Kockázatvállalás helyett

2016-10-18
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

A mai világban sokan egyszerre frusztráltak és félnek a változásoktól.

Frusztráltak, mert a mesterséges pénzbőség a világban eltüntette a biztonságosabb eszközök hozamait. 10-20 éve egy kockázatkerülő befektető is elérhetett infláció felett 2-3% hozamot biztosnak mondható állampapírokon és vállalati kötvényeken.

Manapság már az a hír, ha egy fejlett állam államkötvényén vagy akár a bankbetéteken pozitív hozamot lehet elérni és nem nekünk kell fizetni azért, hogy állampapírt vehetünk, vagy a bankban tarthatjuk a pénzt. S akkor még hol van az infláció feletti reálhozam lehetősége?

A befektetők ezért a sokkal veszélyesebb ingatlanok, bóvlikötvények és részvények felé fordultak, azoknak árazását is jóval az átlagos szintek fölé tolták.

(Az amerikai részvények vételára/a cégek éves eredménye , vagyis a P/E ráta mutatószáma hat éve tartó meredek emelkedés után jelenleg 24,6, vagyis a vásárlók a cégek 24,6 éves eredményének megfelelő összeget adnak egy-egy részvényért, míg a 100 éves mediánérték 14,64. Ha ez alapján vizsgáljuk a részvényeket, akkor jelenleg a részvények közel 70%-kal drágábbak, mint általában lenni szoktak. Az egyéves amerikai államkötvény 0,66%-ot fizet jelenleg, míg a dollár inflációja évi 1,83%. Az amerikai lakásárak pedig már majdnem ott vannak újra, mint a 2007-es buborék kidurranásakor. Erről már itt írtam bővebben.)

Mivel a legtöbb eszköz jelenleg erősen túlárazottnak tűnik (és valószínűleg az is), a kisbefektetők komoly gondban vannak. Jó eséllyel már most is a komfortzónájuknál sokkal kockázatosabb pénzügyi eszközökkel rendelkeznek, ennek ellenére alig érnek el látható reálhozamot.

Három lehetőségük van, az egyik, hogy várják a Nagy Korrekciót és majd csak akkor fognak befektetni. Ezzel az a probléma, hogy mindenki erre vár már legalább hat éve és sajnos nincs rá garancia, hogy nem a mostani torz pénzügyi rendszer a nulla százalékos kamatokkal és túlfújt eszközárakkal fog még folytatódni a akár következő tíz évben is.

A másik lehetőség, hogy még kockázatosabb eszközöket vásárol a kisbefektető, olyanokat, amiknek nem is érti a működését. Ezzel az a probléma, hogy ha mégis jön egy korrekció, akkor ezek az eszközök fognak a legjobban elértéktelenedni s mivel a befektetők nincsenek felkészülve egy 20-30-40%-os áresésre, a vihar kellős közepén fogják eladni az értékpapírjaikat, többet bukva rajta, mint amennyit nyertek vele az elmúlt években összesen.

A harmadik lehetőség a legkézenfekvőbb és legegyszerűbb: nem a magasabb és egyre veszélyesebb hozamokat kell kergetni, hanem egyszerűen többet kell eltenni és kevesebbet költeni.

Az alacsony kamatkörnyezet miatt az emberek egyáltalán nem takarítanak meg, mert minek, amikor úgysem kapnak a megtakarításaikra kamatot, sőt még inkább hitelt vesznek fel, mert az is olcsó.

Már sokan kongatják a vészharangot, hogy rengeteg ember nem lesz felkészülve a nyugdíjra, mert egyszerűen ilyen kamatkörnyezetben (ami már lassan kilenc éve tart) nem takarékoskodnak az emberek eleget.

Pedig az alacsony kamatokat egyszerűen lehet ellensúlyozni azzal, hogy többet teszel félre és kevesebbet költesz, vagyis pont fordítva működsz, mint az átlagember. Alacsony hozamok mellett jobban takarékoskodsz, magasabb hozamok mellett pedig több költést megengedhetsz magadnak.

Tippeld meg, mennyit jelent plusz 3% hozam havonta mondjuk 10 millió forintos vagyon esetén? (3% plusz hozamért jelenleg nagyon komoly plusz kockázatot kell vállalni.)

Havonta kamatadó előtt 25 ezer forintot, kamatadó után pedig 21,2 ezer forintot, vagy 19,7 ezer forintot, ha EHO-t is kell fizetned.

Vagyis ahelyett, hogy mindenféle veszélyes és általad nem értett vagy nem ismert, túlárazott eszközbe tennéd a pénzed, a legegyszerűbb ha havi igen szerény 20 ezer forinttal többet teszel el és továbbra is nyugodtan alszol. (Ha nem akarsz a kiadásaidból lefaragni ennyit, akkor inkább a bevételeidet növeld meg havonta. Ez gyakran sokkal könnyebb, mint hinnéd és sokkal kényelmesebb, mint a kiadásokat csökkenteni.)

Nézzünk egy másik példát: ha mondjuk havonta elteszel 100 ezer forintot nyugdíjra és ez a szűkös hozamkörnyezet még 10 évig velünk marad, akkor megint két választásod van: vagy nagyobb kockázatot vállalsz, hogy mondjuk 2% helyett 5%-ot hozzon a pénzed, vagy egyszerűen 100 ezer forint helyett szűk 17 ezer forinttal többet teszel el havonta és nem vállalsz felesleges kockázatot. 10 év múlva így is, úgy is ugyanannyi pénzed lesz.

Érdemes ezt átgondolni, mintsem hogy a következő pénzügyi vihar (ami biztos el fog jönni, csak nem tudjuk mikor, de az már most látszik, hogy elég komoly lesz) túl nagy károkat okozzon az anyagi életedben.

Ezzel természetesen nem lebeszélni akarlak a kockázatosabb pénzügyi termékekről, csak óvva inteni, hogy csak azért ne fektess ilyenekbe, mert kevesled a kisebb kockázatú termékek hozamait. Csak akkor vegyél részvényeket, bóvlikötvényeket vagy még vadabb dolgokat, ha pontosan tudod, mit miért csinálsz.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram