A tárgyak, amik körülvesznek

Szoros összefüggés van az általunk birtokolt tárgyak száma és az általunk megtapasztalt stresszes élet között, a tárgyak mennyisége és a szabadidő, életerő között.

Minél több tárgyat (kacatot) halmozol fel az életed során, minél nagyobb házban akarsz lakni, annál kevesebb pénzed, energiád és időd marad az igazán fontos dolgokra. Minél több dolgot megveszel, hogy kompenzáld magad a kemény munkád miatt, annál keményebben kell dolgoznod, hogy legyen pénzed kompenzálni magad.

Gyakran az emberek azért érzik szűkösnek a jelenlegi otthonukat, mert az évek során felhalmozott rengeteg ruha, könyv és egyéb tárgyak raktározására vett szekrények miatt nem tudnak mozdulni sem otthon.

A Becoming minimalist blog összeszedte, mennyi tárgyat halmoz fel egy átlagos amerikai háztartás. Bár az adatok nem az átlagos magyar, hanem az átlagos amerikai háztartásra vonatkoznak, úgy gondolom, azért elgondolkodtató a gyűjtemény.

– Többet költenek az amerikaiak órára, ékszerre és cipőre évente, mint felsőoktatásra.

– A tinédzser lányok 93%-a jelölte meg a shoppingolást, mint kedvenc időtöltését, a nők az életükből 8 évet vásárlással töltenek el.

– Az amerikai gyerekek a Föld gyereknépességének 3,7%-át adják és ők birtokolják a játékok és gyerekkönyvek 47%-át.

– Egy tízéves gyerek 238 játékkal rendelkezik, de csak 12-vel játszik naponta.

– Az átlagos háztartásban több tévékészülék van, mint ahány ember lakik ott és ezek a tévék naponta több mint 8 órán át üzemelnek is.

– Az átlagos amerikai ingatlan 1950 óta igen meghízott, 983 négyzetlábról 2015-re 2720 négyzetlábra. (91,3 négyzetméterről 253 négyzetméterre.). Amíg a hatvanas években normális volt, hogy egy fürdőszoba van egy házban, ma már a hat szobát is szűkösnek érzi egy átlagos amerikai, arról pedig szó sem lehet, hogy mindenki egy fürdőbe járjon.

amer

– Ennek ellenére az amerikai háztartások nem kevesebb, mint 2,3 milliárd(!) négyzetlábnyi raktárhelyiséget is bérelnek a kacatjaik számára. Minden amerikaira jut 7,2 négyzetlábnyi, a háztartások által bérelt raktár, ahol azokat a dolgaikat tárolják, ami nem fért el az átlagosan 200 négyzetméteres házban. Minden tizedik amerikai háztartás rendelkezik ilyen bérelt raktárhelyiséggel.

– A két garázzsal rendelkező házak negyedében nincs hely autónak és közel harmadukban csak egy autó fér be a garázsba az összegyűjtött kacatok miatt.

– Egy átlagos amerikai család 1.700 dollárt költ évente ruhára, egy amerikai nő a hónap minden napján másik ruhát tud(na) felvenni. Eközben évente 30 kilogrammnyi ruhát dobnak ki a szemétbe.

– Az amerikaiak 1,2 billió dollárt költenek évente egyáltalán nem szükséges dolgokra. Ez teszi ki a vásárlásaik 11,2%-át. A hatvanas években még csak 4,5-5%-át költötték felesleges kiadásokra.

number

Ha nem szeretnéd, hogy téged is elborítsanak a felesleges dolgok, olvasd el ebben a cikkben, hogy csinálja ezt egy volt tengerész.

Share

226 hozzászólás

  • antenna

    Raktárvadászok és a többi. Persze azok részben megrendezett sztorik, de a jelenség jól látható. Valamelyik guberáló olyan három állásos garázst pakolt ki, ahol a tulaj csak lomot tartott és legalább 1 autóval szeretett volna már beállni.
    De beszélhetnénk a magyar társasházak pincéiről is. Kedvencem, hogy mivel nálam viszonylagos rend van, akinek nincs helye, hozzám pakol. Persze én szórom vissza a feladónak, de évek óta ugyanazokat a sz.rokat kell kerülgetni.

  • Geroj

    Az egyik haverom társasházban lakik. Vadonatúj kocsija a ház előtt parkol. Rákérdeztem. Azt mondta, azért nem vesz garázst, mert nem kell neki lomtár. Most minden felesleges holmitól megszabadul ami nem kell a lakásban. Amugy meg a garázsban őrizgetné.

  • Imre

    Nálunk mások a gyökerei a notórius gyűjtögetésnek: egyrészt a hiánygazdaság 40 éve, a “jó lesz még valamire” mentalitás. Másrészt meg az, hogy vannak tényleges értékek a cuccok között, amelyekkel pénzt lehet megspórolni (pl. papírdoboz: ha el tudom tenni, akkor, amikor kell, nem kell az OBI-ban többszáz Ft-ért vennem). Illetve a kényelem: egyszerűbb berakni a pincébe, mint gondoskodni róla.
    Én személy szerint igyekszem mindent eladni, amit tudok, de van, amit reménytelen. Vagy nem éri meg a ráfordított energiát (főleg a gyerekruha ilyen). Ezért én is azzal küszködöm, hogy ki merjem dobni/adományozni ezeket a cuccokat, mert tényleg a vérem szívják és az energiaszintem csökkentik.
    Könyv a témáról: holy.hu/konyvek/kim-john-payne-egyszerubb-gyermekkor . Ebben külön fejezet foglalkozik a tárgyak felhalmozásával és azzal, hogyan szúrunk ki így a gyerekkel. S felnőtteknek is hasznos.

  • sitya

    A néhány gyereknevelős könyvből, amit elolvastam, kiemelkedően az ‘Egyszerűbb gyerekkor’ volt a leghasznosabb. Erről szól, amit a cikkben is írsz, a tárgyakkal (gyerekeknél főleg játékokkal), idővel kapcsolatos egyszerűsítésről. Itt tényleg igaz, hogy a kevesebb a végén sokkal több lesz.

    moly.hu/konyvek/kim-john-payne-egyszerubb-gyermekkor

  • Garbo

    Nálunk is megérne egy misét, csak itt zömében azzal nyugtatja magát a köz, hogy akciósan, olcsón meg turkálóban vette. Ezt nem érti meg a rokonságban több nő: én drága holmit veszek, de alig, ők meg hetente “turkálnak”. Én vagyok a pazarló, míg ők három hónap alatt többet költenek göncökre, mint én egy év alatt, a darabszámról nem is szólva 🙂

    Nem szeretem a tárgyak halmozását, ez alól a könyvtáram a kivétel, de az félig szakmai ártalom, másrészt munkaeszköz. Leginkább egy minimalista loft közegben érzem jól magam, nincs kaspóm, csetreszem, díszpárnám,növényből is csak fűszernövény, még a függönyöket is utálom,és nő vagyok 😀 Viszont annyit a férjem is shoppingol, mint én.

    Azt hiszem, tárgyakat az halmoz, aki belül katyvaszt érez. Mint azok, akik nem bírják a csendet, mert szembesülni kellene a gondolataikkal, azoktól kimondatlanul is félnve,ezért állandóan hallgatnak/néznek valamit.

  • Garbo

    TIPP és OFF egyben, ha kiengeded, Miklós: aki kapszulás kávét iszik, vagy szeretne, az most vásároljon a Tchibo-nál 3 nagy doboz kapszulát, és ingyen kapja a kávéfőzőt hozzá. A készlet erejéig 🙂

    A kávéjuk egyébként finom, sokkal olcsóbbak a Nes-nél és elég gyakran vannak jó leárazos a kávékapszulákra.

    Esetleg ajándékba is jól jöhet.

  • Vakmacska

    A probléma a “nekem már nem, de másnak még jól használható lenne” dolgokkal van. A használhatatlant kidobod a lomtalanításon, de a többitől ésszel, nem pazarló, környezetpusztító módon megszabadulni szabályosan pénzbe és időbe kerül. Fotózgatni meg árulgatni a gyerekruhákat (nem kacat, csak épp kinövi….), ajándékozgatásnál-adománynál is általában elvárt, hogy helybe vigyed vagy küldjed postán, vagy vidd valami egészen lehetetlen helyre, ahol gyűjtik (kedvencem az az újlipótvárosi pince, ahonnét _tényleg_ elviszik a holmikat az Igazgyöngy alapítványnak, viszont két kilométeres egységsugarú körben lehetetlenség parkolni, én meg egyensúlyozzak a 20 kilós dobozzal….). A másik a “megjavíthatatlan” dolgok kultúrája, nagy baja nincs, de hol a pékben javítanak autórádiót, amibe beszorul a CD, mikrót, amiben nem forog a tányér. És nem világvégén, 10 és 15 óra közt hétköznap…..

  • Kiszamolo

    Jó hozzá a nespresso vagy melyik kapszula, amit a Lidl-ben is lehet kapni?

  • Pal

    Szlektálás a legegyszerűbben:
    Az elmúlt egy évben rajtam volt ez a ruha? – Nem.
    Fogom még hordani ezt a ruhát a jövőben? – Nem.
    Eredmény = Meg lehet szabadulni tőle.
    Tárgyaknál ugyanígy.
    Ezek a problémák Németországban is megtalálhatóak. Külön egy órás reality műsor van róla a Tv- ben, napi rendszerességgel.
    És még egy sztori.
    – gyógytornászom ( 25 éves lány) albérletet keresett. Talált eggyet
    (50- 55 nm) minden rendben volt vele ( jó helyen , jó áron ) de túl kicsinek tartotta ezért nem vette ki. Megjegyezném, hogy egy éve keresett már. Mivel baromi nehéz albérlethez jutni amúgy is. Mikor mondtam neki, hogy 63 nm -en éltünk négyen, és így nőttem fel, majdnem kiesett a szeme.

  • Imre

    Pont ebben a cikkben említitek a kapszulás kávét, amely brutálisan környezetszennyező? Ezek is felesleges tárgyak, csak kidobjuk…

  • Garbo

    Én úgy tudom, hogy csak a saját kapszuláival kompatibilis. Akciós időszakban 65-68 ft-ra jön ki egy kávé. Viszont tényleg finom.

  • Garbo

    @imre
    “Jó lesz még valamire …!” Ne is mondd! 🙂 A nagyszülői házat kellett sajnos kipakolnunk pár éve, mert elmentek az öregek. A berendezett, 3 szobás ház két db garázsából a következők kerültek elő, szokásos apróságokon felül: 3 db kredenc, 2 komplett, tökéletes állapotú ülőgarnitúra (az egyik csináltatva a hetvenes években, bőrből és soha nem használt) , 5 db szép dohányzóasztal, több, mint 30 régi szódásüveg, több láda ilyen-olyan üveg (azokon felül, melyeket használtak befőzésre), 3 vagy négy komplett szerszámkészlet, és minden egyéb dologból legalább 3. Kivéve a Vauxhall (talán így írják) komplett motorblokkot, abból csak egy volt.

  • Garbo

    @imre
    De, az. A kávézás önmagában is az, sajnos, a szállítmányozás miatt. Csak gondoltam, érdekelhet a lehetőség többeket, ajándékként is akár 🙂 Teszem azt, rosszul látó nagyszülőnek segítség lehet, hogy egyetlen gombnyomásra iszik egy kávét vagy mit tudom én. Csak egy tipp.

  • Topfly

    A tárgyakra van egy egyszerű elv, amelyet ha az ember jól meghúz, akkor ésszerűen tud élni. Mindig azt kell megkérdezned magadtól, hogy téged szolgál a tárgy vagy te szolgálod őt? Ha túl nagy a házad, túl drága a kocsid, sokáig kell valamit úgy tárolni, hogy nem használod, akkor te szolgálod ki a tárgyakat és nem ők téged, mert neked kell többet dolgoznod, több rakteret biztosítanod és stb.

  • Vakmacska

    na, a gond számomra mint környezettudatos ember számára itt van:

    “Az elmúlt egy évben rajtam volt ez a ruha? – Nem.
    Fogom még hordani ezt a ruhát a jövőben? – Nem.
    Eredmény = Meg lehet szabadulni tőle.” – hova, könyörgöm.

    Kukába, csak mert RÁM már nem jó, vagy kényes ízlésem megváltozott? nemá.
    Mindenmáslehetőség: idő+pénz+erőforrásigényes, viszont alacsony prioritású.
    Eredmény: ott rohad valami sarokban, amíg nem jön szembe a Nagy Lehetőség, hogy dobozolva-zacskózva, egylendülettel, jóhelyre, kevésráfordítással boldogan odaadd valakinek.

    Addig…gyűlik.
    (még ha meg is van a címzett: másfél hete kéne elvinnem Erzsébetre a Shepherd-féle faluprogramra szánt virácserepeket, palántázni jó kis edénykéket. Naná hogy sose jutok el oda….pofám leszakad, mert megígértem….)

  • Ahlan

    Egy ismerősöm sok évvel ezelőtt költözött, de akkor úgy esett hogy többször is, míg végül megépült a házuk. Holmik dobozokba dobozolva. Volt olyan doboz amit az első becsomagolás óta ki sem nyitottak, csak vitték mindig az új helyre.
    Házuk megépült és a következő beszélgetés zajlott le:
    – Apa mi van azokba a dobozokba?
    – Nem tudom dobd ki.
    – De azt sem tudjuk mi van benne.
    – Nem mindegy? Két éve ki sem nyitottuk, biztosan nincs is rá szükségünk!

  • Vinnie

    Amúgy ez felvet egy érdekes makrós problémát. Mi lenne sok munkahellyel, ha mindenki minimalistaként élne?

  • Gábor

    A kapszulás kávé tény, hogy sok időt spórol, de sokkal jobb minőséget kaphatnátok ugyanazért az árért.
    Egy espressot 7gramm őrölt kávéból szokás elkészíteni. A 65 forintos (tehát a legakciósabb) kapszulából is ugye egy presszó készül.
    Ergo 1 kg kávéból kb. 140 adag készíthető, ami 9100 forintos kilónkénti árra jön ki, a kapszulás árszínvonalán.
    Azért már elég jó kávékat lehet kapni. (Pl.: Hausbrandt, Piccolo & Dolce, Molinari)
    Ha a 100 forintos kapszulával számolunk, akkor pedig már a területszelektált kávék közül is mazsolázhatunk.

  • Garázsos Péter

    mivel az emberi természet már csak ilyen felhalmozós, és kevés az ilyen tudatos ember, mint a blog olvasói, ez egy jó befektetési lehetőséget is teremt.

    Én egy ideje már a garázsok mellett elkezdtem tárolókat vásárolni és bérbeadni. Jobb a megtérülés, mint a garázsoknál, és kevesebbet kell a pénz beszedésével foglalkozni.

    Erre mások is rájöhettek, mert többen vannak, akik kifejezetten bérlővel együtt vásárolnak tőlem tárolót befektetésnek.

  • Kiszamolo

    vinnie, az miért lenne probléma, ha mindenkinek csak 4 órát kellene dolgoznia, cserébe nem venne meg minden ócska kacatot?

  • Vocsokleany

    Durva szamok! Orulok a cikknek, mert felrazza a nepet, az biztos.

    “A tinédzser lányok 93%-a jelölte meg a shoppingolást, mint kedvenc időtöltését”
    Ennel somolyogtam rendesen. 6 eve elek Hollandiaban, es egesz sok holland lanyt, not ismerek. Amikor a hobbijukrol kerdeztem, tobbseguk hatarozottan megemlitette a vasarlast, mint hobbit. Kiakadtam rendesen…hogy lehet a vasarlas hobbi?
    Minden heten vesznek egy 25 EUR-s cipot…persze annak a minosege a legjobb…
    csak beszorzom..eves szinten 52 par cipo!! AAAAH!

    Ok meg azon akadtak ki, hogy en meg evente 0-2 cipot veszek magamnak! 🙂
    es olyanokat emlitek meg hobbinak, mint origami, fotozas, tancolas.

  • Peti

    Ha már kiszámoló blog. Kiszámoltátok valaha, hogy mennyi a kapszulás kávé kilója? Mi igen, volt olyan, (ez persze az extrémebb,) 30 ezerre jön ki. Abból azért már elég jó kávét lehet venni. Ezután ne csodálkozzatok, ha ingyen adják a gépet! Óriási üzlet nékik!

  • Garbo

    @gabor
    Ez határozott tény, én sem ilyet használok otthon, de van a családban és jó.
    Istenem, csak egy tipp volt, mindenkinek, aki szereti 😀

  • parizer józsi

    @garbo a háború után, a szocializmusban kétkedve álltak az emberek a pénzhez, átélték már, hogy egyszer csak nem ért semmit, ezért fektetettek ilyen “tutikba”, amiknek “szerintük” értéke volt. minőségibb bútor, porcelán étkészletek (sajnos nálunk is hegyekben áll, nem tudom meggyőzni a családtagokat hogy adjuk el, természetesen soha nem használjuk), ezüst evőeszközkészlet, minőségi italok(!), és ugye a klasszikus Révai Nagylexikon…

    Egyébként a dolog sokszor érzelmi kérdés. Párszor sikerült, hogy teljesen érzelemmentes állapotba kapcsoltam, és szórtam, szórtam, szórtam kifelé. Egy-egy tárgyat visszavettem, meggondoltam magam, de nem könnyű felszámolni. (Vannak persze tabuk, sok a plüssállat, de egytől sem válnék meg – mind valamihez kapcsolódikI).

    Ruhával ma már egyszerűbb, 2-3 év alatt a legtöbb ruha már felvehetetlen (vagy tönkremegy, vagy kimegy a divatból, mi több, vállalhatatlan)

  • parizer józsi

    @kiszamolo

    Az azért lenne probléma, mert az embereknek sok idejük lenne gondolkodni, önszerveződni, a hatalmat kritizálni. Nem véletlenül van így kitalálva.

  • szocske

    @garbo “sokkal olcsóbbak a Nes-nél” kíváncsiságból ránéztem. 10db-os kapszulacsomagok 1095 Ft, a nespressonál meg ha jól emlékszem 1100-1300 között.
    Ez azért nekem nem a sokkal olcsóbb kategória…

    A kávéfőző a nespressonál is viszonylag olcsó 10-30ezer Ft, de valójában, ha valaki jó minőségű kávét akar és viszonylag nagyfogyasztó, szerintem hosszú távon sokkal jobban jár ha kifizet 100-150 ezret egy őrlős kávégépért, aztán vesz olyan babkávét amilyet akar, még a drágább kávék esetén is kijön max. fele annyiból egy csésze kávé, mint a kapszulások.

    Ráadásul nem termel irdatlan mennyiségű szemetet…

  • Györgyi

    @vakmacska
    Nálunk a Tesco mellett van egy nagy konténer direkt használt ruháknak, oda szoktuk bedobni.

    Használati tárgyakból amúgy sosem vásároltam túl magam, mindenből csak annyi van, amennyi kell. A minimalista stílus viszont mindig is távol állt tőlem. Imádok dísztárgyakat készíteni, varrni, ezekkel a lakást rendezgetni. Amikor megtetszik egy újabb stílus, és megunom az előzőt, egyszerűen csak elajándékozom a tárgyakat, és kezdem a dekorálást elölről. Nekem ez nem stressz, hanem kikapcsolódás.

  • hemond

    @garbo @kiszamolo én ugyan nem kávézom, de az egyik kollégám kávémániás.

    Ő szerzett (ebay vagy aliexpress) kapszula utántöltőt. Megveszi a kávét a boltba majd betölti a kapszulába. Elmondása szerint eléggé jól működik. Így akár jobb kávét is tud beletölteni, mint ami eredetileg is volt benne. Anyagilag meg jobban kijön.

  • Kiszamolo

    hemond, az vajon hogyan működik?

  • szocske

    @imre gyerekruhákkal nem tudom mi a helyzet, de a feleségem úgy szabadult meg rengeteg már nem hordott ruhájától, amit kidobni sajnált, hogy feltette a jófogásra csomagban.
    pl. 80 db ruha 10 ezer Ft, GLS ingyenes házhozszállítással. 1 nap alatt megvették.
    Persze ez nem sok pénz, de ahhoz épp elég, hogy ne érezze úgy, hogy kidobta.
    Ha egyesével árulgatta volna, akkor vszínű a harmada megy el, ugyanúgy 10 ezer Ft-ért, de elment volna vele rengeteg munkaóra (egyesével lefotózni, postára járni, válaszolni az érdeklődőknek stb.) és végül a kétharmada ittmaradt volna.
    Esetleg gyerekruhával is működhet ez a megdoldás…

  • parizer józsi

    @gyorgyi

    Utána pedig boldogan eladják őket a használtruha-üzletekben 🙂 Én oda soha nem dobtam be semmit, mivel jellemzően márkás divatcuccokat szoktam venni, aminek kitelt az ideje odaadom vidéki ismerősöknek, boldogan fogadják.

  • szocske

    @hemond nemrég volt erről egy cikk valamelyik bulvárportálon, a megvett kávétól függően 30-50Ft-ba jön ki egy csésze kávé. De ha úgyis a boltban kapható kávét főzöd, akkor mi értelme a kapszulákkal vacakolni?
    Kell egy átlagtól jobb kávéfőző és főzöm azzal…
    Ha végképp a minőség a lényeg, akkor egy komoly őrlős gép, minőségi babkávéval, biztosan 50 Ft alatt lesz egy csésze kávé, és nem termelek hetente egy zsák szemetet.
    Oké, egyszer be kell ruházni a kávégépbe, nem ingyen adják, de hidd el, ők nagyonis jól tudják, hogy miért éri meg nekik ingyen adni… Sokszorosan kifizeti a legtöbb vevő utólag a gép árát a kapszulákkal.

    Egyébként, ha már kapszulák, a nespresso mellett szól, hogy 1-2 éve lejárt a szabadalmuk, így már bárki gyárthat kompatibilis kapszulát hozzá, kapható is minden sarkon.
    Igaz nem alu, hanem műanyag kapszulák, én nem teszteltem milyen minőség

  • hemond

    @kiszamolo nem tudom sajnos.

    De szerintem ez az:

    es.aliexpress.com/item/a-nespresso-stainless-steel-refillable-nespresso-capsules-capsule-powdered-alcohol-cafeteras-cafeteira-espresso-reusable-2015/32374413574.html?spm=2114.10010408.100009.4.DEmHN1

    (Csak gyorsan kerestem egyet, azért ha valaki rendelni akar, az olvasson utána :))

  • Györgyi

    Azon már én is gondolkodtam, hogy a környezetvédelemnél miért mindig csak a gyártási módszereken szigorítanak. Miért nem lehet a teljesen felesleges tárgyak gyártását egyszerűen betiltani vagy legalább korlátozni? A Földet egyértelműen a túltermeléssel tesszük tönkre, mégis minden kormány célja a termelés növelése. A szelektív szemétgyűjtés is úgy hülyeség, ahogy van, a szelektív kukákba kerülő dolgok 90%-át le sem kellene gyártani. Azt meg végképp nem tudom elképzelni, hogy egy állítólag értelmes lény ne tudna másféle elosztást kitalálni, mint a munkaidőre alapulót, ami miatt pusztán a munkavégzés lehetőségéért kell egy csomó felesleges dolgot előállítani.

  • szocske

    @hemond @kiszamolo
    Kapszulatöltésről egy cikk:
    origo.hu/tafelspicc/ital/20131023-kavegephez-lehet-otthon-kapszulat-gyartani-csak-minek-nespresso-illy-kapszulas-gep-kave.html

  • kritizator

    “vinnie, az miért lenne probléma, ha mindenkinek csak 4 órát kellene dolgoznia, cserébe nem venne meg minden ócska kacatot?”

    Hú, de tudnék így élni? Na de a nagy többség???

  • Janos82

    @parizer-jozsi :

    A halmozas nem csak szocializmus. Ez van mindenhol. Az USA-ban, Angliaban es Nemetorszagban is. Maga a cikk is az USArol szol.

    Ez inkabb arrol szolhat, hogy milyen jo targyakat venni. Amikor az ember megveszi, nem gondolja, hogy nem fogja hasznalni.

    @vinnie :

    Ha sokan minimalistak lennenek( vagy legalabb racionalisak), akkor egyszeruen kevesebb idot toltenenk el munkaval illetve kevesebb hasznaltcuccot tudnank megvenni, beszerezni:) Lenne aki a heti munkaidot roviditene le, es lennenek olyanok is, akik hamarabb valnanak nyugdijjasokka. Ja, es kevesebb kamatot kapnank a penzunkre a bankokban, valamint kevesebb lenne a kornyezetszennyezes.

  • Imre

    Szerintem a nagy többség nem tudna mit kezdeni a felszabaduló idejével, ha csak napi 4 órát kellene dolgoznia. A munka strukturálja az életüket, simán beborulna ettől. Pl. a házaspár tagjainak túl sok idejük lenne egymással és nem tudnának mihez kezdeni vele.

  • Garbo

    Megértelek, Miklós. Itt a croissant-effektus.

    1, NEM kell ilyen gépet venni.
    2, VAN más megoldás is.
    3. HA már kiszámoló blog: nem a gazdaságtalan, 10 db-os kiszerelést kell összehasonlítani, hanem a nagy csomagost és akkor valóban 68 ft/kapszula. Ami OLCSÓBB, mint a 100-130 ft-os Nespresso kapszula.
    4. IGEN, a csomagolóanyag szemét. Örülök, hogy mindenki ilyen biciklivel járó, maga kertészkedő, idényben evő, palackosat nem ivó ember, komposztáló, szelektáló stb.
    5, IGEN, ez üzlet egy ebből élő,üzleti alapon működő társulásnak.
    6, AKI szereti, igya.
    7, Egy ÖTLET volt, annak, akit érdekel.
    8, NEM kell meggyőzni arról, hogy hogyan jöhetek ki anyagilag másképpen, jobban, stb. Kiló Vínerextra a legolcsóbb, de igya, aki szereti.
    9. NEM ilyet iszom,de ittam és finom.
    10. Kávét NEM inni a legolcsóbb, csodálom, hogy még nem ajánlotta senki.
    11. Többé nem írok lehetőségről
    12. Ajánlom magamat.

  • Kiszamolo

    Garbo, Garbo, szoknod kell még ezt a klímát. 🙂

  • Györgyi

    @parizer-jozsi

    Engem nem érdekel, ki mit csinál vele, én szabaduljak meg tőle, és annyi. 🙂
    Amiről tudom, hogy jó lehet valamelyik rokonomnak, ismerősömnek, azt nyilván én is nekik ajándékozom, de ez nagyon kevés, általában olyasmi, amit valami miatt benéztem (pl. pont jó volt, aztán mosásban kicsit összement, vagy színben mégsem megy a már meglévő cuccokhoz), és újonnan adom tovább. A legtöbb ruhámat viszont tényleg elhordom. Ezek a gyűjtők meg mindent fel tudnak használni, maximum feldolgozzák géprongynak, ha nincs az a szegény ember, aki még bevállalná a hordását.

  • antenna

    @parizer-jozsi Ezeket a gyűjtéseket általában ismert segélyszervezetek és jótékonysági egyesületek szervezik. Jól néznénk ki, ha már a Vöröskeresztben vagy a Máltaiban sem lehetne megbízni… Nekem az is megoldás, ha eladják, amit lehet és pl. hajléktalanszállót vagy ingyenkonyhát üzemeltetnek a pénzből. Nem csak ruhára van szükség. Mi a gond ezzel?

  • Nagypetercar

    Én az összes nem használt ruhámat a 7. kerületi családsegítő otthonba viszem, abból garantáltam csak a rászorulóknak jut. Van ilyen minden kerületben, a hetedikben a Wesselényi-Kertész sarkán, ha valaki oda vinné.

  • Nagy Vonalakban

    Nem gondoltam volna, hogy az amcsik ennyire spórolósak…..legalábbis a nejemhez képest…

  • L70

    Kiszámoló, nem tudsz véletlenül egy bestsellert, a “Hogy értessem meg a feleségemmel, hogy az kizárt, hogy minden tárgy egyszer még jó lesz valamire?”

    Egyelőre ott tartok, hogy bizonyos dolgot (mondjuk konyhába egy “nélkülözhetetlen” bizbazt) csak akkor vehet meg, ha egy legalább akkora térfogatú konyhai bizbaztól megválik. Ez bejött, általában már nem is kell a “nélkülözhetetlen”.

    De az még kifog rajtam, amikor a “Majd egyszer az unokának jó lesz az” szöveg jön.

  • Janos82

    @kritizator :

    A lehetoseg mostis mindenkinek nyitott:) Barmikor abbahagyhatod a felesleges targyak gyujteset, es felretehetunk egy kis penzt amibol fizetetlen szabadsagot, sabaticalt vagy korai nyugdijjazast vehetunk.

  • Fhunter

    A kávékapszula vita elég felesleges, egyéni preferencia, kb. mint az autó vs. tömegközlekedés. Tudjuk, melyik kerül többe, mégis sokan ragaszkodnak hozzá. Ne feledkezzünk azért meg a kapszulák aromazáró jellegéről, illetve arról a kényelemről, hogy kb. 3 mozdulattal lehet lefőzni egy csésze kávét. Van akinek ez megéri a többletköltséget, van aki szívesen darálgatja a minőségi kávét és főzi le a 100 ezer Ft feletti árú nagynyomású gépben, valaki meg megelégszik a Tchibo Familiyvel kotyogósban lefőzve, más meg a 3 in 1-et kevergeti sok tejjel. Nyilván mindegyik csoport a saját szokásai alapján választ a piacról.

  • Fhunter

    Ha már felmerült, a Tchibo a Caffitaly szabványt használja, de nálunk nem igazán kaphatók kompatibilis kapszulák, vagy nem olcsóbban. A kapszulák az ausztriai Tchibo boltokban viszont valamivel olcsóbban beszerzhetők, valamint egyben véve 8 dobozt, a 8. ingyen van. Utóbbi nálunk is van, a webshopból rendelve viszont nem lehet vegyesen válogatni a kapszulák között, csak 8 egyforma dobozra adja meg a kedvezmenyt, üzletekben viszont lehet variálni. Utántöltős kapszulát még nem találtam, de ha nagyon akarja valaki, a kapszulákat szét lehet szedni, elmosni és újratölteni. De a Tchibo Family nem lesz jó benne… 🙂 (Nincs bajom ezzel az olcsó kávéval, kotyogóban lefőzve teljesen renben van.)
    Környezetvédelmi szempontot tudtommal csak a Nespresso vesz figyelembe: adnak gyűktőzacskót és a használt fém(!) kapszulákat vissza lehet benne vinni a boltba és újrahasznosítják.

  • Ősmágus

    Ha megnézitek a grafikát akkor kiderül, hogy nem az átlagos amerikai ingatlan 253 nm-es, hanem az új építésű családi házak átlagos mérete ekkora. A nagyvárosi lakások átlagos mérete jóval kisebb, úgy gondolom, hogy a raktárhelységeket is inkább lakások mellé bérlik.

  • Én is akarok kommentelni

    @kritizator
    Nekem lenne egy másodállásom is 🙂