Egy érdekes probléma

Edit rendelkezik egy gépjárműnyeremény-takarékbetétkönyvvel már a kilencvenes évek közepétől. (Itt írtam bővebben erről a lehetőségről).

2002-ben nevesítette annak rendje és módja szerint az addig névtelen betétkönyvet. (Ez azért fontos, mert ha ezt elmulasztottad, az összes betéted megszűnt kamatozni.)

Miután 20 évig nem nyert semmit, rákérdezett már, hogy egyáltalán szerepel-e a listán, ami alapján sorsolnak. Ezen a listán se sorszám, se név alapján nem találták meg, vagyis ezek alapján esélye sem volt nyerni az elmúlt 10-20 évben.

Azt kérdezte, ilyenkor mit lehet tenni. Természetesen írásban kell panaszt tenni a bankban és egyúttal a pénzügyi felügyeletnél is, igényt tartva a 2002 óta elmaradt kamatokra.

(Elképzelhetőnek tartom, hogy ezeket az ősrégi betétkönyveket egy külön listán tartják nyilván, amiről a bankos hölgy nem tudott és ezért tűnt úgy, hogy nem szerepel a sorszám. Kíváncsian várom, mi lesz az ügy végkifejlete.

Update: Azóta kiderült, hogy jól gondoltam, megtalálták Edit sorszámát, csak az első kolléga nem tudta, hogy a régi könyveket másként kell megnézni.)

Amiért leírtam mindezt, hogy ha neked is van ilyen ősrégi nyereménybetétkönyved, érdemes megnézetni, egyáltalán rajta vagy-e a sorsolási listán.

 

Share

18 hozzászólás

  • Körmendi Szilvia

    Én találtam otthon egy a nevemre szóló takarékbetét-könyvet, amit a szüleim kötöttek (vagy kaptak az államtól?) születésem évében. Még a régi szép címer díszeleg rajta. Az akkor elhelyezett összeg 500 Ft, kivenni nem vette ki senki, bementem az OTP-be, és azt a tájékoztatást kaptam, hogy igen, működik a történet, de már nem kamatozik, 3500 Ft van rajta, ha gondolom, most kivehetem. Nem gondoltam úgy, mert nem értettem a választ. Az lehet, hogy egy betét nem kamatozik? A rendszerváltás belekavarhatott ebbe vmit? Kihez fordulhatok érdemi válaszokért? Vhogy a banki alkalmazott válasza nem nyugtatott meg..

  • Kiszamolo

    Ha nem lett nevesítve 2002-ben, akkor nem kamatozott tovább.

  • kridli

    Én ezt a nevesítést nem értem, ez mi? Feleségem kapott pár (kb 5) éve egyet, és azon sincs név.
    Meg mit értetek azon, hogy kamatozik? Nem pont az a lényege ennek, hogy kamat helyett nyeremény van?

  • Kiszamolo

    2002 előtt lehetett név nélkül nyitni betétkönyvet. Aztán a 2001-es terror miatt nevesíteni kellett az összeset. Aki nem tette meg, az onnantól már nem kapott kamatot.

  • Géza

    kédés, hogy egyáltalán hogyan zajlik a nyereménybetétkönyv sorsolás. Egy kalapból húznak? Gondolom, a közjegyző jegyzőkönyvezi, hogy mely számok voltak benne a kalapban. Ezt a jegyzőkönyvet érdemes kikérni, és az gondolom, választ ad mindenre.

  • Géza

    @kridli a posztban nyereménybetétkönyvről volt szó, @kormendi-szilvia pedig sima betétkönyvről írt. A nyereménybetétkönyvnél a kamat megy a nyereményalapba. Ha nem volt nevesítve, nincs kamat, tehát akkor jogos lenne, hogy azóta nem kerül be a kalapba a betétkönyv száma.

    Amúgy ez a törvény alkotmányos szempontból rendben van? Érthető, hogy valamivel motiválni akarták az embereket a nevesítésre, de hát aki betette a pénzét 1980-ban, hogy majd az szépen kamatozik, aztán 2002-től meg nem kamatozik tovább?

  • kridli

    Rosszul emlékeztem, azt hittem a miénken nincs név, pedig néhány éves, ezért nem értettem miről van szó, de megnéztem, és rajta van a feleségem neve.

  • tgwh

    @kormendi-szilvia
    Takarékszövetkezettel jártunk mi így, csak egy ott egyszerűen ,,elfelejtettek” szólni, hogy már rég nem kamatozik a dolog, a befizetést persze mindig szó nélkül eltették…

    Egyébként ha netán nyersz, értesítenek? Már jó rég óta nem nézem…

  • Zsolti

    Megnéztem a Fortunaweb honlapját a sorsolások eredményeiről, és alatta a hozzászólásokat. Hát félelmetes. Halvány lila fogalmuk sincs az embereknek, hogy is működik ez a faék egyszerű termék. Az egyik nem érti, az 50.000-es betétek miért nyernek sűrűbben, mint az 5.000-ek ,a másik a kamatot követeli (de autót azért szívesen nyerne), a harmadik közös perre buzdít az OTP ellen. Akadt aki 37 éve őrzi a betétet…Aztán van egy önkéntes kommentátor, aki nyakába vette a feladatot, hogy kissé nyers stílusban mindenkit egyesével kioszt. Kabarénak is elmegy 😀

  • Családfő

    Nem értesítenek ha nyersz, neked kell nézni. Van viszont erre app (csak ios és android), oda egyszer bepötyögve a sorszámokat havonta egy gombnyomással ellenőrizheted.

  • Alfa

    Ez a nyereménybetét a legjobb befektetés. A banknak.
    Amúgy remek tanulópénz azoknak, akik szarnak a pénzükre, csak hagyják valahol porosodni 🙂

  • Kovi313

    Kíváncsi lennék, hogy mennyi betétkönyv játszik a játékban. Ebben a kamatszegény környezetben lehet, hogy jobb befektetés lenne állampapírok helyett, 5000 Ft-os nyeremény betétkönyvekbe tenni a pénzem. 5 millióból 1000 db-ot vehetek. Ha 2-3 év alatt bejön jó, ha nem jön be, túl sokat akkor sem buktam… 🙂

  • Zedder

    Mondjuk számomra az egész homályos: direkt szólni kell, hogy legyek rajta a sorsolási listán? Kissé arra az erdei viccre emlékeztet, ahol szólni kell a medvének, hogy húzzon le a halál-listájáról…

    Vazze.

  • Géza

    @kridli ha van rajta név, az még nem biztos, hogy nevesített. A névtelen betétkönyvek korában is rá lehetett iratni pl. egy jelszót, hogy magadnak meg tudd különböztetni, hogy melyik betétkönyved melyik. Így akár a nevedet is ráírathattad, ami feltehetőleg a banki nyilvántartásba is bekerült, ugyanakkor az egyéb személyes adataid nem lettek rögzítve. A betétkönyv attól bemutatóra szóló lett, a későbbiekben nem ellenőrizték, hogy ki akar kivenni, betenni pénzt. A nevesítéssel viszont egyéb adataid is rögzítésre kerülnek (cím, igazolvány szám, …), és a banknak ellenőriznie kell a továbbiakban, hogy ki akar betenni-kivenni.

  • kridli

    @geza születési hely és idő is van rajta, úgyhogy nevesített szerintem. Csak azért értetlenkedtem itt, mert úgy emlékeztem nincs rajta semmi. Kapta a feleségem, ezért voltam kevésbé képben, csak mivel nem olyan nagy összeg (10e), ezért megtartottuk, úgy fogjuk fel, mint egy ajándékba kapott sorsjegy.

  • OccsE

    Erdemes egyenkent korul nezni otthon, mert nagyon sok az at nem vett nyeremeny.
    Van olyan is aki mar 2szer!!! is nyert es nem vette at 🙂
    1. 1982. november 30.
    2. 1994. május 31.

  • Rozsass

    Saját példa talált 30 éves! OTP betétkönyvvel: A betétkönyv 1984-ben lett kiváltva a betétes nevére, ha jól emlékszem 10000,- Ft-tal, majd el lett téve jó mélyre, és előkerült 2014. nyarán. Így 2002. évben nevesítve nem lett, már ha a nevesítés valóban a néven kívüli egyéb személyes adatok megadását jelenti. A betétkönyvön nem jelszó volt, hanem a betétes neve. Az OTP szó nélkül kifizette kamatos kamattal a betétkönyvben szereplő összeget, kb. 300000,- Ft-ot. Lehet, hogy érdemes más OTP fiókban vagy az OTP központjában is megérdeklődnie Körmendi Szilviának, illetve másoknak, akik szintén ilyen “őskori leletre” bukkantak, hogy valóban mennyit kell visszafizetnie a banknak a talált régi betétkönyv után. Valamiért úgy gondolom, ha nem járt volna a kamatos kamat, nem fizették volna ki szó nélkül a mi esetünkben sem, vagy ha később jönnek rá a tévedésre, valahogyan visszakövetelték volna.

  • Peti1

    Lehet vitatkozni, hogy megéri-e a mostani kamatkörnyezetben vagy sem…
    Alapvetően ugye a kamatot nem kapod meg, hanem autót nyerhetsz az összes beszolgáltatott kamatból, tehát ilyen módon egy szerencsejáték, azzal a kivétellel, hogy a tőkédet bármikor visszakaphatod.
    Bár nem vagyok matematikus, de a kockadobáshoz tudnám hasonlitani. Mégpedig ugy, hogy választhatsz, hogy megkapod az átlagos kockadobás értékét pénzben (legyen ez az átlagos betéti kamat), vagy ha hatost dobnak, akkor megkapod a 6osért járó összeget (legyen ez a gépjármübetét autónyereménye).
    A betétkönyv esetében szerintem a várható értéked ugyanannyi lesz hosszútávon nézve a két esetben.
    Pl 120 dobásnál 20x kapod meg a teljes kamatot kocsiként (6os dobás 1/6 eséllyel) vagy 120x kapod meg mindig az átlag kamatot.
    Mindenesetre jó kérdés, de várom egy matematikus okfejtését is 🙂