet, hogy ez csak egy kis korrekció volt? 13 év kövekedés után most esés.

  • Tibor

    Abban lenne jo vegre egy okostelefon, hogy olyan akksija van, ami kibirja egy egesz napig, vagy urambocsa tobb napig toltes nelkul mint a regi teglafonok.
    Az iphone egesz egyszeruen tularazott sznob termek, mas joval olcsobb okostelefonok is tudjak ugyanazt, vagy akar tobbet.

    Az iphone-omrol kuldve.