Cikk a Totalcar.hu-n

Már többször szóvá tettétek, hogy miért nem írom meg, ha valahol megjelenik egy-egy cikkem, vagy szerepelek a tévében.

Nos, szerintem ha egy bulvárlapba írok cikket, ahol a lényeg a populáris jelleg és a nagyon egyszerű fogyaszthatóság, nem gondolnám, hogy annyit hozzáadna a blog mondanivalójához, hogy érdemes legyen külön belinkelnem.

Ha meg olyanról írok, amiről már volt szó a blogon, vagy úgyis lesz, akkor meg azért felesleges említést tenni róla.

Ha szerepelek valamelyik tévében, mint szakértő, két perc erejéig, az se egy akkora durranás, hogy erről említést tegyek. Vagy egy reggeli csevegős műsorban, ahol a témára van öt perc, ebből a riporter beszél kettőt és esetleg még van másik meghívott vendég is és olyan szinten kell “szakértőnek” lenni, hogy az akkor ébredő, álmos néző is megértse, miről van szó a tévében a két reklámblokk között.

Az egyetlen értelmes műsör ilyen szempontból a Parlament Tv gazdasági műsora, ott 25 percünk van beszélgetni. Ma is megyek felvételre. 🙂

Szóval ne lepődj meg, ha látsz a tévében, az eddigi rekord négy adó egy hét alatt. (Bár mostanában csökkent a tempó, illetve amikor kétszer is hívtak, pont nem értem rá.) De mint mondtam, a legtöbb adásnak sok értelme nincs. Csak a reklámértéke miatt szoktam elvállalni.

Úgyhogy továbbra sem fogom ezeket a cikkeket vagy műsorokat belinkelni, de azért közkívánatra, a tegnapi Totalcaros cikknek itt a linkje: Milyen autót engedhetsz meg magadnak?

Az itt leírt dolgokról is volt már szó, maximum másként. De jó, ezt az egyet belinkeltem. 🙂

Share

29 hozzászólás

  • antenna

    Egy ismerősöm szintén gazdasági témában szokott szerepelni a TV-ben. Arról mérem a gazdaság helyzetét, hogy milyen sűrűn látom a srácot. Ha sokszor van képernyőn, nagy a baj 🙂

  • Anita

    Elkezdtem olvasni ezt a totalcaros cikket ma reggel és azt mondtam magamban: “Valaki koppintja a kiszámoló blogot.” Gyorsan megnéztem, ki a cikk írója, és megnyugodtam, hogy mégsem.

  • Zabalint

    Autónál még sokan elkövetik azt a hibát, hogy ugyan nem új autót vesznek, de használtból prémium kategóriást, mivel X évesen már nem annyira drága, ugyanakkor az autó fenntartási költsége az öregedésével nem esik, a kopó alkatrészek ugyanúgy jóval drágábbak egy alsó vagy alsó-közép kategóriás autóéhoz képest, és ezt meg igazából nem engedhetik meg maguknak.

  • Madárarcú Eugén

    Öregem, megesz a sárga irígység. Én eddig csak kétszer szerepeltem tévében, egyszer egy tárgyaláson látszott a védők között a fejem búbja hátulról, a másik alkalommal pedig egy bevágásban 8 másodpercig némán tátogtam, amíg a műsorvezető a felvezető szöveget mondta. Ezután a másik fél (a pervesztes) ügyvédje nyilatkozott 20 percen át a stúdióban.

    Na tessék.

  • LGE Péter

    Még jó, hogy rendszeres látogatója vagyok a TC-nek. Egyből el is olvastam, és meg kell köszönnöm Kiszámoló. Ráébresztettél arra, hogy nem tudnék fenntartani egy autót. Legyen az 300.000 Ft vagy 3.000.000 Ft.
    Havi 90 ezret keresek nettóba, informatikusként. (Vicces…) Ezért még mindig otthon lakom, persze adok haza 40 ezret a fizetésből. Ìgy az a maradék 50 persze elég lenne, de másra nem igen. Gondolok itt a ruha, cipő, mozi esetleg kirándulás kiadásokra.
    Ezért úgy döntöttem, hogy veszek egy normális biciklit (most is azzal járok csak ez krehács 😀 ) és, inkább elázok párszor, de legalább nem fizetéstől fizetésig élek, ìgy továbbra is félre tudok tenni.

  • hungaroborg

    @lge-peter
    Ez jó, remélem aki 1 millát keres és panaszkodik, hogy jaj nem tud félretenni, most olvassa a hozzászólásod. Persze-persze otthon laksz, nincs gyerek, de azt senki ne mondja, hogy annyival többe kerül a család. 🙂

  • bambuszné mara

    Én jó 8-10 évig jártam be különféle gazdasági műsorokba. Sajnos ezek a stúdió”beszélgetések” csak az adásidő minél olcsóbb kitöltéséről szólnak, futószalagon jönnek a különféle “elemzők”, “szakértők” – riporter meg azt sem tudja kivel beszélget. Egy darabig csak a kora reggeli műsorokat nem vállaltam már el, később az ilyen 5 perc alatt váltsuk meg a világot, vendégünk 6 ember jellegűeket – talán csak a híradóknak van minimális értelmük, de ott meg kapsz 1-2 mondatot. Tényleg csak reklámnak jó, de ma már nem ad érte szebb húst a hentes 🙂

  • LGE Péter

    @hungaroborg
    Vannak az ismerőseim között, akinek a havi bevétel 800 ezer és 1 millio között van. Igaz hogy ez kettejük fizuja és van 2 nagyobb gyereke. Abbol az idősebbik dolgozik is.
    Osztrákoknál dolgoznak. De hitel-hitel hátán, mert audi az kell, meg 6-700 ezres nyaralások. Kiábrándìtó!
    Aztán mikor meghallják, hogy nagy nehezen sikerült félre tennem X ezret akkor meg lesnek h hogy sikerult, ők meg várjak minden hónapban a fizetést, mint a messiást.

    Amúgy most akartam autot venni, mert most lesz 3 éve h ősztől tavaszig elázom, minus 10-be rá fagyok az ülésre. De ezek után inkább ezt választom, mint sem üres zsebbel járkáljak. Majd ha olyan munkahelyem lesz, ahol megbecsülik a munkám és annyit fizetnek amennyit kell, na akkor majd veszek egy autót.

  • Pushmeup

    A totalcar facebook oldalán is kitették a cikket, érdemes elolvasni a kommenteket. Meglepő, hogy ha valakit tényszerűen szembesítenek a számokkal akkor az első reakció miért a felháborodott “kihaénnem” megmondó stílus és miért nem a “köszi a cikket, még időben behúzhatom vészféket” jellegű.

  • LGE Péter

    Elfelwjtettem hozzá tenni hogy 23 éves vagyok.

  • Kiszamolo

    Pushmeup, belenéztem. Látom, nagyon sok még a munka ebben az országban. 🙂

  • Regimodi

    Pont a napokban gondolkodtam en is, hogy jo lenne tavaszra lecserelni a 7 evs Fiestat egy nagyobb japanra, csak azert mert “megerdemlem”, jol keresek, stb. De most, hogy elolvastam a cikket, radobbentem, hogy inkabb megtartom a penzt es soporolok meg es egyelore nem veszek semmit. Nekem a kiszamolo akademian Miklos azon mondata egett bele az agyamba legjobban, hogy “kulonbseget kell tudni tenni vagy es igeny kozott”. Namost a japan kocsi nekem csak vagy, de igazabol jo a mostani is meg egy par evig.
    A felesegem nezett is nagyokat, amikor ezt eloadtam, mert mar honapok ota nem hagyom beken a kulonbozo tipusok velemenyezesevel. 🙂

  • gunnerwatter

    A TC cikk telitalálat, és igen sok embert mellbe vágott az ismerőseim között. (Ők nem olvassák a blogot…) Az autó státusz-szimbólum az emberek többségénél, sajnos ez így van.
    Egyik ismerősöm 13 évvel ezelőtt vett egy új autót 6 millióért. Havi 300 (háromszáz) kilométert megy vele. Igazából két havonta tankol. Az autó most kb. 1 milliót ér. Budapesten kívül nem jár vele. Az Excel táblázat alapján havi 113.000 Ft-ba kerül neki az autó.
    Gyakorlatikag taxival olcsóbban járhatna.
    Ezzel szembesítettem tegnap, véleménye szerint nem értem az élet lényegét… 🙂

  • kp

    Cikk hozta a szokásos – igen jó – színvonalat… Főleg a 3-6 havi nettó, mint küszöb meghatározása tetszett: elég egyértelmű fogózó.
    Egy dolgot hiányolok: meg kellene említeni, hogy mindennek ára van. Úgy tudsz használt autót venni (ha már bármiért nem újat) hogy a kisebb vételárért cserébe valamiket vállalsz. Ezek közük legfontosabb a KOCKÁZAT. Persze kockázatot lehet csökkenteni tanulással (hogy ne teljesen fogalmatlanul vegyél) de az meg időbe kerül. Sokan inkább tévéznek/kocsmáznak/buliznak helyette, aztán ha belenyúlnak valami sz#rba akkor mindenki hülye meg szemét, használt autó = bontószökevény, ő meg az ártatlan. (mint a devizahitelesek…)

    @zabalint ha már témánál vagyunk:öreg prémium kocsit is tudni kell választani. Csak akkor van igazad, ha a “tanulás” menüpontban elvéreztél. Nekünk 2 prémium öreg kocsink van, fillérekből mennek. Írom, ezért tudom. Nem tákolva vannak.

  • Zabalint

    @kp
    Azt még nem is említettem, hogy ha nem értesz hozzá, akkor pórul járhatsz egy visszatekert órájú és lestrapált öreg prémium autóval.

    Amit írtam, az a jó esetre vonatkozik, ha normális állapotút találsz. Az, hogy fillérekből mennek, relatív, mivel a kopó alkatrészek mindenképpen drágábbak, mint egy alacsonyabb kategóriás autónál. A meghibásodási arányok meg nem különböznek jelentősen.

  • Zabalint

    @kp
    Ezzel nem azt mondom, hogy nem érdemes régi prémium autót venni, sőt szerintem prémium kategóriában szinte csak használtat érdemes venni, mivel az újak “státusszimbólum” felára nagyon magas, hanem azt, hogy magasabb fenntartási költséggel érdemes számolni, mint egy alsó vagy alsó-közép kategóriás kocsinál.

  • Zabalint

    @gunnerwatter
    A Facebookon is volt egy kommentelő, aki azt fejtegette, hogy Miklósnak biztosan nincsen semmi hobbija, meg nem tud élni. Ilyenkor elgondolkodok, hogy vajon miért is kellene egy-egy hobbinak arról szólnia, hogy minél több pénzt költsünk el. Én inkább azt gondolom, hogy aki az életminőséget elsősorban pénzben méri, az ne szóljon be egy pénzügyi tanácsadónak, mert szerinte az fukar és fukarságra tanít.

  • Zabalint

    @lge-peter
    Ha tényleg informatikusként dolgozol 3 éve (jól értettem, hogy azóta ázol el?), és úgy kapsz 90-et (mi ez, állami szféra?), akkor én azt mondom, keress másik munkahelyet, mert 3 év munkatapasztalattal már biztosan lesz, ahová felvesznek, alsó hangon ennek a duplájáért.

  • jurta

    @zabalint 09-26 – 09:21
    “3 év munkatapasztalattal már biztosan lesz, ahová felvesznek, alsó hangon ennek a duplájáért.”

    Nem írta, hogy főállásban van-e! 🙂

    Addig is, míg új munkahelyet talál:

    @lge-peter 09-25 – 18:20
    “3 éve h ősztől tavaszig elázom, minus 10-be rá fagyok az ülésre.”

    Esőkabát, esőnadrág, cipővédő; télre még térdmelegítő, nagyon meleg (pl. sí-)kesztyű, bakancs ha amúgy nincs. Havazásra esetleg ellenzős sapka és 300 Ft-os munkavédelmi szemüveg. Ha egyszerre veszed, bőven rá fog menni a havi 50 ezred, de visszatérül.

    Tanulj meg bringát szerelni (vannak lelkes bringabuzik, akik imádnak okosítani), vegyél szerszámokat (újabb egyszeri kiadás), és akkor már csak alkatrészre és kenőanyagra kell költened folyamatosan – annyit, amennyit visszajáróként a pulton szokás hagyni.

    A megtakarításon felül acélos szervezet (és kevesebb betegszabadság, gyógyszer) lesz a jutalmad.

  • jurta

    @zabalint 09-26 – 09:18
    “A Facebookon is volt egy kommentelő, aki azt fejtegette, hogy Miklósnak biztosan nincsen semmi hobbija, meg nem tud élni.”

    Ha nekem lenne egy blogom, amivel 3 év alatt ilyen hatást érnék el, nem is kéne nekem külön hobbi. 🙂

  • zadam

    Két blogot, oldalt olvasok minden nap: a kiszámolót és a totalcart.
    Nem egyszerű amikor az ember olyan skizofrén aki egyszerre autóbuzi és épeszű pénzügyi tervező.
    Amit a témához hozzászólnék az annyi, hogy akármennyire is drága dolog az autó, van amikor igenis a legjobb (tehát jó eséllyel az egyik legdrágább) alkatrészt kell megvenni. Ha valamin akkor a gumikon, a fékeken soha nem fogok spórolni, csakis a legjobbat veszem. Annál semmi sem fontosabb, hogy ha kell akkor meg tudj állni. Ha nem tudsz, hiába spóroltál. Mondjuk ugyanígy vagyok a motorolajjal, szűrőkkel is, mert ezt az autót még sokáig használni akarom. Ugyanakkor a tapasztalatom azt mutatja, hogy ablaktörlő lapátból, mosófolyadékból nem ér arányosan többet a drágább.
    Kettő (egy autós és egy pénzügyes) közhelyem maradt a végére: Rendszeres szerviz és stop loss!

  • LGE Péter

    @zabalint
    Nem állam szféra. Sóher a főnök, tudod havi 2,5 millióból nem tud fizetést emelni :S Keresek új munkahelyet, de eddig még csak vissza sem jeleztek, hogy mást választottak, nem hogy állásinterjúra mennék.
    @jurta
    Főállásban vagyok, szerencsére.
    Tudok biciklit szerelni, csak már 8 éves szegényem, és nem a legjobb minőségű az egész szerkezet. Ezért szeretném majd leváltani tavasszal egy jobbra.

  • zadam

    @lge-peter
    Ha jó bicót akarsz, most vegyél, mert most vannak leakciózva 20-30%-al!

  • LGE Péter

    @zadam
    Ja ja láttam én is, köszönöm.

  • LGE Péter

    @kiszamolo
    Köszönöm, elolvastam. Épp ezen vagyok most is, de eddig sikertelenül 🙂

  • Stanlee

    A cegunknel en vagyok az egyik a nagyon keves kozul, akinek nincs autoja. Ez itt Nemetorszagban eleg furan hangzik. Nincs ra szuksegem. Meg a gyakornokomnak is van sajat autoja, igaz a szulei finanszirozzak neki. 6-8 hetente utazom haza egy hetvegere. 80 euroert berlem az autot erre az idore. karacsonykor vagyok hosszabb ideig otthon, akkor sem fizetek 200 euronal tobbet. Egy 1.6-os IV-es golf eves kotelezo biztositasa es adoja evente tobbe kerul, mint amit 1 ev alatt kiadunk autoberlesre. Ha az auto sajat lenne, akkor a szervizre is koltenem kellene es le lenne kotve par ezer eurom. Plusz ha balesetem van, akkor meg fizethetem az onreszt, es nincs auto jo ideig. A berlesre meg van kulon 0 EUR onreszes biztositasom, es ennyi, mar masnap tudok mashol autot berelni es menni vele, ha nagyon kell. A sajat auto nem kell minden esetben.

  • jurta

    Tegnap tesómék fejezték ki aggodalmukat a hűlő időjárás miatt, hogy nem is értik, hogyan marad valakinek a fizetéséből annyi, hogy egyszerre meg tudjon venni egy készlet téli gumit. Erre a cikkre gondoltam magamban, és nagyon szomorú voltam.

  • Suttyom

    Nem találom a Totalcar Facebook oldalán az adott cikket. Linkelné valaki?