Folyamatosan változnak a banki kondiciók

Amit már írtam, a bankok folyamatosan árazzák a jövő évi számlacsomagjaikat, a november elsején megjelent hirdetmények a 60 napos határidő miatt csak a január elsején érvényes költségeket mutatják. A bankok bármikor adhatnak ki új hirdetményt, akár rosszabbat, akár kedvezőbbet a piaci verseny miatt.

A K&H már változtatott január 7.-i dátummal, most a Raiffeisen jött ki egy új hirdetménnyel, ami február elsejétől él, itt találjátok. Annyi történt, hogy a törvényerőre emelkedett új adókat is áthárította.

Ugyanígy az Unicredit is új díjszabást vezet be február 1-től, itt találjátok.

Természetesen ez is az áthárításról szól, megszűnik az ingyenes pénzfelvétel és emelkednek az utalási díjak.

Az FHB sem maradt ki a sorból, ő is tovább emelte a díjakat. Hirdetmények itt.

A többi bank ma nem változtatott. Amint már mondottam, várjatok a számlacsomag-váltással, mert folyamatosan változik a helyzet.

(A többi csomagot itt és itt találjátok)

Orbán úr éppen ma nyilatkozott a rádióban, miszerint a bankok nem fogják tudni áthárítani az újabb adókat, ahogy a régieket sem tudták. Erről ennyit, miniszterelnök úr, a bankok már régen megtették az áthárítást. Ahogy a bankadót is a magas hitelkamatokon keresztül gyönyörűen továbbhárították. Vajon miért emelkedett a lakáshitel kamata 2-3%-ot a végtörlesztés bejelentése után és miért van még mindig ott? Vajon miért fizet egy magyar ember 8%-os kamatot a svájci frankos hitelére, amikor a fele is elég lenne?

 

 

Share

24 hozzászólás

  • kisorosz

    Sajnos, elég a tisztelt miniszterelnök úrnak a rádióban annyit mondani, hogy a bankok nem tudják áthárítani, mert a magyar ember mikor nézi meg a hirdetményt? Mindent elhisz amit mondanak nekik.
    Családomból,és nem kicsi rokoni körömből kiindulva látom, hogy mennyire nincsenek az emberek tisztában azzal, hogy a bankok nem értünk élnek, hanem belőlünk.

  • NxAlex

    Minden cég érted/értünk van.
    Az lenne a furcsa, ha nem belőled élne. Mind 1-1 szolgáltatást nyújt, amit vagy igénybeveszel, vagy nem.
    Csak az emberek igényeit elégítik ki, nincs ebben semmi rossz.
    Te sem csinálnál lekvárt az utcádban élőknek, csupán a köszönetükért cserébe.

  • Catinator

    Ahogy az Akadémián is elhangzott a bankos is cégek, csak pénzzel kereskednek. “Trükköznek”, a kisbetűs részben van a lényeg meg minden, de sajnos szükség van rájuk. Abban bizhatunk ha eljutunk egy bizonyos szintre pénzügyi ismeretek terén akkor a trükkök egy részét már nem fogják megpróbálni.

    Néha az a furcsa érzésem hogy kedves Vezérünk mintha egy alternativ valóságban élne és csak nyilatkozni járna át hozzánk.

    A baj csak az, hogy nemcsak a bankok “fecsérelnek” el rengeteg időt az új meg új szabályozáshoz, hanem mi is az elolvasásukhoz.

  • Janos

    Az biztos, hogy nem fogja minden bank 100%ig atharitani… meg lesznek “trukkos” megoldasok is ( pl fix dij, havidijemeles, kartyadij emeles ), amikkel nehanyaknak kevesbe emelkedik meg a koltsege, masoknak jobban…

    Nomeg nyilvan lesznek majd szamlacsomagok a jobb ugyfeleknek, amik kevesbe haritjak at a terheket. Legalabbis en ezt varom… Az biztos, hogy ezek a koltsegek is a lakossagon fognak lecsapodni, csak valoszinuleg mas-mas mertekben.

  • Tib

    A K&H állítólag (egy ott dolgozó szerint) januártól megszünteti a zéró számlacsomag “értékesítését”. Új csomagok jönnek, de ez a régi/meglévő zéró szerződéseket nem érinti.

  • Temi

    Kedves Kiszámoló!
    Nekem van egy raiffeisenes számlám, díjnullázó számlacsomaggal. Tartozik hozzá egy sokoldalú okoskártya.
    Most én számolok:
    -számlavezetés: 0 Ft.
    -a havi kp. szükségletemet 1 felvétellel megoldom:fizetek érte februártól 135 Ft-ot
    -van egy 40e-s lakáshitelem, ezért fizetek 120 Ft tr. adót
    -tr. költség nélkül vásárolok: ez kb. 110e Ft/hó
    -a vásárlásaim 2%-át a hónap végén visszakapom: 110e*2%=2,2 e Ft
    -van még sms szolgáltatásom, az kb. 300 Ft/hó
    2.200-135-120-300= 1645 Ft

    Ez egy év alatt +19.740 Ft.nyereség, ebből levonok kb. 3e Ft-ot, amennyivel ez a fajta kártya drágább=
    16.740 Ft tiszta nyereség!

    Figyu, mi az a tranzakciós adó??? Kit érdekel?????

    És ezt mindenki megteheti, aki hitelképes egy kb. 200e-s vásárlási keretre(amit határidőre visszafizetve kamatmentesen használok)!

  • Kiszamolo

    És azon már gondolkodtál, hogy a banknak mi a jó ebben?

    Vajon miért vállalja át a bank a tranzakciós adót és ad hitelt ingyen?

    Ennyire hülyék lennének?

    Vagy ez csak csali a horgon?

    http://kiszamolo.hu/hitelkartya-neked-meg-nincs-3/

  • Lee

    “A K&H már változtatott január 7.-i dátummal”

    Ugye tényleg csak annyi, hogy 11Ft helyett 15Ft az SMS díj?

  • Lee

    Természetesen a zéró számlacsomagra gondolok.
    Egyelőre ez tűnik nyerőnek…

  • janos

    Azert azt is ved figyelembe, hogy csak ha 1-2szer megcsuszol, akkor mar bosegesen fizetsz a banknak. Raadasul amit leirtal ( Havi 1 kp felvetel + 150e ft ( a vasarlas + hitel ) eleve olyan jovedelmet feltetelez amivel a magyar lakosag kisebbik resze rendelkezik. (Talan a felso 10% vagy 20% akik igy, vagy jobban keresnek ) Azmeg, hogy most meg nem haritottak at rad a koltsegeket nem jelenti azt, hogy 2-3 het mulva nem valtoznak a kondiciok. Nyilvan most meg ovatosak a bankok, es figyelik a konkurenciat, nem akarnak nagyon elszalni…

    Amugy az igaz, hogy egy kb atlagmagyarnak, aki keres 130e ftot kb 260ft extra kiadas havonta ( sokkal tobb nem kene, hogy legyen ), es ennel joval tobbet dobnak ki az emberek pusztan azzal, hogy butan kezelik a penzugyeiket, draga szamlacsomagot hasznalnak, es meg mindig postara rohangalnak a sargacsekkel.

  • Paja

    Kedves Kiszámoló! Kedves mindenki.

    Segítsetek kérlek, mert lelkes amatőrként nem mindig, így most sem igazodom el a kondilistában 100%-osan.

    Temihez hasonlóan Raiffeisenes Díjnullázó számlacsomagom van, de hitelkártya és hitelkeret nélkül. Most kezdem el bújni a listát és azt találtam, hogy ezen számlacsomag esetén, amennyiben DierektNeten keresztül indítom az utalásaimat (legyen az bankon belüli, vagy bankon kívüli), továbbra is ingyenes. Jól látom, vagy benéztem valamit? Remélem a link ellenére átmegy a kommentem, itt találtam, a 4. oldalon: https://www.raiffeisen.hu/kondiciok/bankszamla

  • Zsoca

    Ez a jelenleg aktuális hirdetmény, január 1-től +0,1% max 6000Ft, február 1-től +0,02% max 6000Ft. Én most ősszel akartam OTP Jumpról Raiffeisen dínullázóra váltani, a díjnullázást úgy megoldva hogy a család rezsiszámláit és az önkéntes nyugdíjpénztár tagdíjamat utalással fizetem, a kártyás telefonom meg bankkártyával töltöm fel, erre Pártunk és Kormányunk behozza a tranzakciós adót, amitől még lehetne alternatíva a számlák utalással történő kiegyenlítése, de a cégeknek meg törvényileg tiltják hogy áthárítsák a sárgacsekk díját, ami így továbbra is ingyenes marad (pontosabban mindenki fizeti). Na így kell egy országot visszavinni a XX. századba. Éljen az Orbán-Kádár rendszer, éljen a sárgacsekk!

  • Zsoca

    Üzenet Kiszámolónak: +0,2%-t akartam írni, és Raiffeisen Aktivitást nem Díjnullázót, kérlek javítsd ki az előző hozzászólásom ezt meg töröld, köszönöm! 🙂

  • pdw

    Szia!

    Rossz hirdetmenyt nezel, ez a jelenleg ervenyes es nem a jovore.
    https://www.raiffeisen.hu/hasznos/kondiciok

    Itt nezegesd a februar 1-tol ervenyeset. A Rafazom 1-1ben atterheli az adot az ugyfelekre, azaz a direktnetes utalas is 0.2%, max 6e Ft-ba fog kerulni.

  • Tib

    Nem, a csomagdíj is változik, ha nem érkezik be adott hónapban a megfelelő összeg. Az SMS szolgáltatás nem kötelező. Én nem kértem. Ezenkívül már csak az első 4 KH-s kp felvét lesz ingyenes.

  • Zsoca

    Mindegy most már így marad. 🙂

  • ANRO

    Szerintem a legjobb még mindíg a Citibank, ugyan áthárítják a bankadót egy az egyben , de havi 200.000Ft-os pénz mozgásnál 400Ft-ot fizetek, 0Ft a kártya díj, 0Ft az sms értesítés. A többi helyen több pénzt beszednek éves kártyadíjként és sms értesítésekért és még jön részben a bankadó, nem beszélve arról, hogy 7% a látra szóló kamat.

  • Kiszamolo

    Az sms csak az első évben ingyenes és nincs 7% kamat, ha csak nem vagy valami nagyon gold ügyfél.

  • ANRO

    Tőlem nem vonják. Lehet ennyire megbecsült ügyfél vagyok? :-)) Pénzt egy ideje nem kötöttem le náluk, bankbetét helyett egyéb termékek felé próbáltak terelni.

  • Kriszta

    Helló!

    Eddig Unicreditem volt, de egyre durvábban drága. Legutóbb említetted a K&H-t. Eddig vártam, hátha ők is változtatnak valamit, de a január 7-es változtatás óta még semmi. Szerinted most már lehetne váltani, vagy várni kellene még? Nem akarom az Unicreditnek hagyni, hogy még a jövő évi kártyadjat is levonja januárban esetleg… Mindent kinézek belőlük 🙁
    Kösziiii! Kriszta

  • Kiszamolo

    Sajnos biztosat senki nem tud, bár azt pletykálják, hogy jövőre már nem lehet már választani a zéró csomagot a kh-nál.

    A helyedben megnézném az axát is, amelyik áttolta a tranzakciós adót, de egyébként olcsó, pl. nincs kártyadíj, se feltétel. Viszont fizetős a pénzfelvétel.

    Vagy gyorsan belépnék a zéróba, vállalva a változás kockázatát.

  • Kriszta

    Köszi szépen, az lesz, hogy nyitok egy K&H számlát. Vesztenivalóm nem sok, az Unicredit elég gáz lett. 🙁
    Köszi szépen a segítséget!

  • BB

    Csak részben kapcsolódik ide, de: a bank honnan tudja, hogy megszűnik az ember hallgatói jogviszonya (nem jogosult többé diákszámlára)?

  • Kiszamolo

    A hirdetmény szerint októberig be kell mutatni az érvényes diákot, egyébként átvágnak alap csomagba. De ez bankonként változhat.