Vigyázz a McAfee-vel, mert szó nélkül lenyúlja a pénzed

2016-05-19
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Vettem egy ASUS notebook-ot 11 hónapja, volt rajta egy McAfee demó vírusirtó.

Egy hónap után felajánlotta, hogy vegyem meg 6 ezer forintért egy évre. Ennyi volt, semmi több az üzenet. Ám legyen, végül is nem rossz termék és már éppen elegem volt az ingyenes, de szedett-vedett tűzfalakból és vírusirtókból. Mivel mással fizetném ki, mint kártyával.

Most jön az SMS, hogy a lejárat előtt egy hónappal(!!!) leloptak a netes vásárlásra használt kártyámról 19 ezer forintot, csak úgy. (Éppen telefont akartam venni a neten, ezért volt felemelve a limit a szokásos 5 ezer forintról és egyébként sincs soha rajta sok pénz, pont most volt.)

Mondom, mi a csoda ez, nem vettem semmit. (Ezért jó az SMS, ha minden 5 ezer forint feletti vásárlásról kérsz értesítést.)

Na, a McAfee, bár nem mondta, de úgy gondolta, hogy elmenti a kártyaszámomat, sőt a CVV kódomat és még a lejárat előtt 30 nappal kilopja a szememet egy elképesztően magas éves díjjal.

Megnéztem a beállításokat, valóban lementette a kártyaszámom, pedig tőlem nem kérdezte meg, hogy megteheti-e és ami "vicces", sem törölni, sem átírni nem engedi.

Azért vagyok ennyire felháborodva, mert nem kérdezte meg és nem is utalt rá, hogy akkor ő most magától fogja fosztogatni a bankkártyámat, amikor csak akarja.

Ha csak utalt volna ilyenre, biztos nem adom meg a kártyaszámom. Igen, sokan szeretnék eljátszani, hogy állandóan megterhelhessék a kártyádat, de ezt mindig észreveszem és soha senkinek nem sikerült még. Ha csak halvány utalás lett volna a leírásban erre, akkor lemondtam volna az egészet. Máshol is játszanak ezzel, de azért annyi tisztesség van bennük, hogy a, jelzik b, könnyen ki lehet kapcsolni, általában a főoldalon is látszik, hogy itt automata megújítás lesz.

Mondom, hívom az ügyfélszolgálatot. Na vajon, van-e magyar kirendeltsége, vagy ügyfélszolgálata? Természetesen nincs. Kit lehet beperelni, vagy feljelenteni a Fogyasztóvédelemnél? Természetesen senkit.

Te pedig add ezt tovább, hogy más ne járjon így és az összes ilyen cég menjen tönkre minél hamarabb.

Így tudod kikapcsolni, hogy téged már ne tudjanak megszívatni:

Nyisd meg a programot, válaszd az előfizetés fület. Kattints az előfizetés kezelésére. Ekkor kidob egy weboldalra, ott lépj be a kódoddal. Ott a jobb felső sarokban látsz egy olyat, hogy Automatikus megújítás beállításai. Arra kattints rá és bal alul nyomd át "kikapcsolva" állapotra. Százszor megkérdezi, hogy de tényleg-e, meg a biztonságod, de legyél erős és kapcsold ki.

Meg se kérdezi, hogy szeretnéd-e és még jól el is dugják a kikapcsolás lehetőségét. Mindegy, te már nem fogod megszívni.

Update: Nagy nehezen találtam egy számot: 0680986267 Angolul kell beszélni és legalább 20 percig tart, de úgy néz ki, hogy visszaküldik a pénzt öt napon belül. Először a felét akarták visszaküldeni, hogy féláron odaadják, de nem kértem ezek után. (Pedig tényleg szerettem a programot, de azért ez nagyon durva volt.) Arra kíváncsi lennék, hány átlagos magyar felhasználó tudná egy anyanyelvi angoltól telefonon visszakérni a pénzt. Mert se a chat, se az e-mailes lehetőség nem működött és nem létezett magyar nyelvű operátor sem. Gondolom, pont ez a lényeg, sokan inkább veszni hagyják a pénzt.

Ja, azt mondanom sem kell, hogy minden programot nézz át, amit a neten vettél és éves díja van (akár egy másik vírusirtó), hogy nincs-e benne ilyen akna. Iszonyúan el is lehet dugva, úgyhogy kattints jó sokat, hátha megtalálod.

Amerikai újság-előfizetéseknél és egyéb helyeken ez alap, hogy így akarnak újra és újra pénzt beszedni tőled, de azért ott van bennük annyi tisztesség, hogy viszonylag könnyen észrevehető az automata megújulás checkbox és benne a pipa. De amint látod, van amikor az ötödik kattintás is kevés ahhoz, hogy megtaláld a jól eldugott kis gombot.

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram