Az újabb remek lehetőség

2015-01-30
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Gergő érdeklődött egy nagyszerű lehetőségről, amit a barátja már hónapok óta űz és nagyon szépen él belőle. A nagyszerű lehetőség szokás szerint valami devizakereskedés, persze nem piramis játék, de azért ha hozol be embert, azért sok plusz pénz jár és a hozam napi 0,275% vagyis évi szerény 275% tiszta haszon.

Nem tudom, Gergő honnan szedte ezt a csoffadt napi 0,275%-ot, az eredeti weboldal már nap 0,8-1,2%-ot igér, vagyis az egymillió forintunk szerény 77 millióra nő egy év alatt.

A weboldalról az is kiderül, hogy a cég, amiről semmit nem tudni, 2013-ban alapítottak, állítólag a Dominikai Köztársaságban és a forexen, vagy min kívül még online reklámozással is foglalkozik. Jó, hogy tetőfedéssel és kertépítéssel nem.

A weboldal tulajdonosa elbújik, hogy ne lehessen kideríteni, ki jegyezte be az oldalt.

A bemutatkozó prezentáció valami zagyvaság, amiben a forex piac méretéről hadoválnak és még az online marketingről is, amihez sok pénz kell, de sokat is hoz. Meg persze látjuk, hogy mennyit keresel, ha jó sok embert beszervezel.

Mert ha csak havi x embert beszervezel, akik szintén beszerveznek, máris 4096 ember lesz alattad egy év alatt.

Nem, nem és nem! Ez egy ugyanolyan átverés, mint az összes többi. A zagyva oldalon semmit nem tudunk meg sem a cégről, sem arról, miből is szeretnének évi 7700%-os hozamot kitermelni. Semmi leírás, valami áltudományos szöveg, hogy honnan lesz pénz.

Ez egy egyszerű átverés, ahogy az összes hasonló is mind az. Mind csak addig működik, amíg elég balek fizeti befelé a pénzt, amiből lehet fizetni a horrorisztikus kamatokat.

Még átverésnek is nagyon gagyi, ennél százszor szofisztikáltabb csalások vannak.

Nincs olyan pénztermő befeketetés, ami magától termel évi akár 7700%, akár 100%, akár 30%-ot. Már sokat írtam a hasonló "lehetőségekről", de úgy látszik régen volt. Ha még nem olvastad, ajánlom figyelmedbe például ezt a cikket: Honnan ismered fel a csalásokat?

Previous Post
Derűre ború
Next Post
Axa akció

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram