Betiltották az Airbnb-t New York-ban

Betiltották az Airbnb-t (és társait) a legnagyobb amerikai piacán, New York-ban. Egyszerűen mostantól tilos 30 napnál rövidebb távra ingatlant kiadni mindenkinek, aki nem hotel.

A rendelkezés mint derült égből a villámcsapás jött, már a héten alá is írták az erről szóló jogszabályt.

Ez a hír csak azért fontos, mert ez is egy olyan kockázat, amit ingatlanberuházóként érdemes figyelembe venni. Bármikor jöhet egy hasonló rendelkezés itthon, esetleg egy ingatlanadó, vagy bármi, ami komoly értékcsökkenést okozhat a piacon.

Share

122 hozzászólás

  • Bazsu

    Egyelőre még csak aláírta a kormányzó, nincs hatályban, viszont szomorú látni hogy nem csak nálunk torzítják a piacot az állam beavatkozásai. Külön furcsa hogy mindez az USA-ban történt, ahol a politikusok azt hangoztatják hogy a kisvállalkozások teszik erőssé a gazdaságot. Szerintem egy Aibnb az inkább vállalkozás, mint befektetés, mert a hosszú távú kiadással szemben sok idejét felemészti a bérbeadónak. Tehát ismét időt cserél pénzre. Na mindegy meglátjuk hogy hatályba is lép-e a törvény…

  • ügyvéd

    elsőőő!!!

    Jah ez nem az a fórum. 😀

    Jogos ellenérzéseim mindenféle “ingatlanos befektetéssel” szemben nem csökkentek, sőt!!!

  • Zsoca

    A pesti lakásárakat részben az airbnb húzta fel a mostani szintre, ha a főváros is lépne egy hasonlót kidurranni talán nem durranna az ingatlanlufi de eresztene egy adagot.

  • Családfő

    New York-ban speciel szálltam már meg Airbnb-vel, és meglehetősen lehangoló élmény volt. Lényegében nem volt olcsóbb, mint egy hasonló kategóriájú szálloda ugyanazon a környéken, cserébe lepukkant volt, és a “tulaj” ugyan rendben ott hagyott nekünk mindent, de egyszer sem futottunk össze vele – mindig csak mondta mobilon, hogy majd beugrik…Az volt az érzésünk, hogy magasan tesz a vendégre, csak dőljön a pénz. Pedig az értékelései rendben voltak. Egy baráti társaság hasonló élményekről számolt be ugyanabban a hónapban pár utcával odébbról. Következő alkalommal már szállodát választottunk, ahol ugyanannyi pénzért valamennyivel több szolgáltatást kaptunk.

    Kérdés, hogy az airbnb betiltása mennyire növeli majd meg az amúgy is brutálisan magas manhattan-i szállásárakat – bár ha a szállodák kapacitása elegendő (lesz), akkor nem biztos, hogy ez történik.

  • Noctis

    Én nem értem minek piszkálják az embereket akik pénzt akarnak csinálni, hadd csináljanak. Prostitúció is illegális amott, pedig egyszerű kereslet kínálat diktálja azt is. Nem értem mi közük hozzá ki miből akar megélni. Valaki a lakását árulja, van aki a testét, ez van. Akkor ugy tunik New Yorkba se megyek, mivel csak AirBnbvel utazom. Hotel irreálisan drága és még egy pizzát se tudsz magadnak megsütni mert nincs konyha a csoffadt hotelszobában ami 2x olyan drága mint az AirBnb szoba/lakás.

  • Sempronius89

    Huh jézusom, ha ez Magyarországon történik mi menne?

  • Jenő

    “ja, de most latom, hogy szobat tovabbra is lehet hirdetni 30 napnal rovidebb idore, csak lakast nem. a 444 mar megint nem forditott rendesen a tumblr meg szepen elvitatkozik valamin ami nincs is vagy nem ugy van, csak mert senki nem nez utana.” -hettie.tumblr.com/post/152156178662/t%C3%A9nyleg-betiltott%C3%A1k-az-airbnb-t-new-yorkban-444

    Mondjuk @kiszamolo te nem jelöltél meg forrást. Néha szoktál.

  • blckwht

    Én mondjuk bérlőként és talán érdeklődési szinten álló lakásvásárlóként nem annyira üdvözítem az AirBNB-t. Tudom, hogy bőven nem csak ez viszi az itthoni lakásárakat elképesztő magasságokba, azt viszont nem tudom, mennyire egészséges a mai szint. Persze lakástulajként szerencsés helyzet, hogy így felértékelődik minden. Nem szívesen lennék most egyetemista, hogy négyen kelljen lakni 30 m2-en 100 000-ért.

  • Hmmz

    @Noctis
    Na vajon mér…Ugyanazért amiért mindenhol máshol…
    Azért mert olyan befolyásos emberek/csoportok érdekeit sértik akik épp hatalmon vannak és féltik a pozícióikat meg a biglóvét ami csordogál..
    re über.
    Vagy mikor régebben az olajnagyhatalmak felvásárolták az elektromos autó technikákat…

    és joggal gondolják úgy hogy jobb idejekorán elfolyatni minden ilyen próbálkozást mielőtt még veszélyeztetné a pozícióikat 😉

  • vera

    A mindenhol jelen lévő, mindenbe belepofázó állam….

  • Bence

    Tényleg furcsa, hogy ez pont az USA-ban történt. Milyen alapon szól bele az állam abba, mit tesz a lakástulajdonos a SAJÁT lakásával, ami a MAGÁNTULAJDONA? Mondjuk ha nálunk történik ez, nem lepődtem volna meg, de az USA-ban? Hogy lehet ez?

  • sz.krisz

    @Sempronius89: Semmi. Bőven belefér a harmadik rezsicsökkentési hullámba, meg bizonyos jelenlegi trendek alapján (ki is vesz szállodákat két éve?) nem lenne meglepő, ha limitálnák a kiadási összeget bruttó 1000 forintra négyzetméterenként havonta, azzal az Airbnb-nek is annyi.

  • untermensch4

    És jő a szerződési szabadság. Megkötve a szerződés 31+ napra, igen laza elállási joggal…

  • tgwh

    Hidd el, akik ebből élnek, már megszedték magukat annyira, hogy igazán nagy évvágást nem jelent nekik, legrosszabb esetben el kell menniük szellemi vagy fizikai munkát végezni…
    A házakat meg eladják, annyira gyorsan nem dől össze a piac, lesznek egyértelmű jelei, mikor érdemes megszabadulni a házaktól. DE ha nem, akkor mi van? Csődöt jelent és kész. Félreteszi a százmilliókat egy olyan helyre ahol nem látják a hatóságok, legrosszabb esetben meg hagyja összedőlni a házakat, felelősségre nem vonhatják érte. Ha erre meg azt írod, hogy ,,és mi van ha börtönbe kerül, mert egy hét alatt hoznak ilyen törvényt?” akkor arra meg azt mondom, hogy ugyan, itt, Abszurdisztánban, ne viccelj 😀 😀 😀

  • AAA

    @Sempronius89
    Kedves Vezetőnket ismerve nálunk ez úgy történne, mint a trafikmutyi, azaz betiltjuk, aztán pedig engedélyezzük a számunkra kedves elvtársaknak.

  • Topfly

    @bence, a legtöbb ország ingatlanpiaca jóval szabályozottabb, mint a magyar. Olaszországban például hosszútávra ingatlant kiadni minimum 4 évre lehet. Ha a bérlő fizet, akkor 4 évig nem lehet kirakni a bérleményből. Ő viszont 1 hónapos határidővel bármikor felmondhat. Más országokban a bérleti díjat is szabályozzák, de maga az ingatlan használatára is nagyon sok szabály van.
    Én alapvetően a szabad piac híve vagyok, de az ingatlan piac egy piac egy picit speciálisabb, mint a többi piac ezért néha nem árt egy kis szabályozás. A keresletet és kínálatot például akadályozhatja, azt hogy egy adott helyen van körzetben csak bizonyos mennyiségű lakás építhető, a új építkezésekhez, akár a körzeten kívül is technikailag nagyon sok idő kell. Új autó iránti keresletet például 1-2 hónapos határidőn belül is reagálhat a piac, a lakás építésekhez viszont évek kellenek.

  • Topfly

    @bence Ami a szabályozást illeti van egy másik vetülete is. A legtöbb ember társasházban vagy nagyon közel lakik egymáshoz. Nagyon jól hangzik, hogy azt csinálok a tulajdonommal, amit akarok, de ez nem teljesen így van, mert bizonyos használattal zavarhatom a szomszédokat és ez által befolyásolhatom az ő ingatlanjainak a használati értékét. Nem véletlen hogy nem engedélyeznek belvárosi lakásokban ipari tevékenységet vagy disznó tartást. A turizmus is egy olyan használat, ami jobban zavarhatja a lakókat, mint a normál lakás használat. Az Airbnb egy nagyon jó dolog, de megértem azokat a lakókat, akik nem akarnak bulizó turisták mellett aludni. A politika dolga, hogy megtalálja a jó egyensúlyt tulajdonos jogai és a szomszédok joga között.

  • realestate

    1. NINCS hasonló terv napirenden nálunk, sőt még csak valami halvány szabályozási kísérlet kezd körvonalazódni KIZÁRÓLAG a rövidtávú bérbeadásra -> miért terveznék szabályozni ha be akarnák tiltani?? Semmiért mert nem is akarják…

    2. SENKINEK nem érdeke se az ingatlanárak letörése, se a turista forgalom csökkentése! Akik AirBnB-n szállnak meg azok többsége nem is jött volna ha szállodai árat kell fizetni.

    3. Ha lenne is hatása az ingatlanárakra akkor főleg a Belvárosra koncentrálódna ahol emiatt mentek fel az árak! Az egyéb kerületekben semmi köze az AirBnB-nek a dráguláshoz.

    4. Nem gondolom, hogy egy teljesen és MINDIG IS legális és ezer éve működő lehetőséget csak azért be kell tiltani mert vki érdekeit sérti. Korábban is volt rövid kiadás mégsem fájt senkinek. Az alacsony alapkamatot ne tiltsuk be? az inflációt? lakásárakat nem kéne maximalizálni? fizetéseket? Albérletet??????

  • Topfly

    @AAA Magyarországon nem gondolom, hogy komoly esélye lenne az Airbnb betiltásának. Egy szerepő csak nagyon nehezen és sok munka árával tudna ennyi lakást megvenni és kiadni. A lakosság lobbi ereje is elég kicsi, hiszen egy egész komoly buli negyed épült ki a város közepén komolyabb lakossági tiltakozás nélkül.
    A politikának viszont érdeke, hogy több turista jöjjön és nagyobb legyen az adóbevétel. Ami viszont elképzelhető az adózás szigorítása. Azt is el tudom képzelni, hogy magát az Airbnb-t köteleznék az adók beszedésére és befizetésére.
    A magyar ingatlanpiac legnagyobb kockázata az EU szétesése vagy Magyarország kilépése az EU-ból. Élég ha a németek arra szavaznak, hogy kilépjenek az EU-ból és másnap szét fog esni az EU.

  • realestate

    Persze aki “elaludt” és nem vett időben lakást de amúgy venni akarna az most hápog meg prüszköl azok ellen akiknek volt pénzük meg eszük időben venni! Ők most hőbörögnek az AirBnB meg minden miatt, de majd ha egyszer lesz saját ingatlanuk akkor mindjárt fordul a széljárás….

    Az ingatlan mindig “kockázatos” befektetés volt, airbnb előtt is. A magyar lakosság ~90%-a saját tulajdonban lakik, TELJESEN MÁS a helyzet nálunk mint külföldön. Ezer példa van arra h ami kint működik az itt nem fog és vice versa… Amúgy meg többszázezer lakás áll üresen, tessék oda menni (venni/bérelni) ha nem tetszenek az árak, amúgysem kötelező BP lakni!

    Három FŐ dolog tudja igazán mozgatni az ingatlan árakat:
    1. fizetések
    2. állami támogatások
    3. kamatkörnyezet és hitelfelvételi hajlandóság

    Ezen túl nem lehet szabályozni az árakat, a piac maga állítja be. Persze lehet próbálkozni de esélytelen..

  • esemve

    Nagyon kellene ez mar itthon is, illetve atfogoan szabalyozni a lakaskiadast, mert az mar kisse nevetseges ami bpen tortenik. Negy evvel ezelotthoz kepest most 2x 3x os aron vannak ugyanazok a kiado lakasok es ez reszben ennek is koszonheto. Jelenleg az van h szorul ki mindenki a kulvarosba. Arrol nem is beszelve h mi olyan hazban lakunk, ahol ket ilyen modon hasznalt lakas is van es nagyin nem vicces, hogy ejjel negyig ordibalnak, szemetelnek, “nem otthon vagyok most barmit megtehetek” modon viselkednek az igy jott turistak, es meg tenni se lehet veluk semmit, hiszen hiaba szolsz, masnap masik csoport jon. Az uber csak jo volt a tobbsegnek, ez viszont nem csak az ottlakokra, hanem a lakast keresokre is borzalmas hatassal van.

  • Kiszamolo

    jaja, realestate, a kormány kedvenc oligarchái most veszik sorra a hoteleket. Biztos nem akarják majd soha odaterelni a szállóvendégeket a magánszállásokból.

  • Kiszamolo

    realestate és mennyit ment az OTP egy év alatt? Sokkal többet kerestél rajta, mint a lakásokkal két év alatt. A brazil részvénypiac is egy év alatt 50%-ot hozott.

    Az OTP ára is összeeshet, a brazil piac is és igen, ezt nem akarják sokan megérteni, az ingatlanpiac is.

    Tanulmányozd mondjuk az amerikai árakat, ahol nem 20 éve létezik csak piac. Erről szól a cikk, nem arról, hogy jó vagy rossz befektetés-e az ingatlan.

  • realestate

    Amúgy meg az airbnb piac is telítődött már, egyre több ilyen céllal kialakított lakás jelenik meg a piacon hosszútávú albérletre kínálva mivel egyáltalán nem akkor kasza mint sokan gondolták, főleg nem a mostani belvárosi lakásárakkal. Ehhez is – mint mindenhez – érteni is kell, nem elég csak a pénz megléte hozzá. Szóval ha békénhagyják a piacot (ezt teszik most) vagy egy picit szabályozottabb mederbe terelik (ez van csőben) akkor simán beáll az egyensúly.

    Amit az egyik oldalon veszt az állam az airbnbvel annál sokkal többet nyer szerintem! Persze aki RÉSZBEN emiatt kiszorult a belvárosi albérletéből azt csak a saját gondja érdekli és tesz arra hogy az államnak mi a jó.

    Önmagában a dráguló ingatlanok azt mutatják, hogy Mo. igenis jó hely ahol jó élni, erősödő gazdaság, kimagasló közbiztonság, kellemes környezet, stb..

    Amúgy meg az erősebb kutya b@@@@k, régen is és most is 🙂

  • realestate

    @Kiszamolo

    Kezd unalmas lenni a “nézd mennyit ment X vagy Y, Z idő alatt”. Olyat miért nem olvasok tőled, hogy “Nézd az orosz tőzsde jóval mélyebben van most mint X évvel korábban hiába ment nagyot mostanában “. Te PÉNZÜGYI tanácsadó vagy szóval a te érdeked ezt promótálni, ezzel nincs is semmi gond. Ötszázszorra is: senki nem mondta h az ingatlan tuti és mindent visz, én sem! De érdekes amikor az ingatlan drágul akkor mindenki kapálózik mintha ez rossz lenne…. és lépéseket kell ellene tenni.

    Ennyi erővel: drága lett az OTP/MOL a “kisembereknek” ezért tiltsuk be hogy a nagybefektetők is megvehessék és akkor olcsóbb lesz majd. Na kb ilyen az airbnb korlátozása is hogy hasonlattal éljek…. gondolom ezzel már neked is bajod lenne!

  • Kiszamolo

    Realestate, az emberek nem akarnak érteni a pénzügyi termékekhez, ezért ingatlant vesznek, mert az “kézzelfogható”. Persze akkor veszik, amikor már drága, mert felment az ára.

    És nem akarják elhinni, hogy aminek felment az ára, annak le is fog menni. Az az unalmas, amikor ezt évekig kell mondani, mire páran felfogják. Hogy az ingatlan csak olyan befektetés, mint minden más, azzal a hátránnyal, hogy még kegyetlen illikvid is.

  • realestate

    @Kiszamolo

    “és mennyit ment az OTP egy év alatt? Sokkal többet kerestél rajta, mint a lakásokkal két év alatt.”

    Én így látom “ugyanezt”:
    2007 évvége amikor MINDEN a “csúcson volt”:
    1. OTP árfolyam 9.000 Ft
    2. Én vettem lakást: 18M-ért (mindegy milyet)
    2016 most:
    1. OTP árfolyam 7.649 Ft
    2. Lakásom értéke: 25M forint

    Na akkor számoljunk:
    1. ha te 18M-ért OTP vettél volna 2007-ben akkor most lenne 15,3 Millád és osztalékfizetés eközben: 1,366 M azaz -1,334M
    2. Én nyertem 7Millát (nem realizált) + 9év alatt átlag 80e bérleti díjjal további bruttó 8,64M albérleti díj. Igaz “munka” is volt mert el kellett járni beszedni a pénzt…

    Ugyanaz az időtáv, mindkét esetben “fent” voltak az árak induláskor (tehát EZA KORREKT összehasonlítás), hosszútáv, stb.

    Ennyit arról, hogy szerintetek mindenki bukott aki a válság előtt ingatlant vett…..! 😉 fetrengek….

  • Tallérosi Zebulon

    Úgy tudom már Németországban is van, ahol betiltották, mert nagyon felvitte az árakat.
    Sok helyen szabályozzák, hogy mennyiért szabad kiadni a lakásodat. Pl. Kölnben
    Budapesten nem hiszem, hogy általánosságban ez mozgatná az árakat, mert csak a belvárost érinti. Inkább az alacsony hozam környezet és a megnövekedett megtakarítások. Meg persze az állami ingyen pénz, a CSOK.

  • Családfő

    @realestate

    Ha a korábbi cikkekben bírálták a stílusodat, akkor ez most hatványozottan igaz.

    Mi ez a vehemencia? Egyébiránt a szűk törvényjavasló körhöz tartozol – idézlek: “NINCS hasonló terv napirenden nálunk” -, hogy ebben ennyire biztos vagy? Netán csak ebbe a hitbe szeretnél kapaszkodni?

    Az meg, hogy mikor minek az ára van “fent”, biztosan tudod, hogy csak a múlthoz képest lehetséges megítélni. Kivéve, ha te a jövőbe is látsz.

    Sok sikert az ingatlanaiddal, legyél velük sikeres. Emellett a tiszteletet megadva is mondhatsz ellent a másként gondolkozóknak vagy akik kevesebb pénzből élnek. Ha visszaolvasod a hozzászólásaidat hideg fejjel, érteni fogod, mire gondolok. Ha akarod.

  • szocske

    @realestate a turizmusnak az uber is jobb volt mint a bjutifulsárgataxi, mégis betiltották, nem kell logikát keresni minden kormányzati intézkedés mögött.
    jelenleg pl. egy jó kapcsolatokkal rendelkező gázszerelő épp hoteleket vásárol fel. Ha úgy érzi jobban tudna keresni kevesebb konkurenciával, akkor holnaptól betiltják az airbnbt és kész, nem kérdik majd a véleményed.

  • tip

    Ez az “én tulajdonomban azt csinálok, amit akarok” (avagy az ingatlanom határain belül megszűnnek a törvények) hozzáállás a kádári időken kövesedett bele a fejekbe. Akkoriban az volt a deal a hatalom és a proletár között, hogy az utóbbinak lehetett egy körülkerített területe, ahol ő volt a kiskirály, cserébe elviselte, hogy a hatalom azon kívül elnyomja.

  • szocske

    @realestate egyébként tény, úgy írsz, mintha a cikkben vagy a hozzászólásokban kerekperec kijelentették volna, hogy az airbnbt be fogják tiltani, pedig erről szó sincs.
    Miklós felhívta a figyelmünket arra, hogy ezzel a kockázattal is érdemes számolni. Az már legyen a bérbeadók gondja, hogy komolyan veszik-e ezt a figyelmeztetést vagy sem.

  • realestate

    @Családfő

    “Ha a korábbi cikkekben bírálták a stílusodat, akkor ez most hatványozottan igaz.”
    Ne a stílussal foglalkozz hanem a mondanivalóval. Ahogy korábban ideírta valaki: menj el egy BÁRMILYEN index.hu-s fórumba és nézd meg mi van ott és majd megtudod milyen az amikor nem megfelelő a stílusa valakinek. Talán egyedi vagyok de inkább leszek egy napot farkas mint egy életen át birka… 😉

    ” Emellett a tiszteletet megadva is mondhatsz ellent a másként gondolkozóknak vagy akik kevesebb pénzből élnek”
    Amit írok annak SEMMI köze nincs ahhoz kinek mennyi pénze van! Nem ellent mondok, hanem más véleményen vagyok. Én is egy senki vagyok vagyon tekintetében nagyon sokakhoz képest, mégsem gondolom, hogy ha egy gazdagabb mond vmit amivel én nem értek egyet akkor az beképzelt lenne…

    Ja, és semmiben sem vagyok biztos, még abban sem ami már megtörtént!

  • purhab

    @realestate – nagyon komoly vagy, en sem csipem kiszmaolo stilusat neha, de alapvetoen jo dolgokat ir, es ebben is igaza van. Az hogy te sokkakkal egyutt par eve meg jokor belemasztal egy felfele meno trendbe az ingatlannal, tok jo es szerencses, de attol meg hogy te eppen beletenyereltel (sok masokkal egyutt) nem kene fikazni mindenki mast, hogy az erosebb kutya b*szik, meg hogy nem volt hulye idoben venni, stb. Ezzel kb. rogan tonci szintu arrogancia. Annak viszont kivalo 🙂

  • Családfő

    @realestate

    Nem véletlenül nem járok más fórumokon. Itt pedig más a mérce. Egy farkas is megütheti, ha akarja, akár szegény, akár gazdag, még ha más is a véleménye. 😉

  • realestate

    @purhab
    “Ezzel kb. rogan tonci szintu arrogancia. Annak viszont kivalo :)”

    Uram, bárcsak én is ott tartanék int a Tóni….. :DD

    @szocske
    Az Uber amit csinált mindig is illegális volt (eleve az engedély nélküli személyszállítás), szóval ne keverjük az Airbnb-vel ami mindig is és most is LEGÁLIS!!…

    “egyébként tény, úgy írsz, mintha a cikkben vagy a hozzászólásokban kerekperec kijelentették volna, hogy az airbnbt be fogják tiltani, pedig erről szó sincs.”

    Pont fordítva érveltem: mint írtam nálunk szó nincs betiltásról de még csak magasabb szabályozásról is csak jövő évi tervben. Ergó ha rövid időn belül be akarnák tiltani akor miért terveznék szabályozni??

    Nem vagyok közvetve érdekelt airbnb v hasonlóban, de abban igen hogy kiszámítható politika és szabályozás legyen mindenben. A lakásárakat SEMMI nem fogja megállítani egyhamar…(pár éven belül), de utána se a kormány…

  • shylock

    @realestate A fenti szamok szerint az ingatlan befektetesed jobb volt mind az OTP. Nem kedvelem az egyedi cegekbe valo befektetest, ezert ezt nem is targyalom tovabb.

    Inkabb vegyuk a 18M lakast 2007 Dec 1-tol egeszen maig. Kezdjuk az inflacioval:

    fxtop.com/en/inflation-calculator.php?A=18000000&C1=HUF&INDICE=HUCPI2013&DD1=01&MM1=12&YYYY1=2007&DD2=21&MM2=10&YYYY2=2016&btnOK=Compute+actual+value

    szoval a 2007-es 18M HUF vasarlo ereje ma 22.8M HUF. Ebben a szamban nincs benne a zarasi koltseg mind 2007-ben mind a mai, a bank kolcson ara, mert a lakasok tulnyomo tobbseget nem keszpenzbol veszik, no meg a karbantartas, felujitas stb.

    Persze nincs benne a lakberbol szarmazot jovedelmed se, azaz a havi 80 ezer HUF amit valoszinuleg elkoltotel, hiszen meg egy ujabb lakast nem tudsz venni a havi lakberbol.

  • realestate

    @Családfő
    “Egy farkas is megütheti, ha akarja, akár szegény, akár gazdag, még ha más is a véleménye. ”

    És miből gondolod, hogy nem “ütöttem” még meg magamat??? Képzed de, többször is és akkor mivan? Felállok, leporolom magam azt megyek tovább… Bármilyen hihetetlen egy ilyen sokaknak bicskanyitogató “kapitalistának” is van családja, gyermekei akiknek az érdekeit szem előtt tartja mikor befektet.

    Nem neked írom, de nem tudom miért gondolja azt minden “szegény” ember, hogy Ő automatikusan jó ember csak azért mert szegény. Akinek meg van vmilye az egyszerre egy tróger, beképzelt, tolvaj, stb. csak azért mert elért vmit???

    Mindent be lehet tiltani, semmire sincs garancia azt már láthattuk többször is.

    Érdekes, az OTP vs Lakás postomra nem nagyon akar válasz érkezni…. 🙂 😀

  • Családfő

    @realestate

    Félreértetted, amit írtam. A “megütheti”, az a mércének szólt. Olvasd így újra. 🙂

    Nem tartalak bicskanyitogató kapitalistának, ellenkezőleg, inkább rendes embernek – aki, ahogyan írod – a családjának akar minél jobbat. A korábban általad leírt sztorid is összességében pozitív kicsengésű, mert megdolgoztál azért, ahol tartasz.

  • Topfly

    @realestate

    1. Senkinek nem érdeke, hogy letörje az ingatlanárakat? Sok választópolgár van, aki olcsó ingatlant akar és nyomást gyakorol a politikusokra. Az ÁFA csökkentés is ebbe az irányba hat, még ha most nem is látszik. Ha ilyen ütemben folytatódik az építkezés Budapesten, 3-4 éven belül hatalmas túlkínálat lesz ingatlanból. Még rengeteg belvároshoz közeli rozsdaövezet van, ahol akar százezres nagyságrendben építhető új lakás.
    2. Airbnb a kiszorító hatásával a külvárosi árakra is hatással van. Kb. 7000 Airbnb lakás van, amelyeknél ha átlagosan 3 lakóval számolsz 21 000 lakhatását szüntették meg. Ezeknek az embereknek a külvárosban kell keresni ingatlant, ami nyilván kereslet növelő hatású.

  • realestate

    @shylock

    Mivel én konkrét példát írtam ezért had válaszoljak konkrétan:
    1. én csak KP veszek, nincs semmi extra költség
    2. az inflációt feleslegesen keverted bele mivel az a részvényre is ugyanúgy vonatkozik
    3. pénzt nem költöttem a lakásra a 9 év alatt (max 100 ezret)
    4. a 80e lakbér erős alulbecslés, csak mert nem akartam hogy vitatkozzanak h túl sokat írtam be. 80 az alja volt 2009-10-ben, most 135-ért van kiadva kétéves szerződéssel!

    Mindig leírom: elfeledkezik mindenki a pszchihés évszázados beidegződésekről. A legtöbb ember nem úgy vesz lakást hogy leül és megnézi mennyit hoz(hat) az OTP, stb és mikor jár jobban, hanem azért mert a zsigereiben, atudatában a neveltetésében van hogy saját lakás KELL! Éppen ezért a normál emberek akkor veszik amikor már drága….

  • RONA

    Az egész airbnb business-szel az a gond, hogy nincs szabályozva a rendszer.
    Akik a belvárosban élnek egy-két “nagyeszű tuti befektető” megkeserítheti az életüket.
    Szerencsére van olyan ahol együttesen fellépnek a lakók a “befektetők ellen” és így le tudják állítani az őrületet.
    Szóval személy szerint üdvözölném a betiltást vagy a szabályozást, pl.: a falszomszédok hozzájárulása, vagy közgyülési engedély stb.
    Nyílván senki sem örülne, ha a szomszéd telken tartanég 10-15 malacot és ott helyben építenék ganaj tárolót.

  • realestate

    @Családfő

    Értem 🙂
    Dolgoztam is érte, szerencsém is volt, na meg szemem hogy észrevegyem A lehetőséget. Én azt vallom, mindenkinek van legalább egy nagy (kitörési) lehetőség az életében, csak nem mindenki veszi észre és él vele!

    Aki nem veszi észre az azt monja a másikra, hogy “szerencséje volt” azért ért el vmit. Ennek is pszichés oka van, az agy bemagyarázza magának hogy aki elért vmit az csak “törvénytelen” úton tehette ha közben te nem értél el hasonló sikereket.

  • @realestate
    a 18.000.000ft-os befektetésed évi 960.000Ft-tal számolva 5,3% évente amit még nem adóztál le, adózás után pedig csak 4,55 lenne.
    2007 és 2016 között volt vagy 28% a kimutatott infláció tehát a lakásod épp, hogy utolérte az inflációt.
    Pl.: az OTP papírt bármikor eladhattad volna és vehettél volna belőle ismét amikor 3.000 alatt járt. Mert annyit csak foglalkoztál volna a papirokkal is este az ágyból vagy ebéd közben mint amit az új bérlő felkuktatására, a karbantartásokra és a bérleti díj beszedésére fordítottál, esetleg jógazdaként még az évi 1db közgyűlésen is képviseltetted magad.
    Ezt csak az akarom mondani, hogy az ingatlan sem tuti és nem realizált nyereségről meg felesleges kalkulálni.

  • janos82

    Szerintem 2018ig nem valoszinu, hogy betiltjak az AirBnB-t, mert nem nezene ki tul jol egy ingatlanareses… Inkabb szabalyozzak, hogy a lakokat is kevesbe zavarja, es ha a tarsasahaz engedelye kell hozza, akkor mar kb el is ertek, hogy csak nagyonkeveseknek legyen ra eselye.

    2018 utani ido viszont nehezeben becsulheto. ha 2019re ellehetetlenitik, akkor 2022re mar el is felejtik az emberek, hogy mi tortent…. Mondjuk ha lesz olimpia, akkor sokaknak hianyozna az AirBnb…

  • realestate

    @janos82

    Egyetértek, sőt, ha tényleg lesz Olimpia akkor vesznek még csak az ingatlanárak repülőstartot!
    Már most sincs aki építsen (dolgozzon), de ha bejönnek az állami megrendelések akkor végképp senki nem fog lakást építeni!!! Szumma-szummárum reméljük lesz 🙂

    Amúgy ha jól tudom már most is kell a lakók többségi hozzájárulása, hogy egy társasházban lehessen rövidre kiadni. Egyébként nem vágom kinek fájhat a lakók közül, hogy megduplázódott a lakásának az értéke (többek közt) az airbnb miatt…. persze vannak macerák miatta de adja el azt menjen kijjebb lakni és még pénze is marad bőven.

  • Aleksandr

    Nem értem miért vannak kiakadva azok, akik ördögtől valónak tartják az állam beavatkozását New York-ban. Nem szokott beavatkozni, de ez egy új helyzet, alkalmazkodni kell. Amellett, hogy az Airbnb-nek vannak pozitív oldalai is, ne felejtsük el, hogy van egy réteg, aki amellett, hogy munkaképes (lenne), értékteremtés nélkül halmoz fel vagyonokat, miközben a munkaerő helyzete, lakhatása romlik emiatt. Nem, nem savanyú a szőlő :). Egyszerűen az amúgy is erős urbanizációs folyamat hatásait nem kellene tovább rontani. És de, az Airbnb-nek van hatása a külvárosi lakások áraira is. Márészt bármikor elmegyek egy európai városnézésre, a végén mindig szállodába foglalok, mert szinte semmivel nem járok jobban ha airbnb-s lakásba foglalok. Talán ha négyen megyünk vagy a külváros szélére. Szóval ennyira pénztárcabarát.

  • Aleksandr

    A betiltása valamelyest hatással lenne a pesti árakra, de mint már több kommentben is leírták, a megemelkedett árak egy jóval összetettebb hatás eredménye. Ami továbbra sem gazdasági növekedésből, hanem társadalmi változásokból adódik.

  • mage

    @realestate

    Az, hogy szabályozni akarják abszolút nem jelenti azt, hogy nem tilthatják be egyik napról a másikra. Emlékeztetnélek arra, hogy játékgép üzemeltetőket először kötelezték arra, hogy kössék be online a gépeket egy rendszerbe, majd mielőtt élesítették volna az új rendszert Lázár bejelentette, hogy nemzetgazdasági kockázat a játékgép üzemeltetés és betiltották őket egyik napról a másikra. Aztán rá kb 1 évre kiszervezték Vajnának és Szimának az egész szerencse játék ipart. De elég érdekes volt a dohányárusítás szabályozása is mikor már pályázat benyújtási határidő után változtatták meg jelentősen a nyereségkulcsot és az árusítható termékek körét, vagy mikor kitalálták az internetes adatforgalom megadóztatását (szerencsére ez megbukott).

    Otp meg nézd meg indulása óta mennyit hozott az ingatlanokhoz képest.

  • Topfly

    @realestate Az olimpia kifejezetten kijózanitólag hatna az ingatlanpiacra. Átmenetileg támogatni fogja az emelkedést, majd amikor az olimpia után rövid időn belül a piacra kerül az a 30 000 lakás, ahol az olimpikonok laknak akár egy hirtelen esés is bekövetkezhet, mert a piac nem fog tudni felszívni ennyi felesleges lakást.
    Az a két hét ameddig az olimpia tart csak egy minimális és egyszeri extra hozamot fog hozni az Airbnb-n kiadóknak és a szállodáknak, de utána minden ingatlan tulajdonos többszörösen megszívja a nem piaci alapon létrejött extra kínálatot.