Kiszámoló – egy blog a pénzügyekről

Pénzügyi tanácsadás, ahogy mindig is szeretted volna.

Állami támogatások lakásvásárláshoz

A 2007-2008-as válság előtt az állam túl nagyvonalúan támogatta a saját lakásra vágyó állampolgárokat, így a különféle állami kedvezményeket összevonva  egyetlen fillér nélkül is saját lakáshoz juthattunk. Saját erő helyett ott volt a „szocpol” és az állami kezességvállalás, a magas kamatok helyett pedig elérhető volt a 20 évre igénybe vehető kamattámogatott hitelek.

Ennek két súlyos következménye lett: az állam évi 220 milliárd forintot költött a kedvezményekre, amiből akár építhetett volna évente 18 ezer lakást a rászorulóknak, illetve olyan emberek adósodtak el, akiknek még egymillió forint megtakarított pénzük sem volt a lakásvásárlás előtt. Ezek az emberek alkotják a gondba került hitelesek igen nagy részét.

Ez az állapot 2008 után szerencsére megváltozott, ám a lakáshoz jutást az állam továbbra is támogatja, még ha sokkal szerényebb mértékben is.

Mivel sokan nem tudnak ezekről a lehetőségekről, ebben a cikkben összefoglalom, milyen lehetősége van annak, aki most szeretne igénybe venni állami támogatásokat lakásvásárláshoz.

Kamattámogatott hitel

A kamattámogatott hitel megszűnt, majd újra be akarták hozni tavaly, csak a bankoknak nem érte meg a semmi kamatért foglalkozni vele. Ezért változtatták tavaly év közepén a szabályokon, de a kamattámogatás csak öt évre szólt, az is minden évben csökkenő mértékben. Ez pedig a lakosságnak nem érte meg, alig pár száz hitelt folyósítottak fél év alatt.

Ezért 2013. január elsejétől visszamenő hatállyal megújult a kamattámogatott hitel, most már öt évig azonos mértékben támogatják a piaci forinthitel kamatait.

A kedvezményes hitel felvehető új lakás vásárlására, vagy építésére, használt lakás vásárlására, korszerűsítésére és bővítésére is.

A kamatkedvezmény mértéke új lakás vásárlásánál gyerektelen és egy, vagy két gyerekes családok esetében az ötéves állampapír hozamának 60%-ával, több gyermek esetén 70%-ával, használt lakás vásárlásánál és felújításnál és bővítésnél 50%-ával egyenlő.

Mivel jelenleg az állampapír hozama januárra 5,75%, így a kamattámogatás mértéke 2,875% és  4% között van. Egy tízmilliós hitelnél ez évi 287-400 ezer forint megtakarítást jelent az alacsonyabb kamatok miatt az első öt évben.

A hitel felhasználható 2010 január elseje utáni használatba vételi engedéllyel rendelkező új lakás vásárlásához (max 30 millió forint plusz telekár), valamint használt lakás vásárlásához és korszerűsítéséhez (max. 20 millió forint vásárlás, 15 millió korszerűsítés). Ebből a támogatott kölcsön új lakásnál nem lehet több, mint 15 millió, használt lakásnál 10 millió forint.

Legalább az egyik igénylőnek 180 napi folyamatos munkaviszonnyal kell rendelkeznie és nem lehet meg nem fizetett köztartozásuk.

Vegyük észre, hogy szinte a legtöbb esetben felvehetjük a kamattámogatott hitelt, legyen szó új lakásról, használtról, vagy korszerűsítésről (ami nem egyenlő a felújítással!) ezért ha már hitelt veszünk fel, legalább igényeljünk kamattámogatottat. Viszont készüljünk fel előre, hogy az ötödik év után drasztikusan fog nőni a havi törlesztő, mert piaci kamatozásúvá válik a hitel.

Fiatalok otthonteremtési támogatása

Annyiban különbözik az előző lehetőségtől, hogy gyerektelen, vagy egy gyerekkel rendelkező személyek 35 éves korig, több gyerek esetén 45 éves korig vehető igénybe, nem csak új lakáshoz, hanem bővítéshez és nagyobb lakás vásárlásához is felhasználható. A kamattámogatás mértéke az állampapír hozamának 50-70%-a, a gyerekek számától függően, az ingatlan maximum 25 millió forint lehet.

Lakásépítési támogatás

Új lakáshoz igényelhető, építésre és vásárlásra is, vissza nem térítendő támogatás, a gyerekek számától és az ingatlan nagyságától függően 800 ezer és 2,5 millió forint közötti összeg, amely kiemelten jó energiaosztályba tartozó lakásoknál még magasabb is lehet. Feltétele, hogy legalább “B” energiaosztályú lakást vegyünk, vagy építsünk. Az ennél jobb minősítésű lakások esetén akár 1,3-szor nagyobb összeget is kaphatunk az államtól. A lakás összerülete nem haladhatja meg a 160 négyzetmétert.

Lakástakarék-pénztár

Lakáshitelét kombinálhatja lakástakarék pénztárral is, ekkor további évi 72 ezer forint állami támogatásra jogosult. Erről bővebben írtam itt.

Amint a fentiekből is látható, akár több millió forintot is nyerhetünk az állami támogatásokon lakásvásárlás esetén, ha megfelelünk a feltételeknek. Ezért vásárlás előtt érdeklődjön a bankjánál, jogosult-e valamelyik kedvezményre.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, három hét múlva indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Share
Kategória: Egyéb
  • Steve szerint:

    blog.hu-n is feltettem a kérdést, itt is megpróbálom:
    Csak szerintem a legjobb alternatíva a 9-10 éves hitelfelvételre a következő:?
    1.Kamattámogatott hitel felvétele 30 évre (minimális tőketörlesztés miatt)
    2. Párhuzamosan LTP indítása 4 évre, akkora összeggel, hogy a 4 év után az LTP hitellel együtt kifizetésre kerüljön a TELJES kamattámogatott hitel.
    3.LTP hitel fizetés további 60 hónapig.

    úgy számoltam, hogy kb 4%-ra jön ki így a THM (a funda kb 0-ra jön ki, mert elöbb kamatot kapok, azután kamatot fizetek, a kamattámogatott kamat meg 7,3% 5 évig, utánna semmi, 10 évre vetítve így durván 4%-ra jön ki)

    2013-01-23 - 12:33
  • Janos szerint:

    Engem elsosorban a szocpol erdekelne.

    Illetve az, hogyha a szocpolt es ezeket a tamogatasokat igenybe szeretnenk venni, akkor erdemes-e sietni a meglevo ingatlan eladasaval, vagy raerunk akkor, amikor talalunk egy “jo” aron vevot, es kesobb jovairjak a tamogatast. ( Lepukkant hazas telket szeretnek venni, amire kesobb felepitenenk almaink otthonat, csak elotte a lepukkant hazat fel kellene ujjitani, esetleg korszerusiteni )

    2013-01-23 - 12:35
  • Bud Fox szerint:

    Tisztelt Kiszámoló! Véleményem szerint érdemes lenne foglalkozni a diszkontbrókerekkel is.
    2013-01-23 - 15:30
  • tgwh szerint:

    János, jól értem, hogy lepukkant házat akarsz felújítani, majd egy másik, új házat építesz? Ez így nem pénzkidobás?

    Keresem keresem, de négy év nekem túl sok… Rövidebb nincs? :D négy év alatt én meghülyülök itthon XD tudom, egy-két éve el is gondolkodtam, bánom is hogy nem vágtam bele… Marad az a megoldás, hogy 4 évig gyűjtöm, beteszek havi 20 ezret, kb. 900 ezer lesz bent, majd igényelhetek hitelt, és 2,4 millát beleölöm a házba, persze ehhez olyan kell szerezni… ha nem megy, max elbukom a kedvezményes 7% hitelt… lehet én olvasom rosszul, de 1,2 millióra havi 20 ezer 71 hónapig nem vészes… Kiszámoló, lehet megtaláltam magamnak a legjobb megoldást? :D otp hozam plusz 4

    Steve, ezt hogy gondoltad? Lehetőség van visszafizetni a pl. 10 éves hitelt, akkor amikor tudod?

    OTP-nél eléggé meg van kavarva, mert kb. mindenre használhatod, Lakástakarékhoz is igényelhető állami támogatás (720 ezer 10 év alatt, 4 év alatt 270 ezer), ez mindenre felhasználható – példának a tapétázást meg a járólap cseréjét írják -.

    Na most jól belekevertem magam :D hozam+4 vagy lakástakarék, este ezen rágódom, melyiket lenne jobb elkezdeni, ilyen árak mellett új ház kilőve, használtat meg majd felújítjuk belőle, de eléggé lutri így elsőre… NEM, igényekből nem engedek, nekem kell a nyugodt vidéki környezet, panelszomszéd vonyító kutyáját megmérgezném :D vagy inkább a szomszédot, mert az tehet róla, nem szegény szerencsétlen kutya…

    2013-01-23 - 15:51
  • Steve szerint:

    Én úgy tudom elő- illetve végtörleszteni lehet a kamattámogatott hitelt is 4-5 év után minden további nélkül(persze valamilyen költsége biztos hogy van), meg persze költség levettetni a bankot a tulajdoni lapról és az LTP-s bankot meg ráraktani, + új értékbecslés. 5M-val számoltam a következőt:
    első 4 év: 30E kamattámogatott hitel kamata,1E tőketörlesztés, 40E a 2db LTP szerződés, ez ugye nagyjából havi 71.000Ft-ot jelent.
    4év pár hónap után a felvett LTP-s hitelből kifizetni a kamattámogatott hitelt, és 2x22E Ft-ot, azaz 44.000 Ft-ot fizetni még 5 évig.
    Persze kezdeti értékbecslés,folyósítási jutalék,LTP számlanyitási díj,jelzálog bejegyzés, ügyvéd, illeték,stb van, illetve 4 év után is lesz egy egyszeri költség a végtörlesztés és a jelzálog bejegyzés, illetve a közjegyző, de még ezzel együtt is jó konstrukciónak tűnik.
    2013-01-23 - 18:11
  • Zuzmo szerint:

    Steve, amit leírsz az teljesen jól működik, én most igy veszek befektetésre ingatlant. De az a tapasztalatom, hogy bankonként teljesen máshogy értelmezik az otthonteremntő hitelt.
    2013-01-23 - 18:22
  • tgwh szerint:

    Nekem egyelőre fogalmam sincs, itt nézegettem:
    https://www.otpbank.hu/portal/hu/Lakashitel/Hasznaltlakasra/Piaciforint

    Arra jutottam, hogy akár milyen kedvező, öt millióra 9-11-et fizetsz vissza, havi 40-60 ezres törlesztőrészletekkel. És ez még viszonylag korrekt…
    És itt jön a csavar, amit sok ember nem is sejt! Oks, megvan a ház, beköltöznek, hitel egy része elmegy apró-csetlő dolgokra, majd pedig egy hó végén rájönnek, hogy nem számoltak azzal, hogy ha a fizetésükből levonnak 60 ezret, akkor kevesebb marad ételre, plusz még a számlákat is fizetni kell…
    Erről kalkuláljatok nekem, mert az, hogy nagyjából 50e számla + 50e kaja + 50e hitel, az nem sokat segít rajtam :/ aztán ha bejön a gyes, akkor meg van lőve a háziasszony, mert bevétele úgy negyedére, harmadára esik vissza…

    Én most úgy vagyok, hogy az utolsó lehetőséget kellene megragadnom, havonta félretenni, állam bácsi kiegészíti, kedvező hitel, aztán majd kiderül, hogy lesz-e miből megvenni azt, amire felhasználhatja az ember fia/lánya… vagy utána kombinálni fogok én is? :D
    Sehogy sem jó, mindenképpen fizetsz, 2-3szor annyit, mint amennyit kértél… gyors átfutottam pár megoldást, lényegében mindegyikkel ugyan ott vagy… legjobb esetben 1,5 milliót spórolsz…

    De pont azért van Miklós bátyánk, hogy aki nem ért hozzá, azt kisegítse :D Ezer köszönet neki még egyszer :D

    2013-01-23 - 19:09
  • Janos szerint:

    en nem az OTP-t nezegetnem, hanem a BudapestBankot. Naluk az Egyenlito hitel eleg jo konstrukcio. Nem kell a leheto legrovidebb konstrukciot valasztanod, es a megtakaritasaid a hitel kamatait csokkentik ( meghozza a reklam szerint 1az 1ben… ) marpedig igy nem erdemes elotorlesztened, csak akkor, ha a megtakaritasaid elertek a hiteltartozas 70%at, addig meg tudsz gyujtogetni, es igy konnyebben atveszelhgetsz egy nehez idoszakot, hiszen tobb tartalekot tudsz megengedni magadnak. Bar Kiszamolo igert errol egy cikket, es ott lehet megcafolja amit most irok:)
    2013-01-24 - 06:55
  • Janos szerint:

    Szerintem nem. most egy kb 60nm-es hazikora lenne penzunk egy nagy telken. Megvesszuk, felujitjuk. Majd ha megint gyujtottunk epitunk ugyanarra a telekre a kis haz melle egy nagy, 150-200 nmeset. Ami csak akkor kell, ha mar majd jon a tobbi gyerek is ( jelenleg csak 1 van uton )

    Raadasul igy sporolhatunk az epitkezesen (konnyebben tudjuk mi megcsinalni ) es mostmar a szulok is kozelitenek ahoz a korhoz, amikor szukseguk lesz az allando segitsegre, es akkor majd odakoltozhetnek hozzank, vagy a nagyobbacska gyerekek atkoltozhetnek a kishazba. Vagy kiadjuk alberloknek, ha megszorulnank. Sok lehetosegre lehet hasznalni egy ikerhazat:)

    2013-01-24 - 06:58
  • mutyilufi szerint:

    Steve,

    Szerintem is ez az egyik legjobb amit lehet csinálni, az OTP-nél az ügyintéző is pontosan ezt ajánlotta. Annyi a különbség hogy mi nem vagyunk jogosultak kamattámogatásra, úgyhogy piaci hitel lesz az első. Aztán LTP betörleszt, a maradékot pedig kiváltjuk LTP-s támogatott hitellel. Ráadásuul mi úgy csináljuk hogy már 2 éve fut az LTP így jóval hamarabb be fog törleszteni a hitelbe.

    Annyit tennék hozzá hogy ha belefér, akkor érdemes csökkenteni a futamidőt amennyira csak lehet, mert akkor jelentősen megugrik a tőketörlesztés, és elképzelhető hogy az LTP hitelkeretre már csak részben vagy egyáltalán nem lesz szükség.

    2013-01-24 - 07:01
  • sitya szerint:

    Szocpol jó hogy van, az külön kedves, hogy értékelik az energiatakarékos épületeket, melyek építése átlagos viszonyok közt érdemben nem drágább az energiapazarlóknál. De amíg az ember a szocpol adminisztratív dzsungelén átverekszi magát, az komoly szíváslehetőségeket tartogat. Nemrég összeírtam a tapasztalataink alapján, hogy mennyi papír, milyen határidővel és honnan beszerzendő, hátha másnak is érdekes lehet: http://epitesinaplo.posterous.com/ut-a-szocpolig

    ui: a blog.hu-n nem látni a kommenteket

    2013-01-24 - 07:50
  • Kiszamolo szerint:

    Az azért van, mert annyi az ostoba troll, hogy érdemesebb kikapcsolni a kommenteket, elvesznek a normális hozzászólások a troll-rengetegben.
    2013-01-24 - 07:52
  • suhanc1@freemail.hu szerint:

    Ha most van lakas a nevemen, de elajandekozom anyukamnak. Akkor en is jogosult leszek felvenni a hitelt ugye?
    2013-01-24 - 18:04
  • vikbhun szerint:

    jobb is hogy ott kikapcsoltad: szeretem olvasni a kommenteket, sokat lehet beloluk tanulni. Viszont arra nincs energiam hogy mindket oldalon naprakeszen nezegessem.
    2013-01-24 - 19:43
  • tgwh szerint:

    Mint ha rémlene olyan, hogy első lakás, meg otthonteremtés… kérdés konkrétan melyik hitelre gondolsz? Lakástakarékot pl. többet is igénybe vehetsz, no nem egyszerre.
    De mivel úgy olvastam, hogy új otthon, saját otthon felújítása, így gyanítom, hogy lehetséges lenne… de megkeresed neked mi lenne a legjobb, és megérdeklődöd, az a biztos. Lehet én vagyok negatív, de nem nagyon hiszem el, hogy befizetek 900 ezret 45 hónap alatt, kapok rá 270 ezer állami támogatást, plusz némi kamatot, majd majdnem ugyan ennyit, 1,157 milliót felvehetek hitelként, amit 71 hónapig havi 20 ezer forint fejében törlesztek. Jó, papíron nem biztos, hogy a legjobb kamatot fizetem, de állami támogatással még így sem olyan rossz… vagyis… ja, végül is nem kétszeresét kérik vissza :D

    De pl. egyik fajtánál, ami használt lakásra vonatkozik, ezt írja:
    ,,A hitelt igényelheti, aki támogatott személynek minősül a 341/2011. (XII. 29) Kormányrendelet szerint”

    Keress rá, de ahogy átfutottam, lehet kizárja… bár akkor meg nem lehet értelme… jogi maszlaghoz holtfáradtan nem értek :D

    2013-01-24 - 21:56
  • suhanc szerint:

    köszi, az állami támogatott hitelre gondoltam.
    2013-01-25 - 11:10
  • Benji szerint:

    Steve!

    Megtennéd, hogy a számolásodat átküldöd (Excelbe vagy amiben csináltad) felkeltette az érdeklődésemet!

    Köszi előre is!

    B.

    2013-01-25 - 12:18
  • Benji szerint:

    az email cimem:

    benji[kukac]citromail[pont]hu

    2013-01-25 - 12:20
  • Janos szerint:

    LTP-bol akarmennyid lehet ( amit tudsz fizetni, meg amire van embered )

    Nekunk 3 van peldaul, es ha megszuletik a gyerekunk, akkor ra is kotunk majd egy 4.et. Lehet a nagyira is kotunk majd, meg a szulokre is. Annyi az egesz, hogy kedvezmenyezettnek magadat allitod be, es rendben is van a dolog.

    2013-01-25 - 12:29
  • Janos szerint:

    Nekem a szocpollal kapcsolatban kellene egy kis segitseg.

    Ha most van lakasom, es az uj hazat azelott veszem, hogy a mar meglevot eladnam, akkor a szocpolt tudom azutan igenyelni, hogy ez elsot eladtam?

    Szoval a lenyeg, hogy a szocpolt nem szeretnenk veszni hagyni, de most meg nem szeretnenk eladni a meglevo lakast sem.

    2013-01-25 - 12:35
  • dusmata szerint:

    Az Otthonteremtési kamattámogatott hitelt az is igénybe veheti, akinek több ingatlan is van a nevén.
    2013-01-30 - 13:50
  • virracocha szerint:

    Melyik az a bank, ahol 5 millió után csak 31 ezret kell havonta törleszteni? Én az FHB-ban voltam a minap, ott 37-et mondtak kb-ra.
    2013-02-08 - 17:14
  • Teo szerint:

    Szeretnék segítséget kérni. Az államilag támogatott hitelek egyenletes tőketörlesztésesek vagy annuitásosak.Köszönöm.
    2013-05-23 - 15:27
  • Kiszamolo szerint:

    Általában annuitásos, de ez nem az állami támogatásos konstrukción múlik, attól független.
    2013-05-23 - 18:30
  • Teo szerint:

    Köszönöm. Azt reméltem a támogatott hitel talán szabályozott, hogy egyenletes legyen. Abban tud segíteni, hogy hol találom az egyenletes törlesztéseset?
    2013-05-24 - 17:10
  • Géza szerint:

    A korábbi támogatott konstrukcióknál (pl. szocpol) feltétel a “méltányolható lakásigény”, ami ott kezdődik, hogy nincs más ingatlan a neveden (kivéve haszonélvezettel örökölt…), de vannak egyéb feltételek (vásárolandó lakás mérete) is.

    Az LTP-nél semmi megkötés nincs, gond nélkül használhatod befektetési célra is.

    A tavaly bevezetett otthonteremtési kamattámogatott hitelnél annyi a megkötés, hogy az ingatlanban lakcímet kell létesítened 1 éven belül, és azt (a januári módosítás óta) fenn kell tartanod a támogatási időszak (5 év) végéig. Tehát ha van más ingatlanod, azt megtarthatod, kiadhatod, stb., de az újat kell lakás célra használnod.

    Egyébként ahogy csökken a jegybanki alapkamat, úgy csökken a különbség a támogatott és a piaci hitelek között. Szóval érdemes lassan a piaci konstrukciókat is megnézni.

    2013-05-25 - 08:04
  • Géza szerint:

    Jellemzően a magánszemélyeknek szánt hitelek annuitásosak, a cégesek egyenletes törlesztésűek.

    Ha az utolsó kérdés arra vonatkozik, hogy hol találod az egyenletes törlesztőrészleteinek kiszámítási módját, akkor kalkulátort olyan cégek honlapján találsz, akik céges hitelt kínálnak. De a nélkül is kiszámolhatod:

    havi tőketörlesztés: töke/hónapok száma
    kamat az 1. hónapban: tőke*kamatláb/12
    kamat az utolsó hónapban: havi tőketörlesztés*kamatláb/12
    a kamat a kettő között egyenletesen csökken.
    Törlesztőrészlet = tőketörlesztés + kamat

    Ha viszont azt kérdezed, hogy hol találsz egyenletes törlesztésű hitelt, akkor szerintem magánszemélyként sehol.

    Amúgy nem tudom, miért jó, ha az elején van a legmagasabb törlesztőrészleted, ami aztán csökken. Ha tudsz az elején magasabb törlesztőrészletet vállalni, akkor miért nem vállalod azt végig, és választasz rövidebb futamidőt annuitással?

    2013-05-25 - 08:23
  • Janos szerint:

    Az elejen magasabb torlesztonek az az ertelme, hogy igy kevesbe vallalod tul magad. Az a baj, hogy sokan olyna hitelt vesznek fel, ami a lehetosegeik hataran mozog, vagy azon tul ( Kezdoreszlet X az elso evben, aztan a 2.tol x + 20 k ) es ha az ilyen embernek valamiert csokken a jovedelme, akarcsak atmenetileg , akkor nagyon nagy bajba kerulhet. Ha viszont folyamatosan csokken a torlesztoreszlet, akkor az evek mulasaval egyre kevesbe tud bajbakerulni az ados.
    2013-05-25 - 14:24
  • Teo szerint:

    Köszönöm.
    Szeretném előtörlesztésekkel előbb letudni majd a hitelt. Államilag támogatott hitel+lakástakarék kombináció.
    Elgondolkodtam(és kiszámoltam), azon amit írtál és igazad van. Nincs nagy jelentősége.
    Azt hiszem az előtörlesztésnél végképp mindegy hogy annuitásos vagy egyenletes.
    Minél kevesebb a törlesztő, annál több mehet az ltpbe.
    2013-05-25 - 18:17
  • József szerint:

    A cikkben említett állampapír hozamot, amire a jogszabály vonatkozik hol tudom megnézni a jelenlegi nagyságát? Az AKK oldalán a lakossági kamattámogatásnál két hozam van említve, az egyik 3,83% 1 év esetén, a másik 5,17% öt év esetén. Melyikre vonatkozik a jogszabály ? “az otthonteremtési kamattámogatás mértéke az (1) bekezdés szerint számított állampapírhozamnak, vagy referenciahozamnak
    a) a 3. § (1) bekezdés a) pontja szerinti otthonteremtési kamattámogatás esetén legfeljebb két gyermek esetén 60 százaléka, kettőnél több gyermek esetén 70 százaléka,
    b) a 3. § (1) bekezdés b)-f) pontja szerinti kamattámogatás esetén 50 százaléka.”
    Sajnos az idézett jogszabályból ez számomra nem derült ki.Az OTP oldalán lévő kalkulátor szerint az első 5 évben 7,45%-ról 6,62%-ra csökken a kamat. Ezt nem igazán tudom összeegyeztetni a jogszabállyal. Hogy lesz az 50%-os támogatás nagysága 1%-nál is kisebb ?
    2013-12-30 - 14:15
  • Kiszamolo szerint:

    Az 5 éves állampapír kamata az irányadó, de nem lehet a kamat 6%-nál kisebb.
    2013-12-31 - 13:40
  • Tóth Zoltán szerint:

    Hello..Tanácsot szeretnék kérni,házat szeretnénk venni a párommal.ő árva viszont nevelő szülőknél lakott. Állítólag jogosult valami lakásvásárlási támogatásra, de azt sem tudjuk hogy milyenre ill. az mit takar magában. Mit tudnál javasolni? Vagy melyik banknál érdemes? Nem nagy összegben (max 4 millió forintig).Előre is köszönöm..
    2014-04-23 - 20:27

Az email cím nem kerül nyilvánosságra A kötelezően kitöltendő mezőket *-karakterrel jelöljük

*

 karakter még felhasználható

* 7+3=?