A Tesla világuralomra tör?

Bence küldött át egy cikket, ami a Tesláról szól.

Mivel elég sok állítás van benne, érdemes egy kicsit jobban megnézni azokat.

A cikk lényege röviden a következő:

Az autógyárak úgy fognak járni, mint a Nokia járt az Iphone megjelenésekor. Mivel nem volt képes váltani időben az okostelefonokra, ezért hat év alatt 48%-ról 4%-ra esett vissza a piaci részesedése.

Az autógyárak nem ébrednek fel, ezért a Tesla letarolja az egész mezőnyt. Már most minden második eladott autó a szedánok között Tesla termék és ezt úgy, hogy nem is képes annyi autót gyártani a Tesla, amennyire igény lenne. Vagyis mindenki Teslát venne, ha lehetne eleget kapni.

A többi elektromos autó eladása folyamatosan csökken, nem úgy, mint a Tesláé.

A többi autó belseje múzeumi darabnak néz ki a Tesla modern belseje mellett, nem képesek modern belsőt gyártani az autógyárak.

Nem baj, hogy a Tesla nem nyereséges, majd valaki úgyis jön és pénzt tol bele. Soha nem fog csődbe menni a Tesla.

Mivel a lítiumaksik ára folyamatosan csökken, az elektromos autók előállítása 2020-ra már olcsóbb lesz, mint a benzines autóké. Az apokalipszis már a küszöbön van, a hagyományos autógyáraknak vége. A Tesla letarolja az egész piacot.

Elég meredek állítások, érdemes egy kicsit kibontani őket.

Nem is tudom, hol lenne érdemes kezdeni?

Először talán ott, hogy tényleg minden második eladott autó Tesla modell-e az Egyesült Államokban?

Nos, a legkeresettebb Tesla modell a legfrissebb 2018-as első féléves adatok alapján 74.-ik legnépszerűbb autó az Egyesült Államokban. A többi Tesla modell fel sem fért az első 100 közé. A példa kedvéért a Ford 12 autóval, a nem is hazai Toyota 10, de még a közepes méretű Kia is hat autóval szerepel a százas listán.

Az Egyesült Államokban ugyanis egyre kevésbé népszerű a szedán kategória, mindenki pick up-ot és SUV-ot vesz. Érdemes megnézni mondjuk a Toyota Camry, Corolla és a Toyota Tacoma, Highlander eladási számait. A két szedán eladása 5,6-22%-kal csökkent, ellenben a másik kettőé 11-26%-kal nőtt egy év alatt!

Nem a Toyota vagy a Ford megy tönkre, hanem a szedán kategória, ahol a Tesla versenyez. (A szedán kategóriában az első félév adatai alapján 22. volt a Tesla 3, azonban csak a júliusi adatokat nézve feljött az első tíz közé.)

Finoman fogalmazva barokkos túlzás az az állítás, hogy minden második eladott családi autó Tesla lenne. A hír úgy igaz, ha sikerül tartani a termelést, bekerülhet a Model 3 az első 10 legkeresettebb családi autó közé, az összes eladott személyautó között pedig benne lehet az első huszonötben, igaz csak az Egyesült Államokban, ahol a legtöbb autót adja el. Az is szép eredmény egy ilyen fiatal gyártótól, nem tudom, miért kell ekkorát ferdíteni.

(Csak az érdekesség kedvéért: a Tesla értékesíti a világszinten eladott autók 0,2%-át. Nulla egész kettő tized százalékát. Ezt úgy hívják, kerekítési hiba, nem úgy, hogy világuralom.

Sokat mantrázzák, hogy de hát már 400 ezer előrendelése van két éve a gyárnak a Model 3-ra. Nos, a Toyota önmaga ennél több autót ad el kevesebb, mint két hét alatt. Nem ennyire van megrendelése, ennyit ad el 13,7 nap alatt. De a Volkswagennek még ennyi időre sincs szüksége, hogy eladjon 400 ezer darab autót.

A Tesla még csak nem is a legnagyobb elektromos autógyártó, a kínai BYD megelőzi. Ha pedig világszinten nézzük, 57%-kal több Nissan Leaf-et adtak el idén, mint a legsikeresebb Tesla modellből. De Renault Zoe-ból is csak 9 ezer darabbal adtak el kevesebbet, mint a Tesla 3-ból. Fél év alatt 758 ezer elektromos és konnektoros hibridet sikerült eladni, ez a 41 milliós teljes értékesítés majdnem 2 (kettő) százaléka. S ebben már benne vannak a konnektoros hibridek is.)

A Toyota, köszöni szépen jól van, olyat tud, amit a Tesla soha nem tudott: nyereséges. Nem kicsit, nagyon. A profitrátája konkrétan 43%-kal nőtt az elmúlt negyedévben, három hónap alatt 6 milliárd dollár profitot termelt, 71 milliárd dolláros forgalom mellett. Nem úgy néz ki, hogy nagyon haldoklana éppen.

Vagy például a Volkswagen: 61 milliárd eurós bevétel mellett növekvő profitráta, közel 4 milliárd eurós profit három hónap alatt. De jelenleg nincs is olyan komolyabb autógyár, ami ne keresne nagyon sokat a termékein.

S itt elérkeztünk a Tesla legnagyobb problémájához: minden sikere ellenére masszívan veszteséges. Annyira az, hogy még csak két olyan negyedéve volt, amikor pozitív nullával sikerült zárnia, minden más időpontban brutálisan égeti a pénzt:

A negyedéves nyereség is mondhatni csalás volt, nem autóeladásból származott, hanem 139 millió dollárért “pollution credit”-et adott el, ez hasonló az európai szén-dioxid kvótához, amivel lehet kereskedni. Így tudott egy negyedévben 22 milliós profitot felmutatni. Csak az elmúlt négy évben 4,6 milliárd dollár veszteséget termelt a cég.

Ezért teljes tévedés összehasonlítani az Iphone-t a Teslával. Az Iphone egy vastagon nyereséges termék, gyakran az Apple teljes profitjának 80%-a kizárólag az Iphone eladásából származott. Tulajdonképpen az Iphone húzta ki a gödörből az Apple-t, ez tette igazán nagy céggé. Ezzel szemben a Tesla még nem volt képes egyetlen évet sem úgy lezárni, hogy nem égetett el több százmillió vagy több milliárd dollárt a befektetők pénzéből.

Még 2018 második negyedévében is minden eladott autóra 20% veszteség jutott, pedig a gyártás már majdnem közel a tervezett szinten mozgott.

Az idézett cikk írója szerint majd a befektetők kisegítik a Teslát, ha baj lenne. A gond az, mást sem csinálnak a cég születése óta. A kérdés, meddig tart még a türelmük, illetve meddig tud még a Tesla fennmaradni a felszínen, hamarabb fogy-e el a készpénz-állománya, mintsem a termelés még jobban beindulna. A Tesla lassan már ott tart, hogy az előlegként beszedett ezer dollárokra is szüksége van a napi túléléshez.

A következő 15 hónapban 1,7 milliárd dollárt kell visszatörlesztenie a hitelezőinek a meglévő 10 milliárdos tartozásából, miközben a teljes készpénz-állománya kicsivel több csak, mint kétmilliárd dollár. Ha nem lesz nyereséges, de legalább nullás a következő néhány negyedév, komoly bajban lesz a cég.

Itt kerül elő a kérdés: a már példaként említett Toyota, amelyik bő egy évtizeddel hamarabb szerelt nagyméretű akkumulátort a hibrid autóiba, mintsem a Tesla létrejött volna, vajon miért nem gyárt a mai napig sem elektromos autót?

Nem tudja, hogyan kell? Ha tud tisztán elektromosan 50 kilométeres hatótávú konnektoros hibridet gyártani, akkor nem tudna 300 kilométeres hatótávú elektromos autót gyártani? Miért nincs még egyetlen tisztán elektromos autója sem a Toyotának?

Esetleg a Volkswagen, BMW, Mercedes és a többiek? Nem tudják, hogy kell benzinmotor helyett egy elektromotort, egy invertert meg egy akkumulátort beszerelni? Tele vannak mérnökökkel és pénzzel, mégsem tudják, hogyan lehetne megcsinálni? Kiadtak egy-két elektromos modellt, aztán nem tudják, hogyan tovább?

A válasz egyszerű: nem fognak belekezdeni, amíg nem lesz muszáj vagy nem lesz nyereséges az elektromos autók gyártása.

Márpedig muszáj lesz: 2021-től cégszinten kell csökkenteni a széndioxid kibocsátást, egyébként durva büntetést fognak fizetni az autógyárak Európában.

Mivel az alacsony CO2 kibocsátású dízelek éppen kihalófélben vannak és ráadásul még az anyukák is nagyobb fogyasztású mini SUV-okkal akarnak járni az oviba a gyerekekért, pont akkor nő az átlagos széndioxid-kibocsátás, amikor csökkenteni kellene.

Úgyhogy két dolgot biztosra vehetünk: 2021 után sorra fognak jönni a tisztán elektromos és a konnektoros hibrid autók. A másik pedig, hogy 2021-ig egyetlen komoly gyár sem fog bemutatni ilyeneket a meglévőeken túl. Egyrészt addig árulják a hagyományos autókat, amin profit is van, másrészt nem akarják, hogy az esetleges vevőik már most vegyenek ilyen autót és ne 2021 után, amikor létkérdés lesz minél több elektromos autót eladni. Addig csak kiállításokon fognak bohóckodni néhány tanulmányautóval, hogy az érdeklődést fenntartsák. De azért titokban már gőzerővel folyik a fejlesztés.

Nyugodtak lehetünk, minimum ötször ennyi fajta elektromos autóból válogathatunk néhány éven belül.

2020-ra olcsóbb lesz az elektromos autó előállítása, mint a benzinesé, csak mert csökken az akkumulátorok ára?

Egy jelenleg 12 milliós Nissan Leafből az akkumulátor ára nincs 3 millió forint sem. Ha az akkumulátort ingyen adnák, akkor se lenne olcsóbb egy Nissan Leaf, mint egy hasonló benzines autó. Egy ekkora benzines autó alap listaára 5 millió forint körül van.

S valóban a harmadára esett egy kWh akkukapacitás ára, de közben a duplájára is nőttek az akkumulátorok, így alig lettek olcsóbbak, csak elviselhetőbb hatótávot biztosítanak közel ugyanolyan bekerülési ár mellett. (Természetesen ha nagyságrendileg nő egy-egy modell eladási darabszáma, akkor az egyéb költségek is csökkenhetnek majd. De azért nagyon messze van még az, hogy olcsóbbak legyenek a benzines autóknál.)

Az autók belseje: az autógyárak nem azért költenek több száz euró pluszt pénzt az autókban található panelekre és gombokra, a fűtés-hűtés és az audió vezérlésére mert nem tudják, hogy hol lehet kapni 17 collos tabletet, amilyen a Teslában van.

Hanem azért, mert próbálták ők is belenyomorgatni a hűtés vezérlését és az audió vezérlését a központi képernyőbe, de utálták az emberek, ráadásul roppant balesetveszélyes, hogy az emberek az egérmozit bámulják vezetés közben. Ezért is rakták ki a legfontosabb gombokat még a kormányra és a központi képernyő köré is. Hogy le se kelljen venned a szemed az útról.

A Tesla igazából az olcsóságot adja el hype-nak. Milyen jó neked, hogy még a fűtést is csak a tabletről tudod vezérelni vezetés közben. Minden ki-bekapcsolásához a képernyőt kell nézned és azt kell tapogatnod.

Szegény autógyárat még az ág is húzza: mivel már 200 ezer autót eladott az Egyesült Államokban, már támogatás sem fog járni az autóira 2019 január elsejétől. (Pontosabban még fél évig a fele jár, utána már csak a negyede, jövő év végétől pedig már semmi.) Ez sok eddigi megrendelőt el fog tántorítani, főleg úgy, hogy a beharangozott 35 ezer dolláros vételárból semmi nem lett. Jelenleg a Model 3 49-78 ezer dollárba kerül, de ez még tovább növelhető extrákkal és nem is lesz olcsóbb egyhamar. S a gyártásban a drágább példányok élveznek előnyt. Ha tényleg 35 ezer dollárért adna el egy autót a Tesla, néhány hónapon belül csődbe is jutna, ahogy ezt Musk is megírta egy tweetben május 20-án.

Hogy el tudjuk helyezni a Model 3 jelenlegi árazását: egy Porsche Panamera luxusautó már 85 ezer dollártól lehet kapni az Egyesült Államokban, a hetes BMW még ennél is olcsóbb valamivel. De egy Maserati is akár olcsóbban megvehető, mint egy 78 ezres Tesla. Nehéz elképzelni, hogy mindenki eldob minden autót és holnaptól csak egy luxusáron árult Teslát fog venni.

(Idehaza a legtöbb embernek még a hatmillió forintos autó is túl drága. Az Egyesült Államokban is 11.8 év az autók átlagos életkora és 36 ezer dollár az új autók átlagára, amiben már minden luxusautó is benne van. Az amerikaiak kétharmada nem tud 30 ezer dollárnál többet költeni új autóra, azt is csak hitelből tudja megtenni. Ezért ezek az emberek soha nem fognak 40-50-70 ezer dolláros új autót venni, akár Tesla, akár nem az.)

Ráadásul akik 35 ezer dollárért akartak Teslát venni, azoknak ez az egyetlen autója lenne a legtöbb esetben. Ők nem érnek rá még éveket várni, hátha mégis egyszer lehet majd tényleg ennyiért Teslát venni. Ezeknek az embereknek nem áll másik két-három autó a garázsában, mint a Model S és X vásárlóinak. (Ja tényleg, tudod, miért lett Model 3? Mert a Model E név már foglalt volt.)

A másfél éve beígért heti 5.000 darabos termelést úgy sikerült elérnie a Teslának idén júliusban, hogy mindenki túlórázott és még az udvaron egy sátorban is a Model 3-akat szerelték össze. Kérdéses, hogy ez a túlfeszített tempó hosszú távon tartható-e. Viszont ha nem tudják tartani, akkor a csőd vár a cégre, mert legkésőbb az év végére elfogy a tartaléka. Jelenleg a heti termelés 4.588 darab lehet a Bloomberg becslése szerint.

Ha minden, de minden ideálisan sikerül, a termelés felfut és nem lesz több veszteséges negyedév, talán sikerült elkerülni a csődöt. Reméljük így alakul, mert kár lenne a cégért.

Amiben igaza van a cikknek: érdemes felkészülnie Magyarországnak, hogy 2025-re az autók akár 10-25%-a már elektromos lesz. S oda nem fog kelleni porlasztócsúcs, injektor, turbó és sok minden más, amit ma itthon gyártanak a beszállítók. Több ezer állás fog feleslegessé válni 5-6 éven belül.

De érdemes megnyugodni: lesz még Volkswagen, Ford és Toyota néhány év múlva is. Addig is egy videó arról, miért ne bízd rá az életed az Autopilotra és miért van annyi baleset automata vezetési üzemmódban.

Update: A cikkben egyszerű számok vannak és egyszerű tények. Tudom, hogy a Tesla is olyan vallás, mint sok minden más, a tények kevésbé érdekesek se pro, se kontra. Vagy örökre eltűnik a Tesla, mert hulladékot árul, vagy ő lesz a világ ura, attól függően, valaki hívője vagy elutasítója ennek a vallásnak.

Nem, ha sikerül elkerülnie a Teslának a közelgő csődöt (vagy felvásárolja egy komoly autógyár), sokáig megmaradhat, néhány évtizeden belül akár egy közepes autógyárrá is válhat. Ami nagyon szép eredmény lenne, büszke lehetne rá az alapítója. De azért ne istenítsük már a céget.

Ha valaki rámutat, hogy a Tesla nem akkora isten, mint a hívek gondolják, még nem gyűlöli a céget és nem ádáz ellensége a Vallásnak.

Elektromos autót minden autógyár tud gyártani, azért nem gyárt még, mert egyszerűen ráfizetéses. Még egy mai Skoda is tudja az Autopilot tudásának 80%-át, bármelyik vészfékező, sávtartó, sebességfüggő tempomat, keresztirányú forgalom ellenőrző és holtérfigyelő asszisztens képes megmenteni a vezető életét, pont ezért építik bele az összes autóba manapság. Csak nem jelentetnek meg ezekről az esetekről cikkeket napról-napra.

Share

201 hozzászólás

  • Electric Tiger
    Batu: cleantechnica.com/2018/08/17/tesla-model-3-might-5th-best-selling-car-in-usa-in-august/
    Kiszamolo: szerintem meg komoly jelentosege van mert ezek a markak a sub-luxury kategoria nagy szereploi (kulonosen 3-as BMW es C-Merci) es Musk a 3 as Teslaval kimondottan ezeket a gyartokat celozta meg konkurrenskent. Csak most az derul hogy hogy nagyon sokan hasonlok joval olcsobb kategoriabol (Toyota Camry, Honda Civic) “upgradelni” a vasarlok es nem a a hasonlo kategoriaju autokbol atulni ami jo jel a jovobeli keresletre nezve.
  • Én is akarok kommentelni...
    És hogy ne legyen kisregény, végül a pénzügyek:
    A Tesla több teljesen különböző területből álló “cégcsoport”.
    A SpaceX annyira nyereséges, hogy nem bírja hova tenni a pénzét.
    A Solar Cityt megvette, átalakította, a masszív veszteségből pénzgyárat faragott (+200% növekedés év/év alapon), jelenleg már nem bírják a termelést, telepítést és értékesítést annyi a megrendelésük.
    A Tesla egy kW-ra eső aksi előállítási költsége iparági becslések szerint bőven 20%-kal jobb, mint a legjobb konkurensekéi, ami a tömeggyártás beindulásával tovább javul majd. Továbbá pontosítsunk a cikk végső kijelentésein is: a Model 3 jelenlegi változatain 30%-ot meghaladó profit margint tud felmutatni, amivel messze meghaladja a benzines/gázolajos autók profit rátáját! Ezt szeretnék jövőre 40% fölé vinni a tömeggyártással, és a kevesebb selejttel.
  • Én is akarok kommentelni...
    Tesla és a minőség? Én nem vagyok valami szuper igényes, de igénytelennek sem vallanám magam. Sajnos Model 3-hoz nem volt még szerencsém, de az “ismerősi körben” van két darab Model S is, az egyikben ültem is, illetve ki tudtam próbálni egy Model X-et is egy próbaút során. Körbenéztem bennük, tapogattam stb. megnéztem amit egy átlagos ember érdekel.
    Cégautóink BMWk, kölcsön C Mercit és Audi A4-et szoktam kapni. Én nem vettem észre ezekhez képest a különbséget. A saját kis Skodám egy putri természetesen mindegyikhez képest. A Teslához is.

    De persze én is olvastam azokat a cikkeket, hogy ha az ajtó borítását leszedjük, elhajtjuk a kábelkötegeket, akkor a láthatóvá váló illesztések azok húúú, na azok milyenek! Banyek. Senkit nem érdekel, valamibe bele kellett kötni a konkurenciának is, mert mint írták ők maguk is: a műszaki tartalomtól sok évvel el vannak maradva.

  • Kiszamolo
    én is, erről a Solarcity-ről beszélünk? forbes.com/sites/jimcollins/2018/08/09/solarcity-could-act-as-a-poison-pill-to-crush-musks-dreams-of-a-tesla-takeover/#283c25e1ee2c

    Meg erről a SpaceX-ről?

    The success of SpaceX requires SpaceX to launch a lot of rockets. While Boeing and Lockheed have a 7% profit margin, SpaceX has an estimated 0.2% profit (by the Motley Fool) margin because of the cheap prices that SpaceX offers.

    In 2017, SpaceX had 1.3 billion dollars in revenue roughly. This means that SpaceX only profited 2.6 million dollars.

  • Apollo
    érdemes felkészülnie Magyarországnak, hogy 2025-re az autók akár 15-25%-a már elektromos lesz. S oda nem fog kelleni porlasztócsúcs, injektor, turbó és sok minden más, amit ma itthon gyártanak a beszállítók. Több ezer állás fog feleslegessé válni 5-6 éven belül.

    Akkor a BMW nek kár is gyárat épiteni debrecenbe több milliárdért ha ez igy volna.

  • Kiszamolo
    Apollo, nem a BMW gyártja az alkatrészeket, amik nem kellenek egy elektromos autóba. Nem ő lesz bajban.
  • Oszkar
    Egyik ismerősöm lakótársa Teslánál dolgozik és állítólag volt időszak, mikor szinte pezsgőt bontottak ha egy autó hibátlanul lejött a gyártósorról 🙂
    Kicsit kétarcú a Tesla – csípem, hogy próbálnak high-tech elektromos kocsikat elterjeszteni, de Musk mostanában szuper unszimpatikus és az egész Autopilot kamuzás (nem igazán van a Teslákban igazi önvezető funkció bár a legutóbbi frissítés legalább stabilizált pár funkciót) nagyon irritáló. Szintén negatív számomra, hogy jelentős részt állami pénzeken lovagolnak (bár melyik autógyár nem) – bár ez elapadóban van, a fenti amerikai példa mellett pl. Hong Kong is visszarakta az adókat a villanyautókra, márpedig ott minden sarkon áll egy Tesla.
    Szeretem a diszruptív technológiákat (főleg, hogy villanyhajtás sokkal jobb, mint a belsőégésű) és bizony a pénzégetés sokszor működik, de nem fogadnék egy fillérrel sem, hogy ez össze fog jönni.
  • Fóti Marcell
    Brávó kiszámolós! Kimoderáltad az előző válaszomat! Ügyes! Nesze, akkor beleírom a cikkem végére, az eredetibe. linkedin.com/pulse/magyarország-gazdasága-összeomlik-marcell-fóti/?published=t

    Ez nyílt vita. Kéne, hogy legyen. Ne félj tőle! 🙂

  • Kiszamolo
    Drága Marcell, máskor ne több néven írogassál ugyanarról az IP címről és akkor nem lesz kimoderálva.

    Ennyire marha egyszerű.

  • Pampalini
    “2021-ig egyetlen komoly gyár sem fog bemutatni ilyeneket a meglévőeken túl”

    google.hu/amp/s/www.portfolio.hu/vallalatok/cegauto/uj-korszak-kezdodott-a-gyori-audinal-elindult-az-elektromotorok-gyartasa.292756.html%3famp

  • Kiszamolo
    Oszkar, az elektromos autó állami támogatás mellett is csak azért lehet egyáltalán alternatíva, mert semmi adót nem fizet, amit egy benzines autó igen. A benzin árának több mint a fele adó és az ebből befolyó pénz komoly tényező minden állam költségvetésében.

    Ha szemmel látható mennyiségű elektromos autó lenne az utakon, gyorsan kitalálnák, hogyan hajtsák be ezt a pénzt az elektromos autókon is.

    Akkor pedig végképp nem érné meg, árában ugyanannyiba kerülne egy kilométer, mint egy kisfogyasztású benzinessel.

  • Komiszkolok
    Aki tudja, olvassa el ezt a cikket, ami mas kepet fest
    focus.de/finanzen/boerse/aktien/elektroauto-offensive-die-wettbewerbsvorteile-von-tesla-gegenueber-den-deutschen-autoherstellern_id_9478186.html
    A Tesla elonyei
    – a termelesi folyamat nagyobb reszet fedik le, kevesebb beszallitoval
    – a versenytarsaknal fejletebb akku technologia, olcsobb, nagyobb kapacitasu
    – a nemet gyartoknal sokkal fejletebb onvezeto rendszer

    Szerintem ugyanugy nem latjuk a jovot, mint a telefonforradalom elott. Pl ha sikerul osszehozni az onvezeto szintet mire a tobbiek eszbekapnak, a Teslanak lesz egy majd egymillios flottaja, amit a tulaj kolcsonadhat onvezeto taxizasra amig amugy a parkoloban allna. Termeszetesen a Teslan keresztul megy a szolgaltatas es a penz. Egyes cikkek szerint ez a nagy otlet, pl emiatt ilyen puritan a harmas belseje.

  • Kiszamolo
    Az Autopilot egy kettes szintű önvezető rendszer, nagyjából annyit tud, hogy autópályán tartja a sávot. lassít, gyorsít, megáll. Hogy milyen mellékhatásokkal, azt a videóban meg lehet csodálni. De van még fent sok ijesztő videó a youtube-on, hogy milyen kicsin múlik, hogy ne kenődjön fel a szalagkorlátra, az álló kamionra és a többi. Néha belerohan az álló tűzoltó meg rendőrautóba, arról is van videó sajnos.

    De ezt akkora marketinggel adják elő, mintha már majdnem önvezető autó lenne.

    Most már fennen hirdetik (a sokadik haláleset után), hogy ők soha nem mondták, hogy önvezető autójuk van. Ja, persze, azért hívják Autopilotnak.

    Miközben már több autógyárnak van négyes szintű önvezető autója, ami már tényleg önvezető szinte teljesen. A városban is. Japánban már járnak robottaxik.

    A Model 3 meg azért annyira csózé belülről, hogy olcsó legyen és maradjon rajta profit.

    Ha pedig a Tesla aksija tényleg olcsóbb 20%-kal, akkor annyit nyert, hogy ott van idén, ahol a versenytársak lesznek egy év múlva az aksi árában. Ami az autó árának maximum 25%-a. Vagyis 5% az előnye a teljes árhoz képest. Az nagyon sovány előny ennyi hendikeppel.

  • Second Wave
    A linkelt cikk szerzője nagyon érti ezt a “vírusmarketing / SEO / hogyan írjunk cikket ami sok kattintást hoz” témát.
    Gondolom a következő cikk témája az ingatlanbiznisz lesz :-), utána meg a bitcoin. Ennyi, nem kell többet belegondolni. Nehogy már hivatkozási alap legyen.
  • Unemployed
    A Tesla lényegében annyit újított a gépkocsigyártáson, hogy környezetkímélő és ingyen működtethető autókat gyártott (megtérülési szempontból értelmezhetetlenül drágán), de a gépkocsi alapfunkciója nem változott (pontosabban csökkent az irreális töltési idő és a gépkocsik rövid üzemtávja miatt, lényegében egy irracionális divathiszti lett a Tesla).
    Az okostelefonok ezzel szemben a korábbi “telefon” helyett számítógépet csináltak a mobilokból, amelyekkel játszani, internetezni, fizetni és még több tucat új dolgot lehetett csinálni. Ezután indult el a verseny a könnyebb, gyorsabb, jobb kijelzőjű, hosszabb élettartamú modellek előállításáért és a NOKIA ebben a versenyben rosszul indult és nem volt képes az innovációs hátrányát meghaladni (főleg az operációs rendszerei hiányossága miatt)
    Fentiek is mutatják,hogy a Tesla semmi olyan nem tud, ami miatt megdönthetné az autógyártók hegemóniáját
  • gaborr
    én a hidrogén üzemanyagcellás és az elektromos motorozásban hiszek. ezért fektettem ilyen startupokba. (igen, tudom, hogy a toyota, daimler és a többiek is dolgoznak üzemanyagcellákkal, és hogy ElonMusk nem hisz benne)
  • Joy
    Nyílt titok, hogy az egyik Magyarországi autógyárban darabokra szedtek egy Tesla-t, hogy tisztában legyenek vele, mi van a konkurencia “csomagolása” alatt.
    Olyan műszaki megoldásokra bukkantak és kiderült számukra, hogy olyan gyenge minőségű anyagokból készül az autó, amit a saját sztenderdjeik nem engednek meg.
    Az ő szabványaik szerint megépítve, másfél-2x annyira jönne ki egy autó.
    Egyedül egy kondenzátor szigetelési technológiát nem tudtak megfejteni, ami a fenti cég szerint újítás a kocsin.
  • porthosz
    Komiszkolok:
    “amit a tulaj kolcsonadhat onvezeto taxizasra amig amugy a parkoloban allna. Termeszetesen a Teslan keresztul megy a szolgaltatas es a penz”

    Ebben nem hinném hogy túl nagy pénz lenne. Először is, ehhez rohadt olcsónak kéne lenni a Teslának, mert ha én megveszek egy 10-20-30 millió forintos autót, biztos nem engedném hogy mindenféle jött ment tbc-s csóró pár száz forintért összehányhassa. Főleg ha amúgy megengedhetem magamnak a 10-20 milliós autót, akkor biztos nem szoruluk rá arra a havi pár tizezer forintra ami ebből esetleg befolyna.

    Másfelől, jó eséllyel mindenki pont reggel 8 körül meg pont este 5 körül akarna taxizni, pont amikor nekem is szükségem van a kocsira.

    Harmadrészt, ha mégis müködne az üzleti modell, akkor meg bejönne az hogy mennyi pénzt kérhetsz ezért a taxizásért ha amúgy 1 utasra jut 3 tesla.
    És persze mindez tetszőlegesen kombinálható

  • pg
    Marci, tobb helyes dolgot is irsz a cikkedben, gazszerelo vehemenciaval, de ezektol, meg nem valik igazza a kovetkeztetesed.

    Egy draga fmcg termek trendjet hasonlitod ossze egy tartos fogyasztasi cikk lehetseges trendjevel, ami egyelore csak a fejedben letezik, mi tobbiek, epp csak nezni probaljuk, hogy mi lesz, de nem latjuk. Muskeban is van egy tesla terv, de hiszem, hogy o tobbet/mast lat, mint mi.

    Az innovacio, a stilus, a vezeto szemelyisege lenyeges elem minden termeknel, a divat termekeknel nyilvan meg fontosabb, de egyeb fontos tenyezokbol eleg sok van – egynek pl ott az ar.

    Az applenel a vasarlok nem elhanyagolhato resze az elete luxusanak, illetve a luxust kifejezo eszkoznek tartja a termeket, mint az MK taskat. E mellett az apple, bar lehagyta a nokiat a telefon szektorban, egyaltalan nem elozte le a vilagot a 15%os piaci reszesedesevel – atlagosan az utobbi nehany evben –

  • pg
    vagy az eddig eladott 1.2 milliard telefonnal – 2007 ota, amiota letezik iphone -, egyszeruen resze a piacnak.
    Sot, 2013as szintre sem tudja emelni az evente eladott termekek szamat, 5 ev utan szinte azt gondolhatjuk, h ennyi iphone kell a piacnak. Hozzavetoleg 2013 ota a piaci elemzesek a reszvenyesek oldalarol is azt mondjak, nincs igazi innovacio, de nagyon gyulik a kape – adjak vissza a reszvenyeseknek, nem kell a gold plating – lehet, h vennenek teslat rajta, vagy amazont. A sok kapenak nyilvan sok erteke van, de azert johetne most mar egy ispace urallomas, vagy vmi innovacio, amint kesz a “campus” projekt, vagy ha majd idejuk engedi. Sajnos cegvezetokent nem kell ezt tenniuk, mert olcson gyartanak olyan dolgokat, amit dragan adnak el, es van ra evente 200M darabnyi igeny, amit nagy nehezen ki tudnak nyogni a gyartassal – ez eleg kenyelmes helyzet.
  • pg
    A tesla szinten egy eleterzes, mint a ducati, a ford mustang es a panerai luminor – ilyeneket is nezz meg, ill. vegyel ha tetszik, de az iphonnal szemben ezek nagy hatranya, hogy a tobbsegnek nem kellenek (evente), nehezebb eladni a termeket a vilag 90%ban, es, nagyon nehez nulla beszalloval, 24 havi reszletre elvinni, raadasul ugy gondolom draga is gyartani, mint egy bentleyt, de legalabbis darabonkent egesz mas a szazalekos profit – azaz cegvezetokent Musk a Teslaval (spaceXel, mindennel) tavolrol sincs olyan helyzetben, mint az apple azon kivul, hogy hasonloan jo a stilusa, viszont jarhat meg ugy a ceg, mint polaroid.
    Bizton orulnenek egy applehoz hasonlo 15% piaci reszesedesnek, de csak az usaban legalabb 6 millio autot adnak el evente, amibol az altalad irt 450e elore eladott mennyiseg a havi 5 ezres termelessel, elore kb 7 ev foglaltsag,
  • pg
    es ez a teljesitmeny akkor is csak 0,01% piaci reszesedes (ebbol gondolom, h de jo lenne a 15%). Az sem latszik, hogy hogyan lesz 5%nyi verda gyartasuk az usaban. Lehet hogy majd a Ford meg a Daimler meg a tobbi vesz licenszet ha kiforrott a tesla, vagy majd gyartjak nekik es ellopjak. Mert ok jo arressel, jo rendszerben, hatekonyan tudnak gyartani, mint a Samsung.

    A wall mart elott black fridaykor, hosszu unnepek elott pulykaert, kenyerert is sorakoznak az amcsik, ez nem bizonyit semmit, ok ilyen sorakozo nepek. Ha londonban mesz a tesla boltba, ott nincs sor soha, de ha aruljak nalunk, gondolom itt sincs – ezt abbol gondolom, hogy a ferrarinal sem lattam a bank centernel soha tomeget.

  • pg
    Ahogyan a netes oktatas sem valtotta le eddig a kozoktatast – errol te mindenkepp tudnal -, es nem is fogja, mert ennek tobbek kozott rendszer szintu oka is van, ugy a Tesla se valoszinu hogy levaltja a GM, VW, Daimler oriasokat, de biztosan adaptalodnak majd es nem eltunnek. Ezt azert gondolom, mert a menedzsment diszciplinak eleg jelentos resze autos szektorbol van. Persze lehet, hogy bezar a Bugatti vagy vmelyik hasonlo, elhanyagolhato ceg, de ez sem valoszinu, mert ez nem az a szegmens, itt fontos a marka attitud, az elkotelezettseg. Ezt irta mas logikaval a “kiszamolos” is, es az, hogy ebben a stilusban reagalod le, egyaltalan nem mutatja azt, hogy a te gondolkodasod nem lapos.
  • pg
    Viszont mennyivel jobban jarna a vilag, ha trolibuszt (is) gyartana a tesla a modell E araban, mert ha mar vaganykodunk a zold jovovel, akkor az igy hihetobb es fenntarthatobb cel lenne, es tok jo helye lenne az innovacionak.
  • _Attila_
    Kár volt ennek a Marcellnek ilyen olvasottságot generálni ezzel…

    Tipikus példája annak, ahogy az áltudományos/konteós cikkek íródnak, amit a közönség nagy része annak rendje és módja szerint be is nyel. Az emberek nagy része egész egyszerűen buta, tehát ennek van piaca bőven (nagyon mint a Teslának valaha lesz :)).
    Kiragad 1-2 olyan adatot, ami lényegében semmiféle összefüggésben sincs és magyarázó erővel sem bír az erőltetett állításaival.

    Az autóipar a beszállítói hálózatával akkora gazdasági és politika súllyal bír, ami összehasonlíthatatlan a Nokiával vagy Kodakkal.
    Nyilván még ezer más szempontból se lehet telefonnal összehasonlítani egy autó(ipar)t, de már ez az egy különbség is bőven elég.
    Azt hiszi ez az önjelölt szakértő, hogy a nagyágyúknál dolgozó több tízezer(!) mérnök/gazdász szakember (párosítva a kb. végtelen forrással) hagyná elveszni a piacot karba tett kézzel?

  • Tzsolesz

    Egy átlagos autó hatótávolsága kb. 600 km, vagyis a “csodatöltővel” kb 1 óra alatt tudsz ugyanannyit “tankolni”. Ettől azért hadd ne essünk hanyatt! Lehet hogy erre neked van időd, de az átlagembernek nincs és ez csak az időfaktor. Gondolj bele, hogy egy forró nyári napon egy töltőállomásra beáll 10-12 autó tölteni autónként 3-4 emberrel (pl autópályán). A kiszolgáló épületben el fog férni az a potom kb. 40 ember, plusz a közben érkező autók utasai?! Mert ugye a később érkezők sem szeretnének az autóban vagy mellette megsülni, 2-3 amúgy is nyűgös gyerekről nem is beszélve. Szóval ez eddig ebben a formában szerintem egyszerűen életképtelen. Biztos hogy ez is fog még fejlődni, de ide még nem 1-2 lépésre van szükség.
    Az önvezető autókról annyit, hogy az sajnos a vezetést és az autót szeretőknek lesz halálos ítélet.
  • Toth Roland
    Jo lenne, hogyha a hozzaszolas human ellenorzoje nem akadna ki az ekezet hianyatol.
    Ugrott a 900 karakteres hozzaszolasom.
  • Tinaturner
    Pg: a netes oktatasi formakban azert boven van meg potencial
  • Oszkar
    nem védeném a Teslát, mert az Autopilot marketing teljes kamu (bár ki ne kamuzna, ha megteheti, eddig nagyon jól működik), de azért ennél többre képes valamivel (pl. hegyi utakon jól elkanyarog az utolsó frissítés óta). Plusz jelenleg nincs egyetlen gyártó sem, aki 4-es szintű önvezetésre képes terméke van, közel sem. A 2019-es Audi A8-at hirdetik, mint az első Level 3, de az is jelentős részt marketingmaszlag és a gyakorlatban semmivel se hasznosabb, mint a Tesla Autopilot. Pár korai stádiumú level 4 már létezik (egyik se kész a piacra), GM-et kivéve egyik sem autógyártóknál van, hanem független cégeknél/startupoknál.
    Autógyárak többsége technológiailag közel sincs kész level 4-5-re – de ez nem is baj, van hely startupoknak legalább. (önvezető/mesterséges intelligencia ágazatban dolgozom és van rálátásom nem egy autógyártó technológiájára legalábbis részlegesen)
  • Gergely
    veszteséghez annyit, hogy q4re Musk Teslat nyereségesre igéri.

    A nem várják megről meg annyit, hogy jelenleg is van 400.000előrendelésük.

    Kicsit a Miklos féle “nem fognak az ingatlanárak emelkedni” jutott eszembe. 🙂

  • Zabalint
    Az is nagyon nagy különbség a Tesla és az iPhone között, hogy ugyan relatív egyik sem olcsó, de az iPhone csak egy telefon, amire a fejlett világban akár a szegény réteg is össze tud kuporgatni, ha máshogy nem, hitellel, hiába többször annyi az ára, mint egy olyan telefonnak, ami reális lenne ahhoz az anyagi szinthez. Egy Teslát viszont ha belegebed sem fog tudni megvenni. Pedig igazából az iPhone-al is ugyanolyan arányban túlköltekezett azért, hogy meglegyen a “luxus” illúziója.
  • Ati
    Az elektromos autókat jelenleg is tucatszám fejlesztjük több autógyártónak.
    Ahhoz, hogy egy autó a gondolatból megjelenjen a futószallagon 3-5 év kell.
    Egyrészt az előbbi, másrészt a piaci igény miatt nincs tele minden autógyár elektromosautókkal.
    A 300 km-es hatótáv tudjuk jól, valójában csak 150-200 ha élvezni is szeretnénk a vezetést.
    Sajnos a hatótávot egyenlőre nem tudjuk hatékonyan növelni, így is az autók alváza egy nagy aksi.
    Mérnökként inkább veszek egy dízel/benzin üzemű pár évig használt autót az elektromoshoz képest töredék áron, kompromisszumok nélkül és vígan pörgetem a német pályán bármeddig, majd sok 100 km után, bármiféle keresgélés, tervezés nélkül megállok egy random kútnál és 5 perc alatt teletankolom és megiszom a kávémat. És ezzel nagyon nagyon sokan így vagyunk, és így vannak nyugaton is.
  • Én is akarok kommentelni...
    @Kiszamolo:
    Csak a Solar Citys cikkednek néztem csak utána, mert meggyőzött, hogy a másiknak felesleges
    – az a Jim Collins jegyzi a cikket, aki évek óta köpködi a Teslát, bármit is csináljon. Ugyanazt a bejelentést amit 10 újságíróból 6 pozitív hírként hoz le, 3 semleges tényként, ő megpróbálja beállítani irtózatos negatívumként, de őt ezért fizetik. (analógia: AMD célár a Citinél 5$, persze ők shortolják).
    – a cikk is elköveti azt a hibát, amit te is elkövettél az átlagnál: nem nézi a trendet (a cikk is leírja, hogy veszteséges volt a cég, mára nyereséges, de számok nélkül). Általánosságban ír, ahelyett, hogy a trendet vázolná, továbbá leírja a befektetéseket, az egyszeri tételeket stb, de az ezektől megtisztított számokat, amik a negyedéves jelentésben szerepelnek már elhallgatja
    – végül pedig olyan nagy gáz, ha a marzs csökken pár százalékkal, míg az értékesítés triplázódi
  • Én is akarok kommentelni...
    Csak reagélnék a SpaceX-re is:
    Volt több cikk is arról, hogy a SpaceX miért működik alacsony nyereségességi rátával: könyvelési trükkök százaival pumpálják át a Teslába onnan a pénzt, hogy az ne menjen csődbe. Ez előny és hátrány is az azonos tulajdonosi kör esetén.
    Ez nyílt titok, te is tudod, mindenki tudja. Erre vannak tartva a jó könyvelők és ügyvédek.
    A Solar City 2016-ban konkrétan a csőd szélén állt, és csak egy “beolvasztással” tudtak elég időt nyerni a reorganizációhoz, ami sikeres volt. Tiltakoztak is ellene a Tesla tulajdonosai. Ilyen tiltakozás a SpaceX esetében nem merülhet ugye fel.

    Annak is utána tudsz nézni, hogy az idézetedben szereplő cégekkel kapcsolatban találhatók összehasonlítások, hogy a SpaceX és pl. a Boing mennyiből tud megoldani egy ugyanolyan szállítási feladatot. A SpaceX sokkal olcsóbban.

    Ebből a cikkből most hiányzik 20-30 órányi utánajárás a részedről.

  • Gyulai
    Fejlődő cég, a Tesla, érdekes pont mostanában a VW-en kapcsolata is szóba került, és Zrt-vé válljón. Elon Musnak több lehetősége is van és nem csak negyedéves számokat nézz. Autógyártással kapcsolatba, egy gyártó sort felállítani, manapság minimum 1-2 év hogy hozza a számokat( pl. 5000db / hét) robotokkal meg pici tapasztalat alapján még több, a költségek meg hihetetlenek. A mai autógyártás egy nagy “kartell” mert mindegyik Pl. Bmw motor van a Citroenbe, vagy fordítva. Ezzel meg szembe megy a Tesla, eddig legalább is úgy tűnik.
  • Kiszamolo
    Gyulai, nyilván nem viccből akarják eladni az egész céget a VW-nek meg más befektetőknek.

    Persze, azért akarnak kimenni a tőzsdéről, hogy kényelmesebben fejlesszenek. Aki ezt elhiszi…

    Majd nyilván a nagybefektető kevésbé fog beleszólni a cég életébe, mint a sok kisrészvényes.

    Menekülnek a csőd elől. Nincs ezzel semmi baj, egy VW nyilván gatyába tudja rázni a termelést. Persze ennek komoly ára lesz.

  • Kiszamolo
    Gergely, tudsz mondani egy negyedévet, amire nem igértek nyereséget előtte fél-egy évvel? pl. q2 idén. Lett belőle egy rekord veszteség.

    De drukkoljunk nekik, velük is színesebb a világ.

  • Érzelmekkel nem lehet vitatkozni
    A vitaindító cikk szerzőjének megingathatatlan hitét és elköteleződését mutatja a Mindenható Innováció iránt (ami nem baj, ez is csak egy szubjektív álláspont), jelen elemzés hátrább lépve, árnyaltabban írja körül a jelenlegi helyzetet.

    Több villanyautó birtokában fokozottabb affinitással figyelve a híreket, a tiszta hurrá optimizmus nem tűnik megalapozottnak. Elismerve E. M. teljesítményét – nélküle ez a szegmens nem támadt volna fel eltiport hamvaiból – úgy tűnik, hogy a Tesla versenyképessége az idő haladtával egyre csökken, illetve csökkenni fog a versenytársak hol kényszerű, hol üzleti megfontolások hajtotta, egyre növekvő aktivitása miatt.
    – folyt –

  • Érzelmekkel nem lehet vitatkozni
    A cikkben egyik fő érvként megnevezett “Tesla életérzés” sem fogja tudni biztosítani a márka mindenhatóságát, mint ahogy az az egyébként jó iPhone párhuzam esetében már látható: mára egy lett a hasonló minőséget hasonló áron kínálók között, és immár a felhasználók ízlése dönti el az eladási számokat, mert a technika az átlag felhasználó szemében közel azonos.
    Ha a Tesla nem tud rövid időn belül újítani, olyanná válhat, mint a néhai NDK még 1989-ben is a 601-es Trabantját gyártó autógyára, miközben a világ rég elhúzott mellette.
  • zs
    Lehet, hogy Marcell túloz az egyik irányba, de rólad meg süt, hogy minden idegszáladdal gyűlölöd a céget. Tényleg egy olyan használhatatlan roncsautót árulnak, amilyet lefestesz és a vásárlók csak legyek a szaron, akik felültek a hypenak? Linkeltél videót meredek helyzetekről, amiket az autopilot benézett. Akkor a teljesség kedvéért linkelj olyanokat is, ahol életet mentett: youtube.com/results?search_query=autopilot+saves+life
    Hol vannak a pozitívumok? Miért nem említed meg, hogy a törésteszteken a tesla az egyik legbiztonságosabb autó? Hogy az autopilot minden hibája és gyermekbetegsége ellenére már most alacsonyabb egységnyi mérföldre vetített baleseti rátával dolgozik, mint a humán sofőrök? És ez csak jobb lesz, ahogy fejlődik a szoftver.
  • zs
    (4-es szintű önvezetése, ahogy egy korábbi kommentedben írtad, egyik gyártónak sincsen jelenleg. Fix útvonalakon és néhány kertvárosban közlekednek kísérleti jelleggel pár fős taxit és buszok néhány városban. Ez full rendben van, de messze még az önvezetés.)
    Aztán említsük meg azt is, hogy a gyártási hibákat folyamatosan javítják, egy tavaly novemberi Model 3 már bőven nem olyan, mint egy mostani. Valaki itt korábban kiszámolta, hogy havi 5000 darabbal 7 évbe telik teljesíteni a rendeléseket. Csakhogy heti 5000-et gyártanak, ami havi 20.000 és növekszik.
    Azt se feledjük, hogy óriási short nyomás van a tesla részvényeken, _nagyon_ sokaknak pénzügyi érdeke, hogy bebukjon a cég.
    A lényeg, hogy igen, van miért kritizálni a teslát, de azért ne essünk át a ló igazságtalan oldalára.
  • Zimi
    A TESLA-nak már most hatalmas azi előnye, a hagyományos gyártókkal szemben; van saját acu gyártó kapacitása / jelenleg ez az e-autók szűk keresztmetszete/, van saját Super Charger hálózata, amivel teljesértékűvé tette az autóit, az USA-ban szinte bárhova el lehet jutni velük túlzott időveszteség nélkül, de világviszonylatban is folyik a fejlesztés. BEV gyártó kapacitása a legnagyobb és a legyorsabban növekszik. A többi gyártó fényévnyire van ettől, a befektetőket valószínűleg ezek jobban érdeklik, mint az aktuális nyereségadatok.
  • pg
    Tinaturner: van, es ez rendkivul fontos is
  • Kiszamolo
    Zimi, a töltőhálózatot a Model 3 nem használhatja és például uniós szinten is folyik a mindenféle töltőhálózat telepítése állami pénzen, gondolom nincs ez másként az USÁ-ban sem. Ha pedig lesz benne pénz, a magántőke is gyorsan telepíteni fog töltőket az egész világon.

    Itt egy idei összefoglaló, melyik ország mennyi aksit gyárt jelenleg és mennyit fog 2020, illetve 2025-ben várhatóan:

    berylls.com/wp-content/uploads/2018/03/20180323_Studie_E-Mobilitaet_EN.pdf

    it is extremely problematic for all battery producers that the
    manufacturing capacity for electric vehicle traction batteries is growing
    stronger than the demand by the auto industry. Some battery pack manufacturers
    have announced they will greatly expand their production
    capacity; new players show great interest in entering the market. However,
    sales figures for e-vehicles are not increasing fast enough – even
    in the most optimistic scenarios currently under discussion. A battery
    bubble is emerging.

    A probléma az, hogy a gyártókapacitás sokkal inkább bővül az egész világon, mint az igény az akkumulátorokra, még a legpozitívabb várakozások szerint is.

    Nem úgy tűnik, hogy komoly akkuhiány lépne fel a világban.

  • Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos
    : Ha életképtelen lenne, létesítettek volna közel 11000 töltőfejet világszerte?
  • Gábor
    Tesla még csak pár éve van a piacon, alig van pár modellje a kínálatban, nem úgy mint a nagy autó gyártóknak, ezért szerintem nem érdemes összehasonlítani azokkal.
    Mindenképp úttörő munkát végez Elon Musk és ennek köszönhető, hogy a többi autógyártó egyáltalán elkezdet komolyan foglalkozni az elektromos autó gyártással amiben még mindig a Tesla a legelőremutatóbb.
    Hogy pénzügyileg ez mennyire gazdaságos, vagy mikor lesz az ahhoz én nem értek, de valahogy el kellet kezdeni és végül is van előremutató fejlődés. Nem lehet könnyű a semmiből autó gyárat létrehozni, én nem vállalkoznék rá.
  • Liv
    Szerintem Elon Musk zseniális. A show, amit előad, és a pénz, amit ezzel a cégébe vonz/benne tart, biztos vagyok benne, hogy évekkel gyorsítja fel az autóipar fejlődését és ezzel elősegíti azt, hogy kevésbé környezetkárosító legyen az autózás.
    Egy konzervatívan építkező cégnél valószínűleg időigényesebben valósulna meg ugyanez.
    Én nagyon drukkolok neki, hogy még sokáig tartson a varázslata.
    (A korrektség kedvéért: nem az én pénzemet égeti, nincs Tesla részvényem, az biztosan árnyalná a véleményemet. :))
  • szocske
    ” a töltőhálózatot a Model 3 nem használhatja ” INGYEN.
    Ez a mondat szerintem így helyes. A villanyautósok többsége hosszabb távon az otthoni töltésre kell, hogy berendezkedjen, a nyilvános töltők a hosszabb utazásokra valók, azzal hogy a SC hálózat nem lesz ingyenes, nem fog ott tölteni az is, aki egyébként a szomszédban lakik, de otthon ő fizeti az áramot.

    Elég nagy öngól lenne a Teslától, ha töltési díjért sem használhatnák a Model3 tulajdonosok a mostanra egész jól kiépült hálózatot.

  • szocske
    Egyébként én a napokban elgondolkoztam, hogy veszek egy kis apróért Tesla részvényt, aztán el is felejtem, hogy van ilyenem.
    Ha a Tesla bebukik, nem fog összetörni ennek a mondjuk 100ezer Ftnak az elvesztése.
    Ha bejön a “világuralom”, akkor viszont az unokáim gazdagok lesznek belőle 😀
  • Ádám
    Jópofa ez az elektromos autó őrület.
    Nézegettem én is a renault ZOE-t, amiből a nagyobb aksis meg is felelne arra, amire használnám, de a 9 milliós ár és a jelentős értékvesztés eltántorított.
    Inkább vettem egy amerikai v8-as álomautót 6 misiért és a maradék 3 misit eltankolom, miközben az autónak nem lesz jelentős értékvesztése, ha nem töröm össze.
    Úgyis jön a folyamatos downsizing, meg hybrid és elektromos őrület, szóval inkább gyorsan kiélvezem még a sima szívó V8-at nagy köbcentivel. 😀