Kerékpár szerviz

Gyakran volt már vita a hozzászólásokban, hogy a kerékpározás is vagyonokba kerül, csillió és trillió forintba kerül a kerékpár szervizelése is.

Nos, bő két év elég aktív használat után el kellett mennem szervizbe egy nagygenerálra. Az aktív használat azt jelenti, hogy ha kerékpárral megyek, minimum 21 kilométert megyek vele, hegyen-völgyön, de volt, hogy hónapokon át napi 41 kilométert mentem. Az egyik évben majdnem egész télen kerékpároztam.

Úgyhogy eljött az idő egy teljes átnézésre, zsírozásra, kerékcentírozásra, lánccserére és a hátsó hétdarabos fogaskerék-készlet cseréjére. Vagyis nagyjából atomjaira kapták a kerékpárt és javítottak-cseréltek mindent, amit kellett.

Ezért a nagygenerálért fizettem 14.070 Ft-ot. Még egyszer, két év és rengeteg kilométer után. Most olyan a kerékpár, mint egy új.

deca

Ezen kívül költöttem még a kerékpárra az elmúlt években egy komplett váltócserét, mert a gyári béna volt, ez 21 ezer forintba került munkadíjjal együtt. (Érdemesebb lett volna venni egy kerékpárt jobb váltóval 15 ezerért drágábban, most már tudom. Egyébként egy 89 ezer forintos kerékpárról van szó.) Két defektmentes belső 1.350 Ft/db, defekttűrő külső 4.000 Ft/db, váltóbeállítás 490 Ft. Lánctisztító és olajozó szett 1.500 Ft. Eldőlés miatt eltört első lámpa cseréje 5.000 Ft (agydinamós, azért volt ilyen drága. Ez fájt a legjobban, mint kiadás. Egy vacak lámpáért, amikor az ebayen komplett lámpaszettet veszek egy ezresért.)

Többet nem költöttem emlékeim szerint a kerékpár fenntartására.

Ezt csak azért írtam le, mert némelyek valami elképesztő összegekkel számolnak, amikor kerékpározásról van szó. Nos, a kerékpár nem autó, hogy csak autómosásra vagy ablaktörlőre sok ezer forintot költsél évente. A költéseim zöme így is kényelmi befektetés, vagy tuning volt, nem valódi szervizköltség.

Share

108 hozzászólás

  • antenna

    Napi 20-40Km? Respect 🙂 Én is most költözöm Budaörsre, biciklis-rolleres jövőt tervezek 🙂 Ez a cikk is lendületet adott hozzá.

  • Családfő

    Hasonló árkategóriájú bringával hasonló tapasztalatom van nekem is. Ugyan kis kerékpár szaküzletbe hordom szervizelni, de nagyságrendileg ennyibe kerül. Szóval egy átlag júzernek valóban filléres dolog ez.

    Ui: Miklós, az a baj, hogy sokan nem költenek ablaktörlőre, csak amikor már lóg a gumija – az ablakmosó motorja meg már rég tönkrement, így nem kell bele folyadék. Ismerek ilyet családon belül is, nem csak a tágabb környezetemben. 🙂 Úgy olcsó az autó is. 🙂

  • Tamás

    És akkor járulékos előnyként még hozzá lehet adni azt is, hogy minden egyes megtett kilométer csökkentette a jövőbeni orvosnál töltött időt.

  • Kiszamolo

    antenna, na majd nyomjuk együtt. 🙂

    Az Allée bő 10 kilométer, így jön ki a 21 kilométer oda-vissza. Végig van kerékpárút, csak találd meg, merre megy. 🙂

    Roller: nekem is van, a gyerekekhez vettem, de nem jó hosszú utakra. Hamar megfájdul tőle a térded, ha rendes távokat akarsz menni vele.

  • tgwh

    Hmm… az én mezei biciklimre, amit csak a kátyúk nem kímélnek, évente rámenne ez az összeg 😀 a gyári lánc + fogaskerekek kb. 8-10 év után kerültek minősíthetetlen állapotba, kicserélték őket, mondván ez már minőségibb lesz. 1-2 év után érzem, hogy szrrá koptak…
    Biciklire nem nagyon költök, a nyolcasokat évente lehetne kikalapáltatni 😀

  • antenna

    Miklós, hát engem nem ijesztesz meg! Bármikor kihívlak a Suhajdában egy krémesre… 😀 A roller csak rövidtáv. Holnap kezdem tréningelni az ebet, hogy hogyan kell alkalmazkodni a szerkezethez. Egyébként elég veszélyes gépezet, pedig nem is látszik annak.

  • Kiszamolo

    Na megállj, a gyerekek szoktak ott fagyizni. Bár elírtad, helyesen az “meghívlak egy krémesre” és nem “kihívlak egy krémesre”. Akarod, hogy javítsam neked, mert így mást jelent? 🙂

  • antenna

    😀

  • Orbán János

    A MOL Bubi nem lenne 1 opció Bp-n? 16 km/h átlagsebesség + 1 kis séta a köv. összegért: promóciós ár 12k (éves bérlet) + 5k használati díj buffer, v 6k éves bérlet a BKK Budapest-bérlettel? És akkor 0 Ft fenntartási díj lenne vs 89k + 48k/2 Ft?

  • Kiszamolo

    A Bubi több helyen nincs, mint van. Csak a szűk belvárosban van kiépítve, ahová én nem megyek kerékpárral.

    Nekem nem pálya, de lehet jó sokaknak, bár ritka rossz biciklik a nagy súlyukkal és vastag kerekeikkel.

  • yutte hermsgervørdenbrøtbørda

    azért megnéztem volna hogy ezért a 6000 ft-ért konkrétan mit is csináltak….

  • Kiszamolo

    Két kereket centíroztak, szétkapták a középső agyat, meg a hátsót. Az elsőhöz nem nyúltak az agydinamó miatt.

    Plusz láncot és fogaskerék-garnitúrát cseréltek, váltót beállítottak.

    Egyébként a kis szakszerviz is 10-ért vállalja ezt szezonban, ősszel 5 ezerért.

  • QTT

    Ez nagyon jó ár!
    Én pont ma adtam be a szervizbe a gépet, egy komplett hátsó kerék csere lesz, ami 5.600 Ft. Én akármit csinálok (dupla falú felni, acél küllők), szétmegy alattam a hátsó kerék 1 év alatt vagy háromszor, pedig évente, ha 1.000 km-t megyek. Gondolom a 115 kg + padkán le-padkán felugrálással lesz a gond. 🙂

  • dinnyesbacsi

    a városi közlekedésre az esetek túlnyomó részében a legjobb alternatíva a bringa. 5-10km távnál szinte mindig gyorsabb az autónál és a bkv-nál is, nekem pl. 6.5km a meló, bringával 20-22 perc, metróval (átszállással) 35 körül lenne és autóval is gyakorlatilag esélytelen lenne gyorsabbnak lenni. (amikor meg szakad az eső, akkor ellövök 1-1 bkv jegyet ez tipikusan azt jelenti, hogy átlag 2 hónap alatt fogy el egy 10es pakk jegyem)

    persze majd jön a sok okos aki leírja, hogy miért nem lehet bringával járni… nyilván lehetne több bringaút (olyan 20* ennyinél azt mondanám oké 🙂 ) és tuti azt is millióan felhozzák majd, hogy húde le lehet izzadni és az milyen 🙂 nos a 3as metrón 3 megálló alatt jobban leizzadok télen-nyáron, mint a melóba bringázástól 🙂 és hogy nem tudják hova tenni és stb.

  • Zabalint

    Én azt látom, hogy azok költenek sokat az amúgy sem olcsó bringájukra, akik hobbi/versenyszerű használatra tartják. Nyilván ez teljesen más kategória, csak sokszor magukból indulnak ki egy ilyen vitánál, és jönnek a horribilis költségekkel.

  • kh (ex-zéró)

    Az ablakmosó és ablaktörlő nem a legjobb példa. Most vettem ablaktörlőt párban (márkás valeo), 2db volt 2e ft. Évente cserélem. Ablakmosó 5l szokott lenni akciósan 600-800 Ft között, ez hígítva kb fél évig elég. Tehát ezekre nem megy el évi 5e ft sem, igaz most alsó kategóriás autóm van, és az is igaz hogy voltak felső-közepes autóim amire csak az ablaktörlő pár volt kb 12e Ft. Félreértések elkerülése végett nem vitázni akarok a cikkel és nem akarom bemagyarázni hogy az autózás olcsóbb (mert nem az). Balesetmentes közlekedést mindenkinek.

  • Kiszamolo

    Az enyémre csak Bosch-t lehetett kapni, volt vagy 6-7 ezer forint.

    De részletkérdés.

  • hitel

    Nekem is nemrég volt egy nagyszervíz.
    8000 Huf (még olajos tárcsaféken fékpofa csere is belefért)
    3 év és kb 7000 Km megtétele után. (tél -nyár)

    Extra költés:
    2000 v 2500 Huf (első-hátsó kerék kifújása ezzel a defekttűrő “takonnyal” mert a heti defektekből elegem lett)
    20000 az előző pont után másfél évvel üveg általi külső-belső szétnyílás után egy “defekttűrő” külső pár csere. Megérte, ebből csak kihúzom a tüskét-csimbókot és mehetek tovább. Régen minden kis fűszál kiszúrta a gyári külsőt és nagyom hamar el is kopott.
    A kerékpár maga egybként 140eHUF volt.
    kb 200eHUF -al kellett kevesebbet költenem benzinre (amortizációról nem is beszélve)

    Érdekes a roller, kb 2 hónapja vettem én is a gyerekek miatt. A kicsi még futóbicikli kismotor, a nagy már kiskerékpárral nyomja én meg nem győzök loholni…
    🙂
    Már bánom picit mert nagyon sokat fizettem érte, de ha évekig kiszolgál akkor OK..

  • Kiszamolo

    Hitel, jó az a roller, ha követni akarod a kerekező gyerekeidet és olyan kell, ami befér a csomagtartóba, vagy kézben tudod cipelni a gyerekek kerékpárjával együtt.

    Persze nem olcsó, egy felnőttnek való 25-30 ezer forinttól van.

  • kh (ex-zéró)

    Hogy érdemben is hozzászóljak: Ahogy autónál, valószínűleg kerékpárnál is igaz hogy akkor jössz ki legolcsóbban ha te magad végzed a karbantartásokat (amit csak meg tudsz csinálni). Általában 3x annyi idő alatt csinálod meg mint a szerviz de nagyobb odafigyeléssel, csak anyagáron. És az érzés hogy meg tudod csinálni felbecsülhetetlen.

  • szegfu

    Nekem a belvarosban bringazassal a massziv kipufogogaz a bajom. Igen, a (most epp nem jaro) villamoson vagy gyalog is szivom a Muzeum krt-on, de kozben legalabb nem sportolok. Vagy karosanyag-bevitel szemponyjabol ez irrelevans (osszel koltozunk olyan tavolsagra a munkahelyemtol, amirol meg betekernek).

  • Kiszamolo

    kh, mióta rájöttem, hogy a Decatlonban 490 forint minden kisszerviz, én már neki se állok a szerelésnek.

    Például egy egyszerű defektjavítás esetén elég, ha odacsíped a belsőt pumpálás előtt a külső alá, dobhatod is ki. (Bár mióta trutymás belsővel és defekttűrő külsővel járok, ezzel sok bajom nem volt.)

    Szóval leviszem a Decatlonba és legtöbbször meg is várható, vagy kész egy-két óra alatt és ők legalább többé-kevésbé értenek is hozzá, szemben velem, a kényszer szűlte kerékpár-szerelővel.

    (Persze ehhez az is kell, hogy közel legyen a Decatlon.)

  • Kiszamolo

    Én se szoktam a budapesti belvárosba biciklivel menni. Ezért lenne jó érdemben csökkenteni az autóközlekedést, de hát ehhez politikai akarat kellene, meg 21. századi városvezetés.

  • promontor

    Néhány megjegyzés:
    1) Ha jól számolom akkor ez 52700 forint költség két év alatt. A saját tapasztalataim ( jozsefbiro.blog.hu/tags/paulus_velocipedus_tril%C3%B3gia ) is hasonlóak, szóval ez tipikusnak mondható.
    2) Ugyanakkor a biciklizés költségeihez érdemes hozzáadni további költségeket, főleg ha valaki télen illetve esőben is bringázik: kesztyű, térdvédő, vizálló kamásni, ilyesmik. Sisak, bár ez megosztó téma, hogy kell-e. Fényvisszaverők ruházatra. Esetleg bringástáska.
    3) A szennyezett levegő kapcsán végeztek kutatásokat és azt találták, hogy a fej magassága az egyik legfontosabb tényező (ezért van az, hogy a városban akutyák és a gyerekek a legveszélyeztetettebbek), a biciklisek magasabb fejpozíciója kompenzálja a mélyebb belégzést, ezzel kb. ugyanott vannak, mint akik autóban ülnek.

    További jó bringázást!

  • bgabor

    Jó lenne azért ha közlekedési kultúrájuk is lenne a bicikliseknek, mert az nagyon látványosan hiányzik. Ilyesztő ahogy pesten egy átlagos napon a belvárosban cikáznak a kocsik között az úton nagy ívben tojva a kreszre, elvárva hogy mindenki autóként kezelje őket.
    Az is megérne egy misét, hogy mi a fenéért vannak a biciklisek az úttesre engedve. Ugye százmilliókért van bicikliút kiépítve nekik, a gyalogos járdából leválasztva, de ez a kisebbik gond.
    Sokkal nagyobb gond a felelősség kérdése. A közúti közlekedés egy nagyon veszélyes és jól szabályozott dolog, mielőtt valaki autóval részt vehet benne, egészségügyi szűrésre és KRESZ oktatásra kell járnia, vizsgákat kell tennie. A közlekedésben részt sem vehet az autójával ha nem beazonosítható az autója(rendszám), ha az autója nem felel meg az előírásoknak(törött lámpa), vagy ha nincs érvényes felelősségbiztosítása…

  • bgabor

    …vagy ha nincs megfelelő állapotban a vezetéshez. Ezzel szemben ott a biciklista, aki ugyanúgy résztvesz a közúti közlekedésben úgy, hogy semmilyen törvényi elvárásnak nem kell megfelelnie. Ez mi a fene már? Mi van akkor ha egy ilyen súlyos balesetet okoz? (ami a nemlétező biciklis közlekedési kultúra miatt naponta többször megesik budapesten) Ki fizeti meg az általuk okozott kárt így hogy nem kell nekik felelősségbiztosítás? Ki kéri számon ratuk hogy megtanulták e a kresz szabályokat? Ezernyi kérdés merül föl józan ésszel.

    Szerintem a biciklisek közúti közlekedése nagyon sürgős és alapos jogi szabályozásra szorul ma Magyarországon.

    Amúgy ezt a hozzászólásonként max 900 karakteres limitet minek kell erőltetni így 2016-ban? Ez egy kultúrált blog intelligens emberek részére, nem focidrukkerek vagy kamaszok blogja, akik kényelmesen ki tudják fejezni buta mondandójukat három tőmondatban.

  • Kiszamolo

    bgabor, ebbe ne menjünk bele, mert sokkal több bunkó autós van, mint kerékpáros és egy bunkó vagy felelőtlen autós sokkal súlyosabb károkat okoz és általában másban, míg a kerékpáros az esetek zömében leginkább magában okoz kárt.

    A gyalogosnak sincs kötelező biztosítása és rendszáma, mégis közlekedhet. S akkor ott van a segédmotoros, amire aztán tényleg kellene rendszám.

    Szóval hagyjuk a témát.

    Egyébként meg hosszan írni mindenki tud, ész ahhoz kell, hogy az ember ugyanazt tömören is meg tudja fogalmazni.

  • dulifuliokoska

    Biztos én vagyok rosszul összerakva, de egy olyan szögegyszerű mechanikus gépet, mint a kerékpár, becsukott szemmel, tökrészegen is saját magam szervizelnék, előbb törném le a kezemet, minthogy valakinek ezért fizessek 5,990 forintot.

  • Pista

    Bringa a vateráról: 13000, évente a szervíz, kopó, lelopott alkatrészek cseréje: kb 20000, lakat 5000. Évente kb 5000 km-t megyek munkába, munkáltatóm km-enként 9 Ft-ot fizet. ÉN NYERTEM!

  • antenna

    Te Pista, mivel nyertél? És amúgy is, miért hasonlítod az almát a csavarhúzóhoz?

  • ElfRoland

    Milyen féked van?
    A fékpofák még egyszer sem koptak el?
    Köszi!

  • idavid

    szia, én is budaörsi vagyok, jó tudni, hogy többen is bringáznak innen!
    Sportszerű bringázásnál a karbantartási és egyéb költségek valóban jelentősek lehetnek – mint minden, komolyabban vett hobbinál. Olcsóbb, városi használatú kerékpárnál ilyen karbantartási költségek teljesen reálisak, a 7-8 sebességes hátsó fogaskerekek mind tartósságban, mint karbantartási költségben verhetetlenek és kellő áttétel-tartományt biztosítanak.
    Néhány további tanácsot megosztanék még, hátha hasznos lesz.
    – A több néha kevesebb: az olcsóbb bringákon a hajtókar szegecselt, azaz a lánctányérok nem cserélhetőek. Ezek élettartama tipikusan 2 fogaskeréksor+lánc csere, ilyenkor teljes hajtókart kell venni (cserélhető tányéros, új középcsapággyal, szereléssel: min. 15eHUF) a ténylegesen elkopott tányérok cseréje helyett (2-3eHUF/darab). Ha lehet vásárláskor válasszunk olyat, ahol a lánctányérok is cserélhetőek.

  • idavid

    – A kevesebb néha több: 150eHUF alatti kerékpárokon ritka a megbízható, jó tárcsafék. Válasszunk felnifékes modellt jobb felszereltséggel, ez nem fog állandó bosszúságot okozni és a karbantartása is filléres tétel.
    – Minimális szerelői műveleteket, melyekre hétköznap is szükségünk lehet és alacsony eszközigényűek érdemes elsajátítani. Remek, illusztrált, magyar összefoglaló ezekről Baki Ádám – Mountain Bike Rider c. könyvének szerelésről szóló fejezetei, a mű legálisan online is elérhető.
    – Ruházatból, kiegészítőkből a sportáruházak szezonális kiárusításait kihasználva és előre gondolkodva (téli ruhát tavasszal, nyárit tél elején veszünk) 30-40%-t is lehet spórolni. Sok ruhadarab kiváltható más sportágak funkcionális öltözékeivel is, melyek jellemzően olcsóbbak.

  • idavid

    – Drága, divatos vagy épp olcsó és vacak kerékpáros védőszemüveg – fontosabbnak tartom, mint a sisakot! – helyett pár ezer forintért a kiváló minőségű, garantált védelmet nyújtó munkavédelmi szemüvegek is kímélhetik a pénztárcát.
    – Ruházat, cserealkatrész nagy európai webshopokból jelentősen olcsóbban és nagyobb választékban szerezhető be, mint itthon. Van, akinek már magyar ügyfélszolgálata is van itthon és a vásárolt termék visszaküldését 30 napig ők állják! Érdemes ezekkel is megismerkednie annak, aki néhány karbantartási folyamatot maga végezne.

  • tip

    @bgabor az okozott kárt a biciklisen is behajtják. A személyi felelősségbiztosításba beletartozik a kerékpárral okozott károkozás is. (A személyi felelősségbiztosítást egyébként is érdemes megkötni, és szerencsére a legtöbbeknek van is.) Autóra pont azért kell külön gépjármű-felelősségbiztosítás, mert sokkal nagyobb kárt lehet vele okozni. Láttam már rendszámos E-biciklit, azokra van kötelező felelősségbiztosítás is.

  • Kiszamolo

    Elf, teljesen alap fékem van, még nem kellett cserélni. Én is csodálkozok, mert hegyen-völgyön azért kell használni őket.

    Egyébként 800 forint egy jobb minőségű fékpofa, 1200-ért meg deluxe kivitelt adnak, úgyhogy nem fog földhöz vágni a csere. De egyelőre működik.

  • jancsika

    sztem is nagyon jó a biciklizés, ahol van rendes bringaút.
    én a buszsávból vagy magunkat vagy a buszokat tiltanám ki. Ne fellejjtsük el hogy nagyon sokunk gépkocsihasználó is így azért van fogalmunk a kreszről.

    Olvastam egy felmérrést miszerint az autóban ülők sokkal több CO2-t lélegeznek be a dugóban mint aki a levegőn van.

  • dinnyesbacsi

    @bgabor a kerékpárutak 90%-a használhatatlan ha nem 10el akarsz tötymörögni rajtuk.

  • Alfa

    Simán lehet találni a városban jó szervízeket, ahol bagóért úgy javítják tisztítják, hogy szebb lesz mint új korában.
    Én ide hordom, pedig rohadt messze van tőlem:
    ktmkerekpar.xls.hu/
    Csatlakozom azokhoz, akik szerint rendes bringát kell venni 150K felett – ég és föld a különbség. Én a 13 éves alu montimmal jól el vagyok. Fékpofán, fogassoron, láncon és gumin kívül semmit se kellett még cserélni rajt, ennyi idő alatt azért ez semmi.

  • untermensch4

    @kiszamolo Úgy tűnik én majdnem a “bringa-létminimumot” tudom: használt gép párezerért, defektre (ha van kedvem, kókány ragasztgatás, ha nincs, új belső), néha elkopó külsőre, zárakra, egy új hátsó kerékre, egyszer egy kerék centírozására, ülésre, hamarabb eltörő mintsem elem lemerülne világításra, gyerekülésre, minimális fényvisszaverősdire (főszabály:gondolj magadra láthatatlanként, ha te nem figyelsz magadra akkor még tökszabályosan közlekedve is meghalsz, nincs bizalmi elv) évente 10ezer alatt költöttem az utóbbi nyolc évben. Az itteni (megyeszékhely)tömegközlekedést és a 100méternél messzebbre gyaloglást váltottam ki a bringázással.

  • Lazybones

    @dulifuliokoska: “előbb törném le a kezemet, minthogy valakinek ezért fizessek 5,990 forintot.”

    Én is így álltam hozzá régen, de most már előbb törném le a kezemet, minthogy komolyabb szervizelésbe kezdjek. Szépen leviszem a szervizbe, amíg ők megcsinálják, én megkeresem az 5990 Ft kétszeresét.

  • Hardy

    @jancsika A CO2 a városi légkörben előforduló mennyiségben nem mérgező, ezért nem is számít környezetszennyező gáznak (a klímára gyakorolt hatását ne keverjük ide). Mivel a sofőr és az utasok is nagy mennyiségben termelik, ezért értelemszerű, hogy egy zárt autóban, pláne, ha többen utaznak benne, magasabb lesz a CO2 tartalom, mint a szabad levegőn. Ehhez kutatás se kell, csak józan ész. Cserébe viszont semmi jelentőssége a kérdésnek.

  • Kiszamolo

    Hát igen, szétborítani egy biciklit teljesen, aztán összerakni, szerszámok és szakértelem nélkül tele van szívási lehetőségekkel. Ha aznap, amíg ezzel szenvedsz, megkeresnéd ennek a tripláját, akkor nem biztos, hogy nagy ötlet volt.

  • Kiszamolo

    Hardy, szerintem szénmonoxidra gondolt. Egyébként állítólag tényleg durva a légszennyezés az autóban, főleg, hogy az előtted álló egyenesen oda pöfög, ahol a te autód beszívja a levegőt.

    De hát ez így igazságos, aki okozza, az szívja be belőle a legtöbbet. 🙂

  • Kiszamolo

    Untermensch, te is vegyél defektmentes belsőt, vagy tegyél bele trutymát. 2-3 ezer forint a két kerék és 95%-ban megszűnik a defektpara évekre.

  • Spidy

    Kicsit OFF:

    Én kb 4 éve kezdtem el újra bringázni, kb 25 év kihagyás után.
    A leginkább megdöbbentő az volt, hogy nagyon sok biciklis technikailag szimplán béna – pedig én sem vagyok egy biciklis futár. Bakker szatyor a kormányon a körúton, fülhallgató a fülben, stb…
    Azonban évről évre jobb a helyzet.

    Ami viszont pozitív, hogy az elmúlt 4 év alatt az autósok viselkedése nagyon sokat javult. Kezdik megszokni a bringásokat.

  • untermensch4

    @kiszamolo Szakboltban mondtak defektmentes külsőt hogy van, a belsőre nem is említették a “trutymát” (ha jól sejtem a defektjavító spray megelőző változata lehet…). Gyakoribb defektforrásom volt a belső “jó minősége” (a “cseh” gumi is ázsiában készül 🙁 ) mint idegen tárgy. Vszeg a következő defekt után hirtelen felindulásból elindulok ezen az ösvényen.

  • untermensch4

    @spidy Csak félig OFF, a baleset/halál is költség ami kiszámolható… Felénk pár év alatt nagyon felfutott a bringázás, régebben télen alig voltunk, a növekedés akkora hogy az osztatlan b-gy-út-ig is eljutott az építési evolúció (a tiltó tábláktól és sárga festéktől indulva). Sajnos azt látom hogy az autósok (és gyalogosok) “hozzászoktak” a figyelmetlen, bunkó és antiszociális bringásokhoz. És mivel nem látszik ki milyen (még annyira sem becsülhető mint autós bunkósága a sötétített üvegből), mindenki gyanús… ez az elsőbbséges-lemondós-illedelmes-zebrás szituációkban sztem rengeteg időveszteséget és stresszt okoz naponta.

  • csiro

    Naponta 30km-t kerékpározok munkába, és minden évben legalább egyszer Balaton kerülés, nyugis tempóban 3 nap alatt. Nem vagyok egy kerékpáros alkat, némi túlsúlyom van, de ez a távolság nem okoz gondot. Amit ráköltök az hasonló összeg, mint ami a cikkben szerepel. A nagyobb összeget úgy tudom elképzelni, ahogy néha a Balaton körül látom: Hozzám hasonló alkatú vagy még nagyobb túlsúllyal rendelkező emberek teljes Tour de France felszerelésben, sisak, kesztyű, többszázezres bringa, spd, hátulzsebes mez, szóval minden ami kell ahhoz kell, hogy tökéletes kerékpárosnak látsszon az ember. Természetesen csomag sehol, csak három kulacs, mert azt úgy látták a TV-ben. Szóval, ha a kerékpározás a magamutogatás része, akkor kerülhet ez nagyon sokba is.

  • Tamás

    “Hát igen, szétborítani egy biciklit teljesen, aztán összerakni, szerszámok és szakértelem nélkül tele van szívási lehetőségekkel. Ha aznap, amíg ezzel szenvedsz, megkeresnéd ennek a tripláját, akkor nem biztos, hogy nagy ötlet volt.”

    jól gondolom Miklós, hogy nincs otthon semmilyen szerszámod semmihez?
    most már így egy kicsit jobban értem, hogy miért nem kell garázs/kis tároló, normálisabb alap szerszám készlet, stb..
    olyat számoltál már – a 490-s Ft-s hasonlattal élve – hogy mennyivel olcsóbb az amikor, pl te cseréled le a kocsi olaját otthon sk? elég jó órabér kijön akkor is…