Változások a babakötvény körül

A babakötvény finoman szólva se egy sikertörténet. Az állam minden újszülöttnek ad 42,5 ezer forintot (minek?), amit aztán vagy bennhagyunk az államkincstárnál és a mindenkori 5 éves állampapír hozamával kamatozik, vagy nyitunk egy start számlát, oda átkérjük a 42 ezrünket és aztán ahhoz már tudunk is hozzátenni, ha akarunk. A befizetésünket az állam 10%-kal, de maximum éves 6.000 Ft-tal jól megtámogatja, bár az még homályos, hogy mire lehet majd pontosan felhasználni az így összegyűlt összeget.

A Start számla kamata a banktól függött, ahol a számlát nyitottuk. Azért a múlt idő, mert aztán az egészet az állam magához ragadta és már csak az államkincstárnál lehet Start számlát nyitni és csak állampapírt lehet rá venni. (A babakötvényről bővebben itt.)

Vagyis választhatsz, bennhagyod az egészet és az állampapír kamatát kapod, vagy Start számlát nyitsz és az állampapír kamatát kapod.

Annyival jársz “jobban” a Start számlával, hogy vehetsz rá hónapról-hónapra kamatozó állampapírt, amilyet éppen aktuálisan kapsz. Bemész a kis 5-10 ezer forintoddal a MÁK-hoz hónapról hónapra, befizeted, aztán megkérdezed, hogy éppen ma milyen állampapírokat lehet kapni, aztán veszel valamit. De nem vagy kész, hiszen a sokféle állampapírodnak aztán a kamatait is újra be kell fektetned egy év múlva, amikor már biztos nem lehet kapni azokat az állampapírokat, amit eredetileg vettél. Természetesen a különböző állampapíroknak a kamatozása és a lejárata is máskor van.

A végén lesz a kamat kamatának a kamatának a kamatából vett állampapírod, 2.341 forint értékben, ami garantáltan máskor fog kamatozni és lejárni, mint az összes többi.

Két-három év alatt teljes lesz a káosz, hetente-havonta lesz kamatfizetésed, vagy lejáratod, gyakran csak pár száz, vagy ezer forint. Ahhoz viszont mindig éppen elég, hogy foglalkozni kelljen vele. Ha mégsem teszed, akkor viszont kamatozni nem fog a pénzed, akkor inkább otthon a befőttesüvegben gyűjtsd a gyerek pénzét.

(“Megoldás” a káosz elkerülésére, ha 15-20 éves lejáratú állampapírt veszel, abból talán lesz még eladó 2-3 év múlva a kamatfizetés környékén. Csak éppen egy 15 éves állampapír kamatváltozásának a hatalmas kockázatát futod évtizedeken át.)

Ennek fényében nem meglepő, hogy az államosítás után láthatatlan méretűvé esett vissza a Start-számlák nyitása, minden tizedik gyereknek nyitnak csak ilyen számlát.

Már évek óta kérdezem az Államkincstárt (nem hivatalosan), miért nem hoz már ki egy normális terméket? Ugyanis a fent említett probléma minden egyes államkincstári megtakarításnál fennáll, nem csak a Start számlánál.

Például a TBSZ számlához igazítva 3-5 éves, inlációkövető prémium állampapírokat bocsátanak ki. Igen ám, de a TBSZ az nem 3 vagy 5 év, hanem gyüjtőév plusz 3 vagy 5 teljes év. Ha ma akarsz venni prémium állampapírt TBSZ-re, az állampapírod 2018 márciusában lejár, de a TBSZ számlád csak 2019 január elsején. Ezt az állampapír-lejáratot például miért nem sikerült 2019 január elsejére időzíteni? Hogy nehogy jó legyen a TBSZ-hez?

Évente kamatot fizetnek, amiért újra állampapírt kell, hogy vegyél, de legyél benne biztos, hogy nem fogsz kapni egy év múlva ugyanabból a papírból, amiből eredetileg vettél. Ezért a kamatokért évente veszel egy második-harmadik-negyedik-ötödik féle papírt, ami máskor kamatozik és máskor jár le. Ezt állandóan figyelned kell és észben tartanod.

A lejárat felé közeledve főhet a fejed, mit vegyél a kamatokból, ami pont egyszerre jár le a TBSZ számláddal? 2018 márciusa és decembere között mit vegyél?

Irgalmatlan macera és probléma.

Mindezt el lehetne kerülni egy egyszerű termékfejlesztéssel, mindjárt fényévekkel vonzóbbak lennének az éven túli állampapírok a lakosság számára.

Na, úgy látszik, megtört a jég, a hírek (pletykák) szerint az államkincstár egy speciális befektetési jegyszerűséget bocsát ki a Start számlák mellé, ami 19 év futamidejű (miért is nem 18?), az éves kamatokat, ami az inflációhoz van kötve, évente automatikusan újra befektetik. Így nem kell havonta a fent leírt cirkuszt eljátszani.

Végre, erre várunk már sok éve. Csak kérdezem, ha már úgyis rendszeresen olvassák a MÁK-nál a blogot, mikor vezetik be ezt a rendszert a többi lakossági terméknél is, hogy megszűnjön a jelenlegi őrület az állandó lejáratokkal, nem kapható eredeti papírokkal és a többi problémával?

Higgyék el, rengetegen vennének állampapírt és nem csak pár hónapra, ha megoldódna ez a gond.

Remélem, hamarosan új termékeket üdvözölhetünk az államkincstárnál, aminek már lesz valami halvány köze a lakossági igényekhez is, ha már a lakosságnak szeretnék eladni azt.

Addig is figyeljük a Start számlával kapcsolatos híreket, szó volt még a vicces 10%, maximum évi 6.000 Ft-nyi állami támogatás esetleges emeléséről is.

Share

17 hozzászólás

  • Jelentéktelen Hangya

    Valahol mintha azt olvastam volna, hogy Webkincstáron beállítható, mi történjen lejáratkor (kamatot ide-odautalják stb.). Ha jól értem, automatikus megújítás vagy ilyesmi nincs? Magamnak kell emlékeztetőt beállítanom?

    Témaajánló: kerestem, de nem nagyon találtam átfogó leírást, hogy hogyan működik a Webkincstár, összehasonlítva mondjuk egy internetes banki felülettel. Személy szerint én örülnék egy ilyennek.

  • nedit

    Micsoda időzítés! Pont tegnap voltam az Államkincstárnál és nyitottam számlá(ka)t. Kérdeztem a babakötvényről is, és pont az általad leírt problémát ecsetelte a hölgy, és megemlítette hogy nemsokára érkezik az új, jobb termék. Szóval köszönöm a plusz információkat, ezt a 19 éves konstrukciót nem említette!
    Plusz örömforrás volt, hogy azt az információt kaptam, hogy az Államkincstár nem számít fel költséget a TBSZ számla vezetésére, úgyhogy gyorsan nyitottam egyet.

  • pdw

    Szoval akkor gyereknek valo takareskodasnal is azt mondanad h felesleges szetvalasztani a tobbi befektetestol? Illetve hogy a gyerekcelu dolgok felejtosek?

  • Zsolt

    Lassan már 2% alá tornázták az inflációt, így ezek az inflációkövető papírok se olyan nagy durranások igaz?

    Sőt a várható őszi rezsicsökkentés miatt még eshet az infláció, magyarul kiderül hogy egy sima kamatozó kincstárjegy is jobb.

  • Tibu

    Kézpénzes kifizetést kell kérni, mert ha átutalást adsz meg, akkor visszautalják automatikusan. Ha készpénzest, akkor újra befektetheted. És ha megadod a mobilszámodat, akkor értesítenek is, ha lejárt a papírod.

  • Gabor

    kerdes hany rezsicsokkentes johet meg, mert amint azok kifutnak, az inflacio is magara talal varhatoan.

  • Rebel

    Csak csendesen jegyzem meg, hogy érdemes lenne azt is kiszámolni, hogy a babakötvény optimalizációs (max állami kedvezményt igénybe vevő) nagyságrendű összegeknél a jelenlegi kamatszintek mellett mennyi ideig maradhat nyugodtan újrabefektetés nélkül a számlán a kamatösszeg, hogy a veszteség még mindig alul maradjon a saját időráfordításunk/számítógép áramfogyasztásunk stb költségén, amit “fizetnünk kell”, hogy egyáltalán foglalkozunk vele… 🙂

  • tgwh

    Pedig jó lenne, ha okosan csinálnák. De ez az ország ugye nem erről híres…
    És vannak szülők, akik, mondván a babának már meg van mindene – tényleg meg van mindene, tehát nem rosz szülőkről írok -, ők meg alig jönnek ki, nem babakötvénybe fektetnek.

    Más. Kb. fél éve írom a kiadásokat és bevételek, utolsó fillérig, ahogy Kiszámoló tanácsoltam. Hát seggre ültem…
    1.2 mínusz az 1.26 pluszhoz képest…
    Oks, a mínusz egy része megtakarítás, szóval 0.87 mínusz úgy, hogy néha spóroltam is 😀 iszonyatos. Tudtam hogy sok megy el, de hogy ennyire… jó, ebben váratlan kiadások is vannak, és az autó is fel lett újítva, valamint pár évig spóroltam pár dologra, azok is be lettek újítva. 70% elment, jó, ebben alapvető élelmiszer is van, teljesen nem tudtam kiszűrni, de akkor is…
    Nem mondom, hogy kopogott a szemem az éhségtől, szóval mostantól újabb megszorítások jönnek 😀

  • kp

    Sztem hiábavalóság az egész. Nem is csak a technikai részletek miatt – bár az írónak 90%-ban* igazat adok – hanem mert MINEK? Nyitok egy számlát, takarékoskodok, aztán amikor és amennyit akarok/tudok adok a gyereknek. Ennél MINEK legyen bonyolultabb? Megint egy olyan lehetőség, ahol kötöttségeket lehet vállalni semmi** plusszért. Meg ahol a zállam elszórhat egy kis lét tök értelmetlenül/hatástalanul.

    Többet ér, ha valaki megtanítja a gyerekét a pénzzel bánni.

    *Futamidős meglátás nagyjából él, 3 hónapra DKJ 2.5% kamatra vicces + netelérése sincs mindenkinek…

    **LTP kapcsán volt már róla szó h. a friss befizetésekre adott egyszeri támogatást elvileg fel kellene osztani a hátralévő évekre. Szal az elején monjdk 10+ évre kapok 10%-t az idei pénzre… Az LTP-nél a 30% mellett is az jött ki, hogy 5 éven túl nem igazán éri meg.
    INKÁBB UKRAJNA !!!

  • kp

    Ja, mi 2005 óta irjuk (5000+ sor a táblázatban) de még mindig gyakoriak a hónapok, amikor vissza kell nézni. “mi kerül ezen a fotelen ennyibe?”

    Ami még – sztem – érdekes lesz, amikor már több lezárt év esetén lehet az éves változásokat látni, ill. peremfeltétel változásokhoz hasonlítani. Inflációhoz, létminimumhoz stb.

    Nekem igazán az “egyszeri nagyobb tételek” zavarják a statisztikát: veszek egy autót (mondjuk kp egyösszegben) az nyilván nem egy adott hónapra szóló kiadás: lesz egy 1M feletti hónapom, miközben lehet, hogy a szokottnál éppen kevesebbet költöttünk a “szokásos” cikkekre. Kihagyni meg nem lehet, akkor minek irom.

    Igazán kellene egy olyan lap, ahol az ilyeneket irom, aztán haviba beamortizálom – de egy komplett könyvelést még sosem volt időm/kedvem felállítani. Jobb híján van egy “OTC” listám is.

  • tgwh

    Esetleg nagyon spórolósak, és igazi vérkomoly emberek fizethetik a havi 500 forintot, többet nem érdemes, a maradékot meg kezelik máshol…
    Takarékszövetkezet, babakötvény-szerű ánnó. Elfelejtettek szólni, hogy pár éve a minimál kamat töredékét adják…

    Autó igazából nem értem miért zavaró. Ki is hagyhatod, vagy kezelheted a megtakarításokat külön a kp-től, és akkor abból vonod le. Nem számolsz be a nav-nak az excel táblázatodról, az magadnak van.
    Ugyan így, először le lehet vonni a havi fix kiadásokat – számlák -, majd a maradékot továbbvinni.

    Hasznos, ma készül a 2.0-s verzió, ahol egy képlettel oldom meg a bankkártyás ügyleteket, ami ellenőrzi ott helyben, mennyit is von le esetleg a bank. Jó, ott a netes felület, az egyből megmondja, de nem lépkedek be, mivel az eho-val keresztülhúzták az éppen ,,akciós” havi lekötés sorozatomat 😀 ment egy évre 4,5%-ra, júli végén, így eho sincs.

  • promontor

    “Ha jól értem, automatikus megújítás vagy ilyesmi nincs? Magamnak kell emlékeztetőt beállítanom?”

    Az az alapvető koncepcionális probléma a megújítással, hogy semmi garancia nincs arra, hogy az adott időpontban milyen állampapírok lesznek elérhetőek, milyen kondíciókkal. Lesz egy választék, da azt neked kell átböngészned és eldöntened, melyiket akarod.

  • promontor

    Először túlzottnak tartottam a poszt kifogásait.

    Pl. azt, hogy “Bemész a kis 5-10 ezer forintoddal a MÁK-hoz hónapról hónapra, befizeted, aztán megkérdezed, hogy éppen ma milyen állampapírokat lehet kapni, aztán veszel valamit.” merthogy minek bemenni, ott a Webkincstár.

    Ha meg valaki hónapról hónapra befizet, akkor ezenközben nem olyan nagy extra erőfeszítés figyelni a lejáró papírokra sem. Én pl. a kamatfizetési napokra időzítem a befizetéseimet, így a maradékok problémáját ezzel “automatikusan” kezelem.

    Szóval összességében szerintem a jelenlegi Webkincstár nem macerásabb, mint pl. a bankszámlámon figyelni és meghosszabítani az éppen lejáró betéteket.

    (Folyt. köv.)

  • promontor

    Én azt gondolom, hogy ha valami miatt nem népszerű a kincstári babakötvény, akkor az legalább annyira van az állammal szembeni bizalmatlanság miatt, amit ugye a közelmúlt eseményei nem feltétlenül erősítettek meg. Gondolok itt arra, hogy még a sajtó is tipikusan a “babakötvény államosításűról” beszélt, egyértelműen utalva a nyugdjpénztárakkal történtekre. Ez egyfelől érthető, másfelől erősen félrevezető…

    (Folyt. köv.)

  • Kiszamolo

    Sok sikert hozzá 10-15 év múlva…..

  • promontor

    Aztán elgondolkodtam azon, hogy feleségem számlája viszont a CIBnél van, ahol nincs betétmizéria, mert Malacpersely van, és hogy az tényleg mennyivel egyszerűbb.

    Meg arra, hogy mennyire utálom, amikor a webkincstári TBSZ-en mindig marad párszáz lekötetlen forint, mert – szemben a babakötvénnyel – ahhoz viszont már nem tehetek hozzá újabb pénzt.

    Szóval arra jutottam, hogy lényegében jogos a poszt és egy ilyen újralekötődő papír igencsak hasznos lenne.

    Az más kérdés, hogy egyelőre 19 évről van szó, azaz az új gyerekekre/új számlákra hajtanak, pedig kellene a régiekre is, nekem pl. a 6 éves gyerekemnek tutira nem lesz jó a 19 éves lejárat. Tehát elvileg az 5 éves (a TBSZ miatt) és a 19 éves (újszülötteknek) lejárat közötti összes hosszra szükség lenne.

  • promontor

    A Webkincstári Start számlákon és a TBSZ-eken jelenleg összesen 4 lejárati időpontot kell figyelnem (ez 4 különböző PMÁK).

    Ehhez képest a bankszámlámon van jelenleg 8 betét, volt, hogy 10 fölött is volt a számuk, ez mind különböző időpontot jelentett és volt, amelyiket telefonon lehetett csak újra értelmesen (=akciósan) lekötni.

    Egy PMÁK azért elég sokáig húzza, tehát ha nem mndig direkt másba fektetem a pénzt, akkor 10-15 év múlva se lesz menedzselhetetlen a dolog. Lehet, hogy 4 időpontnál több lesz, de max. a fent említett 8-10 betéthez hasonló számokra számítok.

    Illetve addigra jön a posztban vízionált Kánaán és az egész automatikusan újrabefektetett paírokban lesz… 😉