Ez történt a héten

2020-09-20
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

- Az amerikai munkaügyi adatok eddig szépen alakultak, legalábbis papíron. Azonban még mindig 800 ezer fő felett van hetente az új munkanélküliek száma, illetve többen felhívták a figyelmet, hogy a cégek hamarosan rendbe akarják hozni majd a jövedelmezőségüket, amire két módjuk van: vagy többet értékesítenek vagy ha ez nem megy, akkor a költségeken faragnak, ami egyértelműen növelheti a közeljövőben az elbocsátásokat.

- Az amerikai tőzsdén tovább folytatódott a csökkenés, bár ezen a héten inkább csak kerekítési hibahatáron belül csökkent az S&P 500 index, főleg a technológiai cégek csökkentek, amik eddig kiugróan nőttek. Ezzel együtt is mind az S&P 500, mind a Nasdaq index pluszban áll idén.

- Az Amazon által júniusban felvásárolt Zoox megkapta a jogot, hogy önvezető autókat teszteljen Kaliforniában, emberi felügyelet nélkül. Így a Google anyacége által birtokolt Waymo, a Nuro és az AutoX mellett negyedikként ő is élesben tesztelheti az önvezető autóit az utakon anélkül, hogy ember ülne benne, amennyiben 72 km/h-nál nem mennek gyorsabban és az időjárási körülmények megfelelőek. (További hatvan cég csak állandó emberi felügyelet és jelenlét mellett teheti ugyanezt. Ide tartozik az Uber és sokan mások még.)

Az Amazon célja világos: minél hamarabb emberi erőforrás nélkül szeretné házhoz szállítani a csomagjait, amint a technológia készen lesz erre.

- A fenti hírhez kapcsolódik a régi félelem, hogy a robotok illetve az automatizálás egyre több munkahelyet veszélyeztetnek. Itt egy (újabb) lista, kik lehetnek a legnagyobb veszélyben. Idézet a cikkből, amit a McDonald's egyik fejese mondott: "It's cheaper to buy a $35,000 robotic arm than it is to hire an employee who's inefficient making $15 an hour bagging french fries."

- Ha a 2020-as évből nem lett volna elég eddig is, annyi hurrikán fordult elő az idei szezonban az Egyesült Államokban, hogy elfogytak a nekik adható nevek idénre. 1953 óta a jelentősebb hurrikánoknak nevet adnak az abc sorrendjében, mert úgy könnyű rájuk hivatkozni. Eddig egyszer fordult elő ilyen helyzet, hogy kifogytak a nevekből egy szezon alatt. Ezért mostantól idén a görög abc betűit használják tovább, már a bétánál járnak.

- Egy érdekes infografika a legértékesebb 100 cégről. A legértékesebb öt közül a legrégebbi cég is 44 éves, de az első 25-ben is sok 30-40 éves céget találunk. Másrészről viszont a felük idősebb, mint száz éves.

- Kínában komoly gond lehet az élelmiszer-ellátással alapból is, ehhez még idén hozzájött a közel 100 éve nem látott áradás a Jangcén, ahol az ország rizstermesztésének 70%-a folyik, a sertésvész, a sertésinfluenza, sáskajárás és egyéb csapások is. Bár megy a kardcsörtetés és a vámháború, Kína nagyon is rá van szorulva az élelmiszerimportra, többek között az Egyesült Államokból is. Több alapanyag, mint szójaliszt, kukorica ára 20-30%-ot nőtt, a sertéshús ára egyenesen 85%-kal drágább Kínában, mint tavaly.

Az ellátási sérülékenység miatt a kínai elnök már az "étkezési fegyelemről" beszél, ami sokakat a Mao ideje alatti éhínség miatt kiadott nyilatkozatokra emlékeztetik. Még valószínűleg nincs ekkora baj, de a gond komoly lehet, 1,4 milliárd embert nem könnyű etetni, főleg, ha az ország mezőgazdasága egyébként sincs a helyzet magaslatán.

- Ha már Kína, az év első nyolc hónapjában a kiskereskedelmi forgalom 8,6%-kal elmaradt a tavalyi év hasonló időszakától, de csak az augusztust nézve az már fél százalékkal magasabb, mint a tavaly augusztusi érték, ami talán a fény az alagút végén. Az ipari termelés is nőtt 5,6%-ot a tavaly augusztusi értékhez képest.

- A FED idén már a második stressztesztet rendeli el a bankoknak, ahol azt vizsgálják, hogyan élnének túl a bankok egy nagyobb gazdasági visszaesést. Az első vizsgálat alapvetően pozitív eredménnyel zárult. Az elhúzódó válság akár 700 milliárd dollár kárt is okozhat a rossz hitelek miatt a bankrendszernek.

- Novák Katalin arról beszélt, hogy új otthonteremtési rendszert akarnak bevezetni, ami még véletlenül sem bérlakásprogram lesz, mert az csökkentené a magas lakásárakat és a bérleti díjakat is, inkább továbbra is olajat öntenek a tűzre és a saját ingatlanhoz jutást erőltetik. Ennél többet nem árult el a tervekről.

Közben a jegybank elnöke szerint az összes eddigi támogatás csak lakásár-inflációt okozott, ezért ő pedig tízéves ingyen hitellel akarná megtolni a rendszert, amit "zöld otthonok" építésére lehetne igényelni. A hitel nulla százalékos lenne, azonban biztosítást kellene kötni a fizetésére, kérdés, hogy azzal együtt mennyivel lenne olcsóbb, hiszen már most is van 3%-os kamattámogatott hitel, de alig többért piaci hitel is 10 évre. S gondolom a jegybank sem akar majd folyósítással és hiteltörlesztő-beszedéssel bajlódni, így nyilván kell majd egy lakossági bank is a képletbe. S nem annyira látom, ha az eddigi állami támogatások csak lakásár-inflációt okoztak, egy ingyenes hitel mi mást okozna, ha nem ugyanazt, hiszen éppen úgy a keresletet élénkítik egy amúgy is túlhevült piacon.

- Kitolják a háztartásoknak nyújtott hitelmoratóriumot néhány társadalmi csoport esetén január 1-től újabb fél évre. (Gyermeket nevelő családok, nyugdíjasok, munkanélküliek, közfoglalkoztatottak). Akik ezekbe a kategóriákba esnek, azoknak automatikusan tovább tart majd a moratórium, csak akkor kell jelezni, ha nem élnének vele.

A cégeknek, vállalkozásoknak jelentkezniük kell, ha meg kívánják hosszabbítani a moratóriumot. Amennyiben a bevételük több, mint 25 százalékkal csökkent, élhetnek a moratórium lehetőségével.

Érdemes szem előtt tartani, hogy attól, hogy valaki most nem fizeti ezt az összeget, attól még a kamat gyűlik a tartozáson és valamikor ki kell majd azt fizetni. Az MNB szerint év végéig 2000 milliárd forinttal segíti a törlesztési moratórium a magánszemélyeket és a vállalkozásokat, ami nagyon jó, de a moratóriummal élők bő négyötöde nem lenne rászorulva és a mostani nemfizetés később nagyobb terhet jelenthet majd.

- A forint továbbra is nagyon gyenge, az euró 360 forint körül billeg, kedden MNB ülés, de nem várható, hogy az MNB valami olyat lépne, amivel életet lehelhetne a gyengélkedő forintba. De majd meglátjuk, hátha.

- Az MNB statisztikái szerint a lakáshitelek közel fele még mindig változó kamatozású, miközben olcsón lehetne fixálni a kamatokat, így elkerülve a későbbi esetleges kamatemeléseket. Gáborunk szívesen segít, ha még te sem váltottál. (Bár remélem, az olvasóim zöme ezen már túl van.)

- Még el sem kezdődött a következő árverés a mobil frekvenciákra, a biztonság kedvéért már előre kizárták a Digit a versenyből a kiírással, ahogy az minden banánköztársaságban, kézivezérelt és nem piaci alapon működő gazdaságban lenni szokott. Annyira gáz a kiírás, hogy már csak nevetni lehetne rajta, ha nem lenne véresen komoly. Cikk erre. Persze nem ez az egyetlen furcsa pályázat mostanában.

Previous Post
Jelzáloglevelek

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram