Találatok:

A kategória cikkei feltöltés alatt.
Egyéb

Téveszmék a hitelekről

Folytatva a múltkori írást a hitelekről, most néhány, a devizahitelekkel kapcsolatos téveszmét szeretnék eloszlatni. "Amikor felvettem a hitelt, még csak havi 40 ezer volt a törlesztőm, most pedig már 138 ezer forint" Ez az egyik leggya...
Egyéb

Interjú velem

A Vasárnapi Hírek után a Gépnarancs is csinált velem egy interjút, amit itt tudtok elolvasni, illetve a Hetek újságírójával is találkoztam, azt nem tudom, mikor fog megjelenni. Kedves újságírók! Továbbra is állok rendelkezésükre, ...
Egyéb

Mire használhatod a KATÁ-t?

A kormány a tavalyi év végén kitalálta a kisadózók tételes adóját, amit nem az eddigi hasonló célú EVA és EKHO helyett, hanem azok mellett vezetett be, tovább bonyolítva a helyzetet. A KATA legalább annyira átgondoltnak tűnik, mint...
Egyéb

Fél-offtopic: értékesítési tréning a takszövben

2009-ben a kereskedelmi bankok között pár hónapot eltöltöttem egy fővárosi takarékszövetkezetnél. (Egy fiókvezetői állást hagytam ott az ajánlatért, pár hónap után kiderült, életem egyik legrosszabb döntése volt.) Kereskedelmi...
Egyéb

Kellett ez, mint tanyába a villany

Anyósomék nagyon takarékos emberek, a mai napig a két nyugdíjból egyet eltesznek. Apósom még 77 éves korában is eljárt dolgozni, pedig anyagi gondjaik nem voltak. (Mielőtt még azt gondolod, hogy valami kőgazdag család 300 ezres nyugdí...
Egyéb

Állami támogatások lakásvásárláshoz

A 2007-2008-as válság előtt az állam túl nagyvonalúan támogatta a saját lakásra vágyó állampolgárokat, így a különféle állami kedvezményeket összevonva  egyetlen fillér nélkül is saját lakáshoz juthattunk. Saját erő helyet...
Egyéb

Távol voltam négy órát...

Az Akadémia előtt néztem át a leveleket, mikor hazaértem, ez fogadott: 48 új levél, plusz további 17 új a kiszamolo.blog.hu-ról és a Facebook-ról. A 17 levél komment, a 48 levél zöme moderációra váró komment, de van benne megválas...
Egyéb

Melyik a legolcsóbb mobil-percdíj?

Előfizetéses mobilflotta 10 ft/perc bruttó áron, másodperc alapú számlázás. Cikk itt. VOIP telefon 2-3 forint/perc mobilhívás. Cikk itt. Az én hűséges olvasóim kedvéért (ezek vagytok ti, ugye 🙂 ) elhatároztam, hogy csinálok egy ...
Egyéb

Sok még a tennivaló

Kiterjedt ismerősi körrel rendelkezem, ahol mindenki tudja mivel foglalkozom és a blogot is ismerik. Bármikor fordulhatnak hozzám tanácsért, ők ingyen, akár telefonon is. Ennek ellenére az egyik ismerősöm, akinek a vállalkozása egy kics...
Egyéb

Kötvényt vennél? Csak óvatosan!

Nagyon sokan megkerestetek mostanában, hogy mondjak véleményt egy cég által kínált kötvényekről, ami 10% feletti kamatot fizet. A konkrét kötvényről nem akarok véleményt mondani, de általánosságban leírom, mire figyelj és mire sz...
crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram