Olvastam egy érdekes tudományos kísérletről, ahol 13 ezer embert vizsgáltak fMRI készülékkel. Arra keresték a választ az agy funkcióinak vizsgálatával, hogy az emberek hány százaléka sorolható a zsugori és mennyi a túlköltekező kategóriába.

A vizsgálat során először olyan dolgokat mutattak a vizsgált személyeknek, amik örömöt válthatott ki a személy agyában, például édességet vagy bármi egyebet. Ennek hatása jól látszott az fMRI felvételen. Ha örömöt okozott az adott termék, utána megmutatták az árcédulát is hozzá és vizsgálták, hogy ez milyen reakciót vált ki a személyből és agy milyen területét aktiválja az árcímke látványa.

Nem megyek bele a tudományos részletekbe, akit érdekel olvassa el az eredeti cikket, a lényeg, hogy azt találták, hogy ezek alapján az emberek 24%-a sorolható a zsugori kategóriába, akik kevesebbet költenek, mint kellene és 15%-a a pénzszórók közé, akik sokkal többet költenek, mint költhetnének, a maradék mintegy 60% ebből a szempontból egyik végletbe sem sorolható.

A zsugoriak között háromszor több férfi volt mint nő, viszont a pénzszórók között nem találtak több nőt, mint férfit. (Hoppá, ki gondolta volna. 🙂 )

Egy másik felmérés szerint az amerikai lakosság 6%-a sorolható a súlyosan vásárlásfüggő kategóriába, akiknek ugyanolyan orvosi segítségre lenne szükségük, mint az alkoholistáknak, vagy a szerencsejáték-függőknek. (Innen is az elnevezés: shopaholic, ami egy szójáték a vásárlás és az alkoholizmus angol megfelelőiből.) Ők azok, akik miközben elképesztő adósságokba verik magukat, nem tudnak leállni a vásárlással, de mint általában a szenvedélybetegek, mellette még bűntudatuk is van és depressziójuk. Vagyis egy súlyosan függő vásárlónak egyáltalán nem okoz örömöt az elherdált pénzért vett tárgyak birtoklása, sem a vásárlás ténye.

További érdekes következtetése volt ennek és sok más hasonló felmérésnek is, hogy még a zsugoriak is sokkal könnyebben költekeznek, ha hitelkártyát használhatnak, mintha készpénzben kellene kiadniuk ugyanazt az összeget.

A cikk végén felveti a szerző, hogy mennyi segítséget próbál adni a világ a túlköltekezőknek, miközben az alulköltekezők, akik annyit sem költenek, amennyit a saját lelki és testi jólétük érdekében kellene, alig kapnak bárminemű támogatást a társadalomtól, noha ők sokkal többen vannak.

Érdekes következtetései vannak a cikknek, én például nem gondoltam volna, hogy sokkal nagyobb probléma a zsugoriság, mint a túlköltekezés. (Persze itt most a túlzott zsugoriságról és a túlzott túlköltekezésről van csak szó, nem a 60%-ot kitevő átlagember pénzügyi kultúrájának milyenségéről.)

Ha fogadni kellett volna, arra fogadtam volna, hogy a nőknél nagyobb gond a túlköltekezés, de ez a felmérés szerint csak egyike a sztereotípiáknak, leginkább a hollywoodi filmek hatására alakulhatott ki az emberekben.