Írtam egy cikket pár hónapja, hogyan alakultak ki a ma ismert befektetési alapok és hogyan lettek az alacsonyabb költségeik miatt sikertermékek a tőzsdei indexeket egyszerűen csak lemásoló úgynevezett indexkövető alapok. (Itt tudod elolvasni, ha még nem tetted. Szerintem érdemes, legalábbis nekem tetszett a cikk 🙂 )

Folytatva az előző cikk gondolatmenetét, nézzük meg, milyen költségekkel találkozol egy befektetési alapnál és egyáltalán miért olyan fontosak a költségek.

A befektetési alapkezelők a szolgáltatásaikért (komoly) költséget számolnak fel. Mivel nem azért dolgoznak, hogy elfáradjanak, a munkájukért cserébe úgynevezett alapkezelői díjat kérnek.

Ennek mértéke többek között függ az alap fajtájától is, a legnagyobb költséggel általában a származtatott alapok és az ingatlanalapok dolgoznak, a legkevesebb költségűek közé pedig általában a pénzpiaci és a likvidítási alapok tartoznak.

Az átlagos költségmutató 1,66% volt 2012-ben (újabb összesítés még nincs), de hatalmas szórás mellett. Ezt a költséget már általában levonják az alap által elért hozamból, ezért mondják, hogy a közzétett hozam az alap nettó hozama. (Itt a nettó nem azt jelenti, hogy kamatadó levonása után, ahogy sokan gondolják, hanem hogy az alapkezelői költségek levonása után mennyi volt az alap teljesítménye. Ha kell fizetned kamatadót, azt még ez után kell levonnod.)

Ebben az értékben nem szerepel az alap adásvételi költsége, ami akár komoly tétel is lehet. Egy ritkán, de alkalmazott 5%-os vételi (vagy éppen visszaváltási) díj kombinálva egy éves 1,6-2%-os alapkezelői költséggel igen meg tudja tépázni a befektetésünk hozamát, ha csak pár évben gondolkodunk. Különösen a mostani alacsony kamatkörnyezetben érinti érzékenyen ez a befektetőket.

Ezekre a költségekre ezért nagyon figyeljél, hogy mennyit számolnak fel az alap vásárlásakor, vagy még rejtettebb módon, az alap visszaváltásakor. (A vásárlási költséget hívják front-end commissionnak vagy loadsnak, a visszaváltáskor felszámolt díjat pedig back-end loads-nak, vagy késleltetett értékesítési jutaléknak.)

(Amikor egy bankban veszel egy másik cég befektetési alapjából, ott is számítanak fel értékesítési költséget. Azonban lehet, hogy ez az összeg nem olyan magas, hogy csak ezért nyiss a másik cégnél is számlát. Egy ezresért kár számlát nyitni a konkurenciánál is, 2-3%-ért már érdemes elgondolkodni. Kérdezz rá, milyen díjakat és mennyit kell fizetned.)

Itt szeretnék kitérni arra, hogy a unit linked biztosítások népszerűségének hanyatlásával egyre több ügynök árul újabban befektetési alapokat a kuncsaftoknak. Ezekkel látszólag semmi gond nincs is, hiszen hasonló alapokat kapnánk a bankban is, ha oda fáradnánk be egy alapot megvenni és ezt még házhoz is hozzák.

Aha. Na ilyenkor van az, hogy a hasonló nem ugyanaz. Ne legyenek kétségeink, az ügynök fáradozását az alapkezelő pénzzel hálálja meg, amit aztán tőlünk von el változatos formában.

Lehet, hogy 3-5%-os vételi jutalékot és/vagy 3-5%-os visszaváltási jutalékot számol fel, amit nem tenne, ha egyenesen nála vennénk meg egy másik, hasonló alapot. A visszaváltási jutalék ügyes trükk, egész az utolsó pillanatig nem találkozunk ezzel a költséggel. Akkor pedig már késő.

Másik módszer, hogy az átlagosnál magasabb éves alapkezelői díjat számolnak fel, akár 1,5-2%-kal is többet évről-évre. Mivel a közzétett hozamokból ezt már levonták, ezért fel sem tűnik senkinek ez a költség, maximum annyi, hogy ez az alap nem hoz annyit, mint a hasonló termékekbe fektető másik alap. De hoz, csak a magasabb költségek miatt nekünk kevesebb marad.

Azért, hogy óvják magukat az alapkezelők, hogy az ügynöknek kifizetett jutalék biztos bejöjjön, gyakran fizetünk büntetést az ilyen alapoknál, ha 2-3-5 évnél hamarabb ki akarjuk vonni a pénzünket.

Tehát nagyon észnél kell lennünk, hogy mit veszünk, mert két látszólag egyforma alap a költségek miatt nagyon durva eltéréssel tud meglepni bennünket. Egy évi 2%-os költségkülönbség 10 év alatt már jóval 20% feletti teljesítménykülönbséget fog jelenteni és kicsit sem mindegy, hogy 10 milliót, vagy 12,5 milliót kapsz vissza két egyformának tűnő alapból. Vagy fogalmazzunk másként: egy tízmilliós befektetésnél kifizetünk évi 300 ezer forintot, ha 3%-os költséget vagyunk kénytelenek elszenvedni. Azért ez nem kevés pénz, erre már érdemes odafigyelni.

Ugyanezen értékesítési díj miatt gyakran nem éri meg váltogatni az alapok között. Az egyik privátbanki ügyfelet Ausztriában rendszeresen hívta az embere, hogy variálják át a portfóliót, legalább évente egyszer. Amikor megmutattam neki a leírásban, hogy hány százalékba kerül neki a váltogatás évente, akkor leszokott róla.

Kanadában bevezettek egy remek rendszert a fenti probléma kiszűrésére, amit talán most az Egyesült Államokban is átvesznek. (Hátha megtetszik a magyar illetékeseknek is...)

Minden befektetési alapot betűjellel kell jelölni, így ránézésre lehet látni, hogy milyen típusú költségekkel kell szembesülni.

Az angolszász országokban kicsit nagyobb a kultúrája a pénzügyi tanácsadásoknak, ott megkülönböztetnek a fee-only és a jutalékban érdekelt tanácsadókat. A fee only tanácsadók kizárólag óradíjért dolgoznak (jellemzően 150-250 dollár/óra), esetleg egy egyszeri nagyobb összegért (1200-1500 dollár) összeállítják a portfóliódat.

Ezért cserébe azonban elvárhatod, hogy az általa ajánlott termékeken semmit ne keressen, így biztosítva azt, hogy tényleg a te érdekeid szerint cselekedjen.

Ezzel szemben a jutalékért dolgozó tanácsadó nem (mindig) kér óradíjat, viszont hosszú távon részesedik a befektetésed hozamából.

Nos, ennek felismerésében segít a kanadai rendszer.

Az "A" jelű befektetési alapok egyrészt tartalmaznak egy általában (bár nem feltétlen) komolyabb kezdeti költséget (3-5%) és egy állandó követési költséget is (1-1,5% évente), amit az ügynök kap meg.

A "B" jelű alapok annyiban különböznek, hogy ott a végső kifizetésnél van a nagy levonás és ugyanúgy van követési költség.

A "D" jelű alapoknál általában 0,25% a követési költség, visszaváltási költség előfordulhat.

Az "F" jelű alapok pedig semmi követési költséget nem tartalmaznak és ha van is vételi költség, az általában alacsony.

Vagyis ha te fizetsz egy tanácsadónak óradíjat, hogy állítsa össze a portfóliódat és "A" vagy "B" alapokat akar rád sózni, akkor egyből tudod, hogy ideje új tanácsadó után nézned. Ugyanígy, ránézésre látod, hogy az "ingyenes pénzügyi tanácsadás" bizony komoly költségekbe ver téged a befektetéseiden keresztül.

Magyarországon is terjed az a szokás, hogy egyébként a jutalékért dolgozó "tanácsadók" az ügyféltől is kérnek pénzt, így akarva bizalmat szerezni. Amíg a fenti módszer nem lesz segítségedre, szerintem egyszerűen el tudod dönteni, érdemes-e fizetned: csak az a tanácsadó, aki semmit nem értékesít neked. Sem közvetlenül, sem közvetve. Mindenki más értékesítő.

Ami a befektetési alapok átláthatóságát nagyban befolyásolná még idehaza, ha az egyébként létező, a befektetési alap költségeinek nagyját bemutató TER (Total Expense Ratio) mutatót az értékesítési jutalékkal együtt fel kellene tüntetni a reklámokban és tájékoztatókban, a hitelek THM mutatójához hasonlóan. Így a befektetők tisztában lennének a várható költségekkel.

Ha még a kockázatot bemutató szórás értékét is kötelező lenne bemutatni, az már maga lenne a tájékoztatási Kánaán. Akkor a kisbefektetők talán nem csak hangzatos nevek, színes prospektusok vagy utolsó évi hozamok alapján választanának maguknak befektetési alapot. Persze a kockázatot most is jelölni kell egy ábrával, de egy kifejező szám talán kézzelfoghatóbb lenne.

Addig is, amíg ez a Kánaán nem jön el, alaposan járj utána, hogy te mennyit fizetsz a befektetési alapod után és milyen jogcímeken.

Ja és jelentkezz az Akadémiára is, most már tényleg becsszó hamarosan indul a következő.