Ne felejtsél el megint autópálya-matricát venni

2015-12-31
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

A tavaly hatalmas botrányok között bevezetett autópályadíj kiterjesztése sajnos velünk marad 2016-ban is, vagyis továbbra is fizetős rengeteg elkerülő út és sok minden más is.

A legtöbben kényszerből befizették az újabb sarcot, csak Pest megyére majdnem 800 ezer darab megyei matricát adtak el. (A többi megyében összesen nem adtak el 500 ezer matricát.)

Míg tavaly a nagy felháborodás miatt szinte mindenki értesült a változásokról, most sokan lesznek, akik elfelejtik megvenni a matricát, csak hogy kimehessenek néha a budaörsi áruházakba, vagy kerüljenek az M0-son.

Azért, hogy te ne legyél közöttük, szólok, hogy ne felejtsd el a dolgot.

Kapkodnod két ok miatt sem kell: csak január elsejétől lehet majd megvenni a matricákat, illetve a tavalyi éves matricák január végéig érvényesek.

Öröm az ürömben: a legalább négygyerekes családok és a mozgássérültek a nyolc fős kisbuszokra is a személyautóra érvényes, feleannyiba kerülő matricát vehetik jövőre.

Ha feltöltőkártyás telefonod van és VOIP-ról telefonálsz, itt a remek alkalom, hogy feltöltsd a kártyádat és arról vegyél SMS-ben autópálya-matricát. Erről itt írtam bővebben.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram