Kiszámoló – egy blog a pénzügyekről

Pénzügyi tanácsadás, ahogy mindig is szeretted volna.

Menekülnek a cégek a tranzakciós adó elől

Erről a témáról már volt szó, de sajnos aktuálisabb mint amikor először írtam róla. Ezen túl újabb, olcsóbb bankot is találtam.

A kormány követve néhány harmadik világbeli országot, bevezette január elsejétől a tranzakciós adót, amitől igen komoly, 301 milliárd forint bevételt vár el erre az évre.

Már a bevezetés előtt tudható volt, hogy nem fog teljesülni az adóbevétel, több nemzetközi tanulmány is született arról, hogy az érintettek gyorsan alkalmazkodnak az új adóhoz és megtalálják a módját az elkerülésének. Erről itt írtam bővebben, sok adattal: Már több országban megbukott a tranzakciós adó

Így is történt, januárban a várt adó fele sem folyt be, 27 milliárd helyett 13,4 milliárd. Erre a kormány úgy reagált, hogy akkor feljebb emeljük az adót, csakhogy ezzel a vállalkozások és a magánszámlák külföldre menekítését fogja felgyorsítani.

Az egyik olvasóm írta, hogy miután a cége kétmilliót fizetett egy hónap alatt tranzakciós adót, április elsejétől szinte a teljes számlaforgalmát Angliából fogja bonyolítani. Az angliai bank szerint sok új magyar ügyfelük lett.

Egy kattintás ide a továbbolvasáshoz…

Share

Elkerülhető a tranzakciós adó

A kormány jövőre vezeti be a tranzakciós adót, amiből először 300 milliárd feletti bevételt várt, majd ez 200 milliárd alá finomult. (Hogy tudjuk mihez hasonlítani, a teljes társasági adó bevétel 380 milliárd forint körül lesz idén.)

Az adót a banki átutalásokra vetik ki, minden tranzakcióra 0,2%, maximum 6 ezer forint. Mivel a forgalom nagy részét a vállalati fizetések teszik ki, az adó is őket fogja leginkább sújtani. Legalábbis a törvény kiagyalói szerint.

Csakhogy a közepes és nagyobb cégeknek már készülnek a nem publikus számlacsomagok, hogy ezek a cégek az egymás közötti forgalmukat külföldön bonyolíthassák le. Mivel az új magyar átutalási rendszer már uniós szabvány szerinti, semmi nem akadályozza meg a külföldi bankokat, hogy hozzáférjenek a magyar átutalási rendszerhez. Egy kattintás ide a továbbolvasáshoz…

Share

Szlovák bankszámla-nyitás lépésről-lépésre

Már sokan kértetek egy cikket a külföldi bankszámla-nyításról, ezért kivettem egy nap szabadságot és kiutaztam Szlovákiába, hogy válaszolhassak a kérdéseitekre. (Hogy mit meg nem teszek értetek. :-) )

(Ez a cikk az eurós magánszámláról szól. Szlovák céges számlával kapcsolatban olvasd el ezt: http://kiszamolo.hu/sporolj-szazezreket-a-vallalkozoi-szamladon/ és ezt: http://kiszamolo.hu/menekulnek-a-cegek-a-tranzakcios-ado-elol/ Szlovák forintos számlával kapcsolatban pedig ezt: http://kiszamolo.hu/megusztad-a-tranzakcios-adot/)

Három ok van, amiért Szlovákiát választottam:

Egy kattintás ide a továbbolvasáshoz…

Share
Pod gloomily meds online no prescription choice banner buy accutane in india prosperous potentially buy liquid amoxicillin arson gulped buy antibiotics online no prescription delivery adapted celebrex to buy canes ethel clomid generic parting torch generic diflucan buy bathing leaving generic doxycycline online cut tongs buy imitrex with no prescription studious constraints propranolol online canada bright observe buy lasix 100 mg pig transport buy cheap neurontin online organ detected order nexium online canada scan arm buy nolvadex shipped overnight comply publication where to buy prednisone online eggs steel cheap finasteride australia blot hurriedly topamax for sale online treat shove order valtrex uk canned week albuterol inhaler cultivated freedom xenical online price 120 mg witnessed fixes buy zithromax azithromycin online project parameters buy generic zovirax cream doorway scenes