Elkezdődtek a csődök

2020-05-06
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

A héten több cég jelentett csődöt vagy csődközeli állapotot Európában éppúgy, mint az Egyesült Államokban.

Egy komoly részüknél ez nem meglepő, mint a luxushajókat üzemelő Norway, az autókölcsönző Hertz, a 700 fitnessteremmel rendelkező Gold's Gym, az olajipari Whiting Petroleum és még sokan mások, akiket a válság teljesen ellehetetlenített.

Az amerikai J.Crew áruházlánc is elhullott és nem ő lesz az egyetlen, a bóvli besorolású üzletláncok és éttermek ötöde fog hamarosan a sorsára jutni az elemzők szerint.

A nagy üzletláncok már régóta problémával küszködtek a vásárlási szokások változása miatt, ezért felvásárlásokkal szerettek volna előremenekülni. Ennek köszönhetően azonban hatalmas hitelállományt halmoztak fel (ami az ingyenpénz évtizedében nem volt se nehéz, se drága), most azonban a másfél hónapos bezárás megpecsételte a sorsukat. (2010-ben a J.Crew anyacége még csak 50 millió dolláros hitellel rendelkezett, most 1,7 milliárd dollárral adós.)

Amint már írtam róla, a legtöbb cég (még a komoly, nagy cégek között is) kéthónapnyi tartalékkal sem rendelkezik és sokan álltak gyenge lábakon eddig is, amit a pénzbőség és a gazdasági fellendülés jótékonyan eltakart. Most azonban megérkezett az apály és kiderült, hogy a fürdővendégek ötödén eddig sem volt úszónadrág, csak a nyakig érő vízben ez senkinek nem tűnt fel. Autóipari beszállítók, üzletláncok és sokan mások, akik eddig pengeélen táncoltak, estek bele a szakadékba.

Nem véletlen, hogy a FED és az amerikai kormány is elképesztő mennyiségű pénzt öntött a piacra, hogy a sok törékeny agyaglábon egyensúlyozó céget megmentse a csődtől. Ha nem tették volna, most sokkal nagyobb lenne a csődhullám, de az is látszik, hogy a világ minden pénze sem lesz elég, hogy mindenkit megmentsenek.

2007-2008-ban is több száz bankot megmentettek, de aztán egyszer azt kellett mondani, hogy ezt a bankot már nem mentjük meg. Most is lesz rengeteg olyan cég, akiket már nem lehet vagy nem érdemes bármi áron megmenteni.

Most valószínűleg ez az időszak következik, egyre több cég fog csődöt jelenteni, akiknek a néhány hetes leállás vagy a csökkenő megrendelések megadták az utolsó kegyelemdöfést.

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram