Hivatalos: a britek kilépnének az Unióból

Még tegnap éjszaka is mindenki azt gondolta, hogy bár szoros eredménnyel, de győztek Nagy-Britanniában az EU-ban maradás hívei.

Azonban ma reggelre nyilvánvalóvá vált, hogy közel 52-48%-os arányban a britek a kilépésre szavaztak. Ezzel olyan dolog történt, ami eddig elképzelhetetlen volt: egy ország, ráadásul egy vezető hatalom nem befelé, hanem kiféle igyekszik az Egyesült Európából. Ez a dolog túlmutat Nagy-Britannia kérdésén, de hogy mi lesz az eredménye az Unió egészére, majd kiderül hamarosan.

(Bár hozzá kell tenni, hogy a britek mindig is fél szívvel vettek részt az Unióban, jellemző volt rájuk a különutasság, az eurót sem akarták soha bevezetni.)

Miután a piacot váratlanul érte a hír, így a reakciók is hevesek lettek. A font huszonéve nem látott mélységbe gyengült, de a forint is megsínylette a britek tegnapi döntését, 318 forintig gyengült az euróval szemben ma reggelre.

Magyarországnak az angliai magyarokon kívül azért sem jó ez a döntés, mert a britek nettó befizetői voltak az Uniónak, mi pedig nettó haszonélvezői. Mostantól kevesebb pénzt fognak szétosztani, így várhatóan nekünk is kevesebb jut a közösből.

A valódi kilépés nem máról holnapra fog megvalósulni, ahhoz túl sok szállal kötődík Nagy-Britannia a Unióhoz. Hosszú tárgyalássorozat várható, akár években is mérhető, mire valóban elhagyják az Uniót. Hogy mennyit fognak nyerni rajta, az egyelőre kérdéses, hiszen szorosan kötődnek gazdaságilag az Unióhoz, ha ezt meg akarják tartani, nekik is sok kedvezményt kell tenniük az Unió felé.

A skótok már régen bejelentették, hogy ha Nagy-Britannia kilép, akkor ők pedig Nagy-Britanniából lépnek ki, mert uniós ország akarnak maradni. Úgyhogy hamarosan egy újabb népszavazást tartanak a skótok a kérdésben.

Hogy mi lesz és mekkora felfordulást fog okozni a piacon a tegnapi brit döntés, még nem látható, de az biztos, hogy nem lesz most nyáron uborkaszezon az európai politikában. Érdemes lesz figyelni a híreket.

Share

208 hozzászólás

  • Nemirombe.

    De jó is lenne ha 218 lenne a forint. 🙂

  • V2

    Remélem egy év múlva térden könyörgik majd magukat vissza.

  • Nickman

    318-ra gyengült, elírtad! 🙂

  • Átlagparaszt

    Egyrészt örülök, mert ha bent maradnak, azt folytatják tovább, amit eddig csináltak, vagyis a kelet-európai országokkal szövetkezve ott tesznek keresztbe a szorosabb integrációs törekvéseknek, ahol csak tudnak. Másrészt szomorú, hogy ismét bebizonyosodott, a józan ész és értelem nem játszik különösebben nagy szerepet a tömegpszichológiában.

  • Tunderninja

    Szerintem a Brittek egyszer szavaztak a Németek ellen,szerintem ők ma se szívlelik a germánokat.
    Másodszor szavaztak ,hogy ha a germánok beléptetik a Törököket az Eu-ba akkor az UK elvesződhet.
    Lehet ez demagógia talán.

    Kereskedelmileg kitalálják mindig is tudtak kereskedni,jó tárgyalók ők,és mindig az önutat járták,s a Brittek voltak azok akik senkinek se hunyászkodtak meg.

  • reader

    Érdekes lenne, ha az írek és skótok kilépnének ennek hatására, ezzel felbomlana az Egyesült Királyság, vagyis azt érnék el ezzel, hogy véget vetnének a nagyhatalmi státuszuknak. Már most sem az a nagyhatalom, mint régen, de szétesve pláne nem lenne az. A Biztonsági Tanács állandó tagsága is kérdeses lenne akkor.

  • Ahlan

    Lemondott Cameron.
    “Az EU elhagyását megcélző tárgyalásokat már másik kormányfővel kell megkezdeni – mondta Cameron, aki a toryk októberi konferenciájáig marad hivatalban.”
    Hát ez nem volt túl elegáns húzás, de talán kijelenthető, hogy ezzel cserbenhagyta nemzetét.

  • Ádám

    Nagyon sokáig nem húzódhatnak a tárgyalások, mert a Lisszaboni Szerződés szerint 2 év alatt kell kivezetni a kilépni szándékozót, úgyhogy ennyi idő alatt kell új alapokra helyezni az egészet. Mondjuk az, hogy mikortól számít a két év az már más kérdés.
    A másik érdekes kérdés, hogy ezek után még inkább német dominanciájú lesz az EU, vajon mit fog hozni?

  • El Presidente

    Soros Gyurika kezdheti az aratást.
    Majd ha már a pénztárcán é s a fogyasztási cikkeken is látszódni fog a függetlenedés, na majd akkor derül ki hogy jó volt-e a döntés.
    Az átlag sugarú lemminget nem érdekli a “függetlenség”, öntudat, Brit katyvasz.
    Nekik meló, pija , kaja , lakás asszony kell, ha ez o.k. akkor azt sem tudja ki van éppen hatalmon.

  • NAR

    @atlagparaszt Ez az igazán szomorú. Ha a hideg fejű, jólétben élő britek sem tudnak racionálisan dönteni, mit várhatunk a többi európai néptől, különösen a közvetlen környezetünkben? A nemzetállamok két világháborúba sodorták a kontinenst, most ehhez akarnak visszatérni?

  • Manolin

    Az EUR 322 is volt, aztán 317-ig korrigált vissza.

  • NAR

    @tunderninja : Az EU nincs rászorulva a brit piacra, simán megtehetik, hogy jó magas vámokat vezetnek be. Fordítva sokkal rosszabb a helyzet. Csak a proli, akit lengyel bevándorlókkal ijesztgettek, ezt már nem látta át. Eddig az összes reakció az volt, hogy nem lesz különleges elbánás – az EU-nak ráadásul érdeke is lesz megmutatni, hogy kint rosszabb. Annyi hozzáférésük sem lesz az EU piachoz, mint mondjuk Marokkónak.

  • Manolin

    Átlagparaszt, milyen integrációs törekvésekről beszélsz? Juncker vezeti ugye a bizottságot, amely az Eu kormányaként funkcionál, de totál nem az európai emberek értékrendje alapján hoz döntéseket, lásd bevándorlás. A kilépéssel maguknak tesznek keresztbe, olcsó munkaerőt kaptak cserébe minimális Eu befizetésért.

  • Manolin

    Rövid távon az integráció ezzel a bizottsággal hiteltelen, akik nem képesek vonzóvá tenni a britek számára a bennmaradást, az ne diktáljon a többi Eu tagállamnak. Szomorú h egyáltalán népszavazást tartottak, a közemberek nem tudnak racionális döntést hozni, bőven elég ha pártokra szavazhatnak h ki alakítson kormányt.

  • Sziasztok!

    Szeptemberben lépek át 5 éves kamatperiódusba 1 évesből a hitelem kapcsán. Van rá esély, hogy ebben a 2-3 hónapban emiatt a kilépés okán megboruljon az alapkamat?

    Köszönöm a válaszokat! 🙂

    Papó

  • homo oeconomicus superior

    “mert a britek nettó befizetői voltak az Uniónak”
    Ez igaz, de meg ott is ki tudtak maguknak dumalni egy jokora visszateritest.
    en.wikipedia.org/wiki/UK_rebate

    “az eurót sem akarták soha bevezetni”
    A “regi szep idokben” volt egy olyan rovid idoszak, amikor az elemzok azt tippeltek, hogy Tony Blair meg az eurora is ra tudja beszelni az embereket.

  • Zabalint

    @manolin
    Mert milyen az európai emberek értékrendje? Komolyan kérdezem, mert itt rengetegen papolnak az európai értékrendről, többnyire épp azok, akik a liberalizmust teszik mindenért felelőssé…

  • Feri78

    Sokat járok angliába, nem gondolnánk, milyen kőbunkó az átlag angol melós. Megvezették őket, minden szempontból rosszul járnak.

    A bevándorlókkal volt bajuk. A jól képzett, fegyelmezett, munkaerőpiacra integrálható kelet-európai bevándorlók ezentúl nem mennek, igaz, a cigók sem mennek lopni Romániából, de az inkább esztétikai probléma volt. 😉 Viszont a volt gyarmataiktól ugyanúgy özönlenek a négerek, és persze a közel-keletről is mennek majd hozzájuk szépen arabok. Lesz bevándorlás, de csak az legalja, tehát ez nem jött be nekik.

    A 450 millió fős vásárlóerejű piachoz korlátozottan férnek majd hozzá – ez tény. A kérdés, hogy milyen magasak lesznek a korlátok.

    De innentől ki fog befektetni angliában? Egyrészt óriási a bizonytalanság (gazdasági, jogi környezet). Másrészt, ki akar befektetni egy drága szigeten, ahonnan nem fér hozzá az EU-s piachoz?

    Durva recesszió lesz ebből Angliában.

  • Dani

    A Gyalog-galopp-ból eszembe jutott egy idézet:
    “Hülye angolok, angol hülyék!” 🙂

  • zorko

    Ezért nem lesz “normális” vezetője soha kis hazánknak sem.
    A nép vevő a populizmusra, könnyen megvezethető és befolyásolható.
    Akik viszont komolyan átgondolják a dolgokat, azok sokkal könnyebben összekapnak és végtelen ideig vitatkoznak egymással, azaz nem tudnak egységes álláspontot kialakítani, így elaprózódnak a szavazatok.

  • Janos82

    @ahlan :

    megigerte, hogy lemond ha kilep a UK az eubol.

    Bar lehet, hogy hamarosan nem UK lesz a neve, hanem Anglia, mert egyedul maradnak.

  • Adam

    Az EU migránskezelését látva mindenkinek menekülnie kéne ebből a dilettánsok által vezetett közös ajrópából. A zemberek ezért szavaztak ki, nem pedig az egyensúly megbomlásából adódó hátrányok miatt, mint pl. szakad a font meg a tőzsde meg miegyéb.

  • Ildikó

    @ahlan Miért hagyta volna cserben a nemzetét? ha jól tudom, ő bennmaradáspárti volt. Ha ki akarnak lépni, tegyék, ne vele – ebben igazat adok neki.
    Hogy kinek mennyire lesz jó vagy rossz, majd kiderül. A nagyobbik fiam ott szeretne élni, lehet neki nehezebb lesz – bár attól függ hogyan teljesít az egyetemen és mennyire lesz jó diplomája.
    Rengetegen dolgoznak kinn, az ismerősi körömből is sokan, ők nem valószínű, hogy hazajönnek, mert a dolgozó embereket az EU előtt is szívesen fogadták. A segélyre pályázóknak biztos nehezebb lesz.

  • kh (most már nem zéró)

    A téma kapcsán érdemes lenne megemlíteni, hogy ez kb mennyire érinti az ott dolgozó magyarokat, és milyen feltételekkel maradhatnak vagy rúgják ki őket.

  • Tibor

    Talan ez eleg lesz hogy vegre felebredjenek Brusszelben, hogy valamit nagyon rosszul csinalnak.

  • NAR

    @ahlan Cameron azzal hagyta cserben a nemzetét, hogy egyáltalán hagyta addig fajulni a helyzetet, hogy népszavazásra kerüljön sor és ott a kilépők nyerjenek. Cameron a bennmaradás mellett kampányolt, logikus, hogy lemond. Megbukott. A gond az, hogy szerintem a kilépést támogató elit sem akart igazán kilépni, csak a hatalmat akarták. Brüsszel kényelmes mumus minden populista politikusnak, az összes bajt rájuk lehet kenni, olcsó népszerűséget lehet ezzel szerezni – a tényleges kilépéssel egyrészt megszűnik ez, másrészt jönnek majd a gondok.

  • sixhundred

    mit gondoltok, vissza fog korrigálni a font? És ha igen, mikor?

  • Bence

    Remélem ezek után jól megszívatja őket az EU mindenféle korlátozásokkal (vám, vízum, munkavállalás korlátozása stb), aztán majd látják, hogy milyen rossz nekik, és visszakönyörgik magukat. Ezután legalább lehet majd hivatkozni mindig a britekre, hogy lám, ez történik azzal, aki az EU-n kívül van.

    Csak nehogy nálunk is felerősödjön ez EU-ellenesség (lásd: Jobbik), mert ha mi kilépnénk az EU-ból, akkor Fehéroroszország vagy Ukrajna szintjére süllyednénk vissza minden szempontból. Ezért is lenne jó a britek mint negatív példa, hogy milyen rossz az EU-n kívül.

    De ha briteknek ennyi eszük van, akkor sok jót a témában nem várok itthon sem… A választójogot egyfajta műveltséghez kéne kötni, hogy a túl hülyék ne kapjanak szavazati jogot.

  • Lazybones

    Én örülök neki, és minden tiszteletem a briteké, hogy meg merték húzni (és nem, nem vagyok Jobbikos). Az EU-nak kétségkívül megvannak a maga jó oldalai, csak azzal a csöpp hátránnyal jár, hogy már szinte teljes egészében bedarálta a demokráciát és a tagállamok autonómiáját – magyarul a szabadságot.
    Oké, építsünk gazdasági közösséget, meg működjenek együtt az európai országok, de talán mégsem ezen az áron.
    (Mondom mindezt angliai magyarként.)

  • Panasonic

    Kicsit off, de pikáns, hogy ezután egy olyan ország nyelve lesz az EU domináns munkanyelve, ami nem is tagja az EU-nak.

  • Handalamandala

    Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék:
    Még a kiszámoló kommentelői is felültek az EU-ellenes propagandának. Reszkessetek!

    😀

  • Tallérosi Zebulon

    Én megértem az angolokat, az EU a németek bulija, a többiek csak szórták bele a pénzt, amiből ilyen Junker féle félnótások dőzsöltek, a támogatásokat meg szanaszét lopkodták.
    Anélkül, hogy vitatnám Mo. számára az EU tagság előnyeit, ennél a szervezetnél impotensebb társaságot nehéz elképzelni.

  • Janos82

    Hamarosan mar nem biztos, hogy UK-rol fogunkb eszelni, hanem csak Angliarol, ugyanis ok akartak kilepni. Ott a szigeten most forro lesz a helyzet.

    A Skotok es a Welsziek is nepszavazason gondolkoznak, ugyanis ok az EUban akarnak maradni. Az Ireknel is felmerult az orszagegyesites. Ez igy fajhat majd Anglianak.

    Azt amugy nem hiszem, hogy kizavarnak a keleteuropait az orszagbol. Maximum azokat, akikre nem tartanak igenyt. Inkabb az lesz, hogy az ujonnan bejovoket jobban megszurik majd.

  • Ahlan

    Mea Culpa!
    Tájékozatlan voltam Cameron-nal kapcsolatban, restellem.
    Ez van, ha gyorsabban jár valakinek a szája, mint az esze.
    Szégyenlem magam 🙁

  • temmese

    @adam A brit kampányban is nagy szerepet játszott a “migráncsozás”. Igaz ott ez alatt a kelet-európaiakat értik 😉

  • Gábor

    Kérdések merülnek fel, hogy lesz-e követő ország, aki még ki akar lépni, mert ezzel meg nyílt az út. (én nem szeretném).
    Mi lesz az angliai munkaerő piaccal?
    Személy szerint pedig mi lesz a fonttal, mert a megtakarításom egy része abban van, tehát nekem az a jó ha a font jó erőben van.

  • Lucilius

    Janos82
    Wales is a kilépésre szavazott, de Skócia és ez kifejezetten pikáns: Észak-Írország kiléphet az Egyesült királyságból.

    Cameron meg jó hogy lemondott, addig játszott a tűzzel népszavazás kérdésben amíg ő is megégett.

  • Kiszamolo

    Ahlan, mafis muskela. 🙂

  • Kiszamolo

    Érdemes vetni a térképre egy pillantást: ott szavaztak a kilépésre a migránsok miatt (Közép-Angliában), ahol nem is láttak külföldit szinte soha. A nagyvárosok és környékén, ahol minden tele van magyar, lengyel meg pakisztáni migránssal, ott maradni akarnak.

    Pont mint nálunk: ott van a migráns hiszti, ahol még egy feketét sem láttak soha a településen, nem hogy egy szírt vagy afgánt.

  • Laszlo

    Meg nem vegleges a kilepes!Cameron lemondasa idohuzasra tokeletesen alkalmas.Az majd evekkel kesobb kerul nyivanossagra milyen targyalasok folynak zart ajtok mogott jelenleg.Ha a Spanyolok,Olaszok es a Deutche Bank sem csodol be akkor lehet,hogy meg is maradnak. A Torok vizum mentesseg sem kockazat mentes EU-ra nezve.Hosszu a sor.

  • Lazybones

    @kiszamolo: “ott szavaztak a kilépésre a migránsok miatt”… azt honnan tudjuk, hogy hol szavaztak a kilépésre kifejezetten a migránsok miatt? Van erre valami felmérés?

  • Gyula

    @sixhundred
    …mit gondoltok, vissza fog korrigálni a font? És ha igen, mikor?…
    Hat, szerintem most majd a napokban lesz egy viszonylag gyors korrigalas felfele az elso ijedelem utan, de a tegnapi erteket nem fogja egyhamar visszanyerni.
    Talan akkor, ha talalnak a britek valami kiskaput, amivel valahogy sikerul kifarolniuk viszonylag kis vesztesegek aran a helyzetbol.
    Mondjuk tul sok eselyt erre jelenleg nem latok.
    Esetleg kozepes tavon, ha sikerul az angol pornepnek hamar sokkal rosszabbul elnie az eredmeny miatt.

  • Topfly

    “The best argument against democracy is a five-minute conversation with the average voter.”
    -Winston Churchill 🙂

  • Bence

    Én is ezen gondolkoztam, hogy még maximum 2 évig olyan lesz, mintha EU tagok lennének, ez az átmeneti idő. Ha esetleg ezen 2 éven belüli sikerülne kiírni egy újabb népszavazást, hogy menjenek-e vissza az EU-ba, akkor talán maradna minden a régiben. Hátha észreveszik, mekkora hülyeséget szavaztak meg.

  • Kiszamolo

    lazy, van térkép területi eloszlás szerint.

  • Feri78

    @kiszamolo Igazad van, hogy az angliai vidéket, és a melósokat fűzték be a kilépéspártiak. De összemosod a két migráns kérdést, pedig teljesen másról van szó. 🙂

    Kelet európai bevándorlók:
    1. szakmunkások, és fiatalok, akiket szinte azonnal felvesz a munkaerőpiac, GDP növekedést generálva – sokan már eleve tanulni mennek ki tőlünk, és persze rengeteg orvos, mérnök, informatikus
    3. kelet-európa a világ legbiztonságosabb része (Magyarország: jellemzően évi 1,5 gyilkosság per 100 ezer fő ami lényegében azonos az egyesült királyság mutatójával), a szocializációnk nagyib hasonló a britekhez, a kelet-európai bevándorló gyerekéről max a neve alapján lehet megmondani származását, külsejében, nyelvtudásában, értékeiben azonos a britekkel
    4. miért nincs a hírekben minden héten vallási fanatikus lövöldöző, robbantgató, gyereket és nőket megerőszakoló kelet-európai bevándorló? 🙂

  • kritizator

    Tegnap gondolkodtam a magas részvény kitettségű portfólióm eladásán, de mivel a “közvéleménykutatók” a maradást jósolták, benn hagytam.
    Na, jól megszívtam.

  • Feri78

    @kiszamolo

    Ezzel szemben a volt angol gyarmatokról bevándorló négerek, és a közel-keleti és afrikai országok arabjai:

    1. képzetlen, sokszor analfabéta tömeg, akiknél az első generáció még a bevándorláspártiak szerint is szinte integrálhatatlan
    2. a volt angol gyarmatokon 30 körül van a 100 ezer főre eső gyilkosság, a közel-keleti és afrikai országokban ez 8-10: teljesen más a szocializációjuk, ezeknek a bevándorlóknak még az unokája is teljesen elüt a britektől, aminek egyenes következménye a gettósodás, innen vagy a bűnözésbe, vagy a vallási fanatizmusba menekülnek
    3. minden héten van 1-2 hír vallási fanatikus lövöldözőkről, robbantgatólról. az egyik fő forrásnak számító afganisztásban a RENDŐRÖK ÉS KATONÁK (!) között bevett, elfogadott szokás, hogy tartanak a rendőrőrsön 2-3 megerőszakolható kisfiút.

    en.wikipedia.org/wiki/Bacha_bazi

    én ezt nem mosnám össze kelet-európával

  • Gyula

    @bence
    Ha nem valtozik semmi az elkovetkezo 2 evben, akkor vajon miert szavaznanak eppen ellenkezoleg?
    Ahhoz, hogy a nep “velemenye” gyokeresen megvaltozzon, hirtelen SOKKAL rosszabbnak kell lennie a korulmenyeiknek. Es, meg ekkor is elo lehet venni a “kulso ellenseg-et” mint amikor Soros megshortolta a GBP-t….
    Hofi is megmondta:
    “Levegoert csak akkor kiabalsz, ha fuldokolsz. Egyebkent csak szivod”

  • kh (már nem zéró)

    “ott szavaztak a kilépésre a migránsok miatt (Közép-Angliában), ahol nem is láttak külföldit szinte soha. ”
    Londoni magyaroktól azt hallom hogy a britek minden külföldit lenéznek, és a helyiek igazából nem azoktól tartanak akik feketén mosogatnak ott, hanem a diplomás, szakmai tapasztalattal rendelkező és angolul jól beszélő olcsó kelet-európai munkaerőtől.

    “Pont mint nálunk: ott van a migráns hiszti, ahol még egy feketét sem láttak soha a településen, nem hogy egy szírt vagy afgánt.” Akkor lett nálunk igazán migránshiszti amikor a pestiek is a saját szemükkel láthatták mi folyt a keletinél meg az autópályán, azelőtt “álprobléma” volt.