Monthly Archives: január 2014

Pénzes úr tanácsai

András hívta fel a figyelmemet egy amerikai blogra, amit egy most 37 éves srác ír, Mr. Moneymustache álnéven. (Ez annyira dinka név, hogy inkább pénzesnek hívom. :-))

A blogger szerint az emberek a Mátrix filmben megismert módon élik az életüket, egy nagy átverés részeként. Az egész életük két dologról szól: hitelt hitelre halmozva megvesznek mindent, amit a marketinggépezet eléjük tol és hogy tudják fizetni a hiteleket, az egész életüket kemény munkával és a munkahely elvesztésétől való félelemmel töltik. Ha valami marad a hitelek fizetése után, azt félreteszik nyugdíjas éveikre, hogy akkor is valahogy fenn tudják tartani ezt a költési szintet.

Ő egy másik utat választott. Takarékos családban nőtt fel, már tinédzser korában dolgozott. Amikor már 6,5 dollárt keresett óránként, megtehette volna, hogy autót vesz és lakást bérel, mint mindenki más, de ennek az lett volna az ára, hogy egy fillérje sem marad. Ezért inkább maradt otthon és amit tudott, félretett.

Olvasd tovább

Share

Lépj időben!

Már többször megkerestetek az alábbi helyzettel kapcsolatban:

Elkezdtetek valami online vállalkozást, ami piciben indult, aztán hirtelen berobbant, havonta több milliós bevételt termelt reklámból, szoftvereladásból, online pókerből és ehhez hasonló dolgokból.

Ez nagyon örömteli dolog, a gond az, hogy mivel te sem hitted, hogy ez lesz belőle, ezért egyáltalán nem törődtél a dolog adózási oldalával.

Amikor észbe kapsz, már sikerül egy hatalmas problémahalmazt felépítened, amit nagyon nehéz és nagyon költséges megoldani.

Olvasd tovább

Share

Napi 01.28

Régen volt már napi összefoglaló, úgyhogy újra egy kis olvasnivalót ajánlok nektek:

Az elmúlt 4 évben 31,8%-kal nőtt az adóterhelés az országban, ennek zömét a fogyasztási adók miatt a lakosság szenvedte el. Ebből az összegből illik levonni az inflációt, de akkor is szép emelkedést mutat. A napi cikke itt.

****************************************

Olvasd tovább

Share

LED izzó: megéri beruházni?

Erről a témáról még a legelső bejegyzésekben akartam írni. Így egy héttel a blog harmadik születésnapja előtt már hipp-hopp írok is róla. 🙂

A nagy kérdés, hogy vajon megéri-e beruházni a még mindig igen borsos árú LED izzókba, vajon megtérül-e a több ezer forintos beruházás valaha?

Ahhoz, hogy megtaláljuk a választ erre a kérdésre, kicsit meg kell ismerkedni a LED izzókkal.

Az első igazi áttörést az energiatakarékos izzók világában a kompakt fénycsövek jelentették, amik nem voltak mások, mint egy izzólámpányi helyre beszuszakolt neoncsövek.

Ezeket a kompakt fénycsöveket követték a LED izzók, amelyek még kevesebb árammal beérték, mint a fénycsövek. Legalábbis a reklámok szerint.

A hőskorban úgy reklámozták a LED izzókat, hogy egy 6 wattos LED izzó kivált egy 60 wattos hagyományos izzót. (Természetesen egy LED izzóban semmi nem “izzik”, de mivel ilyen néven terjedt el a köztudatban, én sem kívánok eltérni ettől. Ha lámpának hívnám, sok ember a lámpatestre, csillárra gondolna, ha égőnek? nos égni sem ég benne semmi, ahogy nem is izzik. A fényforrás kifejezés meg olyan, mint amikor a rendőrségi szóvivő személygépjárművet emleget autó helyett. Helyesen mondja, de rajta kívül élő ember nem használja ezt a kifejezést.)

Olvasd tovább

Share

Napijegy: olcsóbb, mint bérlettel

Mivel nem járok napi szinten dolgozni valahová, nem éri meg bérletet vennem. Viszont a vonaljegy annyira drága, hogy pár nap alatt olcsóbb lehet a havi bérlet, mint jegyeket lyukasztani.

A napijeggyel az a bajom, mint az összes egyéb 3 napos, heti, havi bérlettel is, hogy csak Budapest határáig használható, Budaörsre már külön jegyeket kell pluszban lyukasztani. Ez a két plusz jegy miatt már túl drága lesz a napijegy.

Bevezették az egy hónapig érvényes, 5 tetszőleges alkalommal felhasználható 5/30 nevű napijegy tömböt, amit eddig a fenti ok miatt nem vettem soha.

Most vettem egyet és megdöbbenve tapasztaltam, hogy szembe az összes napi, 3 napi, heti, havi bérlettel, ez nem csak Budapest határain belül, hanem “az 1-299, 900-999, M1, M2, M3 vonalak teljes hosszán ” érvényes, vagyis nem kell mellé külön jegyet lyukasztani Budaörsre, Törökbálintra, vagy bármelyik egyéb Budapest környéki településre, ahová BKV járat jár. (A HÉV-en csak Budapest határáig érvényes.)

Olvasd tovább

Share

Legolcsóbb bankszámla mikróvállalkozásoknak

Amint arról már írtam, tavaly átkerültem az áfakörbe, ezért vállalkozói bankszámlát kellett nyitnom. (A nem áfakörös egyéni vállalkozóknak nem kell vállalkozói számlát fenntartaniuk, mindenki másnak igen.)

Az újabb és újabb bankok elleni adóemelések miatt állandóan változnak a vállalkozói számlák költségei, az eddigi olcsó számlák hirtelen drágák lettek.

(Sokan kérdezitek, hogy pont az állandó változások miatt meddig várjatok a számlaváltással. A Bankmonitor vállalkozói számlakalkulátora tudja azt a ficsört, hogy be lehet állítani, melyik adatokra vagy kíváncsi, a most érvényesre, vagy a 2-3-6 hónap múlva életbelépő, már ismert költségekre. Nem akarok dicsekedni, de én mondtam nekik régebben, hogy igazán tudhatná ezt is. 🙂 )

Mivel a vállalkozói számlámat gyakorlatilag semmire nem használom, a legolcsóbbat kerestem, mert csak felesleges pénzkidobás minden forint, amit erre költök.

A Gránit Bank vállalkozói Alapszámlája lett a legjobb választás a számomra.

A havi díj nulla forint, havonta az első öt utalás ingyenes (a tranzakciós adót azért kell fizetni), a kártya az első évben ingyenes, utána évi 8.000 Ft. Én eleve nem is kértem kártyát, mert a forgalom zöme készpénzes, nem szoktam kivenni pénzt a bankból.

Így tökéletesen nulla a bankköltségem (a tranzakciós adótól eltekintve).

Amit vegyél figyelembe, ha te is a Gránit Bankot választod: elég nehéz elérni őket fióki szinten, lévén összesen van egy készpénzt is kezelő fiókjuk és még egy, ahol nincs készpénzforgalom.  ATM-ből vehetsz fel pénzt az egész országban 0,3%+250 Ft+0,6% tranzakciós adóért, de befizetni készpénzt csak Budapesten tudsz.

Ezen kívül le vannak szerződve országosan talán 10 ügynökkel, úgyhogy nem könnyű megnyitnod a számlát, ha nem budapesti vagy. (Itt a lista)

Ha el tudsz menni a fő fiókjukba, akkor gyorsan, aranyosan megnyitják a számlát, ha előtte odaszólsz, még parkolót is biztosítanak.

Úgyhogy a fiókhálózat hiánya miatt nagy számlaforgalom mellé nem biztos, hogy jó választás, de a mikrócégeknek most ez a legjobb.

Ha neked nem nulla közeli a céges számlaforgalmad, kalkulálj a saját adataiddal. Amire figyelj, hogy sok bank ad nagyon vonzó díjat az első egy vagy két évben, aztán lesz a havi 300 forintból havi 5500 forint. Ezért mindig nézd meg a második év költségeit is, ne csak az első évét.

Share

Milyen a jó adórendszer?

Már régóta gondolkodok azon, írni kellene az adózás alapjairól, mert sokan nincsenek tisztában még azzal sem, hogyan és mennyit adóznak, hogy mennyire nem az számít, mennyi egy-egy adókulcs, amikor rendszerben kellene látni az egész rendszert.

Egyébként is forradalmi változást hozna az ország életébe, ha az emberek egyszer felfognák, hogy az állam csak abból tud adni nekik, amit a másik kezével elvett tőlük. Minden fillér, amit az állam szétoszt, azt előtte elvonja adókban a társadalomtól.

Lehet követelni, hogy az állam támogassa mondjuk a lakáshoz jutásomat, de jusson eszembe, hogy ezért cserébe több adót is kell fizetnem, a végén a társadalmi szinten az egyenleg nulla lesz. Lehet, hogy én jobban járok, mert más fizeti a lakásom egy részét, de én is fizetem a színházba és a templomba járók helyett a költségeket, vagy közel félmillió ember (plusz a nyugdíjasok) ingyenes utazását. Így aztán nem leszek egyáltalán előrébb, hiába örülök a támogatott lakásomnak.

Olvasd tovább

Share

Az ingyenpénzről újra (alapjövedelem)

Megelőzendő az újabb leveleket, a napokban írtam a legújabb eszméről, a mindenkinek alanyi jogon járó állami juttatás ötletéről, amit már politikai pártok is felkaptak. (Ha a rezsicsökkentést más lenyúlta, akkor mi kampányoljunk ingyen pénzzel.) Itt található a cikk.

Két dolog miatt írok újra a kérdésről: egyrészt elszomorító az emberek vélekedése a témáról, másrészt a “LÉT program”-nak hívott alapdokumentáció is sok szempontból érdekes, vagy inkább kórképe a magyar társadalomnak.

Azt kell hogy mondjam, a program kidolgozói tökéletesen fordítva ülik meg a lovat. Egyrészt felvázolják, hogy Magyarország minden tekintetben leszakadt nem csak a régiós társaitól, de már Romániától és Bulgáriától is, a foglalkoztatottság szempontjából a második legrosszabb helyen állunk az egész Unióban, a fizetések vásárlóértéke toronymagasan elmarad már a szlovák, vagy cseh fizetésektől.

Olvasd tovább

Share

Neked hány százalék hozam elég?

Nagyon gyakran kapok olyan leveleket, ahol az érdeklődő befektetési lehetőséget keres, ahogy írja, ő nem mohó, úgymond 15%-os hozammal már megelégszik, mert szeretne jól aludni, hiszen fontos a biztonság is. (Csak tegnap két hasonló témájú levelet kaptam.)

Ilyenkor elgondolkodok, hányan hihetik azt, hogy a 10-15-20%-os hozamelvárás reális vágy alacsony kockázat mellett?

Ezek a valóságtól elrugaszkodott célokat az értékesítő ügynökök ültetik az emberek fejébe, akik éves 15-20%-os hozamokkal csábítják az ügyfeleket.

Szerinted a amerikai tőzsde (amit már messze nem lehet alacsony kockázatú befektetésnek hívni) hány százalékos átlagos éves hozammal büszkélkedhet az elmúlt 10, 50, vagy akár 85 évben?

Olvasd tovább

Share

Árfolyamgát: van jobb megoldás?

Péter keresett meg a lakáshitelükkel, illetve azzal a kérdéssel, hogy belépjenek-e az árfolyamgátba.

2008 februárjában vettek fel CHF alapú lakáshitelt, akkor 21 millió forintot, azaz 131.250 svájci frankot, 25 évre.

A bank a kamatokat hol emelve, hol csökkentve, jelenleg 8,15% kamatot kér a hitelért.

Péter eddig ki volt zárva az árfolyamgátból, mert a hitel összege felvételkor meghaladta a 20 millió forintot, de a novemberi változás miatt most már ő is beléphet.

Mindenkitől azt hallotta, hogy megéri belépni, de ő már senkinek nem hisz. Attól tart, hogy a  gyűjtőszámlán felhalmozott összeg utáni kamat miatt a végén rá fog fizetni. Ezért kért segítséget, hogy belépjen-e, jól jár-e az árfolyamgáttal.

Először megnézzük, megéri-e belépni Péternek az árfolyamgátba, majd utána rögtön azt is, hogy van-e jobb megoldás ennél?

Olvasd tovább

Share

A garantált alapjövedelemről

Miután már a csapból is ez folyik fél éve, csak nem úszom meg, hogy elmondjam én is a véleményemet a garantált alapjövedelemről.

Aki nem tudná miről van szó: az új baloldali mozgalom hívei szerint az államnak minden egyes polgárának adnia kellene alapjövedelmet, egyszerűen csak a létezés okán.

Ez a terv támogatói szerint idehaza 50 ezer Ft/felnőtt lenne, gyerekenként pedig 25 ezer Ft lenne a kvóta.

Vagyis egy kétgyerekes család 150 ezer forintot kapna az államtól csak úgy.

Olvasd tovább

Share

A Google csodákra képes

Pár nappal ezelőtt írtam a ruletten való meggazdagodást hirdető oldalról. Mivel több ilyen és ehhez hasonló oldal is van, íme egy egyszerű trükk, hogyan döntsd el, mennyi igaz abból, amit az oldalon olvasol.

Nézzük meg a már szereplő gyorspenz.net és a hozzászólásokban felvetett penkereses.us oldalakat a példa kedvéért.

Sokan nem tudják, hogy a Google nem csak szöveget, de képet is tud keresni.

Nézzük meg például a hálás Pétert a penzkereses.us oldalról, aki szénné kereste magát a lehetőséggel. Kattintsuk a fényképére jobb egérgombbal és keressünk rá a fotóra (Google Chrome böngészővel biztos működik): Olvasd tovább

Share

Így válassz társasházi számlát

A mintegy négymillió magyar lakásnak jóval több, mint a fele társasházi lakás. Ezek nagy részének kötelező társasházi számlát nyitniuk. Itt kezelik a befolyó közös költséget, a kötelezően beszedendő felújítási alapot, illetve innen fizetik a társasház számláit, mint víz, villany, szemétszállítás, karbantartás, stb.

Ennek a számlának a fenntartása finoman fogalmazva is komolynak mondható.

Egy budai, 420 lakásos társasház kért segítséget, hogy csökkentsük a társasházi számla költségeit. A jelenlegi bankjuknál 70 ezer forintnál is többet fizetnek a számlavezetésért havonta.

Olvasd tovább

Share

Debrecen nem nyugszik

Egyre több debreceni ír mostanában, hogy mi lesz már, ugyanis a vidéki Akadémiák hozzászólásaiban legalább 20-25 debreceni jelentkezett.

Nem akarok ünneprontó lenni, de a 20-25 jelentkező 15-17 valódi hallgatót fog eredményezni a tapasztalataim alapján.

De üsse kavics, kezdjük el szervezni a debreceni Akadémiát. Írni fogok az eddig jelentkezőknek.

Amiben te tudsz segíteni: ha tudsz embert, aki jönne, szólj neki. Ha tudsz olyan termet, amit ki lehet bérelni péntek este és szombat 10-16 óra között és nem aranyárban mérik, akkor az is nagy segítség. Tábla és projektor kell, illetve legyen 25-40 fős a terem. Lehet céges tárgyaló is, ha más nincs.

Egyébként Szeged is hasonló jelentkezőszámmal bír és Székesfehérváron van majdnem 20 fő.

Share

Meggazdagodni ruletten

Már akartam régen írni erről a nagy felfedezésről, de most meg is teszem, mert mindig előjön újra és újra. (Egyébként több száz éves trükk, a rulettel egyidős.)

Kapsz egy levelet, amiben egy link van, a végén a küldő számára oly értékes saját kóddal (Ez alapján kapja a pénzt). A link egy ilyen, vagy hasonló oldalra mutat (van belölük millió klón): http://gyorspenz.net/index.php

Elolvasod és úgy érzed, megnyerted a főnyereményt. Online kaszinókban mást sem kell csinálnod, mint rulettben feltenni egy eurót az egyik színre. Ha nyertél, tiéd két euró. Ha nem, duplázd meg a tétet. Ha nyertél, tiéd négy euró (Ebből tiéd volt kettő, meg buktál már egyet, tehát egy eurót nyertél). Ha buktál, tegyél fel 8 eurót. És így tovább. Ha sokadjára jött be, akkor is nyertél egy egész eurót. Olvasd tovább

Share
1 2