Alkudj nyugodtan

A távközlési szolgáltatók komoly kedvezményeket adnak, ha aláírsz két évre szóló szerződést és ha több szolgáltatást is igénybe veszel náluk.

Azonban ez csak a listaár, további komoly kedvezményeket tudsz kicsikarni, ha kicsit alkudozol velük.

Ha lejárt a mobil hűséged, vagy bármilyen egyéb előfizetéses és megemlíted az ügyfélszolgáltaton, hogy el akarsz menni, hirtelen előkapnak egy nem publikus csomagot, ami fényévekkel jobb, mint a listaár.

Nálunk volt egy 30 Mbit-es internet és másik előfizető nevén egy olcsó analóg tévécsomag, mindkettő a listaárnál olcsóbban.

Megkeresett a szolgáltató, hogy akarunk-e 120 Mbit-es internetet és digitális közepes tévécsomagot 4.090 Ft-ért, ami egy ezressel kevesebb, mint amit most fizetünk külön-külön a sokkal rosszabb szolgáltatásért, a 8.400 Ft-os listaárnak pedig kevesebb, mint a fele.

Egyből felhívtam a konkurenciát, hogy most akarnak velünk leszerződni két évre ilyen áron, ők mivel tudnának elkápráztatni, hogy őket válasszam. Ők is mondtak egy lefelezett árat a listaárhoz képest, de mivel jobb nem volt,  mint a mostani szolgáltató ajánlata, egyszerűbb volt maradni.

Egy nap után kiderült, hogy a gyerekek kedvenc meséi csak a legnagyobb tévécsomagban találhatóak meg. Felhívtam a szolgáltatót, hogy kérnék nagyobb tévécsomagot, mennyi lenne.

Kijelentették, hogy speciális ajánlatban az nem elérhető, ezért az közel 12 ezer forint havonta. Mondtam, ne vicceljenek már, akkor bekötöm a Digi műholdas csomagját 3.300 Ft-ért, ezt meg kikapcsolom, még úgy is sokkal jobban járok.

Na jó, akkor inkább várjak. Öt perc múlva közölték, hogy mivel régi, megbecsült előfizető vagyok és a többi, megkapom a legnagyobb tévécsomagot plusz 990 Ft-ért.

Így most annyiért, amit eddig fizettem, kapok négyszer gyorsabb netet és kb. hetvennel több tévéadást az eddigi analóg helyett digitálisan.

Ami a lényeg: bátran alkudjál a szolgáltatókkal, a listaár akár feléért is odaadják a szolgáltatást, ha ez az ára, hogy megtartsanak vagy elcsábítsanak a konkurenciától.

(Ez persze nem fog menni, ha hűségidő köt hozzájuk vagy olyan szolgáltató, akinek nincs konkurenciája, például vezetékes víz vagy hasonló. Ha vidéken laksz, ahol csak egy kábeles szolgáltató van, már mobilon is tévézhetsz és netezhetsz, erről itt írtam bővebben.)

Ugyanez működik akár műszaki cikkel is, még ha nem is ilyen nagy mértékben. Erről pedig itt írtam már.

Ha te is már sikeresen alkudtál le valamit egy szolgáltatónál, írd meg a hozzászólásokban.

 

Share

81 hozzászólás

  • Atticus

    Ez persze csak olyan szolgáltatási területen működik ahol van konkurencia. A szolgáltatók igencsak tisztában vannak, hogy hol/melyik területen van konkurenciájuk és azok mit kínálnak mennyiért.

  • Gergő

    OFF – inkább a másik cikkben leírt Telenoros TV+nethez kapcsolódó kérdés:

    Ez a TV+internet megoldás hogy működik? Ha töltöm le ezerrel a HD mozit, akkor a TV közben beszaggat?

    Ha okos TV-n youtube-ozom, vagy Netflixezek, az TV-zésnek számít vagy netezésnek és az 50GB-omat fogyasztom?

    Köszi és bocs az OFF-ért

  • Lui

    UPC és Digi minden két évben eljátsza a következőt, ami az alábbi módszerrel kell kezelni.

    Lejár a 2 év hűség, küldik a levelet, hogy következő hónaptól X forinttal több lesz az egész. Felhívom őket telefonon, hogy ne már, kötök újabb 2 évet, adják továbbra is ennyiért. Közlik, hogy ezt sajnos nem lehet. Ilyenkor elmondom nekik, hogy jó rendben, spóroljunk meg némi adminisztrációt, mert úgyis tudom, hogy ha felmondom, akkor a 8 napon belül adni fogják tovább ugyanannyiért. Azt nem lehet, hangzik a válasz. Jó rendben, akkor felmondom. Rögzítik a felmondást, majd 3 nap múlva telefonálnak, mégis csak mehet tovább annyiért. Erre mondom nekik, kár hogy ezt el kellett játszani, mikor előre tudtuk, hogy ez lesz.

  • Garbo

    Nálam is volt ilyen, a hárombetűsnél. Műholdas Digim nem lehet, sajnos, és csak ők vannak a kerületben, meg a T, de az drágább.

    Lejárt az egy éves hűségidő, net+kábeltv csomagra. Megkerestek, hogy akkor mindazt, amiért eddig fizettem X-et, fel tudják ajánlani ütősebb nettel, de X+1000-ért. Miközben futott a honlapon egy akciójuk, hogy mindez az új belépőknek X-2500.
    Felhívtam a figyelmüket arra, hogy ne szórakozzunk egymással. Ok, várjak, ajánlat:X-1500. Mondtam, hogy ok, felejtsük el egymást, viszhall’. Máris kiderült, hogy létezik, “Különleges Kedvezmények Osztálya”, ahová kapcsoltak, s ott megajánlották az X-2000-t. Mondtam, NEM, mert ez még mindig rosszabb, mint az új belépők X-2500-ös kedvezménye.

    Ekkor “utoljára ráfrissítettek a kalkulátorra”, és végső árként megkaptam a X-4000 ft-os ajánlatot. Tanulság? Annyi, hogy megtudtam: létezik a “Különleges Kedvezmények Osztálya”. 😀

  • Kiszamolo

    Gergő, változott sajnos a hozzákérhető internet (rosszabb lett ofkóz).

    A mytv nem fogyasztja a havi netkereted, akármennyit használod, de minden más (netflix, youtube) természetesen igen.

  • Regimodi

    Igy van ! DIGI és UPC ritkán elérhető egy helyen, ez ott lenne jó tipp.

    A rosszabb ajánlatokról már leszoktattam a UPC-t az elmúlt években vagy a policy változott meg időközben, mert eddig mindig fenyegetőznöm kellett a felmondással a hűségidő végén, hogy jobb kondíciókat kapjak, mint az újak, de ma már maguktól felajánlják. Az mindenképpen igaz, hogy határozottan kell fellépni ha kedvezményt akarsz és akkor meg is adják.

  • Regimodi

    @Lui

    Ilyenkor én simán bemondom, hogy oké akkor felmondom a szerződést és telefonálok 3 hónap múlva, amikor már ismét új előfizetőnek számítok. Erre mindig kapcsolnak egy menedzsert, akivel újra tudom kötni ugyanolyan vagy esetleg jobb feltételekkel.
    De ahogy írtam, mostanában már nem kell ezzel trükközni, szerintem ők is belátták, hogy ez így gáz volt. 🙂

  • Keki

    Lui, és ez mindig, mindenhol így van a Diginél (optikai kábel van nálunk)? Mi van, ha nem telefonál a Digi? Tudok újat kötni anélkül, hogy felforgatnák a lakást, vissza kell küldenem a routert, újratelepítenek, meg ilyenek?

  • Lui

    @Keki: nekem eddig nem volt rá példa, hogy ne telefonáltak volna. Természetesen valamennyi rizikó van a dologban, de a kábelt nem fogják kihúzni a lakásból, max kiadod a routert a fickónak az ajtón. 🙂 Elvileg, ha felmondtad, akkor 3 hónapig nem kötnek be ugyanarra a címre (feleség nevére sem). De nem szoktak idáig eljutni, mert nekik az plusz munka, adminisztráció, kiszállás és költség.

  • Keki

    Nálunk viszont a Digi eljövetelekor nem működött ez. Felszívtam magam, hogy lealkudok mindent a T-Home-nál, mondom nekik, itt a Digi, majdnem feleannyiért kínálnak gyorsabb netet, több csatornát, plusz vezetékes telefont (akkor nem volt, mert nem kellett), mit tudnak ajánlani? Némi pötyögés után bemondták, hogy plusz havi pár száz forintért adnak vezetékes telefont ők is. 😀 Megköszöntem, átmentem a Digihez. 🙂

  • -nb-

    Lehet hogy béna vagyok, de nekem nemigen megy az alkudozás 🙁 UPC-nél az új belépős ajánlatot megadják hűségért, de lejjebb nem mennek nálam. Utolsó esetem: Voda: csókolom, nekem 50 perc + 1 G net kell, az Önöknél 2500 Tutiban. Erre: rendben, akkor az előfizetés havi 3000, 2 év hűséggel. Az nem jó, mert drágább, mint 2500 hűség nélkül. Akkor adnak 2 G netet. Még mindig nem jó. Akkor nincs más.
    Így lett Tuti + Blue mobile. Mondjuk így utólag már nem bánom, az első hó 2000 alatt lesz 🙂

  • Tkom rajongó

    Ez így van, de szerintem a legszomorúbb, hogy a régi ügyfeleket nem becsülik meg. Nem hívnak fel maguktól, hogy ha meghosszabbítod, akkor tudnak ezt és ezt ajánlani vagy akár, hogy hamarosan lejár a hűség, stb.. Persze érthető, mert nekik nem érdekük, hogy te kevesebbet fizess, sőt. Eleve a hűségszerződés elnevezés is egy nagy átvágás, mert az egésznek a lényege, hogy téged szerződéssel kötnek ahhoz az árhoz ami a szerződés aláírásakor volt érvényes. Hiányolom azt a hozzáállást ami pl tárhelyek szolgáltatóknál van (bár ott van normális verseny): gyk évente vagy olcsóbb lesz vagy többet adnak ugyanazért.

    Akkor akadtam ki amikor a weboldaluk szerint az általam használt szolgáltatásokat olcsóbban rendelhetném meg mint amennyit akkor fizettem érte. Némi háborgás után nekem is ajánlottak kedvezőbb csomagot, úgy hogy az internet is gyorsabb lett mint volt.

    Szóval érdemes követni az árakat.

  • AAA

    A hűség nélküli 2500Ft-os 100mbites net árából nem hiszem hogy sokat engedne nekem a Digi. Mindketten tudjuk, hogy nincs jobb ajánlat a környéken.:)

  • Peet

    Én amit a legjobban hiányolok minden szolgáltatónál egy az HBO vagy felnőtt csomag, stb. mintájára plusz havi pénzért egy SPORT CSOMAG. Hát a “világ minden pénzét” megfizetném érte a havi díjon felül, csak egy szolgáltató égisze alatt legyen benne (sport 1-2, sport m, digisport 1-3, eurosport 1-2, spilertv, m4) és mind HD-ban.
    Egyszerűen nincs olyan szolgáltató ahol ez mind egyhelyen megvan. Ez vmiért nem jött át kis hazánkba, pedig véresre kereshetnék magukat vele szerintem. Rajtam legalábbis biztos… 🙂

  • Csabi90

    Nagyon ocsmány telekomos előfizetés januárig 6500-ért, lebeszélhető 5000 belőle, meg 1.5 GB net, mikor lejárt, bementem hozzájuk, hogy szükségem lenne legalább 3GB adatra, mert főleg azt használom, telefonálni, sms-ezni alig szoktam, és maximum 5000-et vagyok hajlandó fizetni érte. 5000-ért kaptam 5GB-ot, és mellé nagyjából 100 percet/SMS-t(amúgy szerintem azt sem fogom elhasználni).

  • upsz

    Nálunk fel sem merült a váltás. UPC-nél volt internet előfizetésünk 10+ éve 3650/hó. Más nincs mellé.
    Fél éve felhívtak, hogy +900 Ft-ért adnak 120-as netet, mondom ok.
    2 hónap után felhívtam őket és visszamódosítottam 30-asra, mert majdnem mindig minimumon jött a 120-as net, ami megfelel a 30-as max-nak, amit mindig sikerült is teljesíteni. Most egy hete újra hívtak, hogy +300Ft-ért kapom meg a 120-as netet 🙂

  • zsír

    Nekem a UPC-nél sikerült lealkudnom az internet árat 900 forinttal. Az első alkalommal 15 percig ment a győzködés, viszont a második lakásnál csak az első címét bemondtam és szó nélkül megkaptam olcsóbban a szolgáltatást. Ezt javaslom azoknak, ahol nincs konkurencia és drága a szolgáltatás.

  • Janos

    A netsemlegességi direktíva miatt meg fog szünni az is ,hogy a mytv nem fogyasztja, mivel nem tehet a szolgáltató különbséget. Vagy egyiketet se számolja (amit nem fognak meglépni), vagy mindent számol.

  • Péter

    Valakinek van hasolnó tapasztalata bankokkal? Eddig csak kétszer szüntettem meg folyószámlát, de egyszer se próbáltak semmivel se meggyőzni, hogy maradjak.
    Az egyik a felvásárlás utáni AXA volt, ahol a sorszám automatán 2 opció volt csak: “Számla megszüntetés” és “Egyéb”. Az ügyfélszolgálatos pedig olyan szomorúnak tűnt, hogy komolyan megsajnáltam, és ha szépen megkér, talán mégis megtartom a számlát. 🙂

  • Olcsó János

    Minden szolgáltató ügyfélszolgálatosának két személyisége van.
    Egy bunkó, vadbarom a hűségszerződést aláírt ügyfelek részére és egy nyájas, rugalmas, előzékeny az ilyen szerződéssel nem rendelkezők részére. Ezért én nem írok alá semmilyen hűségszerződést.

  • Dani2

    Amikor felmondtuk a T-s TV és internet csomagot (8k-ért adtak kb. 25 csatornát és lassú netet), és Digire váltottunk (5k-ért 80+ csatorna, sokkal gyorsabb net), akkor felhívott minket a T-s ember, és hasonló csomagot ajánlott, csak 12k-ért (első 3 hónapban 8-ért). Szegény 🙂 Tökre sajnáltuk, amikor elmondtuk, mennyiért adja ugyanezt vagy többet a Digi. Remélem azóta átment egy jobb céghez, és több sikerélménye van 🙂

    A másik, ahol lehet még alkudni, a lakásbiztosítás. Ügynökön keresztül volt szuperdrága biztosításunk (4-5 ezer havonta). Felhívtuk a biztosítót, és (szerintem) jobb feltételekkel kaptunk biztosítást 1500-ért.

  • NAR

    Nekem valahogy zsigeri ellenérzésem van az ilyen alkudozással szemben. A McDonald’s-ban is alkudoztok, hogy “ugyan 40 pontos betűvel ki van írva, hogy 1100 a Big Mac menü, nekem azért adjátok egy ezresért?” Lehet, hogy ez enyhe autista jellemvonás…

  • AAA

    @Peet
    Sokszor a sportcsatornákkal adják el a drágább csomagokat. A szolgáltatók is csomagban veszik a csatornákat a gyártóktól, azok meg így adják el a marginális szutyok csatornáikat, amik amúgy senkit sem érdekelnének.

  • Levente

    Ha nincs konkurencia akkor is érdemes próbálkozni. Tavaly augusztusban lejárt a tv+internet előfizetésem, és nagy vagányan mondtam nekik, hogy átmegyek a konkurenciához, ami nemrég jelent meg az utcánkban. Kisebb macera után levitték az árat 8290 Ft-ról 5600 Ft-ra, a szolgáltatás nem változott. Aztán kiderült, hogy még sincs a konkurencia az utcában, félrenéztem 🙂

  • statisztika

    @János
    A netsemlegességi elv nem arra vonatkozik, szerintem.
    Most is vannak korlátlan internetes csomagok flottákban, csak úgy, mint korlátlan beszélgetés/sms/akármi…
    Szóval most is van, hogy a szokásos havi net forgalomba nincs benne egy csomó dolog, de mindegyik szolgáltatónál, vagy majdnem mindnél…
    A stream tv-zés-rádiózás pedig igencsak eszi a Gb-okat… HD-ban meg pláne…
    Statisztika szerint 5-6 órát tv-zik az átlagmagyar, de van, ahol reggel 7-től este 11-ig megy a háttérben… Óránként 2-4-8 Gb-al számolva gyorsan megvan még a 100 Gb éjszakai keret is… VAn ismerősöm, akinek rádiózásra ezelőtt 7 évvel elment 50 Gb…
    Arra pedig már ők is rájöttek, hogy a fogyasztó olyat keres inkább ahol lassítással sem tudnak vele kitolni, vagy nincs is lassítás, ezért vannak ezek a fix csomagok.

  • statisztika

    Ha pedig tényleg megszűnik majd lesznek 500, meg 1000 Gb-os csomagok, de torrentezést akkor is fogja tudni tiltani…

  • Spidy

    Én régóta ezt csinálom.
    Egyszer annyira felbosszantottak azzal, hogy régi ügyfélként nem adták meg az újaknak ígért árat, hogy tényleg le akartam mondani a szolgáltatást. Mondták, hogy várjak, nemsokára megkeresnek egy ajánlattal. Kiderült, hogy külön emberek foglalkoznak a problémás esetekkel, akiknek sokkal nagyobb szabadságuk van az árak tekintetében, mint a mucuskáknak.
    Azóta így alkuszom. Nekem sem tetszik a rendszer, de ez van.

  • Talios

    Bárhol, bármilyen árat mondnak nektek a varázsmondat:

    “Én kevesebbre gondoltam.”

    Ezután csendben kell maradni, (aki először megszólal az veszít).

    Az esetek meglepő százalékában engedni fog az eladó (nem tudom miért). Ha nagyon kiakad az eladó (kicsi rá az esély), nevetve annyit kell mondani, hogy

    “Csak vicceltem.”

  • Feri78

    Sziasztok, a témával kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Hamarosan költözünk és ott már nem szeretnénk majd vezetékes telefont, és TV-t, csak egy mezei sima internetet. Ezzel kapcsolatban sincsenek különleges igények, annyi hogy gyakran nézünk HD filmeket és videókat a netflix-en, illetve szoktunk skype-olni, kb ezt kellene hogy tudja. Jelenleg hol a legolcsóbb az ilyen csomag, melyik szolgáltatótól érdemes venni, az is szempont hogy megbízhatóak legyenek? Illetve, szerintetek van-e értelme a mobil internetnek hordozható wifi routerrel?

    Előre is köszönöm.

  • QTT

    Digit azt én is szeretem ilyen szempontból, hogy amúgy is kedvezőbb jóval a konkurenciánál, de amint kimondod a felmondás szót, akkor a legkedvesebb hangon visszahívnak és mehet az olcsóbb verzió.
    Autó és lakásbiztosításnál kerestem még egy jó ügynököt, akinél minden évben pár levelezéssel elérem, hogy az utolsó utáni kedvezményt is bepipálja, így olcsóbb, mint akármelyik netes alkusznál. Persze mindig úgy indul, hogy az ő ajánlata több ezerrel drágább lenne, de végül beadja a derekát.

    Szolgáltatókkal jól megy az alku, viszont például elektronikai üzletekben, piacon vegyesek a sikereim. Abban viszont após egy mágus. Mondjuk irdatlan pofa is kell hozzá, mert múltkor is egy hűtőt vett és úgy indított a 150e Ft-os kiírt árról, hogy én 120-ra gondoltam. 🙂 Ez azért már durva, de általában mindig egész nagyokat tud alkudni.

  • Tamás

    @Feri78

    ez azért így elég általános – költözünk és net kellene – a legtöbb nagyobb szolgáltató oldalán van fent fedettségi térkép…
    ha csak csupasz internet kell, akkor az biztos drágább, mint ha valami csomagban kérnéd, de gondolom ezzel nem mondok újat.. nekem a ház előtt itt a digi, más okból vagyok a T-nél (50 %-kal drágább), és a digi ezért nagyobb sávszélességet ad.. kezdetben voltak gyerekbetegségei (szomszéddal szoktunk erről diskurálni) de most már stabilan működik.. ha valami bazi nagy sávszélességű netet nézel, akkor érdeklődd meg, hogy adnak-e hozzá routert, mert az is lehet pár 10k, már ha a nagy sávszélességet biztosítani akarod a lakásban..
    Mobil internettel lehet, hogy megvárnám a digit, vagy az EUregIV-t (jún 15) lehet, hogy lesz ott 1-2 okosság külföldi kártyával, vagy pedig emiatt a szolgáltatók olcsóbbak lesznek..
    HD mobil neten azért elég meredek…

  • Blájen

    Kicsit offtopic de leírom infóként:
    Bp. belváros, albérlet. Választanom kellett hogy Digi v. UPC.
    A digit akartam de 2 hétig nem jelentkeztek hogy mikor jönnének, kavarcoltak egy csomót és utána közölték hogy elvárják hogy a főbérlő legyen készfizető kezes.
    Ezek után hogy ugye 2 hétig nem volt netem csak mobilon, bebattyogtam a upc hez, ahol odaadták a routert stb, 1 nappal később pedig már volt is netem.

  • brennholz

    Vodafone-os Red 2 éves hűségnyilatkozat lejárt. Bementem a Vodafone-hoz és besírtam, hogy kellene olyan csomag, ami versenyképes valamelyik Blue Mobile-os csomaggal, hiszen csak a net érdekelt akkoriban. Nem volt ilyenük, de próbáltak meggyőzni igen furcsa matematikával és meggyőzési módszerekkel. Mikor már elég ideje ellenálltam, akkor felhívták a kollégát, aki szintén furcsa dolgokat mondott, de végül kaptam egy 9Ft/perc csomagot, <2000Ft előfizetési díjjal, aminek több, mint fele lebeszélhető. (Így már nem is kell a net, hogy voipozzak, de ezt nem mondtam el nekik természetesen :-))
    Másik alkalommal telefonos ügyfélszolgálatnak sírtam be, akkor meg kaptam 5000Ft jóváírást a számlámra.

  • CZoltan

    Az alkudozással nem szükséges megvárni a hűségidő végét. A 2 éves hűségidő ellenére több alkalommal is kaptam tájékoztató levelet a szolgáltatói feltételek módosításáról.
    Változtak a perc díjak ,változott a csatornakiosztás. Ezekkel a tájékoztató levelekkel korábban nem is foglalkoztam. Egy idő után azt vettem észre hogy több lett a havidíj. A kezdeti akciós 2 éves hűségidős 2900 Ft szépen felkúszott 1 év után 3500Ft-ra. 17%-os emelés hűségszerződés ellenére! Természetesen korábban erről is tájékoztattak egy 4 oldalas unalmas levélben , és mivel egyoldalúan változtattak a szerződésen, lett volna lehetőségem a szerződés felmondására.
    Legközelebbi tájékoztató levélnél már lecsaptam a lehetőségre. Felmondtam a szerződést és hívott is az alkusz. Előtte kikerestem a legolcsóbb ajánlatot aztán attól jobbat kértem az alkusztól.
    Természetesen továbbra is próbálkoznak az emelgetéssel.

  • Breki

    Egyik nagy szolgáltatónál dolgoztam egy ideig mint helpdeskes 5 éve. Már akkor kulcsszavas szűrő programmal nézték a beszélgetéseket ami alapján sok ügyfelet visszahívtak egy sokkal jobb ajánlattal, hogy megtartsák őket. Persze benne van az is, hogy ahol nem volt konkurencia ott nemhogy levitték volna az árakat, még fel is vitték. De nagyban függ az alkudozás hogy épp kivel beszél az ember, meg van-e már a havi kvótája vagy sem meg hasonlók.

    A net+tv -hez hozzászólva, az analóg tv adásoknál a frekik vannak kiosztva amik nem zavarják a netet, de a digitális tv adásoknál a sávszélességet boxonként le kell vonni a vonal kapacitásából. Sok olyan probléma volt hogy megmértük mit bír vonal, 1 boxot és mondjuk egy 100as netet, de a hülye ügyfélszolgálatos csak rákötött 2 boxot és egy 100as nettel, utána meg csodálkoztak hogy szakadozik a net…

  • Peti

    Én ezt az alkudozást világ életemben zsubrák dolognak tartottam. Számomra sokkal többet ér egy olyan cég, amelyik nem 300%-os, hanem eleve elfogadható árréssel dolgozik, és végig korrekt, megbízható hozzáállást tanúsít. Euronics…zsugori cég, hozzá nem értő, “biztosítási ügynök” típusú, erőszakos eladókkal. Ki a fene akar tőlük vásárolni? Legfeljebb néhány hasonló tulajdonsággal felvértezett, erőszakosan alkudozó vásárló.

    Pár hónapja mondtam fel az összes biztosításom az Allianznál, ugyanis az egy évtized alatt egyre magasabb, és pofátlanabb árakkal rukkoltak elő. Az ügyintéző persze jött a begyakorolt dumájával, hogy maradjak, mert ők is tudnak annyi kedvezményt biztosítani, mint a konkurencia. Biztos, hogy bennem van a hiba, de én az ilyesmiből nem kérek. Adjanak eleve egy normális, elfogadható ajánlatot, de az ilyen f@szarági alkudozásokból én köszönöm szépen, de nem kérek.

  • Penge

    @NAR, @Peti: Hasonló véleményen vagyok. Zsigerből gyűlölöm az alkudozást, borravalót, hálapénzt és minden ilyen mocsokságot. Legyenek fix árak és ne legyenek kivételezettek.

    De ettől még sajnos a világban a leggátlástalanabb emberek érvényesülnek.

    Remélem egyszer eljön egy olyan világ, ahol egy mesterséges intelligencia irányít mindent, ami elpusztítja azokat, akik trükközéssel próbálnak meg érvényesülni és ténylegesen létrejöhet egy egyenlőségen alapuló társadalom, ahol mindenki egyenlő szintről INDUL és egyenlő FELTÉTELEKET kap a boldoguláshoz.

    És hogy nem lenne verseny? Dehogynem. Mindenki (ismétlem: mindenki) érdekelt lenne benne, hogy minden ember kihozza magából a maximumot. Nem lennének többé szülők, akik eltartják a gyerekeiket, nem lennének férfiak akik eltartják a csajaikat, közösségek sem, akik eltartják az élősködőiket. Mindenki letenne valami értékelhetőt az asztalra.

  • szocske

    Megerősíteném a cikk felvetését, pofátlanul alkudni kell.
    A kedvező ár ára az esetek többségében 2 év hűség.
    DE, ha kitartó vagy, sikerülhet hűség nélküli alku is, a telenornál évekig volt nagyon kedvező csomagunk 5 simre (2000-2500 Ft/hó (évente újratárgyalva, mikor mennyire sikerült), amiből 4000 lebeszélhető +500MB net).
    Aztán emeltek, jeleztem, hogy felmondanám, hívtak, adtak tényleg jó ajánlatot, de csak 2 év hűséggel. Mondtam, kösz az nem kell, átvittük kiszámoló flottába a számokat, a számhordozás napján hívott a telenor, hogy megy hűség nélkül is. Ekkor mondtam, hogy sajnos már elkéstetek, így ért véget egy sok éves kapcsolat 🙂

  • szocske

    “Az alkudozással nem szükséges megvárni a hűségidő végét” Ez is igaz! Ismerősöm felhívta az ügyfélszolgálatot és egy egyszerű kérdést tett fel: megmondanák pontosan meddig tart a hűség, mert lenne sokkal kedvezőbb ajánlat, és amint lejár váltani fogok. Kapott választ, hogy van még 11 hónap hűség, ami nem kevés…
    Pár nap múlva csörgött a telefonja, hogy adnának 12 hónapra némi havidíj kedvezményt, nincs semmi ára, nem kell érte aláírni újabb hűséget, de hátha ezek után nem akarja majd azonnal felmondani az előfizetést, amint lejárt az eredeti hűségidő.

  • L70

    @szocske

    Fel kell hívni őket, ha bármi bajod van. Egyszercsak eltűnt az egyik sportcsatorna a kínálatból, felhívtam T-t, hogy most mi legyen. Kedélyesen elbeszélgettünk, melynek végén 20%-kal kevesebbért lett újra összes sportcsatorna és 2x akkora internet.

    Hülye árképzésük van, ezért meghagytuk a vezetékes telefont, mert emiatt olcsóbb lett az egész mint nélküle, de ez nam az én bajom.

  • senkifia

    @NAR: “Lehet, hogy ez enyhe autista jellemvonás…”

    Ha nem fogod fel a realitast, miutan tobben is leirtak itt a tapasztalataikat, inkabb te tunsz autistanak. Egyes eladok megprobalnak minel tobbet lehuzni rolad. Ha te ezt szo nelkul turod, a te bajod.

    @Penge: borravalo eredetileg nem mocskossag volt, nagyonis logikus, hogy a teged kiszolgalo embernek minel tobb motivacioja legyen kedvesnek es gyornsak lenni. Ott siklott felre az egesz, amikor mindket fel elhitte, hogy ez alapbol jar es nem kell erte megdolgozni, illetve a fizetok kozul vannak sokan, akik szerint ez teljesen felesleges.

    Az altalad felvazolt utopia nekem tetszik, ismet mukodesbe lepne a termeszetes szelekcio az emberi fajban. De humanus-e hagyni ehen halni azokat, akik peldaul butanak szuletnek? Illetve megvalositani azt nehezkes, amig a nepesseg tobbsege a rovidebbet huzna a rendszerben. 😀

  • tip

    @Penge az alku nem trükközés, hanem a piacgazdaság egyik elemi tevékenysége.

    Privát vásárlóként én sem szeretek alkudozni listaáras helyen (habár lehet, hogy az eladó is jobban örülne, ha alacsonyabb áron venném meg az áruját ahelyett, hogy inkább mástól veszem meg). De az üzleti életben ez nem megkerülhető: minden üzletkötést alku előz meg.

    Újabban a kiskereskedelemben is megjelentek a listaár alternatívái, a kereskedő oldaláról: profilozzák a vásárlókat, hogy mindenkinek “személyre szabott” (értsd: a lehető legmagasabb) árat tudjanak ajánlani. Temérdek shopkártya, cookie stb. hosszútávon mind azért van, hogy az eladó/szolgáltató kiismerje a vevőt, és aztán az árképzés útján (is) növelhesse a profitját. Ez már működik a hotel- és repjegyfoglalásnál; offline boltokban még csak tesztelik, de ne legyen kétségünk. Ennek a tükrében én nem tartom ördögtől valónak, ha a vevő is alkuszik.

  • Garbo

    @NER
    Gyűlölöm az alkudozást, a gazsulálást és a bratyit. Azonban, amíg ezek nem korrekt, szabott árak, hanem a lehúzásról szólnak, s a korrekt árat csak akkor kapod meg, ha eléggé erősen érvényesíted a saját érdekeidet, addig kénytelen az ember idomulni a körülményekhez.

    Azaz inkább az alku, semmin lehúzzanak: megteszik azt már így is eléggé. Ha nem a sötét maffiabalkánon élnénk, eszembe sem jutna ezzel az eszközzel élni. De önmagában az, hogy eszembe jut, és meg is tehetem, mert sikerül, az azt jelenti, hogy az alapfelvetésem sajnos igaz.

    Számos cég ugyanis fajlagosan magasabb hasznot fölöz le itt, mint más EU országban, ugyanazért. Hogy miért? Mert annyira nem létező az állami szabályozórendszer, és az emberek annyira nem tudják, hogyan kell érdeket érvényesíteni, hogy egyszerűen megtehetik.

    Rossz helyen élünk, ez van.

  • Grza

    @Peet Én is így vagyok a sportokkal csak pont fordítva. Azaz szeretnék olyan csomagot amiben egy darab sport csatorna nincs, cserébe jelentősen olcsóbb.
    Azt értem, hogy most miért van így ahogy van, a csatornák szutyok csomagban adási kedvezményes izélgetésével, de szerintem erről is időszerű lenne, (akár EUs) törvényt hozni, hogy mindenki egyesével válogathasson, sőt, a legjobb lenne ha minden csatorna egységáras lenne (esetleg 2-3 árkategóriát létrehozva) és árukapcsolás nélkül lehessen venni.
    Ma meg kell vennem a 90-100 stb. csatornás csomagot, hogy mind a 6-8 benne legyen, amit esetleg nézni akarok…

  • Grza

    Arról nem is beszélve, hogy fizetnem kell azért, hogy reklámot nézhessek!
    Vagy legyen ingyen egy csatorna (persze a kábelszolgáltatónak azért fizetni kell, az a része oké) és legyen reklám, vagy, ha már fizetek érte, akkor legyen reklámmentes!

  • Zabalint

    Én is rühellem az alkudozást. Ha valamit drágállok, akkor keresek másik szolgáltatót/boltot/stb. Kizárólag használt cikkek vagy nagy értékű dolgok (autó, ingatlan) állnék neki alkudozni, de ott eleve tudom, hogy minden esetben az irányárban benne van egy alku lehetőség.

    Na meg nem vagyok benne biztos, hogy megtérülne az erőfeszítés. Ha 1000 Ft-ot sikerül alkudni, az évi 12 ezer. Nem hinném, hogy ahol van Digi, ott a 2500 Ft/hó, 100 megabites csomagból ennyit alkudni lehetne, már ha lehet egyáltalán, ahol meg nincs, csak UPC meg T, főleg ha csak egyk, ott meg azért nem hinném, hogy sokat lehetne alkudni a 3-5 ezres internet csomagokból, mert nem mondhatod, hogy különben átmész a Digihez.

  • S1M0N

    Hmmm, épp kapóra jött, áprilisban jár le a hűségidőm Telekomnál. Napokban néztem az árakat, a két éve kötött netem (ugyanaz a díjcsomag) ára magasabb mint volt, pedig még az áfa is csökkent azóta…

    Amúgy is gondolkodtam UPC-re váltáson, akkor valsz. bepróbálkozok már jó előre az ügyfélszolgálaton Telekoméknál is, ha alámennek érezhetően a UPC-s árnak, maradok.

    Részben kapcsolódó: 1 éve kötöttem lakásbiztosítást egy ~50nm-es BP-i lakásra (akkor ~11m Ft-ra lett becsülve), 15e Ft értékben (van benne még 2.5m Ft ingóság is biztosítva).

    Ez kb. mennyire reális? Csak hogy mennyit lehetne esetleg lealkudni. Aegontól azóta megkerestek telefonon egyszer akarok-e náluk biztosítást kötni, ott 12e Ft-ot dobtam be, ami alatt elgondolkoznék, de azóta sem válaszoltak…

  • Kiszamolo

    Jó példa az autóvásárlás is: először azt mondták, 6,5 millió az autó, itt az árajánlat. Jó, mondom, de mennyi alku után? Szó nélkül hozott egy 1,1 millióval olcsóbb árajánlatot, pedig nem is alkudtam igazán, mert nem akartam venni, csak cikket írni. Mennyi lett volna a vége rendes alkuval.

    Akkor a 6,5 milliós ár micsoda? Balekoknak lehúzás?

  • Kiszamolo

    L70, na ja, nálam is csak akkor ennyi, ha adhatják a telefont is, 65(!!!) forintos percdíjjal. Egye kutya, adjátok, nem dugok rá készüléket, nehogy valaki ilyen áron telefonáljon tévedésből, de ha ettől ők boldogabbak, hát legyen.

  • Kiszamolo

    Grza, ezt én sem értem. Távolról kapcsolgatnak nekem ki-be csatornákat, tehát technikailag adott, hogy csak azért fizessek, amit nézek is. A mostani 110 csatornából is nézünk mi egyet, a gyerekek meg 1-2-t. A többi csak bajnak van.

    Miért ne fizethetnék csatornánként az internet korában? Igazából kábeltévé-szolgáltató sem kellene, fizetnék a Comedy Central weboldalán 500 Ft-ot kártyával havonta, aztán nézném neten keresztül 30 napig.