Egy unit linked biztosítás korrekt árazással: Allianz Életprogram

2013-05-04
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

A unit linked életbiztosításokról már sokat írtam, mint arról a pénzügyi termékről, amit nagy ívben kerülni kell. (Cikkek itt.)

Ennek oka, hogy az elmúlt tizenpár évben a biztosítók az ügyfelek érdekeiről elfeledkezve, csak az ügynökök érdekeit tartották szem előtt és egymással versenyeztek, ki ad magasabb jutalékot az ügynöknek, vagy brókercégnek, hogy hozzá hozza a megkötött szerződést.

Rövid időn belül már szinte minden biztosító az első éves díj 140-150%-át adta oda az ügynöknek, amit aztán az ügyféltől vont le, de nem egyszerre, hanem jól elrejtve 10-20 év alatt.

Ezen túl a biztosító fantáziadús vételi-eladási árfolyam-különbözet címén újabb 5%-ot tett el befizetésenként, magas, évi 1,75-2% alapkezelői költséget számolt fel a bennlévő pénzünkre évről-évre, valamint havi 5-600 Ft számlavezetési díjat.

Ezek után nem csoda, hogy gyakorlatilag képtelenség akár csak banki kamatoknak megfelelő hozamokat elérni a unit linked biztosítások vásárlóinak.

Azonban már többször jeleztem, hogy igazán ritka fehér hollóként azért van korrekt árazású termék a piacon, még ha az átlagember nem is sűrűn találkozhat vele.

(A korrekt árazás nem költségmentest jelent, hiszen ahogy te sem ingyen dolgozol, az ügynök sem csak hobbiból találkozik veled és a biztosító sem a két szép szemedért akarja kezelni a pénzed. Azonban a felszámolt költségek vannak annyira alacsonyak, hogy még te is jól jársz, nem csak mindenki más rajtad kívül.)

Ilyen ritka lehetőség az Allianz Életprogram nevű biztosítása. Ennek két fő típusa a normál és a Bónusz Életprogram. (Van még egyéb is, mint Xtra és Xpress, illetve partnerek által kötött termékek, de ezekkel most nem foglalkozunk. A partneri termékek általában sokkal költségesebbek, erre figyeljünk.)

A normál esetében a kezdeti költség az első éves díj 25%-a. Mivel a kezdeti költség miatt minden unit linked biztosítást a lehető legkisebb összeggel kötjük, amit később emelünk fel, amikor már nincs rajta elvonás, ezért a teljes nyitási költségünk a havi minimális 10 ezer forint háromszorosa lesz. Ezt vessük össze az átlagos évi 150%-os nyitási díjjal. (Megjegyzés: Ha Bónusz Életprogramot akarsz kötni és biztos vagy benne, hogy nem mondod fel legalább 13 évig, akkor ott ez nem szempont.)

Ebből a 30 ezer forintból az ügynök alig a felét kapja meg. Nos, ezért nem akar szinte senki eladni nekünk ilyen biztosítást.

Az egyébként szokásos 5%-os "átváltási költség" ennél a termékcsaládnál 0%, vagyis a befizetett évi mondjuk 500 ezer forintunkból nem vonnak le 25 ezer forintot sem, mint máshol.

Az alapkezelői díj a unit linked biztosításoknál szokásos 1,75%-2% helyett mindössze 1,19%, ez még a legtöbb magyar befektetési alap TER mutatójánál (Total Expense Ratio -költségmutató) is kisebb. Ennél kisebb alapkezelői díjjal részvényalapba nem nagyon tudunk befektetni idehaza.

A futamidő lejárat után tetszőlegesen meghosszabbítható, ha nem akarjuk felvenni a pénzt.

A Bónusz Életprogram annyiban különbözik a normál életprogramtól, hogy az első éves elvonás nem 25%, hanem 75%, azonban ezt az ötödik évtől visszacsöpögtetik, az évek száma szerint egyre nagyobb százalékban.

(A legnagyobb brókercégnél köthető Életprogram (Pro Life Xtra) költsége a 75% elvonás helyett 50+100%, azaz 150%, azonban a bónusz mértéke ugyanannyi! Vagyis az első éves díjunk újabb 75%-a bánja, ha nem az Allianz saját kínálatából választunk.)

Ezt az "elvonunk pénzt, majd lassanként visszaadjuk" sok biztosító játssza, ennek oka a Teljes Költség-Mutató kijátszása. Ugyanis ha elvonok pénzt, majd valamikor visszaadom, nem kell kimutatnom a költségek között.

A trükk az benne, hogy 15-20 évig egy fillér kamatot se, vagy maximum évi 2%-ot fizetnek rá, így a visszaadott pénz az infláció miatt a valóságban sokkal kevesebbet ér. A másik, hogy a legtöbb unit linked biztosítás meg sem éri a 7. évet, így nincs mit visszaadni, a biztosítónál maradhat a pénz.

Az Allianz Életprogram ebben is eltérő, ugyanis tudtommal egyedüliként a piacon, a magyar kötvényalapuk kamatával évente növelik az elvont összeget.

Már ezért is érdemes fejet hajtani a termék korrektsége előtt.

A Bónusz Életprogrammal a legvégén jobban járunk, mint a normál Életprogrammal, de csakis abban az esetben, ha legalább 13 évig tényleg megtartjuk és nem is csökkentjük, vagy nem szüneteltetjük a szerződést. Ellenkező esetben válasszuk a normál Életprogramot.

Sajnos havi számlavezetési díjat, vagy fenntartási költséget mindkét esetben fizetnünk kell, ez havi 470 Ft. Ez az egyetlen költség, amiben nem (sokkal) jobb, mint a hasonló termékek a piacon. Ez az összeg csak minimáldíj esetén nagy, havi 20-40 ezer forintnál már nem annyira feltűnő.

Külön jó pont, hogy a kötelező kockázati díjrész ingyenes, igaz, csak közlekedési balesetre fizet, vagyis szinte soha. De ennyi pénzért ne is akarjunk többet.

 A választható kiegészítő kockázati biztosítások nem a legolcsóbbak a piacon, mert akár csoportos, akár egyéni, tiszta kockázati biztosításban vannak olcsóbbak. De ezeket nem kötelező kérned.

Az Életprogramnak van eurós változata is, ha abban szeretnél megtakarítani. (Bár sok értelme szerintem nincs, ha külföldi alapot választasz, hiszen ott úgyis dollárban, vagy euróban van a pénzed az alapban.)

Hogy egy hátrányt is mondjak, szerintem nagyon szűk a választható alapok listája. Magyar rövid kötvény, hosszú kötvény, magyar részvény, magyar pénzpiaci, a divatjamúlt BRIC országok, nem túl sikeres demográfiai részvények, termények, ipari nyersanyagok, stb. A legutóbbi jelentést itt tudjátok elolvasni.

Kinek ajánlható ez a biztosítás? Aki szeretne hosszú távon havonta megtakarítani és tisztában van azzal, hogy a pénzét az általa választott befektetési alapokba fektetik, aminek hozama nem kiszámítható, de akár jobban is hozhat, mint egy hagyományos lekötés.

Hosszú távon a kamatadó-mentesség is biztosított, illetve időszakonként akár ingyen is átrendezhetjük a portfóliónkat.

Kinek nem ajánlott? Aki nem hosszú távban gondolkodik, csak 3-4-5 évben, illetve nem akar szembesülni a befektetési alapoknál előfordulható akár negatív hozammal. (A befektetési alapok kockázatosabbak, mint egy egyszerű lekötés, de cserébe hosszabb távon nagyobb hozam is várható el tőlük, azonban erre nincs garancia.)

Ezen túl szerintem nagyobb összegekkel rendelkező, vagy havonta komolyabb összeget megtakarítani tudók is jobban járhatnak külföldi ETF-ek vásárlásával, mondjuk a KBC-nél. Erről itt írtam bővebben. Itt nem csak a költségek alacsonyabbak, hanem a választék nagyobb, kamatadó-mentességet pedig TBSZ számlával is elérhetsz.

Hol tudod  megkötni? Bármelyik Allianz kirendeltségen, vagy FHB Bankban. Amint már írtam, évi 120 ezer forintos díjat vállalj az alacsony kezdeti költség miatt, majd ezt emeld fel a későbbiekben.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram