A bevásárlás 15 aranyszabálya

Összeszedtem néhány pontot, hogyan érdemes nekivágnod a mindennapi bevásárlásnak.

1, Csinálj listát arról, mit akarsz venni és az alapján haladj végig a boltban. Persze az üzletek megpróbálnak kicselezni és eldugják azt, amit biztos venni fogsz a bolt leghátsó részébe, csak azért, hogy végigmenj rengeteg egyéb polc között, ahol hatalmas akciók kelletik magukat. (Amik legtöbbször olyan kamu akciók, mint ez itt.) De te légy tudatos és haladj előre kitervelten a céljaid felé.

2, Indulás előtt csinálj listát arról, mid van most otthon és minek mikor jár le a szavatossága. Ne csak a hűtőben nézz szét, de a fürdőszoba-szekrényben is, hány flakon tusfürdő várja másfél éve, hogy sorra kerüljön.

3, Menj egyedül vásárolni. Egy felmérés szerint minél többen mennek vásárolni, annál több a nem tervezett tétel a bevásárlókocsiban. Az amerikai átlagember egyedül “csak” a bevásárlókocsija tartalmának 57%-át veszi hirtelen jött felindulásból, de ez a szám még magasabb, ha többen dobálják a dolgokat a kocsiba.

A gyerekek otthonhagyását már nem is kell említeni egy szülőnek se, a legtöbben már tudják, hogy gyakran a bébiszitter is olcsóbb két órára, mint amennyi a két-három gyerekkel való vásárlás többletköltsége.

4, Egyél vásárlás előtt, soha ne vásárolj éhesen, mert rengeteg dolgot megveszel csak azért, mert az éhséged miatt megkívánod. Ha édesszájú vagy, tömj be egy tábla csokit is, hogy rá se tudj nézni az édességekre a boltban.

5, Egy héten egyszer menj bevásárolni. Minél többször mész, annál több felesleges dolgot fogsz venni. Pékárut a mélyhűtőbe ugye, a tej pedig eláll három hétig, a többi termékből pedig bőven tudsz venni előre 2-3 hétre is.

6, Olvasd el mindig, mikor jár le az áruházban az előre kirakott romlandó termék a polcon. Ne vidd haza a sonkát, sajtot, tejfölt ha két nap múlva le fog járni a szavatossága. Inkább nyúlj be hátra és onnan vedd ki a még két-három hétig jó terméket. Erről már itt írtam: Vedd ki leghátulról.

7, Keresd az alsó és a felső polcon. Az áruházak a sokat reklámozott, drága és nagy haszonkulccsal rendelkező termékeket teszik szemmagasságba. Te hajolj le, vagy nyújtózkodj egy kicsit és vedd meg a hasonlóan jó terméket olcsóbban a polcok eldugott részeiről.

8, Ne dőlj be az akcióknak. Nem csak azért, mert rengetegszer kamuakcióról van szó, mint írtam is az első pontban, de gondold végig, hogy meg akarsz-e venni egy 100%-os, egy literes almalevet 299 forintért csak azért, mert egyébként 385 Ft? Eszed ágában nem lenne megvenni 299 forintért se egyébként, csak elbódulsz azon, hogy most mennyit spórolsz. Legtöbbet akkor spórolsz, ha egy darabot se veszel. Se 299 forintért, se 385 forintért.

Arról nem is beszélve, hogy gyakran az akció nevetséges 2-3%, de az emberek nem is nézik, csak azt látják, hogy akció, meg piros az árcímke és már pakolják is a kocsiba.

9, A fentiek ellenére azért olvasd el az akciós újságokat és ha valóban jó akciókat látsz, akkor azokat a termékeket vedd meg ott, ahol éppen akciósak. Akkor is, ha csak mondjuk 3 hét múlva vennél egyébként vécépapírt.

Mivel az akciók egy elég könnyen megismerhető rend alapján következnek újra és újra, elég hamar rájössz, hogy körülbelül mikor lesz megint akciós az a termék, amit venni szoktál. Ilyenkor vegyél belőle nagyobb mennyiségben, ha nem romlandó és otthon van hová tenni addig is, amíg felhasználod.

10, Legyél rugalmas. Ha másik márkájú fogkrém akciós éppen, amikor venned kell, vagy a másik sonka olcsóbb most, nyugodtan vedd meg a hasonló terméket olcsóbban.

11, Pontosan olvasd el, mit is veszel. Olcsóbb-e a 260 forintos sonka, aminek csak fele hús, a többi víz mint a 350 forintos, aminek a 98%-a csirkehús? Mit jelent az, hogy 48 darabos fa vasúti készlet pontosan? Hány százalék gyümölcs van a gyümölcsjoghurtban és a gyümölcsteában? Erről bővebben már itt írtam.

12, Keresd az egyéb kuponos lehetőségeket. A legtöbb bevásárlóközpontnak és áruháznak van havonta kedvezményes, akciós napja (Allée-kedd, Árkád-szombat, Müller-szombat és a többi), amikor 15-20% kedvezményt is adnak pluszban. Tesco akciós szelvény, ezer forint visszajár 10 ezer forint felett és sok hasonlóval találkozhatsz, ha nyitott szemmel jársz. A Sparnak gyakran van 20%-os kedvezményprogramja, ahol akár 50 ezer forintért is vehetsz kártyát, ami egy évig felhasználható. (Most volt egy a múlt héten)

Sőt, gyakran még a normál bankkártyádhoz is kaphatsz 1-3-5% kedvezményt a kijelölt boltokban, csak sokan nem tudnak róla. (Egy példa)

Úgyhogy járj nyitott szemmel, figyeld a reklámújságokat és az áruházak weboldalát.

Sőt egy kamu facebook profillal fel is iratkozhatsz a facebook oldalaikra, ott gyakran van máshol meg nem hirdetett akció.

13, A saját érzékszerveidnek higgy, ne a marketingrizsának. Ha a 299 forintos tej nem jobb, mint a 179 forintos, csak a doboza szebb, vedd az olcsóbbat. Ha a 4.000 forintos bor nem jobb, mint a 1.000 forintos bor, vedd az olcsóbbat. Erről itt írtam bővebben.

14, Használd a borítékos módszert. Ha bankkártyával vásárolsz, nem érzed a pénzed fogyását. Ezért hónap elején vedd ki a pénzed készpénzben, amit a bevásárlásra szánsz és tedd bele egy borítékba és abból menjél mindig bevásárolni. Így vizuálisan is látod, milyen ütemben fogy a pénz a borítékból.

15, Tedd el a blokkot és nézd át, mi minden vettél és mennyivel költöttél többet, mint eredetileg tervezted. Látni fogod, mit vettél pluszban és ezek közül mit nem kellett volna megvenni.

További 23 tipp a spórolásra itt.

Share

108 hozzászólás

  • Morzsee
    Általában jó tippek, egyetértek, de:

    “5, Egy héten egyszer menj bevásárolni.”

    Minél ritkábban mész, annál több cuccot kell vegyél egyszerre, ebből következően annál valószínűbb, hogy autóra lesz szükséged. Mi majdnem minden nap leugrunk a közeli Sparba, zöldségesbe, pékségbe, ennek ellenére (vagy pont e miatt) meg tudjuk állni a fölösleges dolgok vásárlását.

  • Kunci
    A 4. pont szerintem értelmetlen. Mert ha otthon megeszem a tábla csokit akkor már azt is fel kell írnom a listára. Kiadás szempontjából lényegtelen, hogy előbb megeszem és utána veszek még egyet vagy megveszem és ott helyben el is fogyasztom csokit

    Amúgy is tele van ellentmondással. Ami a legnagyobb: csak a listán szereplő dolgokat vedd meg, ne dőlj be az akcióknak (többször is kihangsúlyozva) ugyanakkor “Ha másik márkájú fogkrém akciós éppen, amikor venned kell, vagy a másik sonka olcsóbb most, nyugodtan vedd meg a hasonló terméket olcsóbban.” vagy “azokat a termékeket vedd meg ott, ahol éppen akciósak. Akkor is, ha csak mondjuk 3 hét múlva vennél egyébként vécépapírt.”

  • Boros Ágnes
    Köszönjük, nagyon jó cikk, eddig is tudtuk a nagy részét, de valahogy mégsem alkalmazzuk, na de majd mostantól …!! :)
  • Kunci
    Amivel egyetértek:
    1. Készíts listát otthon és ragaszkodj hozzá, hogy csak azt vedd meg ami és (lehetőleg amennyi) rajta van.
    2. Akkor se vegyél a listán nem szereplő tételt ha a boltban veszed észre, hogy akciós. Ha szükséged lenne rá akkor felírtad volna. Majd megveszed akkor amikor tényleg kell. Hidd el később lesz még akcióban. Ha nem egyik hát másik boltban
    3. Mindig az egységárat nézd! Nem egyszer pl. az 5 literes étolaj többe kerül mintha 1 literesből vennél ötöt. Vagy lehet, hogy egy 2 kg-os lisztre kiírják, hogy “akcióban, csak” 250 Ft közben egy másik ugyanolyan minőségű 1 kg-os liszt normál ára 100 Ft. Ráadásul lehet, hogy neked éppen 1 kg is elég akkor minek vennél kettőt? Jó-jó előbb-utóbb az is elfogy de az is tény, hogy legtöbben amiből ha sok van otthon akkor hamarabb elhasználjuk, elfogyasztjuk magyarán hajlamosak vagyunk “dőzsölni”, pazarolni
  • Kiszamolo
    Kunci, egy édességfüggő nem egy, hanem 5 édességet fog venni, ha kívános. Ha rá sem tud nézni, akkor egyet sem.

    A kamu akcióknak ne dőlj be és ne vegyél meg valamit, csak azért mert olcsóbb, ha még olcsón is drága és egyébként se vettél volna.

    Szerintem elég egyértelműen van fogalmazva….

  • Kunci
    Nem értetted a lényegét a csokis példának. Az édességfüggő (főleg vásárlás előtt) ugyanúgy megeszi/megveszi az 5 csokit. Kötve hiszem, hogy ha otthon megevett 5-öt akkor a boltban már nem fog venni egyet sem vagy esetleg kevesebbet venne. Arról nem is beszélve, hogy ha otthon megette a csokit de nem vesz másikat akkor a következő vásárlás előtt nem tud mit megenni ugye tehát vásárlás közben fog venni, enni :)
  • Adam
    Hát igen, van benne valami. Ha magammal viszem a feleségemet az tuti +20e FT mindenféle fölösleges tisztítószerre..
    Az akcióban az az átverés, hogy rack-rate -ről számítják a kedvezményt, tehát amikor nem is akciós a termék, akkor lehet, hogy túl drága.
    Egy csomó dolgot meg sem veszek, ha nem akciós. Pl pannónia sajt akciósan 2000 Ft/kg, máskor 3200 Ft.
  • reader
    Az egységáras tipp fontos, ez nem is tudom, miért maradt ki. Mindig azt nézd a címkén, hogy mennyi literje, kilója, stb. és ezt hasonlítsd a többivel, ne a nagybetűs árat. Ez persze apró betűkkel van felírva az árcédula sarkába, ezért vigyél szemüveget, ha nem tudod elolvasni.

    A másik, hogy a bejáratnál elhelyezett akciós pultról ne vegyél semmit, mert akkor nem tudod összehasonlítani a többivel, mert csak egyfajta van kirakva. Menj el a csokis, stb. polcig, ahol minden csoki egymás mellett van, és össze tudod hasonlítani az egységárukat.

  • Zabalint
    Az a baj, szerintem ezek egy része tipikusan olyan, gondolok itt a listák írására, a csoki vásárlás előtt szájba tömésére, amelyek csak tüneti kezelései annak a problémának, hogy valakinek a vágyai nem állnak arányban az anyagi helyzetével.

    A csokia példa meg szerintem amúgy se jó, mert a csoki tipikusan az a kaja, aminél evés közben jön meg az étvágy. Már csak jellegéből adódva is, kis térfogat, nagy energia sűrűség, sok cukor, nem igazán telít.

  • Gejza
    Régen rossz ha a Kiszámolónak kell megtanítani az embereket vásárolni, mert a szülei nem tanították meg … A 15 pontban van jó néhány értelmetlen és/vagy egyéni dolog, de az alapok rendben vannak. Pl. hiába lesz X fogkrém 20 forinttal olcsóbb, én akkor is a megszokott márkát fogom venni. Egyes cikkeknél felszámolod az előzetes felmérésre szánt időt (porszívós cikk), itt nagyvonalúan arra biztatsz hogy egész nap a netet bújjam az akciók miatt. Kuponok, pontgyűjtők, stb … pont drágítják a vásárlást, mert ha a kezedben a 10k -s kupon, de csak 8k -ért akartál vásárolni, akkor 2k értelmetlen dolgot veszel, jobb esetben tartós élelmiszert (liszt) előre. 2016 -ban valakit a kp -s vásárlásra biztatni egy pénzügyi blogon … Szóval tényleg hasznos a cikk, de van benne jó pár átgondolatlanság.
  • Andras
    A csoki csak pelda, a lenyeg h ne ehesen menjel vasarolni, mert utkozben megkivansz 6 fele kajat es mindhez megveszed az alapanyagot, aztan mmegse birod ki hazaig es eszel valamit a gyorsetteremben.
    A tobbi sem ellentmondas, csak belemagyarazod.
    A listara nem signal fogkremet irsz, hanem fogkremet. Mindegy milyen markat veszel. Ez nem elteres a listatol.
    Ami akcios abbol vegyel tobbet, pedig szinten terv. Megnezted otthon az ujsagot, latod h occso a budipapir hat veszel belole sokat. Nem ker az enni.
  • Zorkooo
    A 14-es pont szerintem maradi és értelmetlen…
  • Tibor
    : racionalisan meg lehet magyarazni hogy miert hulyeseg, csakhogy epp azert nem hulyeseg mert nem racionalisan jon… Rengeteg felmeres igazolja, hogy a jollakott ember kevesebbet vesz mint az ehes. Ez a tudatalattiban van kodolva.
    Nyilvan ez nem jelenti hogy edd meg amit amugy meg nem ettel volna csak hogy vasarlasra jollakj, hanem epp azt, hogy idozitsd a vasarlast akkorra, amikor egyebkent jol vagy lakva.

    Ez meg azzal a plusz haszonnal is jar, hogy a jollakott kenyelmes embernek semmi kedve kimozdulni, igy meg is utaltatod magaddal a vasarlast :)

  • Ildikó
    Dolgoztam boltban egy ideig. Hirdettünk akciókat úgy, hogy X Ft helyett most csak 19 Ft – az X tegnap még 18 Ft volt és a terméket vitték mint a cukrot.
    Én a gyerekekkel való vásárlást úgy oldottam meg, hogy kaptak akkoriban 5 vagy 10 Ft-ot és a szomszéd eladó nénit lekötötték, hogy ők a pénzükért mit vehetnek. Csak az került be a kosárba, én meg nyugodtan vásároltam – a szomszédasszonnyal egyeztettem, hogy mikor menjünk, mikor van 15-20 perce az én két kis ördögfiókámra. Ezeken a bevásárlásokon rászoktak arra is, hogy ha összeadják a pénzüket akkor nagyobb dolgot vehetnek, sőt olyan 4-5 éves korban arra is rájöttek, hogy ha pár napig nem vesznek semmit, akkor megkapják a még nagyobb dolgot is. Érdekes volt látni, hallani hogy az okos nagy fiaim azt mondták, anya menj egyedül én majd csak 3 nap múlva megyek, mert akkorra meglesz a pénz a csokira, amit kinéztünk Irénke nénivel.
  • Kiszamolo
    Zorkoo, szerintem meg nem.
  • kurgan
    “a tej pedig eláll három hétig”

    Az nem tej.

  • mtoma73yél
    Vásárlás előtt egyél zabpelyhet tejben, joghurtban elkeverve. Garantáltan eltelít és még finom is. :)
  • parizer józsi
    Jórészt voltak már ezek a tippek, de hasznosak. A borítékolós módszer szerintem is felesleges, egyrészt erre lehet egy külön bankkártyát tartani és alszámlával, költsége minimális, a költés visszakövethető. A borítékban szabadon heverő pénz ugyanakkor könnyen csábít elköltésre, gyorsan kifizetjük a gázszámlát, abból adunk zsebpénzt, stb…

    Nekem ami nagyon bevált az a Tesco online vásárlás. Kb. hetente egyszer úgyis útbaesik, benézek, pár napi apróságot megveszek az üzletben, megnézem az új termékeket, stb. Majd a nagybevásárlást megrendelem a neten. (A fizetés előtt kilistázza az egészet, rendszerint többezer forintnyi terméket dobok ki a listából).

    A gyereket pedig tessék otthon hagyni, ez jogos. Mindig elképedve nézek a nagymagyarcsaládra, akiken legalább 3-4 bömbölő gyerek lóg, apuka hátán még kettő kenguruban, és vásárolnak – vagy inkább megmutatják, hogy ŐK teljesítettek.

  • dreamworks

    Csornán dolgozom a Mizo-nál. Hidd el, a tartós, dobozos tej ugyanaz, mint a nem tartós, üveges.
    Ne sznoboskodj.
  • dreamworks

    “legalább 3-4 bömbölő gyerek lóg, apuka hátán még kettő kenguruban, és vásárolnak – vagy inkább megmutatják, hogy ŐK teljesítettek.”

    Ez de gyökér, bunkó hozzászólás barátom. 3 gyerekem van, a legkisebb pár hónapos. A feleségem közel 5 éve otthon van velük. Nincs jogsija csak nekem, a nagyvárostól 20 km-re lakunk. Az, hogy együtt megyünk vásárolni azért van, hogy valamennyit ő is kimozduljon (és nem, ilyenkor nem csak a vásárlás jelenti a kimozdulást, hanem összekötjük egyéb programmal).
    Neked miért fáj, ha valakinek több gyereke van?

  • Emese
    Én mindig gyerekkel/gyerekekkel megyek vásárolni. Egészen pici koruktól tanulják, hogy csak azt vesszük meg, ami a listán van, a többire “nincs” pénzünk, vagy nincs rá szükségünk. Sosincs balhé, pedig 1.5, 3.5 évesek csak. Azt is megtanulták nagyon gyorsan, hogy amíg nem fizettük ki a kiflit, addig az a bolté, nem a miénk, és nem ehetik meg. Majd fizetés után ehetik csak. Nagyon nem bírom, mikor a boltban majszolják a gyerekek a csokit, rudit, és a pénztárosnak csak a koszos, üres papírt adják oda. Szóval szerintem a gyerekes rész csak nevelés, hozzáállás kérdése.
  • vgaborka
    Én egyedül szoktam járni hetente egyszer bevásárolni (kenyeret, esetleg zöldséget/gyümölcsöt hetente röbbször az útba eső pékségben-zöldségesnél), akkor végig rohanom a madaras teszkót. Bevásárló lista a kézben, az egyes elemek az útvonal sorrendjében felírva (szerencsére most rendezték át a boltot, szóval álltam ott tanácstalanul mint egy rakás sz…r(encsétlenség)). Ha valamiről tudom, hogy akciós, akkor ipari mennyiségben veszek belőle, ill. használok kuponokat. Testvérem mondta, hogy igazán spórolni az tud, akinek van pénze van: pl számla végösszegi kupon akkor éri meg, ha sok, amit veszel (pl DM-ben, babaápolási cuccok és kaják), vagy ha valami olcsó, akkor tudsz sokat venni, mert van miből.
  • Handalamandala

    Mint olyan ember, aki sok gyerekkel jár bevásárolni, a leghatározottabban visszautasítom a pejoratív jelzőidet és szégyelld magadat.
    Előfordul a bömbölés, de mindennek megvan a maga szerepe és helye. Igenis legyenek tisztában azzal, hogy hogyan kell vásárolni, hogy nem veszünk meg olyasmit, amiben nem állapodtunk meg már induláskor, és hogy a hiszti nem célravezető, ha az ember el szeretne érni valamit.
    Amikor a legkisebb a hátamon elalszik, ahhoz az érzéshez kevés dolog ér fel, de valószínűleg ezt sose fogod átélni/megérteni.

    Ennél kevésbé kedvesebb gondolataim is vannak az utolsó bekezdésedről, de vélhetően akkor nem jutnék át a moderálási szakaszon. Szégyelld magadat.

  • Handalamandala
    A gyereket meg kell tanítani vásárolni, meg kell tanítani neki az áru és ellenértékének kapcsolatát.
    Egy alkalommal amikor gyümölcsöt vettünk, és a nagyobbik már fizetés előtt hozzá akart jutni, mondtam neki, hogy először a néninél be kell csipogtatni, utána megkaphatja a banánt. Ennyiben is maradtunk.

    Pár nappal később odatipegett hozzám kezében egy almával; “Papa, csip-csip?”

  • Magnum
    Amit megtanultam: fogkrembol olcsot sose! Nekem a Paradontax a fogkrem, nem azert mert draga, hanem mert igen jo. Asszonynak Sensodyne a favorit csak mert nem akarja megszokni (es megszeretni) a Paradontax izet. A verzo inyt tenyleg elfelejtheted. Sokat fizettem azert hogy megtanuljam, es olcsobb lett volna nem sajnalni az 1000Ft-ot a fogkremre. Es felesleges napi 10x fogat mosni (altalaban). Eleg lefekves elott, reggel max szajviz vagy Fisherman’s Friend:-)
  • Tibor
    Lehet menni gyerekkel bevasarolni, csak epp meg kell a gyereket nevelni. Az a gyerek aki otthon tudja mit jelent a “nem”, tudni szokta az aruhazban is.
    Persze beprobalkozik hogy kell ez a nyaloka az a csoki, de nalunk ez ugy megy, hogy elore otthon megirjuk a listat (o is ott van), ott megbeszeljuk hogy kell-e csoki, ha tenyleg kell felkerul a listara. A boltban pedig tudja hogy azt ami nincs felirva nem vesszuk meg, azt szoktam neki javasolni, hogy legkozelebb szolj mikor irjuk a listat. Ez tobbnyire hat, a legtobb hirtelen fellangolas masnapra elfelejtodik.
    Gyerekkel amugy az megy vasarolni aki nem tudja kire hagyni addig, vagy akinek ovodabol hazafele esik pl utba a bolt.

    Idonkent pedig tudni kell raszolni a gyerekre, vagy otthon is mindig az van amit o akar?

    Egyszer probalkozott hisztivel a nagyobb, otthagytam azzal hogy jo en mentem szia, es elindultam. 5 mperc mulva mar futott.

  • QTT
    Régen sokat jártunk az Auchanba és ott mánia volt az, hogy kb fél évente gyakorlatilag átrendezték a teljes áruházat. Kíváncsi vagyok volt/van-e valami statisztikájuk arról, hogy az átrendezés miatt mennyi plusz felesleges dolgot raknak az emberek a kosárba, mire megtalálják az új elrendezésben, amit keresnek.

    A bevásárlásnál szerintem is nagyon fontos, hogy a /kg vagy /db apró betűkkel feltüntetett egységárat is meg kell nézni. Szépen kirakják mondjuk a 16 db-os wc papírt 70 Ft-os darabáron és nagy betűkkel ráírják, hogy 1120 Ft, majd mellé odateszik mondjuk a 24 darabosat (de darabja csak 55 Ft) és kiírják, hogy 1320 Ft. Sokszor látni, hogy az 1120 Ft-os csomagokból már alig van, mind elkapkodták, a valóban olcsóbbhoz meg hozzá sem nyúlnak. Ezt nagyon sok árucikkel eljátsszák.

  • kurgan

    Elhiszem. Az se TEJ.
    Sznob ? …… :) ok.

  • kurgan

    “Neked miért fáj, ha valakinek több gyereke van?”

    Ezt meg vajon miből olvastad ki? Mondjuk így már értem a sznobozást is. :)
    Lazíts.

  • Liv
    A gyerekeket egyébként tényleg meg lehet tanítani vásárolni. Mi még az autóban megbeszéljük, hogy egy dolgot választhatnak, pl. péksütit, joghurtot vagy túró rudit. Ha rögtön lecsap egy kakós csigára, majd később jön, hogy joghurt is kell, akkor megbeszéljük, melyik kell jobban és mit teszünk vissza. És persze segítenek pakolni és fizetni.
    A beszélgetés egyébként csodákat tesz… Illetve a lányom már 4 évesen eljutott odáig, hogy megkérdezze, hogyan kerül a bankkártyára a pénz, tehát már érti, hogy a munkáért kapott pénzt lehet elkölteni, nem pedig magától “terem”.
  • kurgan

    Nagy respect, ez lenne a normális.

  • Zabalint

    Én tudom, hogy a tartós tej is ugyanabból van, mint a nem tartós, de az íze attól még egészen más, nyilván mert a tartóst jóval magasabb hőmérsékleten pasztőrözik. Úgyhogy nem érzek abban semmi sznobizmust, ha azt veszem, ami jobban ízlik.
  • Gáspár
    Sosem értettem azokat az embereket, akik mindent ennyire magukra vesznek. Nyilván lesz akinek az 1,2,3,5,7,9,11-es tanács a hasznos (random írtam számokat), másoknak más, nem azért van ez a lista hogy mostantól mindenki mind a 15-öt feltétlenül tartsa be különben egy pazarló, hedonista fenevad lesz. Ezek csak tippek, ha gondolod fogadd meg, ha úgy érzed rád nem vonatkozik akkor ugord át. Szerintem a pontok nagyjából helytállóak, de hozzáteszem hogy van a 15 pontból néhány ami a gyakorlatban nehezebb megvalósítani, mint leírni. Akciók figyelése, árak monitorozása, követése, lejárati idők követése, mindenféle készletmenedzselés, kuponokkal zsonglőrködés egy négytagú háztartásban is már elég sok időt fel tud emészteni (és ne felejtsük hogy az idő pénz!, esetenként nem is kevés pénz), ráadásul habitus kérdése is, hogy ki mennyire tudja erre magát rávenni.
  • parizer józsi

    Drága Handalamandala, ha nem nagy baj nem szégyellem magam, még akkor sem, ha felkérsz rá. Semmi baj azzal, ha sok gyerekkel mész vásárolni, _ha tudod irányítani őket_. A tapasztalat sajnos az mutatja hogy a többség nem tudja, ellenben ordítva kéri magának, ha valaki ezt szóvá teszi. Sokat tudnának erről a fajta szülői önzésről mesélni pl. a wellness hotelek vendégei :-)

    Ha pontosan elolvasod a hozzászólásomat és átgondolod, szerintem rá fogsz jönni, hogy melyik családtípusról beszéltem.

  • Egy olvasód
    Müllerben megint -15% lesz mindenre (majdnem), kuponnal holnap.

    Én se szeretek éhesen vásárolni, mert akkor tényleg több élelmiszert veszek.
    Gyerekkel tényleg az menjen vásárolni aki nem tudja másra bízni. Müllerben is gyakori látvány, hogy egy anyuka éppen keni a száját valamivel (gondolom nem a teszterrel sajnos) a gyereke aki a kocsiban ül éppen pakolja vagy dobja le a termékeket a polcokról. Amelyik már tudd menni, cipeli oda az anyjához a termékeket, hogy ezt is meg azt is vegyék meg.
    Van amiből én is megveszek többet ha akciós, ilyen pl. a tusfürdő, sampon, mert fogyócikk. Az 1-9% nekem nem valódi akció, az nem hat meg. Megnézem a reklámújságokban mi akciós, az online oldalakon is, akkor veszem meg amit szeretnék, amikor az általam elfogadható áron adják el.

  • okoska
    csokis rész lefordítva magyarra: nagyon másnaposan menj vásárolni, amikor rá se tudsz nézni a sörökre…
  • Egy olvasód
    *tud
    Biztos akadnak mintapéldányok a gyerekekből is, csak nem ez a gyakori látvány a boltokban.
    Én se szeretem ha valaki a boltban zabál és nem bírja kivárni amíg kifizetik amit bepakoltak a kosarukba.
    Ha van társaságom vásárlás közben gyorsabban végzek. Ha csak én vásárolok több időm van valahogy, hogy több dolgot vegyek. A bevásárló lista jó dolog, de frusztráló ha amit szeretnél nincs a boltban és alternatívát kell keresni. A keresgélés közben ismét becsúszhatnak előre nem betervezett termékek.
  • dreamworks

    “Neked miért fáj, ha valakinek több gyereke van?”

    Nézd meg kinek a hozzászólására ment a válasz (nem a tiédre).

  • dreamworks

    Nem az a sznobizmus, hogy nem tartós tejet iszol, valóban más az íze (nem a hőkezelés miatt, hanem a doboz belső felének a kezelése miatt).
    A sznobizmus az, amikor a gyökér megveszi a nem tartós tejet azért, mert azt hiszi, hogy az igazi tej, míg a tartós nem igazi. Ha az íze miatt választod egyiket vagy másikat az más tészta.

  • Sandokan
    A borítékos módszer azoknak jó, akik felelőtlenül költöttek valamikor az életük során, mint például én is. Segít nagyban megváltoztatni a szokásokat, és felelősségteljesebbé tesz. Mert amire nem futja a borítékból azt nem veszem meg. Lehet, hogy régimódi, nagyanyáink idejéből származó, de nagyon jól műkődő sztori, és ahogy Miklós is írta a vizuális típusoknak hatalmas segítség. DR mondta egyszer, hogy egy kísérlet során azt figyelték meg, hogy a pénz (kp) kiadása ingerli az agy fájdalomközpontját, míg a kártyás fizetésnél semmilyen agyi aktivítás nem tapasztalható, mintha “agyatlanul” menne a dolog. Vagyis megfontoltabban költ az ember készpénzzel, mint kártyával. Érdekes azért, hogy a fiatalabb munkatársak között vannak/voltak olyanok, akik azt mondták, hogy nekik meg a kp “égeti a zsebüket”, valami leküzdhetetlen vágyat éreznek az elköltésére, és így nem marad semmi. Elgondolkodtató.
  • Kiszamolo
    Ráadásul a 21 napig jó tej még csak nem is tartós tej, ugyanúgy hűtőben kell tartani….
  • kurgan

    És?

  • Garbo
    Nagy áruházba már be sem teszem a lábam: a tömeg, az ott bolyongással elfecsérelt idő számomra egyaránt elviselhetetlen. Tesco házhoz szállítás kb. 6 hetente egyszer, heti egyszer Aldi, mert az 20 perc alatt megvan, plusz egy piac szombatonként. Nem bírnék naponta élelmiszereket shoppingolgatni, sem heti 2-3 órát tölteni ugyanezzel: ahhoz túl rövid az élet.

    Javasolnék 16. pontot: találd ki egy hétre előre, hogy mi lesz a menü! Ha csak a hozzávalókat veszed meg ehhez, akkor nem kerül a kosárba egy kis ez meg az, pluszban. Ennek továbbfejlesztett verziója egy lista, amin van 30-50 étel, amiket hétköznapokon enni szoktatok, erről a listáról szemezve-akciókkal egyeztetve ez a heti menü is megvan pár perc alatt. Mindezzel sokkal kevesebb idő megy el, mint a napi/kétnapi/ételvásárlással, meg a hiperekben bóklászással.

    Minél kevesebb időt tölteni üzletekben, az a legkifizetődőbb.

  • dreamworks

    Ezt írtad:
    “@dreamworks
    “Neked miért fáj, ha valakinek több gyereke van?”
    Ezt meg vajon miből olvastad ki? Mondjuk így már értem a sznobozást is. :)
    Lazíts.”

    Erre válaszoltam, hogy nem a te válaszodból olvastam ki azt, amit tőlem idéztél, nem is neked válaszoltam ezzel, szóval lazíts.

    (parizer jozsi hozzászólására pedig igenis releváns az én válaszom)

  • Gejza
    Bocs, de a kedvedért nem fogom a 2 heti étrendet lecsökkenteni egyre :-). Persze ehhez sem ragaszkodom mániákusan, pl. ma úgy mentem ki a piacra hogy hétvégén romapecsenye lesz, de láttam gombát így gombás szeletre váltottam. Nálunk is 40-50 féle étel megy, gondolom ez máshol is így van, érdemes egy fileba vagy excelbe felírni ezeket és könnyebb a tervezés. Lehet maradi vagyok, de én nem rendelnék házhoz semmit, túl sok olyant olvastam hogy az olcsóbb dolgok véletlenül elfogynak és egy drágább helyettessel próbálkoznak.
  • Böbe
    Az vajon miért van, hogy bankkártyával kevésbé érzi az ember költést, mintha készpénzzel fizetne? Ezt magamon is érzem, és zavar. De még azt is, hogy 500 Ft-ot rosszabbul esik ötezressel fizetni, mint ötszázassal. Csináltak erről valami épkézláb kutatást, hogy mi történik az ember fejében ilyenkor?
  • Péter
    Többen is írtátok, hogy sok időbe kerül átnézni az összes üzlet akcióját…

    Van egy oldal, ahol fent vannak a nagyobb áruházak aktuális akciói: mindenar.hu

  • QTT

    Pontosan! Minél kevesebb idő az üzletekben, annál jobb. Sajnos a tesco online vásárlás nálunk még nem elérhető. Mi hetente egyszer vásárolunk, kb 1 óra alatt megvagyunk, de valóban még ezt az időt is sajnáljuk rá.
    Egyébként meglepődtem, de sokaknak meg egyenesen családi program/kikapcsolódás a vásárlás.

  • Sygma
    Mostanában egyre gyakoribb a hármat fizet – kettőt kap, avagy tucatjával drágább módi. Magyarul a kisebb kiszerelés lényegesen olcsóbb, mint a nagyobb. Pl. 1kg aszalt barack 3500 HUF, míg 100g csupán 240 HUF (ugyanazon gyártó, ugyanaz a termék). Erre is érdemes figyelni. Ez először az osztrákoknál tűnt fel, ott 1 EUR volt 175g csoki, míg a kilós kiszerelés 10 EUR. De olasz fagyizóban is volt már 1 gömb 1 EUR, 2 gömb pedig 2.40 :)
    Gondolom az árváltozásnál/akciózásnál nézik be.

    -Sygma

  • Laci
    A városszéli nagyáruházakhoz eljutni munkás, sokáig kell bent bóklászni, nekünk a lidl jött be, kb 1 km, hetente 2x megyünk ha úgyis autóval mentünk.

    Nem kell lista, mert kb. ugyanazt vesszük mindig, ha akció van akkor több hétre (hónapra) előre. Pl extra szűz olivából az elmúlt 3 évben nem vettem csak legalább 30% engedménnyel, de ugyanez a helyzet a drágább sonkákkal, fagyasztott árukkal is.

    A gyereket visszük magunkkal, ha úgy alakul, de nem nagyon kell győzködni, hogy felesleges baromságot ne akarjon. Múltkor megnéztük a kindertojás fajlagos árát (10000 Ft/kg) és összemértük a rendszeresen vett cuccokéval. Azóta ajándékba sem kell neki, mástól sem. Egy rokont lehülyézett hogy ilyen drága cuccot vett neki.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 karakter még felhasználható

* 0+4=?