Az órabérem

2018-04-25
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Gyakori jelenség itt is, de máshol is, hogy az emberek minden tevékenységüket az órabérükben mérnek. Ha eddig és eddig tart, miközben óránként ennyit keresek, akkor nem éri meg vele foglalkozni, mert ennél többet keresek ugyanennyi idő alatt. Átnézni a szerződéseket, keresni új szolgáltatót, lenyírni a füvet és minden más lehetőség esetén.

Ez a gondolkodásmód van hogy helyes, van azonban hogy teljesen hibás.

Mivel nem napi 24 órát dolgozol a hét hét napján, ezért nincs értelme mindent az órabéreddel mérni.

Ha a kérdés úgy merül fel, hogy azért nincs időm dolgozni, mert helyette mást kell csinálnom, akkor ez a helyes megközelítés. Én ássam-e fel a kertet, vagy fogadjak valakit? Ha rámegy egy munkanapom, ami alatt keresnék X ezer forintot és fel tudok fogadni ennek a harmadáért valakit, akkor egyértelmű, hogy ez a helyes döntés.

Azonban ha a szabadidőmben is fel tudom ásni a kertet és jót is tesz egy kis testmozgás, akkor butaság így számolni. Ettől még dönthetek úgy, hogy inkább fizetek valakinek, hogy ássa fel a kertet  de ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy mennyi pénzt keresek munkaidőben.

Ha egy munkanapom, vagy annak a fele elmegy, hogy átnézzem a szerződéseimet, újrakössem a cascot és a kábeltévét és az így megspórolt pénz dupláját bukom, mert kiestem a munkámból, akkor nem teszem.

De ha munkaidő után, tévénézés helyett meg tudom ezt csinálni, akkor teljesen lényegtelen, mennyi az órabérem. Akkor maximum az dönt, hogy a megspórolható összeg megüti-e az ingerküszöböm. Évi 1.200 forintért nem kötjük újra a cascot, évi 30 ezerért igen.

Ha egész nap az országot járom és az elektromos autóm töltése naponta ellop a munkanapomból egy órát, akkor nagyon szigorúan bele kell számolnom a költségekbe azt a mindennapi kiesett egy órát. Hiszen addig sem tudom az ügyfeleket látogatni és pénzt keresni. Így többet bukok az idő miatt, mint amit nyerek az olcsóbb üzemeltetésen.

Ha évente háromszor vidéki rokonlátogatásra megyünk szombaton az elektromos autónkkal és egy órával hamarabb kell indulnunk, hogy félúton tölteni tudjuk, akkor teljes butaság azzal számolni, mennyi pénzkiesést jelent az az egy óra. Semennyit, mert szabadnapod van és egyébként sem kerestél volna egy fillért sem. Ahogy azon sem buktál egy fillért sem, hogy a tévénézés helyett a cascodat intézted, vagy a kanapén fekvés helyett felástad a kertet.

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.

20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Previous Post
Fórum

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram