A Spar drága, a Tesco olcsó

2015-09-16
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Írtam a múltkor a Spar akcióról, amivel 20%-ot tudtál spórolni.

(Ha még emlékeztek, 4.100 kártyát 3 óra alatt szétkapkodtatok. Időpontot kértem és elmentem hát a szervező reklámügynökséghez, hogy kellene még vagy 20 ezer kártya mert sok olvasómnak nem jutott. Mondtam, nem is kell reklámra költeniük, szerintem mi két nap alatt megesszük az összes kártyát. 🙂 Megígérték, hogy beszélnek a céggel, de nem tudtak semmit ígérni, mert nem rajtuk múlik. Azért reménykedjünk, hátha a Spar fantáziát lát abban, hogy még több kártyát bocsát ki és akkor majd arra is lecsapunk. 🙂 )

A hozzászólásokban is előjött az a közkeletű tévedés, hogy a Spar annyival drágább, mint mondjuk a Tesco, hogy a kártya csak annyit ér, hogy annyi lesz a számla, mintha kiment volna valaki a Tescoba.

Ezt a téveszmét annyian megkajálják, hogy úgy gondoltam, érdemes írni róla.

Az történik, hogy amikor bejön egy-egy áruházlánc, 1-2-3-4 évig alacsony árakat alkalmaz, az emberek pedig csak ámulnak, mennyivel olcsóbb a Tesco, Lidl, MediaMarkt mint mindenki más a piacon, aki már régóta itt van.

Aztán ezek a cégek szép lassan felemelik az áraikat a normál piaci szintre, de addigra az emberek már elkönyvelték, hogy a "Spar drága, a Tesco olcsó" és az ehhez hasonló alapigazságokat.

Miközben ha összehasonlítanák az árakat, rájönnének, hogy a Spar és a Tesco árai között 1-1,5% eltérés van csak mostanában és a Lidl is csak egy lehelettel olcsóbb, mint mondjuk az Aldi. (Csináltam Aldi-Lidl összehasonlítást itt és Tesco-Auchan-Spar összehasonlítást itt.)

Az Auchan rendszeresen összehasonlítja a saját áraikat a konkurenciával és szinte mindig az jön ki, hogy csak 2%-kal olcsóbbak, mint a Tesco és 3%-kal olcsóbbak, mint a Spar.

Na már most, 3% az mindössze 300 forintot jelent 10 ezer forintonként. Vagyis még egy nagybevásárlás miatt sem éri meg beülni az autóba és kipöfögni a város szélére egy hiperbe. De buszon hazacipelni sem biztos, hogy megéri a dolgokat a Tescoból, több kalóriát égetsz el hazáig, mint amennyi pénzt megspóroltál.

Szóval, amit mondani akartam: ne üljetek fel annak, hogy egy-egy áruház milyen olcsó volt 5-10 éve, amikor bejött az országba, vagy terjeszkedni akart és úgy akart bekerülni az emberek fejébe, hogy ő milyen olcsó.

Érdemes ezeket a sztereotípiáidat egy-két évente tényekkel felülvizsgálnod.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram