Fizetős új pályaszakaszok ma éjféltől

2014-12-31
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Ma éjféltől már fizetned kell az M1-M7 teljes szakaszán, a Budapest táblától elkezdve. Ugyanígy maga az M0-s elkerülő több szakasza is fizetőssé válik és még több autópálya és autóút az országban. (M2, M3, M5 és a 4-es út bevezető szakasza, kecskeméti, kaposvári elkerülő, a csonka M86-os Vas megyében, stb.)

Ezt az egész rémálmot bő két hete találták ki, itt már írtam róla.

Fizetőssé váló útszakaszok Pest megyében:

fizetős

Csodálkoztam volna rajta, ha karácsony előtt egy héttel meg tudták volna oldani, hogy minden le és felhajtónál kellően feltűnő módon felhívják az emberek figyelmét arra, hogy innentől fizetős a pályaszakasz.

Ma délelőtt megnéztem Budaörsön, sehol nem láttam erre figyelmeztető táblát, pedig elég sok helyen rá tudsz hajtani az M1-M7 autópályára.

Eddig csak egy helyen láttam egy letakart táblát, úgy gondolom, az alatt egy ilyen figyelmeztetés lapulhat.

Kíváncsian várom, éjfélig elkészül-e az összes tábla és felszerelik-e őket az egész országban? A kormány szerint igen.

Itt tudod elolvasni a kormány tájékoztatóját. (Jobb oldalt (vagy pedig itt) látod pdf fájlokban megyékre lebontva, hol mi lett fizetős és melyik megyéhez tartozik egy-egy útszakasz.

Vigyázz!: szemben a sajtóértesülésekkel és találgatásokkal a sárga szakaszokon mindkét megyei matrica kell! "Az adott megye gyorsforgalmi úthálózatát az ennek használatára jogosító e-matricával az utolsó, kiemelten jelölt csomópontig lehet jogszerűen használni, ezt követően a gyorsforgalmi úthálózat igénybe vétele kizárólag a szomszédos megyére érvényes matricával, vagy a teljes úthálózatra (pl. 10 napos jogosultság) jogosító termék birtokában lehetséges." Forrás.

Itt pedig egy tájékoztató szórólapot találsz. (Gondolom, az sem újdonság a számodra, hogy a hét fő feletti személyautóra, kisbuszra, 3500 kg összterhelés alatti kisteherautóra és lakóautóra drágább matricát kell venned holnaptól. Igen, a teherautónak vizsgáztatott Opel Corsa után is. )

Ebből a lényeg: türelmi idő nincs, annyi kedvezményt kap az a szerencsétlen, aki mégis fizetős szakaszra tévedt, hogy ha legkésőbb február végéig elzarándokol a NÜSZ ügyfélszolgálati irodába és kiköhög legalább egy arra a szakaszra érvényes megyei éves matrica árát és még 1.470 Ft bírságot (ja bocs, ügyintézési díjat), akkor nem nyúzzák le 14.875 forintra.

Összesen 17 darab ilyen iroda található az országban (lista nyitvatartással), kíváncsian várom, hogyan fognak megbirkózni pár hét alatt a várhatóan százezres feldühödött tömeggel. Nem dolgoznék ott mostanában, az egyszer biztos, főleg nem Pest megyében.

Szóval legyél óvatos és figyelj arra, merre mész haza holnap hajnalban.

Ja és mobilon csak februártól elérhető az új matrica (forrás), úgyhogy addig ne is keresd.

Mindenkinek boldog új évet!

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram