Hogyan lehet befektetni olajba?

Az olaj ára tavaly július óta meredek esésbe kezdett, ami sokatok fantáziáját megmozgatta.

olajár

Egyre többen írtok, hogy szeretnétek beszállni az olajjal való kereskedésbe, csak nem tudjátok, hogyan kell.

Mielőtt erre kitérnék, azért egy fontos kérdést tegyünk fel: vajon tényleg olyan olcsó most az olaj, hogy rohanni kell vásárolni?

Értem én, hogy fél év alatt a felére zuhant az ára, de vajon az volt-e a normális ára?

Nézzük meg az elmúlt évtizedek olajárának az alakulását. Az egyszerűség kedvéért kerestem egy inflációval korrigált árfolyamot, így mai értéken láthatod, mennyi volt az olaj normál ára az elmúlt évtizedekben.

inflációvalkorrigáltolajár

Nos, még mindig úgy gondolod, hogy rendkívül olcsó az olaj?

1973-ban az olajkitermelő (arab) országok (OPEC) embargója miatt ugrott meg az olaj ára, majd a viharos 1979-es év (iráni forradalom) miatt szökött 100 mai dollár fölé egy hordó olaj. Onnan folyamatosan csorogva állt be az ár a 20-40 dollár közötti értékre, ahonnan nem is mozdult ki közel 20 évig. 2002-től az évi két számjegyű növekedést felmutató Kína és egyéb feltörekvő országok nyersanyagéhsége tartotta magasan az olaj árát.

A magas árhoz az is hozzájárult, hogy a spekulatív célból vett határidős olajvásárlások összege 2002 és 2014 között a 17-szeresére nőttek, majd mostanra visszaestek a tízszeres értékre. Ez is egy komoly tényező, ami növelte az olaj piaci árát, sokak szerint sokkal jobban, mint azt a valódi kereslet indokolta volna.

Az 1980-as évekre az OPEC olaj és árkartell elvesztette a befolyásának jelentős részét, egyre több nem OPEC tagország kezdett olajkitermelésbe, így az OPEC tagállamai egyre nagyobb piaci részesedést veszítettek el.

Ekkor meghirdették, hogy a piaci részesedés megtartása fontosabb a magasan tartott áraknál. Ennek és a keresletnél gyorsabban bővülő kitermelésnek lett az eredménye az akkori, közel húsz éven át fennálló 20-40 mai dollár közötti olajár.

Ez azért fontos, mert most pontosan ez történik újra. Az amerikai palaolaj és palagáz forradalom (ahogy nevezik) egyre nagyobb konkurenciát támaszt az arab országoknak. Ezért Szaúd Arábia újra meghirdette a piaci részesedés megtartásának programját, nem törődve az olaj árával. Könnyen teheti, ő még 10 dolláros árnál is gazdaságosan tud kitermelni.

Ennek elsődleges célja a drágább technológiával termelő mélytengeri és repesztéses olajkitermelő cégek kiszorítása a piacról. (30-40 dolláros áron ráfizetésesek az új technológiák.)

Mit tehet a többi olajtermelő ország, akiknek a költségvetése felborult a hirtelen jött árzuhanás miatt? (A legtöbb jelentős olajkitermelő ország teljes bevételének a felét-kétharmadát az olaj adja.) Csak egyet: még több olajat termel ki, hogy több legyen a bevétele. Csakhogy ezzel még inkább leverik az olaj árát.

Kína két számjegyű növekedése már a múlté, az európai és a japán gazdaság jó esetben is csak vergődik, az Egyesült Államok pedig lassan újra olajexportőr és nem importőr lesz. Vagyis a kitermelés pont akkor fut fel, amikor a kereslet régen látott mélységekbe zuhan.

Ugyanaz ismétlődik meg újra, mint a nyolcvanas évek közepén.

Vagyis most tér vissza az olaj a normális árfolyamához. Ezért elég kockázatos arra spekulálni, hogy hónapokon belül újra 100 dollár lesz egy hordó olaj.

Főleg, hogy akár több éves huzavona is indulhat a régi, olcsón termelő és az új, drágábban termelő olajcégek között, melyik bírja tovább tőkével. Márpedig akkor a régiek amennyire tehetik, lent tartják az olaj árát.

Összefoglalva: én azért nem rohannék azonnal túl nagy pénzzel fogadni, hogy hamarosan újra 100 dollár lesz egy hordó olaj.

Persze, ha veszel 40 dolláron, majd akár csak pár napra visszakorrigál 50 dollárra, máris kerestél 25%-ot. Csak tudd, hogy lehet, hogy meg sem áll 25 dollárig az olaj ára.

Ennyi kedvcsináló után, hogyan tudsz olajba fektetni?

Az első módja a közvetett befektetés, amikor olajjal foglalkozó cégekbe fektetsz. Ekkor arra vigyázz, hogy nem mindegy, hogy olajat kitermelő cégről van, amelynek rossz az alacsony olajár, vagy olajat finomító és forgalmazó cégről, amelynek kifejezetten kedvező az alacsony ár, hiszen ha olcsó a benzin, akkor több fogy belőle, tehát nagyobb a haszon.

Nagyon sok olajos cég mindkettőben egyszerre érdekelt (bányásznak is olajat és finomítanak is), őket akár semennyire nem érinti a mostani olajár.

De fektethetsz globálisan is az energetikával foglalkozó cégekbe, mint például az Ishare Global Energy ETF-en keresztül.

Esetleg kinézed magadnak Oroszország részvénypiacát és azt gondolod, hogy a részvények és a rubel is erősödni fog, ha az olaj ára feljebb megy (vagyis egyszerre nyersz a részvényeken és a rubelen is) és reménykedsz, hogy ez hamarabb bekövetkezik, mint hogy kétvállra feküdjön az ország a nyugati embargó és a 40 dolláros olajár miatt. Erre jó például az SPDR S&P Russia ETF.

Közvetlenül fektethetsz olajba határidős kontraktusok vételével, certifikátokkal is, de ezeket nem ajánlanám senkinek, aki nem ért hozzá, mert nagyon kellemetlen meglepetések érhetnek, mondjuk amikor felszólítanak, hogy toljál még be pénzt a határidős vételedbe.

Helyette inkább itt is válasszunk ETF-et. Amire vigyázzunk: long vagy short ETF-e (vagyis árfolyam emelkedés vagy árfolyam esés esetén lesz-e profitod) és van-e tőkeáttétel benne. (A tőkeáttétel egyrészt nagyon költséges, másrészt nemcsak a nyereségedet, de a veszteségedet is ugyanannyira felnagyítja, harmadrészt még a tőkeáttétel esetleges kamatemelkedése is ellened dolgozhat.)

Ha mindenáron olajba akarsz fektetni, szerintem ha csak nagyon nem értesz hozzá, válassz egy tőkeáttétel nélküli, long ETF-et. A leghíresebb amerikai ETF-ek a United States Oil ETF (USO) és a iPath S&P GSCI Crude Oil Total Return Index ETN (OIL).

Ezekkel az a hatalmas probléma, hogy nem olajat vesznek, hanem csak határidős olajra szóló papírokat, amint hatalmasakat bukhatnak, ha rosszkor kell eladni őket. Így az elmúlt jó néhány évben nagyon elmaradt a teljesítményük a valódi olajártól.

olajetf

Az alsó két magányos vonal a két ETF, illetve ETN (rövidítve OIL és USO), a zöld és piros pedig a pillanatnyi olajárakat mutatja (Brent olaj és WTI olaj).

Picit nem sikerült nekik jól leképezni az olajár-változásokat. Amíg az olaj ára visszatornázta magát a nagy esés után, a két alapnak ez nagyon nem jött össze.

Kicsit hosszúra sikeredett a cikk. Röviden összefoglalva: sok lehetőséged van fogadni az olajár-változásra, de azért nem olyan tuti nyerés ez, mint sokan gondolják. Ha mindenképpen erre akarsz fogadni, a legkevésbé kockázatos, ha nagy olajipari cégekbe fektetsz, akik itt voltak ötven éve is és várhatóan itt lesznek ötven év múlva is.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, három-négy hetenként indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Share

36 hozzászólás

  • Zabalint

    Nem teljesen értek egyet, hogy lenne olyan, hogy normális olajár, ahová vissza kéne esnie. A 80-as években az északi tengeren volt olajforradalom, ez indította el az esést, az felel meg a palaolaj/palagáz forradalomnak. A különbség, hogy az a palaolaj, palagáz esetén drágább a kitermelés, és ez egyébként általánosan igaz, hogy egyre drágábbá válik az olaj kitermelése a világban. Nyilván, ettől még lehet 25 dolláros olajár mostanában, sőt tartósan is lehet lent, de figyelembe kell venni, hogy ma reálértéken az olaj önköltségi ára magasabb, mint mikor 25 dollárba került a mai jelenértéken nézve.

  • Kiszamolo

    Egen, de amíg például Szaúd-Arábia 5$-ért termel és az a célja, hogy kicsinálja azokat, akik 40$ felett termelnek, sokáig láthatunk még 30-40$-os árfolyamokat.

  • Apuka

    Poénból shortoltam forexen. (De csak demóba) 5 M Ft-os demo tőkém tegnap reggel 6 MRD felett járt:-)
    Amúgy ha esik nem venni kell hanem adni.
    A 2008-as válság alatt kereskedtem élesben vele. Pontosabban olaj Certifikáttal. Akkor longolni volt érdemes :-)A certifikátok nem feltétlenül tőkeáttételes származtatott termékek. (több fajtájuk létezik) De általában azért persze igen.

  • Talios

    Mi a helyzet azzal a ténnyel, hogy az olaj fogyó eszköz? Gyerekkoromban arról szóltak a hírek, hogy 2000-re elfogy az olajkészlet.
    Ha olcsó az olaj, egyre több ágazat vissza áll vissza erre az olcsó és kényelmes energiaforrásra. Gondoljunk bele, ha az olcsó benzin ár miatt pl.: az indiai, kínai lakosság középrétegéből csak minden 10. család vesz magának autót (stb.)Megint megnő az igény, emelkedik az ár.
    Ha valaki nyugdíjra tervezi befektetésnek, akkor elgondolkodtató lehet, de fel kell rá készülni, hogy addig többször megjárhatja a +-50%-kos kilengéseket is.

  • Stanlee

    Azert azt nem szabad elfelejteni, hogy a kozgazdaszok a termeszeti javak kitermelese soran nem szoktak mindig figyelembe venni, hogy a kitermeleshez infrastrukturara is szukseg van. Tehat Szaudi-Arabia novelheti a kitermelest, a kerdes, hogy jelen pillanatban mennyi plusz kapacitasa van? Aztan pedig ezt az olajat el tudja-e szallitani a vasarloihoz. A kitermeleshez es a logisztikahoz szukseges infrastruktura kiepitesenek ideje tobb ev is lehet, tehat most rovid tavon lejjebb mehet az arral az arab vilag, a feles termeloi kapacitasok kiaknazasaval, de hiaba akar 120 egyseget naponta kitermelni, ha csak 110-re van eszkoze, es eddig mondjuk 80-on mukodtette azokat.

    A palagaz/olaj meg nem vesz el, majd ha megint elegendoen magas lesz az olajar, akkor hasznalni fogjak a kiepitett infrastrukturat.

  • Talios

    Kiszámoló! Véleményed szerint (kiszámolva :), rendelkezésedre álló adatok szerint, statisztikailag stb. ) mi az az érték, ami most az alja lehet az olajárnak?

  • Kiszamolo

    Talios, tudsz akár csak egy nyersanyagot is mondani, ami bármikor is elfogyott? Minden fogyóeszköz a réztől az olajig, de minden riogatás ellenére, most sokkal több olajtartalékról tudunk, mint 1970-ben, amikor azt vizionálták, hogy 2010-ben már egyáltalán nem lesz olaj.

  • Tőzsdemaci

    Ne felejtsük el, hogy ezeket a termékeket általában az amerikai tőzsdén szokták tradelni, így ugye USD-t kell venni hozzá. Itt tehát még az USD/HUF árfolyama is bejátszik, valamint az SPDR Russia ETF USD-ben van denominálva, így az USD/RUB árfolyama is közrejátszik, ami mostanában igencsak a hullámvasútra hasonlít. Ennél a példánál tehát egyfelől az USD/HUF, másfelől az USD/RUB, továbbá maga az orosz tőzsdeindex teljesítménye az ami többek között befolyásolni fogja az árat.

    Az USD/HUF árfolyamkockázatot lehet csökkenteni, hogyha opciót vásárolunk, így sokkal kevesebb tényleges tőkét kell befektetni, azaz kesebb dollárt kell váltani. Az opcióknál azonban mindenképp legalább fél, inkább egy éves távban kell gondolkodni, valamint legyen elég tőkénk további olajesés esetén rávásárolni. Magára a határidős olajra is lehet opciót venni.

  • Kiszamolo

    Talios, na azt senki nem tudja. Sok komoly ember akár 20 dollárt is elképzelhetőnek tart. Én egy 35-45 dollár közötti sávban gondolkodom, de hát ez csak az én véleményem, nálam sokkal okosabbak sem tudják, mi lesz.

    Azt se felejtsd el, hogy maga a dollár mennyit drágult. Ha olcsóbbá válik, az önmagában felfelé nyomja az olaj árát (és fordítva.)

  • buki

    Kicsit off: 1 CHF = 313 HUF (most)… remek. Érdemes lehet még venni a frankot?… Hol fog megállni, 2000 forintnál?… (Költői kérdés) :/

  • andras

    Ma belépve az E betűs bank kereskedési rendszerébe felugrott, a kereskedj olajjal… itt és itt…
    sajnos reklám, de ide irányított a hírlevelük:
    erstemarket.hu/pages/hirlevel-kezeles

  • @buki En nem lattam sehol ennyiert frankot, de szerintem carry trade-del eleg jol lehet most keresni rajta. 1,033 EUR/CHF az arfolyam, szoval 270-es CHF/HUF es 325-os EUR/HUF arfolya mellett van benne egy kis gap.

  • szárnyas freivadász

    Az olaj ETF-ek tényleg lemaradtak a “valós” ártól. De mi lehet a helyzet az olaj CFD-kel?

  • hemond

    Egy nagyon jó összefoglalás megint!

    Egy dolgot hozzátennék: nem feltétlenül érdemes a mélytengeri\pala olaj kitermelésnél leállni olcsó olaj esetén:

    Az olajkitermelés infrastuktúra kiépítése drága, maga a kút működtetése már nem annyira. Mag a az infrastuktúra mondjuk 20 év alatt íródik 0-ra, tehát addig csökkenti a nyereséget (vagy növeli a veszteséget), viszont ha megy a kút, akkor a veszteség csökken (+jön ki a CashFlow is :)). Természetesen már van olyan szintű olajár, ahol a CF is negatív, na ott már valóban nem éri meg termelni, de az még nagyon sok helyen van nagyon messze.

  • Imre

    Az olaj árára sokkal egyszerűbben is lehet spekulálni, a BÉT-en kereskedhető certifikátokkal és warrantokkal. Tőkeáttét nélkül az EBWTIOIL02 és az RCBRENTOIL, tőkeáttéttel az EBWTIOILTL52 és az EBWTIOILTL54 jöhet szóba. Az utóbbiak elég kockázatosak, mert a kiütési árfolyamuk 40,33, ill. 35,33 USD.

  • hitel

    az offtopichoz: világéletemben balszerencsés voltam, ha deviza-valuta vétel-eladásról van-volt szó.
    Most telik le a határidő, h az egyik lejárt fundámat belenyomjam a hitelbe, természetesen napi árfolyamon.
    Hurrá!
    🙂
    “szerencsére” még nem végtörlesztek így csak párszáz EUR-nyi Ft-ot bukok. Nem baj, akkor is csökken a tőketartozás. A legszebb, hogy kértem halasztást, hogy gyűjtsek hozzá. Na most amit plusszba gyüjtöttem inkább nem is rakom bele, majd a forintosítás után. offtopic off.
    A bejegyzés jó nagyon, egész más képet fest az olaj ilyen hosszútávon vizsgálva. Még jó hogy nincs olajmező a kertemben. (bár ha itt lenne MO-on akkor nem is az enyém lenne)
    🙂

  • Tibor

    Az orosz befekteteshez nincs veletlenul valami ami kozvetlenul oda fektet es nem valami amerikai oldalon/cegenkeresztul? Kicsit nehez biznom pont a foellensegben, hogy nem akarnak keresztbetenni azoknak akik az orosz gazdasagba fektetnenek…

  • zsoc

    Helló,

    Apukától és Kiszámolótól kérdezném, ez a Forex(.com?) mennyire megbízható,
    teszem azt ha az valódi 5M lett volna akkor is kijött volna a 6mrd, és ki is fizették volna? vagy a demó valahogy másként számol mint az éles?
    mert most ütött szöget a fejembe, hogy kb a sportfogadás szintjén bohóckodni kezdjek. bár az is kérdés annyival lehet-e egyáltalán, mert öt perces keresgélés után még nem sikerült ilyesmire bukkannom.
    vagy maradjon inkább a tippmixsz ha izgalomra vágyok

  • zsoc

    …illetve
    bárkitől, aki a válasz birtokában van

    köszi
    zsoc

  • cápali

    5_7 dollár én is így tudom ezért van fedett pályás síközpont a sivatag közepén évtizedeken keresztül 20 és 150 dollár között mozog és még vagy 100 évig igy lesz szerencsések.sehol a világon nincs még egy nenzet aki ilyen szerencsés mint ők ,és meg is tudják védeni ha kell

  • Kiszamolo

    Imre, szándékosan nem ajánlok semmi olyat, aminek kiütési ára vagy lejárati a ideje van. Ha nem jött be a tipp, na bumm, maximum üldögél még az etf-ben két évet.

    Ha kiütik a certijét akkor szia pénz.

    Mivel egy ETF-et megvenni kb. négy gombnyomás, nem tudom, mi egyszerűbb van annál.

  • hitel

    Zsoc, én próbáltam forexezni. Ahogy emlékszem demó ugyanúgy működik mintha igazi lenne.
    Egy nyerő széria után kifizették a jussom (pontosítva az egyetlen első és utolsó nyerő szériám után) Egyébként summa bukó ha csak próbálkozik az ember és nem ért hozzá valamennyire és van türelme és SZERENCSÉJE…stb
    A magam részéről soha többet!

  • Stanlee

    Offtopic: @zsoc A legtobb esetben 1 cent elmozdulas a BRENT olaj araban 10 USD valtozast jelent a szamlan. 1 kontraktus erteke 1 cent, vagyis 10 USD nyeresweg vagy veszteseg. Pro kontraktus 750 USD biztositekot kell letenni az asztalra. Apuka 5 m HUF-ja egy 20 e USD-s szamla lehetett. Tehat maximum 25 kontraktust tudsz kotni. Ha eltalalod az iranyt, akkor a 6 mrd HUF-hoz (ca. 27 m USD) az olaj aranak ca. 1100 USD-vel kellett volna elmozdulnia. Ekkora valtozas egyik naprol a masikra nincs. De ha nem talalod jol el az iranyt, akkor 75 centes valtozas utan el is veszitetted az osszes penzed. Az elmult 4 oraban kb. 400 centet valtozott az olaj ara, szoval ha rossz iranyra tettel, akkor kevesebb, mint egy ora alatt eltapsoltal virtualisan 20 ezer USD-t. Offtopic vege.

  • hungaroborg

    @zsoc

    Demószámlán USDCHF longban voltam. Kb. 3 hosszútávú elemzés is ezzel foglalkozott az utóbbi időben. +125%-ból (pozícióhoz képest) margin call (elfogyott az összes pénzed a számládról, toljál még be légy szíves) lett nem egészen 0,4 mp alatt ma reggel. Nézd meg a perces grafikont, mekkora gap van rajta, mielőtt valaki jön a “jó, de használj stop loss-t” szöveggel.

    Ha 5M ft-ból 6MRD lett egy szimpla árharmadolásnál, az olyan brutális tőkeáttétet jelenthet, ami simán lenullázhatja valakinek a számláját pár pillanat alatt, ha épp nem jól találta el az irányt. (Azt is erősen kétlem, hogy valaki pont az ár tetején indította volna el a shortot.)

    Szóval nem a cég a probléma szerintem, hanem a tőkeáttét maga.

    Bár nekem egy demószámla tőkeáttéttel a legjobb MMO játék. 🙂

  • Zabalint

    @hungaroborg
    Valószínűleg a Supra is jókorát bukhatott az EURCHF-el, de majd pár nap múlva kiderül.

  • zsoc

    köszönöm a tanácsokat!
    akkor marad a tippmix 200 forintal, és a demószámla.

  • Áron

    Ha közvetlenül az olaj árfolyamára akarsz spekulálni (“befektetni az olajba”), akkor azt a legtöbb FX brókernél megteheted, mert a devizapárok mellett többnyire már más instrumentumokat is jegyeznek (CFD formájában): olaj, nemesfémek, tőzsdeindexek.

  • AAA

    @zsoc

    Még annyit tennék hozzá ahhoz amit a többiek írtak, hogy a múltkor olvastam valahol egy kimutatást, miszerint a kisméretű forex számlák gyakorlatilag halálra vannak ítélve. Párszáz dolláros számlán nincs lehetőség normális money managementre, túlzott kockázatot kell vállalni, ami egyenes út a számla ledarálásához.

  • zsoc

    AAA,
    valami ilyesmire jutottam én is: valahol olvastam régebben, hogy a nagy befektetők pont a stop loss-t kihasználva egy határ alá viszik a papírt, ami valszeg a sok kisbefektető stop-pontja, és a kis 750 dollárok ezzel a kilengéssel el is úsznak, míg neki hosszútávon milliárdos tőke mellett ez meg se kottyan. És azért 750 dolláros belépő próbálkozni sok amikor nagyon valószínű, hogy azt rövid időn belül egy icipici rossz döntés elviszi – vagy még ahogy Áron mondja, csak egy-egy instrumentumra fókuszálni, de azért a 750 akkor is sok, ha elúszik anyunak nehéz lenne elmagyarázni.

    egy kis ontopicot belevive egy kérdés tbszről:
    a tbsz-nek van ‘sima lekötés’ lehetősége, mondjuk valami részvénybe/alapba fektetetek, amit egy év múlva eladok, akkor maradhat sima pénz a számlán a továbbiakban, és az kamatozik? vagy akkor csak áll ott a pénz?

    és most tényleg befejeztem, köszi a tanácsokat

  • mtoma

    TBSZ-en ha nem fekteted be a pénzt, akkor csak áll.

  • hungaroborg

    @zsoc

    Csak áll a pénz, ha nem fekteted semmibe.

  • Áron

    @zsoc
    “a Forex(.com?) mennyire megbízható” — a megfelelő forexbróker kiválasztása több tényezőtől függ, hosszú téma, de itt egy oldal, amivel némi rálátást kaphatsz a piacra: 100forexbrokers.com/
    “a demó valahogy másként számol mint az éles?” — ugyanúgy számol, a szolgáltató nem mond ettől eltérőt. A demón és az élesen adott forexbróker egyező árat fog jegyezni, de az éles számlán a teljesüléseknél ún. csúszás lehet, ami negatív hatással lehet a realizált eredményre.
    “teszem azt ha az valódi 5M lett volna akkor is kijött volna a 6mrd, és ki is fizették volna?” — háát, jó kérdés :-), ez egy messzire vezető téma, tekintve, hogy a forexbrókerek által nyújtott szolgáltatások az ún. OTC piacon történnek, ráadásul amikor pl. olajat kereskedsz CFD formájában, akkor a bróker áll a másik oldalon, amikor neki nem jó, ha nyersz. Hacsak nem fedezte kitettségét

  • Apuka

    Zsocnak:

    Ugyanúgy számol mint a valós, ennek ellenére élesben ennyi nem jött volna össze, mivel ami jó móka demóban, az “ideglelés” élesben:-)
    Kereskedői felületet nem tudok ajánlani. Pláne a tegnapi nap után.
    Ha érdekel az olaj, és van rá némi kockáztatni valód (ami ugye nem kenyér pénz, ahogy mondani szokták) akkor a certifikátokat ajánlom. Reklámozni nem fogok senkit sem, de a legtöbb nagy hazai pénzintézet lehetőséget ad befektetési számla nyitásra, amihez online elérési felületet biztosít a BÉT-re. Illetve a certifikátokhoz.

  • Apuka

    Stanlee says:” Apuka 5 m HUF-ja egy 20 e USD-s szamla lehetett. Tehat maximum 25 kontraktust tudsz kotni. Ha eltalalod az iranyt, akkor a 6 mrd HUF-hoz (ca. 27 m USD) az olaj aranak ca. 1100 USD-vel kellett volna elmozdulnia”
    Ez kb 2 hét alatt jött össze. Kezdetben csak 1-2 aztán 15-18 pocícióm volt nyitva. Időnként zártam őket és újra. még tőbb pozival vissza.

  • aaron

    Nem igazán értem, hogy miért ajánlanak szinte az összes magyar blogon EEA-n kívül kereskedett ETF-eket. Európai befektetők számára ezek nem túl előnyösek.

  • hitel

    Mivel ide írtam, ezért itt muszáj korrigálnom az első hozzászólásomat amit offtopic-ként jelöltem meg.
    Tehát említettem a betörlesztést amikor is a fiókban minden alkalommal megerősítették, mivel előtörlesztés ezért napi árfolyam lesz. Nos túlvagyok rajta és 308,97-en “érvényesítették” a forintjaimat. Meglepett, de kellemesen. Több mint 300 EUR-nyi összeggel nagyobb volt a tőkecsökkenés mint vártam. Azért nem mindegy.