Monthly Archives: március 2013

Magyarország demográfiai válsága

Már sok szó volt itt a blogban arról, hogy a magyar demográfiai válság miatt elfelejtheted a nyugdíjadat, mert bár járni járna, csak sajnos nem fog jutni.

Most megjelent a KSH 2011-es népszámlálásának végleges adatsora, abból egy kivonatos sajtóközleményt csináltak, amit itt tudsz megtekinteni. További adatokat excelben itt találsz.

Az egészet érdemes átolvasni, de azért pár fontos adatot kiemelnék nektek.

– 1980-hoz képest 100 aktívkorúra 28 helyett már 37,8 időskorú jut, míg 35,8 gyerekkorú helyett már csak 23,5. Tehát 100 aktívkorúra (nem feltétlen munkával rendelkezőre!) 61,5 eltartott jut, de az arányok felcserélődtek a gyerekek és az idősek között. Ez előrevetíti a további drasztikus arányromlást az eltartók/eltartottak között.

– 2001-hez képest 250 ezerrel kevesebb gyerek, 171 ezerrel kevesebb 15-39 éves és 92 ezerrel kevesebb 40-59 éves van, ezzel szemben a 60 éven felüliek 250 ezerrel többen vannak 2011-ben. Az ország minden tizedik lakosa már hetven éves is elmúlt.

– Budapesten mindössze 113 gyerek jutott 100, 15 évnél idősebb nőre.

– Csak az emberek 44,4%-a él házasságban, 32,6%-a egyedülálló és nőtt az elváltak aránya is. 2001-ben 100 háztartás még 257 személyből állt, most már csak 236-ból. Már minden harmadik háztartás egyemberes, az egyedülállók aránya 10 év alatt 32%-kal 1.317.000 főre nőtt, megelőzve ezzel a kétszemélyes háztartásokat is, amelyből 1,2 millió van.

– A családként élő háztartások 53%-ában nincs egy gyerek se, 25,1%-ban pedig csak egy van. Három, vagy annál több gyerek csak a családok 7,2%-ban van.

– 1990-ben a 29 éves személyek 69,9%-a volt házas, 2001-ben 44%-a, ezzel szemben 2011-ben már csak 19,8%-a.

Mivel a lakosság rohamosan öregszik, a gyerekek meg ugyanilyen ütemben fogynak, a házasságban élők száma a töredékére esett vissza, nem sok jóval kecsegtet a jövő. Ha én lennék a te helyedben, elfelejteném az állami nyugdíjat és még ma elkezdenék spórolni az idős napjaimra.

 Néhány további súlyos adatot a magyar nyugdíjrendszerről ebben a cikkben találsz.

Share

2018/I prémium állampapír kamatfizetés április 25-én

Ha rendelkezel 2018/I prémium állampapírral, ne felejtsd el, hogy április 25-én kamatfizetés és kamatforduló is lesz.

Az eddigi magas kamat várhatóan nagyot fog esni, hiszen a márciusi inflációs rátát fogják megtoldani 3%-kal. A februári érték 2,8% volt, hála a magas tavalyi értéknek (2 százalékpontos ÁFA-emelés), illetve a rezsicsökkentés idei hatásának.

A forint gyengélkedése talán segített valamit az inflációs rátán, de érdemes felkészülni a 6% körüli kamatra az elkövetkező évre. (Április közepén fog kijönni a hivatalos adat a márciusi inflációról.)

A január 25 (ekkor jelent meg a 2018/I)-április 24-i tört évre szóló kamatokat most kifizetik, ezért fektesd be azokat is. Már 30 nappal előtte rendelkezhetsz arról, mi történjen a kamatokkal, érdemes ezt most megtenned, hogy elkerüld a várható tolongást a kamatforduló környékén.

Share

Menekülnek a cégek a tranzakciós adó elől

Erről a témáról már volt szó, de sajnos aktuálisabb mint amikor először írtam róla. Ezen túl újabb, olcsóbb bankot is találtam.

A kormány követve néhány harmadik világbeli országot, bevezette január elsejétől a tranzakciós adót, amitől igen komoly, 301 milliárd forint bevételt vár el erre az évre.

Már a bevezetés előtt tudható volt, hogy nem fog teljesülni az adóbevétel, több nemzetközi tanulmány is született arról, hogy az érintettek gyorsan alkalmazkodnak az új adóhoz és megtalálják a módját az elkerülésének. Erről itt írtam bővebben, sok adattal: Már több országban megbukott a tranzakciós adó

Így is történt, januárban a várt adó fele sem folyt be, 27 milliárd helyett 13,4 milliárd. Erre a kormány úgy reagált, hogy akkor feljebb emeljük az adót, csakhogy ezzel a vállalkozások és a magánszámlák külföldre menekítését fogja felgyorsítani.

Az egyik olvasóm írta, hogy miután a cége kétmilliót fizetett egy hónap alatt tranzakciós adót, április elsejétől szinte a teljes számlaforgalmát Angliából fogja bonyolítani. Az angliai bank szerint sok új magyar ügyfelük lett.

Olvasd tovább

Share

Valamiben megint elsők vagyunk

Az Economist grafikonja alapján a magyarok költik a legtöbbet alkoholra és cigarettára, a fizetésük kerek 10%-át, míg ételre és alkoholmentes italokra 18%-ot költünk.

Már többször volt szó arról, hogy tedd el a fizetésed legalább tizedét. Látod, milyen egyszerű a megoldás? 🙂

Share

Innen ismered fel a csalásokat

Rendszeresen küldözgettek át mindenféle gyanús “befektetési ajánlatokat”, amik magas hozammal, vagy kamattal kecsegtetnek, mindezt szigorúan kockázatmentesen és tőkevédelem mellett.

Nekem meg az a hálátlan szerep jut(na), hogy írjam le róluk az igazságot, miszerint közönséges átverés mind. Ezzel csak az a probléma, hogy nekem kell elvinni a balhét, engem anyáznak, jobb esetben perrel fenyegetnek. Azért írtam, hogy jobb esetben, mert itt milliárdokról van szó, egy-egy ilyen átverésen ennyit kaszálnak a kiagyalói.

Olvasd tovább

Share

Április másodikán indul az új Kiszámoló Akadémia

A Kiszámoló Akadémia újra indul: április másodikán, kedden, a szokott helyszínen kezdjük a tanfolyamot.

Az ára továbbra is 25 ezer Ft, amelyért 6×2,5 órában megtanuljuk mindazt, amire szükséged van a pénzügyek területén a pénzügyi tervezéstől a befektetési alapokig.

A pontos tematikát itt találjátok.

Fizetni a helyszínen kell, jegyzetfüzetet és tollat hozz magaddal.

Az előadások minden kedden 18:30-tól 21:00-ig tartanak.

A helyszín: 1143 Budapest, Semsey Andor u. 25. Vincotte irodaház. A termet a portán megmondják.

A 7, 173, 5 és többi busz, illetve az egyes villamos egy sarokra áll meg, a Hungária krt. sarkán. A zuglói vasútállomás 3 perc gyalog.

A helyszín térképen itt.

Számlát egyéb oktatásról kapsz, a számla áfamentes. Ha valamelyik órára nem tudsz jönni, a következő tanfolyamon tudod pótolni az elmaradt órát (órákat)

Jelentkezz e-mailben (kiszamolo kukac indamail pont hu), ha jönni szeretnél.

Share

Mi a véleményem a Bitcoinról?

Mostanában már naponta kétszer megkérdezi valaki, mi a véleményem a Bitcoinról, érdemes-e belefektetni pénzt. Aki nem ismerné, ez egy virtuális, csak digitálisan létező pénz, amennyi pont annyit ér, amennyit az emberek hajlandóak adni érte. Így az ára kizárólag a kereslet-kínálat mértékétől függ. Felhasználni internetes vásárlásokra lehet főleg, ma már napi 50-60 ezer tranzakció történik Bitcoinnal. A nagy előnye a teljes anonimitás, ezért előszeretettel használják pornó, drog és egyéb üzleteknél is.

Pár hónapja az ára az egekbe szökött, mindenki Bitcoint akar venni, van aki csak 100 dollárért, van aki a vagyonának egyre nagyobb részét tartja ebben. A duma mögötte a világ pénzügyi bizonytalansága, bár megjegyzem, azért vannak ennél kézzelfoghatóbb eszközök is ilyen célra, például az ingatlan, arany és társaik. Olvasd tovább

Share

Nem teljesül az adóbevétel a tranzakciós adóból

A január elsejével bevezetett tranzakciós adóhoz nagy reményeket fűzött a kormány, nem kevesebb mint 301 milliárd forintot szeretett volna beszedni belőle, vagyis 10 millió lakossal számolva fejenként és évente 30 ezer forintot. Vagy másként mondva egy négytagú család havi 10 ezret fizet erre az adóra.

(Természetesen az adó nagy részét a vállalkozásoknak kell megfizetni, ezért nem helyes így számolni, de érzékelteti az adó nagyságát.)

A februári adatok alapján még az időarányos bevétel fele sem folyt be, a tervezett 27 milliárd helyett csak 13,4 milliárd bevétel származott ebből az adóból.

Nem akarom azt mondani, hogy én megmondtam, de írtam arról, hogy eddig a legtöbb országban megbukott a tranzakciós adó. (Itt tudod elolvasni)

A legrosszabb hír, hogy a nemzetközi felmérések szerint a gazdaság szereplői gyorsan alkalmazkodnak az új adóhoz és az ebből származó bevétel hónapról-hónapra csökken. A cégek külföldre menekítik a számlaforgalmukat, a lakosság kétszer meggondolja, utaljon-e nagyobb összeget, illetve újra nő a készpénzes fizetés aránya. Pont február-március az, amikor a gazdaság szereplői kézhez kapják az első számlakivonatokat és leesik a tantusz, hogy milyen brutális az elvonás mértéke. Még csak ezek után várható az igazi adóoptimalizálás megindulása.

A kormány erre úgy reagált, ha kell, akkor megemelik az adót.

Nos, szintén a felmérések szerint egy 2 ezrelékes adó esetén (ez van most) egy év alatt 9%-kal csökken az adóbevétel, egy 3 ezrelékes adó esetén már 30% az egy éves csökkenés.

Ha nálunk az első hónapokban is a tervezett összeg fele jött be, kíváncsi vagyok, mennyi lesz a végeredmény az év végén.

Share

Bankszámlanyitás és 6,2%-os eurós kamat Szerbiában

Két dolog foglalkoztatott mostanában.

Az egyik, hogy a forint betéti kamatai egyre gyengébbek, lassan már az eurós kamatok is utolérik a forintos kamatokat. Ehhez járul még hozzá az a sajnos igencsak elképzelhető forgatókönyv, hogy a jelenlegi kormány célja a forint erőteljes leértékelése, így téve Kínához hasonlóan vonzó összeszerelő-üzemmé az országot.

Ehhez csak az kell, hogy a lakosság és a kisvállalkozások devizahiteleit az MNB devizatartalékából csökkentsék, amennyire csak lehet, így már semmi akadálya nem lehetne a 350 forintos eurónak.

Ezért szeretném a pénzem egy részét átváltani euróra és dollárra, mihelyst kicsit visszakorrigál az árfolyam.

Olvasd tovább

Share

Miért nem csökken a hitelem?

Gyakran azt tapasztalom még tanácsadás alkalmával is, hogy sok ember nincs tisztában a hitelek legalapvetőbb tulajdonságaival sem.

Igen gyakoriak az olyan mondatok, hogy “már kifizettem a 12 milliós forinthitelemre több mint 7 milliót öt év alatt és a szemét bank szerint még mindig 11.487.384 Ft-tal tartozom. Hová lett az a rengeteg pénz?!”

Szeretném ebben a cikkben megmagyarázni az egyenletes tőketörlesztés, az annuitás és a kamat fogalmát, remélem, a cikk végére mindenkinek világos lesz, miért nem csökken a hiteltartozása az általa gondolt mértékben. (A cikkben az egyszerűség kedvéért forinthitelről van szó, a devizahiteleknél még számításba kell venni az árfolyamváltozásokat is, de az alapelv ugyanaz.)

Amikor hitelt veszünk fel, a törlesztést háromféleképpen állapíthatják meg: a tőkét havonta egyenlő részletben visszafizető, úgynevezett egyenletes tőketörlesztéses konstrukcióban, illetve annuitásban.

A harmadik esetben tőkét 5-10 évig egyáltalán nem törlesztünk a banknak, csak kamatot fizetünk, a tőkét pedig lakástakarékban, vagy unit linked biztosításban gyűjtjük és csak 5-10 után törlesztjük be a tőketartozásba. Erről már írtam itt (lakástakarék) és itt (életbiztosítás) is sokat, ebben a cikkben csak a két alapesetet nézzük meg.

Nézzük először az első lehetőséget, az egyenletes tőketörlesztést. Ebben az esetben a tőkét egyenlő részletekben törlesztjük hónapról-hónapra és ehhez adódik hozzá a még nálunk lévő kölcsönpénz után felszámolt kamat adott hónapra eső része. Olvasd tovább

Share

Egy ajánlat

Update: A cikkben említett cég megkeresett, hogy “Rövid tájékoztatásként közölni szeretnénk, hogy a céget megvásároltuk és cégbírósági eljárás alatt állunk. Az előző tulajdonosi kőrtől elhatárolódunk.”

Ezt nem egészen értem, mit jelent, de ha a cég megújul és a cikkben leírtak még a régi cégre vonatkoznak, én nem akarom a rossz hírüket költeni előre. 

Ezért törlöm a cikket, bár az abban foglaltakat fenntartom, de lehet, hogy már a múlté az ott felsorolt adatok.

Ezért elnézést kérek az új cégvezetéstől, ha ártatlanul vádoltam meg őket a régiek miatt.

Share

Offtopik: Mit csinálnál, ha a gyerekedet baleset éri?

Ez a poszt még távolról sem kapcsolódik a pénzügyekhez, de van annyira fontos, hogy írjak róla.

Kisgyermekes szülőként régóta gondolkodtam azon, hogy mit csinálnék, ha az egyik gyermekem elkezdene fuldokolni, életveszélyesen megvágná magát, vagy mondjuk összeesne és újra kellene éleszteni.

A legnagyobb gond, hogy a mentő jó esetben is 10-15 perc alatt ér ki, miközben egy gyermek 4-5 perc alatt megfullad, vagy elvérzik, ha ilyen szerencsétlenség éri. Ezért neked kell(ene) felkészültnek lenned, hogy meg tudd menteni a gyerekedet, mert ezekben az esetekben a mentő már későn érkezik.

De ahogy a pénzügyekről sem kaptunk semmi oktatást, a gyerekekkel kapcsolatos legalapvetőbb tennivalókról és elsősegélyről sem. Ha rajtam múlna, én nem adnám ki addig az anyakönyvi kivonatot, amíg az anya nem hoz egy igazolást, hogy elvégzett egy ilyen tanfolyamot. Erre remek alkalom lenne az a pár nap, amíg az újszülöttel benn kell lenni a kórházban.

Már régóta kerestem valami tanfolyamot, ahol felkészítenek, mint szülőt az ilyen esetekre, aztán kiderült, hogy szerencsére létezik ilyen lehetőség. Olvasd tovább

Share

Olcsó kínai gagyik horror áron, spamben értékesítve

Egy kínai gagyikat áruló cég egyre-másra küldi a spameket, mindig valami történetbe csomagolva a linket.

A legdurvább húzásuk egy gyászjelentés volt, ami egy gombokért kapható kínai elalvásgátlót kínált horror áron. Ennél gusztustalanabb spam nem volt még Magyarországon.

Most egy ujjlenyomat-scannert akarnak rásózni a szerencsétlenekre, a levél szerint ellopták a “Kati” laptopját, milyen jó lett volna, ha van neki ilyen ketyeréje.

Az oldal, ahol “csak most 75% kedvezménnyel” lehet megvenni ezt a szemetet, giga akcióban csak 14.900 Ft-ot kér a szerkezetért.

Az oldal címe: http://www.technikaiujdonsag.com/

Nos, ezt a dolgot az ebayen kemény 14 dollár (3.200 Ft), ennyi pénzért még házhoz is szállítják. Az egyik ilyen készüléket itt találod. (Ha még nem vásároltál interneten, vagy az ebayen, olvasd el ezt a bejegyzésemet. Nem egy nagy wasistdas, neked is menni fog a vásárlás.)

Az összes hasonló terméke hasonlóan árazott ennek a spammer cégnek, aki elbújik, minden törvényre fittyet hányva semmi információt nem ad magáról, noha még bemutatóteremmel is kellene rendelkeznie. Gondolom, adózni sem akar majd, a garanciáról nem is beszélve.

Küldd el az infót az ismerőseidnek is, hátha egyszer abbahagyják a tevékenységüket  ha mindenki tudni fogja, mit árulnak és mennyiért.

 

Share
1 2