Erste áremelés
A kiürített államkassza miatt a kormány ezermilliárdos nagyságban különadókkal sújtott több szektort, a Zembereket azzal nyugtatva, hogy senki nem fogja ezeket áthárítani a fogyasztókra.
Minő meglepetés, az érintett cégek nem akarják lenyelni a sokadik különadót, amit adhoc jelleggel kivetett rájuk a kormány.
Most éppen az Erste jelentette be, hogy hamarosan árat fog emelni az új adók miatt, ha nem tetszik, van két hónapod felmondani a számládat.
Csaba küldte át a kapott levelet, amit ezúton is köszönünk. Nem tudom, mennyire olvasható, elég kis felbontásban küldte. De ez a lényege, amit leírtam. Új költséglista július 15-től lesz.
30 liter, 30 EUR
később tervezik a sapka nélküli árat is beérje így majd 880 Ft = 1 EUR = 1 liter benzin= 1 liter étolja (majd 1kg kenyér, cukor, liszt, só,)
😉 ki van találva a masterplan 😀
És igen, ebből az őrült mókuskerékből reccsenéssel lesz csak kiszálló. Minél később, annál nagyobb reccsenéssel. Amikor már a kormány gazdasági főokosa is azt nyomja, hogy csak egy satufékkel és mesterséges recesszióval lehet megállítani a spirált, akkor – amellett, hogy ez lefordítva egy orbáni elkúrtuk volt – ott azért tiszta kéne legyen, hogy a jó kérdés nem az, hogy bárki jobb lenne-e, hanem hogy folytatnák-e ezt az aktív gazdasági ámokfutást, vagy csinálnának szinte bármi mást.
A sorsnak van humorerzeke es Isten nem ver bottal.
a 20e alatti utalások meg mindig is fizetősek voltak náluk a tr. adó óta
416 az €
Az egyik fizutol a masikig elo tobbseg fel se fogja mit jelent ez…
Au euró durván gyengül az amerikai dollárhoz képest. Az euró – forint árfolyam valójában rózsaszín képet fest a forint helyzetéről, mert egész Európa süllyed, de mi még annál is gyorsabban.
410 Ft = 1 Eur,
elvileg az elmúlt időszakban a forint jobban gyengült, mint az ukrán hrivnya.
Ennek milyen racionális oka lehet? (Értem én, hogy sz…r a kormány, meg rossz helyzetben van a gazdaság, de ott meg lőnek és lassan minden a földdel lesz egyenlő…)
“Évek óta olvasom szakmai írásaid, de engedd meg, hogy most már jelezzem, szerintem kontraproduktív az a stílus, amire átálltál.”
Úgy emlékszem, hogy Miklós már 10+ évvel ezelőtt is írt vitriolos stílusban mlm ügynökökről, unit linked biztosításokról, az emberi hülyeségről, meg bármiről, ami épp kicsit felbosszantotta. Rendszeresen voltak is nagy sértődések a kommentszekcióban. Újabban mégis sokan rácsodálkoznak, hogy nem titkolja a kormány gazdasági (és egyéb) intézkedései iránti ellenszenvét, és mostanában ez a sértődések egyik oka. (Kinek mi talál be.) Pedig ez még mindig egy személyes blog, és nem egy hírportál gazdasági rovata. Persze lehet bajod a stílussal, de azt nem mondhatod, hogy a kormánykritika mögött nincsenek bőven szakmai érvek, és sokszor akár megoldási javaslatok is a kritika mellett. A zelmúlt 12 évhez képest szerintem ez még kimondottan “elegáns”.
Nem akarom a kedved elrontani, de 416 volt nemrég, ebből nagyon sokára lesz újra 360 (ha lesz egyáltalán).
Utána meg mentetek volna sírni meg tüntikézni, hogy a gyúrcsány megint átvert… Nem erről volt szó!
Gondolom nyomásgyakorlás az EU részéről.. ami érthető is az elmúlt intézkedések nyomán, de ezt nem a felső réteg szívja meg, hanem a munkás, nyugdíjas, átlagember..
emlékszek mennyien nevettek, kárörvendtek, amikor 370-nél váltottam euroba a pénzem..
Az ugye megvan, hogy a piac alakítja az árfolyamokat és nem az EU?
830 forint lenne a benzin, amennyi valójában, mindjárt százmilliárdokkal kevesebb devizát kellene elégetni, mert annyival kevesebben tankolnának.
Ha a valódi áron lenne a rezsi (jelenleg a valódi ár hetedét(!!!!) fizeti az istenadta nép), mindenki spórolna, további forintban százmilliárdokkal kevesebb euró menne Oroszországba.
S így tovább.
Már ez is erősítené a forintot. Javulna a külkereskedelmi egyenleg.
Na meg a bizalom, hogy nem adhoc jelleggel találnak ki brutál adókat egyes szektorokra.
Sok éve vészhelyzeti kormányzás van. Még a kétharmados parlament se több, mint diszlet, viszont arra sincs szükség, a kormány azt csinál, amit akar.
Ez sem tesz jót a forintnak.
Hrivnya szerintem a egyrészt a sok külföldi segély (dollárban, euróban érkező pénz egy jó részét hrivnyára váltják és fizetik belőle az otthoni kiadásokat), másrészt az európában munkát vállaló menekültek hazautalásai miatt nő.
Akik BIZTOSAN tudják, hogy milyen események, intézkedések történtek VOLNA, ha az ellenzék nyer…
Azt esetleg nem tudod, hogy a gazdád mikor és hogyan akarja az elszabadult inflációt és forintárfolyamot visszaterelni a normál mederbe? Mert az elég kevés, amit ma is kommunikáltak, hogy “hát ez azért van, mert háború van a szomszédban, meg Brüsszel”. (Tekintve, hogy a szomszédos országok közül messze nálunk a legmagasabb az infláció és a forint a legrosszabbul teljesítő nemzeti valuta.)
Mi a fenéért ne lenne tárgyilagos a cikk?
Üres államkassza-brutál adók-az érintettek áthárítják, amint az látszik is. Az Erste így. Egyszerű tények, érzelmek nélkül.
Olvastad te egyáltalán a cikket?
Az, hogy az ukrán hrivnya stabilabb mint a forint, az vicc. Mintha mi itt semmit nem csinálnánk, ők meg fejlődő szakaszban lennének. Vagy a pénzvilág (is) elrugaszkodott a valóságtól?
Barátom, ez a stílus mindent elárul. Gazdájuk. Az, hogy hülyeségeket hordasz össze, már szóra sem érdemes példa kedvéért Gyurcsány nem vette el a 13. havi nyugdíjat. Írtam cikket, ami összehasonlítja 2002-2010 és 2010-2020 teljesítményét, de a kedvedért nincs kedvem előkeresni. Lehet újra kellene írni a mostani számokkal.
„A szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből.”
(Margaret Thatcher)
tényleg ennyire nehéz átlátni, észrevenni miként játszanak ki egymás ellen minket az “oldalak”, hogy aztán ránk hivatkozva tovább szedjék meg magukat?
Köszi, ez sajnos remekül passzol is ide. Évek óta mondom, hogy a magát jobboldalinak nevező állampárt nem csak nemzeti, de szocialista vonásokat is mutat.
Nemzeti. Szocialista.
“+ a fröcsögők ezt az örök érvényű bölcseletet is jobb, ha észben tartják:
„A szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből.”
(Margaret Thatcher)”
Háháhá, ironikus.
Az extraprofitadó az pontosan a mások pénze…
Az a rossz hírem, hogy te (ahogy gyakorlatilag az ország 99%-a is) szocialista vagy, ezért tetszik neked az árstop.
Thatcher alapvetően ellenezte az állami beavatkozást a gazdaságban, a kis állam és a szabad piac pártján volt, valamint nem épített kihasználatlan és felesleges stadiont a kertje végébe (meg gyakorlatilag mindenki kertje végébe már lassan) állami pénzből.
Folyt. köv.
Lehet engem hülyézni, lehet Orbán Viktor miniszterelnök urat (a magyar történelem legnagyobb formátumát) “gazdámnak” hívni és lehet össze-vissza fröcsögni. Egy valamit ne felejtsetek el, kedves balliberális barátaim! Amíg ezt a gőgös, kioktató, valóságtagadó, gyalázkodó, manipulatív stílust nem fejezitek be, a FIDESZ támogatottsága egyre csak nőni fog! 2026=4/5!
HAJRÁ, 2026! HAJRÁ, FIDESZ! HAJRÁ, NÉGYÖTÖD!!!
Sajnos a kormánypártiak nem tartják észben, de lassan már tényleg elfogy a pénzünk.
HAJRÁ FIDESZ! HAJRÁ, NÉGYÖTÖD!!!!
Nem az a baj, hogy istenként imádod Orbánt és nem veszed észre a gazdasági valóságot és nem is az, hogy ezt elmondod. Hanem hogy hülyeségeket hordasz össze. A hülyeség van maximum cenzúrázva, de amint látod, a te esetedben még az sem.
…ezt a gondolatot épp annak a pártnak a szavazója idézi, amelynek a képviselői EU-s pénzekből gazdagodtak meg, és most pont másoknak a pénzéből próbálják meg befoltozni azt a krvanagy költségvetési lyukat, amelyet (nagyrészt) a választási osztogatások hoztak létre.
LOL 🙂
Azért tettem fel a kérdésemet, mert az előző választáson az MKKP-re szavaztam, mert szerintem a hatpárti ellenzék és a Fidesz ugyanolyan gazemberekből áll. Abban bíztam, hogy 2-3 ciklus alatt kiépül egy _valódi_ ellenzék ha a mostani elsorvad, csak nem vagyok benne biztos, hogy van 2-3 ciklus hátra, mert a Fidesz olyan ámokfutással indított, amiben nekem nem is az Euró fáj a legjobban.
Szóval szerinted a mostani hatpárti ellenzék képes lehet kormányozni az országot? Ha igen, miért? MZP után van most egyáltalán olyan figura, aki mögé be tudnak állni?
Először a fröcsögést kértem volna számon hogy mi ez ha nem az, de pl. a “gazdájuk” “gazdád” után igazából nem gondolom hogy bármit is elérne, szóval inkább csak tárgyilagosan igyekszem kérdéseket feltenni, vagy rámutatni logikai tévedésekre. Először is, az ígéretekkel tisztában vagyunk, és igen, azzal is hogy mit sikerült idézem “elkúrni”, de ugye itt és most nem erről van szó, ráadásul elmúltnyóccév, helyett most már elmúlt12 évről beszélünk. Szóval légyszíves a mostani kormány teljesítményéhez hozzászólni. Én hozzászólok hogy hogyan képzeltük volna el az ellenzéki kormányt: először is, programmal rendelkező hatpárti koalícióról lett volna szó, ahol ugye nem egyszemélyben összpontosult volna minden hatalom égen és földön, és akik ha semmit nem csinálnak, már azzal is előrébb járnánk…
Szóóóval végre gazdasági összehasonlítás: Gy idején munkanélküliség –> jelenleg munkaerő és szakképzett munkaerőhiány van, gazd. migráns 6-800e Magyar az EU-ban, mi meg hozzuk a migránsokat ide dolgozni, gratulálok. Ja és a közmunkaprogram, az gyakorlatilag 65%-ban gyárkapun belüli munkanélküliség. Államadósságot miért hozod fel ha arányosan ugyanannyi? Annyi hogy nem a katonai szövetségesek felé, hanem ruszkik és kína felé adósodtunk el,
Szóval ja, ennyit arról hogy ki tanult meg kormányozni, (btw ugye leváltani mzp-t politikai öngyilkosság lett volna az összes pártnak, szóval nem ő kormányzott volna puccsal) de mindez SENKIT sem érdekel, a JELENLEGI kormányról/országról alkoss egy épkézláb véleményt. (bocs a capslockért).
„A szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből.”
Közben gondolom hevesen bólogattál, mikor az volt a mondás, hogy a benzinkutasoknak eddig elég jól ment, itt az ideje, hogy visszaadjanak kicsit a közösbe. Az “extraprofit” kifejezésre se vontad fel a szemöldököd, és a magánnyugdíjpénztári megtakarítás se volt sose magántulajdon…
Nyugodtan elfelejtheted a “szocialista”, “nemzeti”, “konzervatív”, “libsi”, “baloldali”, “jobboldali” stb. jelzőket, mert már rég elvesztették a jelentésüket a közbeszédben, és az egyetlen funkciójuk a törzsi háborúk szítása maradt.
„A szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből.”
Az a legviccesebb, hogy ezt pont egy olyan párt hívőjeként sikerült leírnod, ami mások pénzére alapozza 12 éve a kormányzását :D:D
Amúgy a forint már a háboú kitörése előtt gyengülni kezdett. 2019 márciusa óta eltelt idő alatt lehetett volna cselekedni, 316-ról indultunk…
Akkora zűrzavar van a fejedben, hogy észre sem veszed, hogy te meg a barátaid vagytok a szocialisták. De sokkal inkább kádáristák. Kell nektek a kedves vezető, a rezsicsökkentés, az ársapka meg a védelem mindentől is. Kedves apád közölte, hogy nincs olyan, hogy Mr Piac, mert ők döntik el mi működik. Aztán kiderült, hogy mégsem. Igen most ott tartunk, hogy a kedves állampárt kifogyott más (az EU) pénzéből. Jönnek is a nemmegszorítások amit nem zemberek fizetnek meg. Közben meg Navracsics épp most készíti elő a tejes fegyverletételt az EU pénzek miatt. Oké nektek valószínűleg így kommunikálják, hogy kiegyezést, de mindenki érti mit jelent. Annyira vak vagy, hogy észre sem veszed, hogy ti vagytok itt a szocialisták. Csak leöntötték a kádárista szocializmust egy kis nemzeti cukormázzal. Ti meg zabáljátok. Élvezzétek a rekord inflációt meg a 410-és Eurót. Elvégre erre szavaztatok.
A probléma az, hogy a szocialisták (inkább kommunisták) a mai magyar kontextusban a Fidesz. Lásd rezsicsökkentés, hatósági árak, választás előtti osztogatások, “családtámogatások”, ner közeli cégek beruházásainak támogatása, túlárazott állami megrendelések, MNB-ből az árfolyamgyengülés miatt keletkezett nyereség kilopása alapítványokba, hitelmoratórium, kamatstop stb., stb. Mind-mind arról szól, hogy mások pénzéből finanszírozzátok az elcseszett komcsi gazdaságpolitikát, és épp kifogyóban vagytok mások pénzéből
De úgy egyáltalán nem érzed az ellentmondást, hogy egy kommentben azt írod, ha az ellenzék nyert volna, akkor kivezette volna az amúgy fenntarthatatlan populista intézkedéseket, mint pl. rezsicsökkentés, majd jössz Margareth Thatcherrel. Szegény forog a sírjában, mikor a magukat jobbosnak hazudó kommunisták idézik.
„A szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből.”
Sajnos most a Fityesz is kifogyott. Szintén a másokéból. Tehát a mondás nem áll meg.
Vissza nem térítendő támogatással kellett volna támogatni a házak minimum 15 cm-es szigetelését,nyílászáró cserét, napelemek telepítését az elmúlt 12 évben és akkor csak mellig érne a fekália,nem a szánkig!
Reagálva a “klasszikus” idézetedre: az megvan, hogy most fogyott el az EU-s adófizetők pénze? Legalább is a Magyarországon ész nélkül elégethető része.