Ez a bejegyzés egy kicsit off, de ha már van blogom, hadd dühöngjem ki magam itt. 🙂
Vettem egy autót, így sajnos újra testközelből kellett találkoznom a magyar közigazgatással.
Én naív elmentem pénteken munkaidőben, hogy átíratom az autót, miután egy újabb munkaidőben már átestem a kötelező eredetvizsgálaton.
Mondták hehe, vagy foglaljak időpontot, vagy jöjjek hétfőn nyitás előtt két és fél órával, hogy még legyen sorszámom arra a napra.
Jó, akkor kérek egy időpontot. A legelső időpont augusztus 10.-e (20 nap múlva). Kérdem, ugye kapok igazolást, hogy nem volt hamarabb időpont, hogy ne kelljen büntetést fizetnem, mert kicsúsztam a 15 napos határidőből. A válasz: nem, az APEH-ot nem érdekli, hogy mikor van időpont, mivel országosan át lehet íratni az autót, menjek valahová, ahol van korábban időpont. Ide, Budaörsre GYŐRBŐL(!!!!!!!!) járnak az emberek átíratás miatt.
Ez annyira szép, hogy leírom még egyszer: 2011-ben Magyarországon a pórnép ha el akarja kerülni az APEH büntetését a közigazgatás létszámhiánya miatt, feláldozza egy vagy két munkanapját és utazik 200 kilométert, hogy átírathassa az autóját.
Megfogadva a tanácsot, egy újabb munkanapot feláldozva már 10 órakor megjelentem a Szent Hivatal templomában. Mint oly sokan mások még rajtam kívül.
A két kezitcsókolomnak a recepción láthatóan nem sok dolga volt, mégsem adtak sorszámot, csak 12:30-tól. Az okáról fogalmam sincs.
Úgyhogy vének és fiatalok szép tömött sorokban ott kígyóztak a recepció előtt, ahelyett hogy hazamehettek volna a sorszámukkal a kezükben.
Vajon a Szent Hivatal gondolt-e arra, hogy a megfáradt pórnép legalább leülhessen a két és fél órás teljesen értelmetlen várakozás közben?
Eltalálták, nem. Sehol egy pad vagy egy szék.
Tehát a második ezzel töltött munkanapomon két és fél óra után sorra kerültem. Itt jött az újabb probléma: mivel interneten kötöttem a kötelező biztosítást, nem volt róla papírom, mert még nem postázták ki. Ez 2011-ben szintén megakasztja a gépezetet, ha valaki neten köt biztosítást.
Miután ezt a gondot némi rugalmassággal sikerült elhárítani, boldogan mehettem a postára befizetni a közel 50 ezer forintos sarcot. Még szerencse, hogy az épületben volt posta.
A csekkel a kezemben visszamentem. Megkérdeztem a hölgyet, leadhatnám a régi autóm eladásáról szóló adásvételit neki, ha már úgy is itt vagyok. Nem, szó sem lehet róla, egy sorszám-egy ügyintézés. Vagy kérjek újabb időpontot (lásd feljebb) vagy küldjem be postán. Ezen már annyira ki sem akadtam, hogy ott az okmányirodában nem tudok leadni egy dokumentumot. Elcaplattam a postára és 300 Ft-ért elküldtem oda, ahol az előtt voltam.
Leírnék két példát, hogyan kellene ezt csinálni. Az egyik a 21. század megoldása, a másik a 20. századé.
A vevő és az eladó is otthon külön-külön belép a magyarorszag.hu portálra és jelzi, hogy eladta/megvette az alábbi gépjárművet. A vevő bepötyögi a megkötött biztosítás sorozatszámát és az eredetvizsga sorszámát is. A rendszer kiszámolja a fizetendő sarcot, a vevő átutalja a megadott kóddal a megfelelő összeget és két hét múlva megkapja postán a forgalmit és a törzskönyvet. Nulla elvesztegetett munkanap és nulla kilométer autókázás az átírás miatt.
A 20. században ezt úgy csinálták jobb helyeken, hogy a forgalminak volt egy leválasztható része, azt mind az eladó, mind a vevő beküldte postán, majd a vevőnek kiküldték az új forgalmit.
Boldog lennék, ha 2011-re legalább ezt az utóbbi, 40 éves technikát át tudná venni a magyar közigazgatás.
