Skandia unit linked életbiztosítás költségei

Az egyik nagy unitlinkes értékesítő cég teleszórta az országot a német Skandia cég életbiztosításával, majd a Skandia kivonult az országból.

Több ügyfélnek volt Skandia biztosítása, amit át kellett nézni. Azaz csak kellett volna, mert a hozzá adott tájékoztató teljesen használhatatlan. Az csak egy dolog, hogy látszik, hogy németből fordították rosszul magyarra, de a költségekről egész egyszerűen egy szót sem ejt.

A tájékoztató végigolvasása után annyit tudsz meg, hogy vannak költségek. Slussz. Azt nem kötik az orrodra, hogy mennyi. A végén található egy várható érték táblázat, ami használhatatlan és ellenmondásos.

Péter nem nyugodott és felhívta a Skandiát Németországban, ahol egy magyarul beszélő ügyintézővel sikerült beszélnie. Ő készségesen elküldte a költségkimutatást.

Ebből pár dolgot megtudtunk, legalább annyit még továbbra sem.

Ami kiderült: az első három év 89%-a (!!!) teljesen megy a levesbe, ez a kezdeti költség, ennyit fizettek ki az üzletkötő cégnek. (Ez a százalék függ attól, hány évre kötötted a szerződést.) Ha ez kevés, az éves indexálásból is levonják ezt a költséget(!!!!) Vagyis ha te emeled évi 200 euróval a befizetésedet, abból az első évben lenyelnek újabb közel 180 eurót! Ezek után akarod emelni évente a befizetésedet? 🙂

A havi díj 4,6 euró, vagyis 1.380 forint, ami szintén nem kevés, éves szinten több, mint 16 ezer forint. Ehhez még jön egy 0,6 eurós kockázati költség, ami szintén havi 180 forint, bár ezért elméletileg kapsz is valamit.

A kimutatás szerint Péter 5 év alatt befizetett 5.300 eurót, ebből levontak mindenféle költségre 3.230 eurót, vagyis öt év alatt a pénze 60%-a elúszott költségekre.

Ami nem derült ki továbbra sem, hogy például mennyi az alapkezelői díj, mert amennyiben van, az jellemzően 1,75-2% szokott lenni évente a benn lévő összegre.

Van egy többletrészesedés nevű oszlop is, amiről nem lehet tudni, hogy magyarul mi akarna lenni. Mindenesetre hozamnak elég hurka, eddig 52 euró öt év alatt, újabb költségnek ennyi mellett már sok.

Valami büntetésről is beszéltek, ha 10 év előtt kiszállnánk, most 5 évnél a meglévő pénzünk felét még elvonnák. (???) De erről sem derül ki semmi a leírásból.

A hozamokról nem esik szó a kimutatásban, ha csak nem az az 52 euró “többletrészesedés” nem azt akarja mutatni.

Szóval csak kicsit lettünk okosabbak. Én nagyon csodálkozok, hogy egy ilyen szintű ügyfél-tájékoztatás, ahol gyakorlatilag semmit nem árulnak el a költségekről, akár a német, akár a magyar fogyasztóvédelmi, vagy pénzügyi előírásoknak megfelelne. Na, ez tényleg megérne egy próbapert, hogy fizessék vissza a teljes összeget, mert nem tudtál tájékozódni a költségekről és ezért hoztál rossz döntést.

Ha neked sikerült valami többet kiszedni belőlük, írd meg jól a kommentekben.

Share

69 hozzászólás

  • milyen feri?

    sajnalom Petert, en is megjartam UL-del, tudom milyen.

  • mesterséges unintelligencia

    Nekem nincs ilyen biztosításom. Azt szeretném kérdezni, hogy ez szerinted egy külön termék a kelet-európaiak számára vagy a németek is ugyanezt kapták?

  • gunnerwatter

    Most szüntettem meg 2 és fél év után egy másik nagy cégnél lévő unit linked “biztosításomat”, és a befizetés 2/3-a megy a levesbe.
    Nem buktam nagy öszeget, nem ez a lényeg, hanem az, hogy a részemre kiküldött tájékoztató szerint nem kell kamatadót fizetnem, mert kamatjövedelem nem keletkezett. 🙂

    Szóval 2 és fél év alatt ez a termék nem produkált semmilyen hozamot!!!

    Ennyit erről a termékről……………….. 🙂

  • Ezzel együtt nem értem, hogyha valaki nem tud semmit a termékről, akkor miért veszi meg. Egy próbapert amúgy a pénzügyi szabályozást jól ismerőknek esetleg megérne (illetve h megnézzék érdemes-e ilyet indítani), de kifejezetten pénzügyi termék szabályozás ismeretében, hiszen a vásárban is szabad zsákbamacskát is árulni, megveszed ötszáz forintért, belenézni tilos előtte, aztán találsz benne egy összegyűrt csokipapírt, ha adott nyugtát az árus, akkor nincs mit számonkérni rajta, szabad döntést hoztál hogy nulla infóval ezt megveszed. De lehet, pénzügyi terméknél efféle zsákbamacskát mégse lehet árulni.

  • Agent

    Ugyanezt csinálta itthona Bnet, a Biztosítók egyébként mindenre kiterjedő ÁSZF-jéből csinált egy Bnet változtatot amiből kimaradtak a költségek..

  • Stiletto

    Péternek üzenem hogy épp most levelezgetek velük (nekünk az éves egyenlegközlőt is elfelejtették küldeni), ha nem sikerül kompromisszumra jutni velük, be tudok dobni még 2 szerződést a közös pertársaságba!:)

  • Piroshock

    Létezik olyan befektetéssel kombinált életbiztosítás, ahol elárulják a költségeket?

    Érdekes kérdés, hogy érdemes-e visszavásárolni az életbiztit, ha már túl vagyunk első 3 nagyon költséges éven. Ugye utána is marad még éves költség, ezt kell összehasonlítani az egyéb befektetési formákkal, mint pl TBSZ. Érdemes kiszállni, akár még a lejárat előtt 2 évvel is?

  • Stiletto

    A termékről sok mindent lehet tudni, ellenben a költségekről semmit.
    Annyit tudsz tenni hogy megkérdezed, a válasz meg vagy igaz lesz vagy nem. Ezt hívják megtévesztésnek van rá PTK is.
    Persze lehetsz rutinos vén róka is aki nem hisz senkinek, de nem így születik az ember. Mai fejjel már nem tudnának belerángatni, de az ismerőseim nagy része még mindig pénzügyi analfabéta, szoktam is ajánlgatni nekik a Kiszámolót!:)

  • LPéter

    Sziasztok!

    Ha már UL, akkor egy kérdés.
    Akkor sem éri meg fenntartani egy havi 6-7e Forintos befizetéses UL biztosítást, hogy ha már a kezdeti költségekkel terhelt 2 éve után van az ember? Ergo most már tényleg “gyűjtöd” a pénzt. Ekkor is jobb kiszállni és keresni valami alternatív befektetési formát?

    Köszi a válaszokat.
    P.

  • Morzsi

    2005-06 körül nagy divat volt a UL, az állam is támogatta adókedvezménnyel. Én, mint átlagpolgár így gondolkodtam: ha az állam támogatja, rossz dolog nem lehet, nosza ugorjunk bele! Azóta látom, hogy kb. annyit kapnék ma vissza, mint amennyit betettem 8 éve, azaz semmi hozamom nem volt, az infláció ugyanakkor csökkentette az értékét (a válság éveiben zuhant a befektetés értéke, mostanra tornázta vissza magát). Tartok attól, hogy ha megint jön egy hullámvölgy, még kevesebbet fog érni a pénzem. A kérdésem az, hogy az adókedvezményt bukom, ha ma a visszavásárlás mellett döntök? Ki kell mindenképp várni a 10 évet, vagy hamarabb is visszavásárolható a befektetés anélkül, hogy a NAV-nak vissza kéne fizetnem az adókedvezményt?

  • Zsolt

    Szia!

    Generali Aranyszárny E Speciál. A Generali honlapról letölthetők a feltételek, és a kondíciós lista Excelben kalkulálható a költség.
    Korrekt konstrukcó.

    Zsolt

  • Kiszamolo

    Csak marha drága….

  • Tamás

    Szerintem a legkorrektebb az Allianz Életprogramja. Egyszerű költségszerkezete van, könnyen megértettem. És nem sokat vonnak el, 25%-ot. A visszavásárlás is 100% a 3. év után. Örülök, hogy nem mással találkoztam.

  • bobo

    Ki kell várni, sőt, ha 10 év előtt veszed ki, még kamatadót is fizethetsz.

  • TT

    Nem kell kivárnod a 10 évet. Pár évig (3?) kell csak visszafizetni az SZJA kedvezményt, viszont mivel 2010 óta nem jár, ezért ha idén vásárolod vissza, akkor már nem kell visszafizetni semmit a NAV-nak. Legfeljebb kamatadót kell fizetned, ha véletlenül nyereséges voltál.
    Érdemes tájékozódni, mert sajnos a költségek hosszú távon ugyanannyit vagy többet elvisznek, mint amennyit a visszavásárlási érték miatt most egy összegben elbuksz. Persze ha nagyon jól fektetik be, akkor kitermelhetik ezt a költséget, de lehet, hogy te jobban be tudod fektetni, akár csak állampapírba is.
    Ezt a linket találtam, ahol az adókedvezmény kérdésére is kitérnek: gfsconsulting.hu/site.php?inc=0&menuId=12

  • Krisztián

    OFF:

    Bocs, hogy itt kérdezem, csak ez a legújabb bejegyzés, ezért írom ide. Kisebb összegű hitelt honnan érdemes felvenni? Köszi előre is.

  • Kiszamolo

    Nem kell kivárni, 3 év után szabadon kivehető. Mivel az már rég eltelt 2009 óta, nem kell semmit visszafizetni. Kamatadó? 🙂 Szerinted mennyi nyeresége lesz rajta?

  • Gábor

    Alapvetően a piacon az összes UL-termék drága, főleg rövidtávon. Ezért senkinek ajánlatos 10 év futamidő alatt ilyen termékben gondolkodni.

    Ami a Skandiat illeti. Az (osztrák) Skandia 2009 januárjában nyitotta meg a fióktelepét MO-on. Sajnos feltételek tényleg nagyon rosszul lettek lefordítva, én azt azonnal jeleztem is a jogi osztállyal, akik felülvizsgálták és hálásak voltak az észrevételekért. Német ajkú létükre megbíztak egy magyar-osztrák ügyvédi irodában, akik egyszerűen felelőtlenül végezték a dolgukat.

    A Skandia terméke anno messze a legjobb volt a magyar piacon, a legrugalmasabbak termék volt és a legalacsonyabb költséghányaddal dolgoztak. Az összes tőkeképző életbiztosítás – ide tartozik a UL is – arról szól, hogy az első 2-3 év díja rámegy a költségekre. Erről a közvetítőnek kötelessége tájékoztatni az ügyfelet. folyt….

  • Gábor

    folyt.:

    Ez nem egy takarékbetétkönyv, amihez bármikor hozzá lehet férni. A tőkeképző és UL életbiztosítások pro és kontrájáról most nem szeretnék írni, mert az egy másik téma.

    Amikor Sk. a pü. válság miatt kivonult (nem csak MO-ról), akkor az összes ügyféllel, aki a MO-i fióktelepnél kötötte a szerződését kötött egy megállapodást, miszerint visszafizeti az ügyfeleknek a befizetett összeget + 9,5% kamatot, minden költség nélkül. Továbbá a közvetítők is magkapták a TELJES jutalékukat. Úgy gondolom, h ez egy nagyon fair eljárás volt és egyezik a Sk. minőségi munkájával, nem véletlenül volt éveken át az alkuszok kedvence.

    A cikkben említett szerződés feltehetően a MO-i fióktelep létrehozása előtt lett megkötve a határon átnyúló tevékenység keretén belül, a német Sk-val. A feltételeket ki lehet kérni, akár német nyelven is és abból biztos, h kiderül az összes költség.

  • kridli

    Az ügynök jó eséllyel nem árulja el, de azért bizonyos biztosítóknál megtalálod a honlapon. Nekem Generali-s van (céges juttatás, nem én kötöttem, úgyhogy ügynökkel én nem is voltam kapcsolatban aki bármit elmondott volna róla), és annak minden költségét megtaláltam a honlapjukon.

  • Darkosia

    Még mindig bepróbálkoznak az ügynökök az ilyen cikkeknél.
    Hajrá, adjátok el anyátok is 5 forintért, hátha attól jobb lesz.

  • Zsolt

    Sziasztok!

    Visszatérve a Generali biztosítására 20 év tekintetében készítettem egy konkrét számítást excelben.
    G65 ES
    Befektetés költségei 0 % reál hozammal
    Éves díj 500 000,00 Ft
    Futamidő /év/ 20
    Összes díj 10 000 000,00 Ft

    Költségek
    Árfolyamkülönbözet/1%/ 100 000,00 Ft
    Kezdeti egységek 720 000,00 Ft
    Kezdeti költségek 191 589,10 Ft
    Számlavezetés /éves/ 3 600,00 Ft
    Számlavezetés összes 72 000,00 Ft
    Alapkezelési díj 1 561 053,72 Ft
    Összes költség 1 924 642,83 Ft
    Teljes díj százalékában 19,25%

    Ezzel a legolcsóbb a Generali unit linkek között, de szerintem a teljes piacon sem rossz.
    Az Allianzra is meg kell ezt csinálni. Jó lenne összehasonlítani az összeset, mit egy autótesztnél.

    Zsolt

  • Zsolt

    A kezdeti egységek az nem költség, hanem az alap, amiből a kezdeti költséget vonják. Ez a kezdeti egységek darabszámának 6%-a 5 évig.

    Zsolt

  • Kiszamolo

    Igen, ilyen létezik, de senki nem fogja eladni neked, mert alig van jutaléka.

    Inkább csak elméleti és még ilyen költség mellett sincs semmi értelme, a banki megtakarítási programok sokkal olcsóbbak és rugalmasabbak.

  • Zsolt

    Szia!

    Hát ez az!! Ha a korrekt kis költségű UL-t nem adják, mert nincs rajta jutalék, a drágát meg nem érdemes venni, csak az veszi aki nem tudja, hogy drága, akkor mi értelme van?
    Amúgy a banki befektetési programon is alig van jutalék. Itt csak az ázsiót tudják leosztani, ami a befizetések 3-5 százaléka.
    Szerintem valami olyan modell kellene, mint a Fundamentánál.
    Számlanyitási díj ami a 10 éves megtakarítás 5%-a. Ez a jutalék, és ez után csak számlavezetési díj,alapkezelési díj lenne.

    Zsolt

  • Janos

    Szerintem sokkal jobb lenne, ha Szomali nyelven lehetne tajekoztatast kapni a koltsegekrol Magyarorszagon. Az OK, hogy sokan ertenek Nemetul az orszagban, de nem nem mindenki. Itt a hivatalos nyelv a Magyar es ezen a nyelven legyen minden adat elerheto.

  • xezs

    Amit itt most leírtál azt egy vígjátékban tudnám elképzelni. Ilyen tényleg van? És ez hogy ment át a fogyvéd meg a PSZÁF rostáján? Ki engedélyezte e terméknek az árusítását Magyarországon? Itt valaki nagyon elsunnyogott valamit.

  • bobo

    Elnézést, tévedtem az szjaban.

  • Iván

    A A 2006 szeptember 1. előtt kötött ilyen típusú szerződéseket nem terheli a kamatadó.

  • Iván

    A Skandia akkora jutalékot fizetett a közvetítőknek, hogy nem volt más, aki versenyezni tudott volna vele. Ezt 25-30 éves tartamú szerződésekre volt igaz. És azt is megtette, hogy ezt a jutalékot rekord idő alatt kifizette! Értékesítők álma! Aztán kiderült, hogy valami nem egészen kóser, tőkeáttétes “produkcióból” előlegezte meg a jutalékot. Csak, hááát, jött a fránya 2008, és meleg lett a talaj…
    Az elszámolás a “lelépés” után, akár korrektnek is nevezhető volt.
    De… Magyarországon, egy skandináv céggel, amit Berlinből irányítanak, Euróban fizetve – leszerződni, no, az nem volt túl jó gondolat. 🙁
    Ugye, a kapzsiság?! 🙂
    A termékek jók (is lehetnek), majd 24 év múlva mi is megtudjuk kis családommal.

  • mesterséges unintelligencia

    Off-topic kérdés:

    a pénzügyekkel kapcsolatos igazolásokat (pl. bankszámla- és értékpapírszámla kivonata, vételek és eladások igazolása, stb.) meddig kell/érdemes megőrizni? Öt évig vagy tovább is?

    Ha bonyolult a válasz, lehetne ennek is egy bejegyzést szentelni, hiszen az adminisztráció is része a pénzügyeknek 🙂

  • Stanlee

    Az amerikai cegek sem jobbak. Az Ahico-nal kotottunk UL-t – amit mar megbantunk es irtam is itt par sort egy kommentben rola. A Metlife atvette az Ahico teljes ugyfelkoret valamikor februarban. Juniusban jott egy level, hogy ha nem akarunk a Metlife-nal maradni, akkor megszuntethetjuk a szerzodest. Orom, mert ki akartunk lepni belole. Erdeklodes Metlife-nal, elso alkalommal azt mondjak, minden ok, annak ellenere, hogy a 2. szerzodeses evinkben vagyunk, mindenfele levonasok nelkul megkapjuk az eddig befizetett penzunket. Mar majdnem feladtuk a levelet a megszuntetesrol, jon a hivas, hogy rossz informaciot adtak, megszuntethetjuk a szerzodest, de azokkal a feltetelekkel, mint ha normal korulmenyek kozott akarnank megszuntetni, tehat nem kapunk semmit, meg meg fizetni is kellene valamennyit nekik. PSZAF-fel konzultaltam, jogi osztaly is megnezte a Metlife ertesitojet. folyt kov

  • Stanlee

    A level habar rosszul van megfogalmazva, mivel megszuntetes lehetosegerol ir, arra tenylegesen nincs lehetosegunk – jogszabaly ezt nem engedi meg -, a biztosito jogszeruen jar el. Lehetosegunk arra van, hogy PSZAF-nel panaszt teszunk, mert az ertesito level felrevezetoen van megfogalmazva, de mire megyunk vele?

  • mesterséges unintelligencia

    Kedves Kiszámoló!

    Vélemény?

  • Szilvi

    Ha már a gyűjtési szakaszban vagy, szerintem nézd meg a szerződésedet:
    hogy ha továbbra is fizeted a havidíjat, akkor az 1-2 év kezdeti befektetési egységekből vajon többet kapsz-e vissza akkor, ha hosszabb ideig fizeted a UL-et, minthogyha leállítanád.

  • Szilvi

    Hát ez szerintem azért elég drága…

  • Kiszamolo

    Mindegyiknél elárulják, más kérdés, hogy úgy van megfogalmazva, hogy ne értsd. Még alá is kell írnod, hogy átvetted az erről szóló tájékoztatást.

  • Kiszamolo

    6-7 ezer? Ebből elmegy 5% átváltási költségre, havi 5-600 forint számlavezetésre és a bennlévő pénzed 1,75%-a évente alapkezelői költségre.

    Neked mennyi is marad?

  • Kiszamolo

    Adóelévülés 6 év, szerintem addig. Utána nem sokra mész vele szerintem.

  • Én

    Ha mást nem is, de azt megtanultam itt, hogy UL biztosítást soha. Elsőnél, még 1995 -ben kötve jól jöttem ki nem utolsó sorban az adóviszatérítés miatt. A következőből már nullásan, a legutolsóból némi veszteséggel. Persze ez így nem igaz, mert közben 17 évig volt biztosításom is, ami amúgy is pénzbe került volna, de mint megtakarítás használhatatlan. Az ügynöknek meg azt sem hiszem el amit kérdez, a minimum hogy magyar nyelven be kell mutatnia amit mond, de ha biztosítós keres (hetente …), akkor általában nem jut semeddig. Sajnos sikerült annyira lezülleszteni a szakmát, hogy kapásból lerázom mind.

  • Gábor

    Ebben teljesen igazad van. Mint említettem 2009 előtt a németországi Sk tesztelte a piacot határon átnyúló tevékenységen belül. Miután kiderült, h nagy az érdeklődés, mert jók a termékek úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy MO-i fióktelepet – ez már az osztrák SK fióktelepe volt. Sajnos nem tudom, h előtte milyenek voltak a feltételek.

  • Gábor

    Nem, nem Berlinből irányították a skandináv céget, hanem a németországi céget irányították Berlinből. 🙂

    Mások is fizettek ekkora jutalékot, az legfeljebb nem jutott el a közvetítőkhöz. A jutalék mértéke arányos volt a futamidővel, tehát nyilvánvalóan kevesebb volt a jutalék egy havi 20e forintos és 10 éves szerződésnél, mint havi 20e forintos 30 éves szerződésnél és szerintem ez így van rendben, különben nem lehetett volna 10 év alatt hozamot kitermelni, ha ugyanakkora a jutalék összege.

  • “Az egyik nagy unitlinkes értékesítő cég teleszórta az országot a német Skandia cég életbiztosításával, majd a Skandia kivonult az országból.”

    jellemző. ők megtehetik. akik pedig az ügyefeleik, azok le vannak szarva. benne van a szerződésben.

  • Mankel

    Igen de a kettő nem ugyan az, az egyik az úgynevezett “reményvétel” a másik egy biztosítás. Itt a szerződést kell áttekinteni, abban feketén fehéren szerepelnie kell mindennek MAGYARUL. Ha feltételek nincsenek pontosan rögzítve a szerződésben akkor a szerződés érvénytelen. Megsemmisíthető és kamatokkal terhelt összeget vissza kell fizetni. (a kamat visszamenőleges)

  • Lipcsik Márton

    Nem régen, több lépcsőben építettem le az ING-s UL-emet. Először feltűnt az éves költségelszámolásból, hogy kiemelt betegségekre elég sokat vonnak le a fedezethez képest, nem beszélve, hogy 33 évesen még messzebb vannak a kiemelt betegségek. A kiegészítő biztosítás lemondásával éves 70e! Ft-ot spóroltam az 5. év után. A 7. évben végül felfüggesztettem a befizetéseket, és lemondtam minden szolgáltatást. SZJA miatt megvárom, hogy kifusson a 10 év, és 2017-ig egy befektetési alapos megtakarításként működik most 670 Ft havi díj ellenében. A felszabadult UL havidíjat új lakástakarékba irányítottam, mert az eredeti cél amúgy is a hitel visszafizetése 2017-ben. Kiszámoltam, hogy minél később szüntetem meg, annál kevesebb marad összességében a lakástakarékot is figyelembe véve. UL-es üzletkötő egyetértett a döntésemben számítások alapján:-) Ezt is megéltük, hajrá Péter!

  • Kiszamolo

    Már nem kell várnod az adóvisszatérítés miatt, lejárt a három év!

  • Péter

    Hello!

    Rólam szól a sztori. Ismét felhívtam őket. A telefonos ügyintéző biztosított róla, hogy a kimutatásban szereplő szerződéskötési, adminisztrációs és kockázati költségeken kívül semmi egyéb rendszeres költség nincs. A többletrészesedés a levont költségekből általuk számomra visszajuttatott összeg, amelyet azért kapok, mert ők jól gazdálkodtak (túlbecsülték a költségeket). Elkezdtem pedzegetni a szerződésben lévő modellszámítást is, amelynél elismerte, hogy az évek számozása kicsit félrevezető, de elmagyarázta, hogyan kell értelmezni, és végülis kijönnek az összegek (erre most nem térek ki részleteiben, aki nem látja a táblázatot, úgyse mond neki semmit). Mindenesetre kértem egy ugyanilyen modellszámítást az én paramétereimmel a jelenlegi feltételekkel, indexnövelés nélkül és minimumdíjra visszavéve is, meglátjuk, mit hoz ki. Plusz folyamatban van egy ügyvédi konzultáció is.

  • DB

    Helló!

    Nekem is van skandiám, 7. éve fizetem. Tavaly jutottam el odáig, hogy írtam nekik levelet, hogy küldjenek már egy összesítést, hogy mégis hogy állok, mennyit fizettem be és mennyit ér a szerződésem.
    Ugyanis egészen addig nem kaptam semmi érdemi infót, csakis olyan leveleket, amiben vagy az € vagy a fizetendő díj változott.
    Miután megkaptam az értesítőt, akkor döbbentem rá, hogy a befizetésem egy elég jelentős része elment. Persze azt nem írták le hogy mikor, mire, csak annyit, hogy hogyan is áll a portfólióm, miből mennyi egység van és hogy mennyi az értékük.
    Azóta annyit sikerült még megtudnom, amennyit az idegennyelvű oldalakon\fórumokon találtam és az alapján derült ki számomra, hogy az első 4! éves befizetések egy részét benyelték. Viszont Kiszámoló már 3 évet írt és eltérő %-ot is. Ez alapján megint felvetődött bennem, hogy akkor most hol az igazság..

    folyt..

  • DB

    Így aztán nagyon is érdekelne, hogy mire jutottál Péter a számításokkal. Ha nem nagy kérés, el szeretném kérni, hogy mikor milyen levonások voltak pontosan a tagdíjból amiatt, hogy a saját összegeimet is ki tudjam számolni. Persze még nem sikerült rájönnöm, hogy a befizetéseimből mikor és mennyi papír került elszámolásra, így ha ezek is adottak Neked, az nagyon jó lenne. Remélem Kiszámoló tud ebben segíteni, nála megvan a hozzászólásomhoz tartozó email-em.. 🙂

    Egyébként a tavalyi és idei számokat összehasonlítva, az elmúlt 1 év befizetéseit nézve (782€), a biztosításom értéke 5%-kal többel növekedett, azaz 820€-val (akkor ez lenne a haszon?), míg a visszavásárlás érték növekedése ha jól emlékszem elérte a 1000€-t is.

    Kiszámoló! Ezek alapján hülyeség azt gondolnom, hogy tovább fizetve, többet kaphatok már vissza? Azaz minél tovább fizetem, annál tovább mérséklődik a veszteségem?

  • Péter

    A veszteség mérséklődése a modelltáblázat alapján részben igaz. A futamidőtől függ, hogy hány évig van büntetés (ez benne van a szerződésben a visszavásárlási táblázatban), de ez nem a befizetésből számolódik, hanem a fedezeti tőkéből. Ez max 10 év.
    Azt is mondták egyébként, hogy azért nincsenek benne az egzakt költségek a szerződésben, mert a mérték minden szerződésnél más (függ a paraméterektől). Így nem fogsz tudni szerintem az én számaimból számolgatni, kérni kell tőlük modellszámítást a te számaidra.

    Ha Miklós elküldi nekem az emailcímed, akkor folytathatjuk emailben, mert a karakterkorlát miatt elég kényelmetlen így.