Ez történt a héten

– Az amerikai munkaügyi adatok eddig szépen alakultak, legalábbis papíron. Azonban még mindig 800 ezer fő felett van hetente az új munkanélküliek száma, illetve többen felhívták a figyelmet, hogy a cégek hamarosan rendbe akarják hozni majd a jövedelmezőségüket, amire két módjuk van: vagy többet értékesítenek vagy ha ez nem megy, akkor a költségeken faragnak, ami egyértelműen növelheti a közeljövőben az elbocsátásokat.

– Az amerikai tőzsdén tovább folytatódott a csökkenés, bár ezen a héten inkább csak kerekítési hibahatáron belül csökkent az S&P 500 index, főleg a technológiai cégek csökkentek, amik eddig kiugróan nőttek. Ezzel együtt is mind az S&P 500, mind a Nasdaq index pluszban áll idén.

– Az Amazon által júniusban felvásárolt Zoox megkapta a jogot, hogy önvezető autókat teszteljen Kaliforniában, emberi felügyelet nélkül. Így a Google anyacége által birtokolt Waymo, a Nuro és az AutoX mellett negyedikként ő is élesben tesztelheti az önvezető autóit az utakon anélkül, hogy ember ülne benne, amennyiben 72 km/h-nál nem mennek gyorsabban és az időjárási körülmények megfelelőek. (További hatvan cég csak állandó emberi felügyelet és jelenlét mellett teheti ugyanezt. Ide tartozik az Uber és sokan mások még.)

Az Amazon célja világos: minél hamarabb emberi erőforrás nélkül szeretné házhoz szállítani a csomagjait, amint a technológia készen lesz erre.

– A fenti hírhez kapcsolódik a régi félelem, hogy a robotok illetve az automatizálás egyre több munkahelyet veszélyeztetnek. Itt egy (újabb) lista, kik lehetnek a legnagyobb veszélyben. Idézet a cikkből, amit a McDonald’s egyik fejese mondott: “It’s cheaper to buy a $35,000 robotic arm than it is to hire an employee who’s inefficient making $15 an hour bagging french fries.”

– Ha a 2020-as évből nem lett volna elég eddig is, annyi hurrikán fordult elő az idei szezonban az Egyesült Államokban, hogy elfogytak a nekik adható nevek idénre. 1953 óta a jelentősebb hurrikánoknak nevet adnak az abc sorrendjében, mert úgy könnyű rájuk hivatkozni. Eddig egyszer fordult elő ilyen helyzet, hogy kifogytak a nevekből egy szezon alatt. Ezért mostantól idén a görög abc betűit használják tovább, már a bétánál járnak.

– Egy érdekes infografika a legértékesebb 100 cégről. A legértékesebb öt közül a legrégebbi cég is 44 éves, de az első 25-ben is sok 30-40 éves céget találunk. Másrészről viszont a felük idősebb, mint száz éves.

– Kínában komoly gond lehet az élelmiszer-ellátással alapból is, ehhez még idén hozzájött a közel 100 éve nem látott áradás a Jangcén, ahol az ország rizstermesztésének 70%-a folyik, a sertésvész, a sertésinfluenza, sáskajárás és egyéb csapások is. Bár megy a kardcsörtetés és a vámháború, Kína nagyon is rá van szorulva az élelmiszerimportra, többek között az Egyesült Államokból is. Több alapanyag, mint szójaliszt, kukorica ára 20-30%-ot nőtt, a sertéshús ára egyenesen 85%-kal drágább Kínában, mint tavaly.

Az ellátási sérülékenység miatt a kínai elnök már az “étkezési fegyelemről” beszél, ami sokakat a Mao ideje alatti éhínség miatt kiadott nyilatkozatokra emlékeztetik. Még valószínűleg nincs ekkora baj, de a gond komoly lehet, 1,4 milliárd embert nem könnyű etetni, főleg, ha az ország mezőgazdasága egyébként sincs a helyzet magaslatán.

– Ha már Kína, az év első nyolc hónapjában a kiskereskedelmi forgalom 8,6%-kal elmaradt a tavalyi év hasonló időszakától, de csak az augusztust nézve az már fél százalékkal magasabb, mint a tavaly augusztusi érték, ami talán a fény az alagút végén. Az ipari termelés is nőtt 5,6%-ot a tavaly augusztusi értékhez képest.

– A FED idén már a második stressztesztet rendeli el a bankoknak, ahol azt vizsgálják, hogyan élnének túl a bankok egy nagyobb gazdasági visszaesést. Az első vizsgálat alapvetően pozitív eredménnyel zárult. Az elhúzódó válság akár 700 milliárd dollár kárt is okozhat a rossz hitelek miatt a bankrendszernek.

– Novák Katalin arról beszélt, hogy új otthonteremtési rendszert akarnak bevezetni, ami még véletlenül sem bérlakásprogram lesz, mert az csökkentené a magas lakásárakat és a bérleti díjakat is, inkább továbbra is olajat öntenek a tűzre és a saját ingatlanhoz jutást erőltetik. Ennél többet nem árult el a tervekről.

Közben a jegybank elnöke szerint az összes eddigi támogatás csak lakásár-inflációt okozott, ezért ő pedig tízéves ingyen hitellel akarná megtolni a rendszert, amit “zöld otthonok” építésére lehetne igényelni. A hitel nulla százalékos lenne, azonban biztosítást kellene kötni a fizetésére, kérdés, hogy azzal együtt mennyivel lenne olcsóbb, hiszen már most is van 3%-os kamattámogatott hitel, de alig többért piaci hitel is 10 évre. S gondolom a jegybank sem akar majd folyósítással és hiteltörlesztő-beszedéssel bajlódni, így nyilván kell majd egy lakossági bank is a képletbe. S nem annyira látom, ha az eddigi állami támogatások csak lakásár-inflációt okoztak, egy ingyenes hitel mi mást okozna, ha nem ugyanazt, hiszen éppen úgy a keresletet élénkítik egy amúgy is túlhevült piacon.

– Kitolják a háztartásoknak nyújtott hitelmoratóriumot néhány társadalmi csoport esetén január 1-től újabb fél évre. (Gyermeket nevelő családok, nyugdíjasok, munkanélküliek, közfoglalkoztatottak). Akik ezekbe a kategóriákba esnek, azoknak automatikusan tovább tart majd a moratórium, csak akkor kell jelezni, ha nem élnének vele.

A cégeknek, vállalkozásoknak jelentkezniük kell, ha meg kívánják hosszabbítani a moratóriumot. Amennyiben a bevételük több, mint 25 százalékkal csökkent, élhetnek a moratórium lehetőségével.

Érdemes szem előtt tartani, hogy attól, hogy valaki most nem fizeti ezt az összeget, attól még a kamat gyűlik a tartozáson és valamikor ki kell majd azt fizetni. Az MNB szerint év végéig 2000 milliárd forinttal segíti a törlesztési moratórium a magánszemélyeket és a vállalkozásokat, ami nagyon jó, de a moratóriummal élők bő négyötöde nem lenne rászorulva és a mostani nemfizetés később nagyobb terhet jelenthet majd.

– A forint továbbra is nagyon gyenge, az euró 360 forint körül billeg, kedden MNB ülés, de nem várható, hogy az MNB valami olyat lépne, amivel életet lehelhetne a gyengélkedő forintba. De majd meglátjuk, hátha.

– Az MNB statisztikái szerint a lakáshitelek közel fele még mindig változó kamatozású, miközben olcsón lehetne fixálni a kamatokat, így elkerülve a későbbi esetleges kamatemeléseket. Gáborunk szívesen segít, ha még te sem váltottál. (Bár remélem, az olvasóim zöme ezen már túl van.)

– Még el sem kezdődött a következő árverés a mobil frekvenciákra, a biztonság kedvéért már előre kizárták a Digit a versenyből a kiírással, ahogy az minden banánköztársaságban, kézivezérelt és nem piaci alapon működő gazdaságban lenni szokott. Annyira gáz a kiírás, hogy már csak nevetni lehetne rajta, ha nem lenne véresen komoly. Cikk erre. Persze nem ez az egyetlen furcsa pályázat mostanában.

Share

78 hozzászólás

  • Richmond
    D
    2018-ban azért már voltak 2015-ös és 2017-es adatok, demográfiában nem lehet egyetlen évből messzemenő következtetéseket levonni. Én kiegészítettem pár 2018-as sarokszámmal és mint láthatod, változott a helyzet.
    A szülőképes korű nők számának erőteljes csökkenése mellett a gyerekszám stagnálása, vagy pláne lassú emelkedése kifejezetten bravúr kategória.
    A kormánynak sok hülyesége van, de a családtámogatással speciel egyetértek. Miért, mire költsék ezt a százmilliárdot? Emeljék a családi pótlékot? Isten őrizz. Megjegyezném, sokan 1-2 gyerek után kapnak havonta 20-40 ezer forintnyi adóvisszatérítést, azért ez nem teljesen az “én adómból támogatják a gazdagokat” kategória. Számold ki, hogy ha egy házaspár keres 200-250 bruttót, akkor 2009-ben, vagy 2019-ben jár-e jobban két gyerekkel.
    A családtámogatások sikeressége egészen biztosan nem 2016-ban dőlt el, kb 2022-re lesz valamiféle trend.
  • Orbán János
    , Kiszamolo
    Ami a chat átalakítását illeti, talán a legegyszerűbb lenne Facebookra csoportba költöztetni a kiszamolo.hu oldalt, ott akkor működne minden telón is, desktop PC-n is. Lehetséges lenne ez?
  • Kiszamolo
    Richmond, éppen tudnék pár dolgot, hogy mire másra költsék azt az évi 200 milliárdot, mint az építőipar támogatására…

    Én valahogy nem látok felfelé ívelő trendet, főleg ott nem, ahol a kormány szeretné, a városlakó középosztályban. Akinek már volt gyereke, vagy amúgy is akart, az köszöni, zsebre teszi az ajándékot, de én egy esetről sem hallottam, hogy valaki csak ezért szült volna. Biztos van ilyen, de elenyésző kisebbség és hát nem is tudom, ez mennyire jó motiváció a gyerekvállaláshoz.

    Ami viszont gyönyörűen látszott, amikor az áfa 27%-ról 5%-ra csökkent plusz bejött a 10 milliós CSOK: az összes lakás két hét alatt az addigi 40 millió helyett 50 millió lett 2016 elején. Pedig az áfa miatt 40 millióról 32-re kellett volna csökkeni. Aki megkapta a 10 milliót, ugyanolyan messze volt a saját lakástól, mint előtte. Aki meg nem kapott, az még messzebb lett.

    De meg lehet nézni, mi lett a szoci kormány teljesen hasonló pénzosztásából: semmi. Pedig az már a múlt. Ott is csináltak rengeteg szerencsétlen devizahitelest, akik üres zsebre, szocpollal lakást vettek, más eredménye nem lett, a gyerekszám nem nőtt, sőt a megelőlegező szocpol valami felénél meg sem született a gyerek vagy a bevállalt kettő helyett csak egy lett.

    Persze, mondhatjuk, hogy majd 25 év múlva meglátjuk.

    Gazdasági fellendülésben mindig több gyerek születik, gazdasági válságban mindig kevesebb. Mindenféle támogatás nélkül is.

    A költségéhez képest semmi eredményt nem látok. Főleg úgy nem, hogy a sok Németországban, Angliában született gyerek, amelyiknek apja vagy anyja magyar, az is ott van a statisztikában.

    Ha már annyira gazdagok vagyunk, költsünk pénzt az oktatásra, az egészségügyre, arra, hogy az embereknek legyen létbiztonság-érzete és jövőképe, bérlakás-programra és a többire. Ezektől biztos lesz gyerek.

  • Kiszamolo
    az meg azért nem tetszene sokaknak, mert nem akarja a facebook oldalán, hogy látható legyen. Hidd el, nincs olyan megoldás, ami mindenkinek tetszik. Ha válaszok szerint van csoportosítva és sok a válasz, mobilon nem látszik. Ha nem, akkor keresni kell a választ. Van akinek az a baja, hogy ne jelenjen meg sok válasz egyszerre, mert mobilneten nézi. A másiknak az nem tetszik, hogy miért kell lapozgatni. Az egyik azt szeretné, hogy a legutolsó hozzászólások legyenek elől, a másik nem akar a végére lapozni és onnan visszafelé olvasni két hét múlva.

    Bármit meg tudok ezek közül csinálni, de mindegyikkel lesz baja valakinek.

  • Kiszamolo

    https://kiszamolo.hu/nepessegi-helyzet-es-kilatasok-magyarorszagon/

    A diplomások között úgy csökkent a szülési kedv, hogy közben nőtt az arányuk a társadalomban, miközben a nyolc általánost végzettek között nőtt a szülési kedv, pedig kevesebben vannak.

    A magyar termékenységi átlag még mindig csak 1,49, az uniós 1,6, miközben messze mi költjük a legtöbbet GDP arányosan családtámogatásra és gyerekgyártás szponzorálására is.

    Nagyon-nagyon úgy tűnik, hogy nem pénzen múlik és nem is lehet megvesztegetéssel kezelni a kérdést.

  • D

    Szóval 2022-re lesz értelmezhető trend, de az elmúlt évek adatai alapján a kormány stratégiája működik. Világos. Amúgy olvasol is? Attól, hogy 2016-os adatokat választottak (az összehasonlíthatóság miatt), az alacsony végzettségűek növekvő gyerekvállalási kedve továbbra is tény. Az is tény, hogy a kivándoroltak gyerekei is benne vannak a statisztikában (bizony, minden ~ hetedik gyerek).
    Ha működne a dolog (vagy legalább lenne háttértanulmány, stb), nem fájna az a százmiliárd. De kidobni egy rakás pénzt, mert a főnök beböfög valamit, amit az államigazgatás kritika nélkül teljesít…
  • Dreamer
    Nem értem. Valaki magyarázza már el nekem ezt a családtámogatási gazdaságpolikát! Miért akar az állam több gyereket? Egy csomó pénzt költ az állam a gyerekekre 18, jobb esetben 22-23 éves korukig. Aztán ezek a gyerekek felnőnek és elmennek külföldre dolgozni, családot alapítani. Miért jó ez a magyar államnak?
  • QTT

    A diplomások csökkenő szülési kedvében gondolom benne van az is, hogy nagyobb arányú a fiatal diplomások között az egyedülálló, mint a 8 általánost végzettek között.

    Nem olyan rég olvastam valahol egy tanulmányt, amely azt vizsgálta, hogy egyre nagyobb gond az, hogy a fiatal diplomás nők között sok az egyedülálló. Ennek pedig az oka, hogy a diplomás férfi jobban hajlandó nem diplomás végzettséggel rendelkező nővel párkapcsolatra lépni, mint fordítva.
    A számokra már nem emlékszem, de a diplomás nők (főleg a negyvenöt év alattiak) a tanulmány alapján nagyon ritkán választottak maguknak “kétkezi munkás” férfit, inkább voltak egyedül. Még akkor sem választottak alacsonyabb végzettségű párt, ha annak jövedelme magasabb volt, mint az övék…

  • Mézescumi
    Véleményem szerint pedig éppen, hogy a születések számát nem érdemes így vizsgálni. Nem krumplikról beszélünk amiből ha több van akkor felhőtlenül örülünk és zabálunk. Itt az lenne a legfontosabb, hogy a megszületett gyerekek minőségi nevelést, európai életszínvonalat kapjanak. Egy olyan jó alapot az élethez amit ők is tovább tudnak adni generációról-generációra. A családtámogatások jók, kellenek, viszont nem ilyen formában. Vagy ha ennél kreatívabb módszer nem jut, akkor legalább megfelelő fékeket/ellensúlyokat beépítve. A gyerekek érdekében remélem, hogy a felfutó számok mögött olyan többség rejlik, akiknek egy előre átgondolt és megtervezett családi modell eléréséhez valós segítségként jelent meg a felvehető összeg és nem olyanok ahol a vállalt gyerekek száma csupán eszközként szolgál a pénzszerzéshez.
  • Kiszamolo
    nem tudom, lehet, de tökmindegy. A lényeg a lényeg: a diplomás nők még kevesebbet is szülnek, mint eddig.

    Százmilliárdokat lapátolunk ki évente az ablakon és nem tesszük fel a kérdést, hatékonyan hasznosul-e. Mert nem. Politikailag sok hasznot hoz, kétségtelen, de mégis csak az adófizetők pénze.

  • Robi

    “Ezt a lufit bizony mi lakosok fújtuk elsősorban nem a kormány.”

    Helyes. Pontosan ebből a szemszögből kellene mindenkinek gondolkoznia a pénzről és a gazdaságról is. Mert, kínálat ott van ahol kereslet is. Mindenki tudja, a marketingnek az a célja, hogy keresletet generáljon, különben nincs értelme a kínálatnak. Tehát, normál esetben a keresletnek nagyobb piac alakító ereje kellene, hogy legyen mint a kínálatnak.

    Sajnos ez több okból sem működik. A keresleti oldal szétaprózódott vagy szervezetlen (sok millió ember, B2B-t most hagyjuk), míg a kínálati oldal koncentrált, kisebb létszámú, több erőforrása van és folyamatosan kampányol (marketing). Persze van (sokszor csak látszat) verseny, de nem minden iparágban.

    A baj, hogy a kereslet nem tudja magát megszervezni, így ki van téve a kínálatnak. Itt kell az egyénnek résen lenni és végig gondolni mikor, mit és mennyiért.

  • Orbán Rálehel
    “Azt vártam, hogy jó szőlőt terem majd, miért termett mégis vadszőlőt?”
    A szándék jó, szülessen sok gyerek. De napjainkban nem csak a csok intézkedés torzul és torzít. Pl tojás 5% áfa az árban 1 hétig volt tapasztalható. Tankönyv támogatás olyan természetes mintha mindig is ingyen lett volna. Vagyis történjen bármi mindent üt az hogy kinn 3-szor annyit lehet keresni. Tehát ki akar gyereket? Kevesen és azok így is úgy is megszülik. De azért van aki többet vállal így. Utóbbi években több helyen laktunk és mindenhol fullon voltak az óvodák ahova a mieinket hordtuk. Közben meg felmentek a lakásárak mint az 5% os tojás ára. Ezzel a telhetetlenséggel kellene kezdeni valamit a kormánynak és a piaci szereplőknek mérsékelni magukat. Szabályozni kell az osztogatást hogy ne legyen belőle fosztogatás.
  • lvjtn
    a jövő heti összegzés érdekes lehet majd: elnézve a dow jones, gyakorlatilag egy hét alatt visszaadta a teljes aug-szept emelkedést, és még sehol nincs az elnökválasztás vége, amíg megpróbálják minden eszközzel a víz fölött tartani a pénzpiacokat
  • csizkek
    “amíg megpróbálják minden eszközzel a víz fölött tartani a pénzpiacokat”
    Es ha mar nem sikerul es borul a fel vilag, akkor nem lesz penz ingatlant se torleszteni. Akkor mi lesz.. Borulunk?
  • lvjtn
    én adnék egy 50+% valószínűséget annak, hogy a 2008-2009-es válsághoz hasonlóan lesz egy második, az elsőhöz képest kétszer olyan durva mélypont (pl. 15.000 alatti dow jones, az sp&p 500 becsülhetetlen, tele van fake iparágak túlhype-olt papírjaival, amiknek semmi közük a gazdasági fundamentumokhoz), utána pedig egy lassú, 2-3 éves kilábalás. persze nem csak erre a forgatókönyvre készülök, csak éppen ennek látom _valamivel_ nagyobb realitását.
  • D
    Bizonyos országok értek el sikereket a termékenységi ráta emelésében.
    Leegyszerűsítve:

    Hosszú távú támogatás. Nem (csak) a szülésnél dobnak hozzád egy nagyobb összeget.

    Univerzális a támogatás, legalább egy szintig. A családi adókedvezménnyel több probléma van:
    – az alacsony jövedelműeknek potenciálisan kevés támogatást ad
    – a jövedelem csökkenhet. Baromi nagy rizikó azt feltételezni, hogy 20 éven keresztül semmilyen okból nem fog csökkeni a család jövedelme (ergó az adókedvezmény is csökken).
    – ha magasan van a felső limit, a hasznához képest elég drága lesz.

    Családbarát állami intézmények, munkahelyek és támogató társadalom.

    És végül: nem beskatulyázni a nőket a kizárólagos anyaszerepbe. Egy képzett nő is mindennél jobban szereti a gyerekét, de három év gyesen otthonülés intellektuálisan egy kínlódás.

    Igazán nem értem, miért nem lehet mások példájából tanulni…

  • jami

    Nem a diplomával van gond, hanem az egyenlőtlen munkamegosztással. Amíg itthon a FB-n is nagyívet futnak be a “de tud-e nokedlit szaggatni” és a “pörkölt az pörkölt” mémek, addig a helyzet közel reménytelen. Többgyerekes nőként egyedüli szerencsém (volt eddig), hogy nem pályakezdőként szültem és sikerült közel rugalmas munkaidejű pozit elérnem.
    A legtöbb családban min. 1 nő min. +1 műszakja a gyerek. Ez a nő vagy a nagyi vagy az anya. Ahol egyik sem tudja/akarja ezt csinálni – ott nem lesznek tesók.

    A legrosszabb verzió, amit vázolsz: diplomás nő magas jövedelmű, de jóval alacsonyabb végzettségű férjjel. Ritkán működik hosszú távon. Akkor sem, egyébként, ha a nő jövedelme nagyobb.

  • jami

    Nem lett több gyerek, csak időben torlódtak össze a szülések: sokan most végre szültek/kicsit előrébb hozták az amúgy vágyott gyerekeket. 10 év alatt majd szépen kisimul a görbe. Ugyanez volt 2005-2007-ben: a Bokros-csomag utáni évek, nagy ingatlanáremelkedések miatt halasztott terhességek már sokkal tovább nem voltak tolhatóak (30 felettiek); a 30 előttiek is belehúztak.
    Aztán szünet. Most megint volt kicsi megugrás, MEGINT 10 év után, érdekes egybeesés…
  • jami

    Nem többet akar, hanem egy átlagosan jó mennyiséget. Halom erre szakosodott bolt, szolgáltatás. Nagyobb lakás/kocsi vásárlás. MIND a gyerekek miatt.
    2 személyre mennyi egy hétvége és 5-re… Sok pénz visznek a gyerekek, de baromi sokan és sokat keresnek rajtuk.
  • naa
    Facebook csoportos nagy ötletek: Isten ments! Így jó, ahogy van. Én nem olvasnám a F@bookon és nem szólnék hozzá. Ezt a nem megy Firefoxon témát nem is értem, könyörgöm, annyi böngésző van…

    “valaki most nem fizeti ezt az összeget, attól még a kamat gyűlik a tartozáson és valamikor ki kell majd azt fizetni”
    A hitelkártyákra bevezetett moratórium egy szívatás, a 30+% THM-mel – nem segítség, hanem csapda… A delikvens nem érzi, mivel nem számolják fel neki a durva kamatokat a köv. hónapban, rossz esetben nem is látja, eddig mennyi kamattartozása van, aztán majd a moratórium végén lesz nagy koppanás. Minél tovább tart a moratórium, annál jobban fáj majd a végén.

  • Szabi
    Én pedig nem akarom, hogy több gyerek szülessen az országban. Küzdhetünk mi akárhogyan a klímaváltozás ellen, a túlfogyasztás és a co2 kibocsátás éppen azért nő, mert túl sokan vagyunk már így is. És nem Indiában, hanem a fejlett régiókban. Vagy akkor engedjük el a témát, és mondjuk ki nyíltan, hogy beáldozzuk az elkövetkezendő 30-40 évért a több száz éves jövőnket.

    iopscience.iop.org/article/10.1088/1748-9326/aa7541

  • Nacionalista

    “Én pedig nem akarom, hogy több gyerek szülessen az országban”

    Lol. Nem tudom szebben megfogalmazni, de a “túl sok ember van ezen a bolygón” probléma megoldását magaddal kezded, ugye? Te is tudod eggyel csökkenteni. Mert ugye ha nem így teszel, az eléggé képmutatás.

  • Ricky Gervais
    Te az a “vizzel egyutt a gyereket is” tipus vagy ugye?
    Szerintem meg akik faval tuzelnek azoktol vegyuk el es haljanak meg telen. Legszennyezes, munkanelkuliseg, szegenyseg a falvakban egy csapasra megoldva!
  • Szabi
    Nekem nincs gyerekem és nem is tervezem, hogy legyen. Örökbefogadáson viszont gondolkodom, mivel azzal másnak is jót tennék.
    A fenti tanulmány nem arról szól, hogy ne szüljenek az emberek. Hanem arról, hogy hatalmas előrelépés lenne, ha már csak eggyel kevesebb gyereket vállalnak be. Nyomják a szelektív hulladékgyűjtést meg a többi nevetséges dolgot, amiknek a felmérések szerint minimális hatása van az co2-re. A bolond is látja, hogy a túlfogyasztás a probléma. A gyereked gyerekének a gyereke is fogyasztó lesz. Kell ez a végtelenségig?

    Mondok egy radikálisat: Mindenkinek legyen egyéni co2 kvótája. Évi x kg, akár az országoknak. Mindenkinek ugyanannyi. Aztán adja el az, aki nem használja fel, ahogy az országok is teszik. De, ha túlléped a keretedet, beesel egy durva adósávba. Eldöntheted, megveszed a harmadik suv-t, nyaralni mész inkább vagy gyerket csinálsz.

  • jami
    Harmadik suv-t ritkán vesznek a többgyerekesek .:)
  • Surci
    Szabikám a túlnépesedés a harmadik világ gondja, nem a miénk. Nekünk itt Európában a népességcsökkenés a problémánk, annak minden gazdsági-társadalmi hatásával egyetemben.
  • Pampalini
    A “több gyerek” nem azt jelenti, hogy nem fogunk elférni az országban, hanem azt, hogy későbbre tolódik a pillanat, amikor az utolsó európai ember leoltja a villanyt.

    A cél sztem helyes, az eszközök rövidlátásról és hozzá nem értésről tanúskodnak. Egy kiszámítható, normálisan működő, élhető országban “maguktól” megszületnek a gyerekek. A tanult, dolgozni, alkotni képes emberek pedig bejutni igyekeznek oda, nem elmenekülni.

    Kőbaltával, azonnali eredményt hajszolnak egy olyan folyamatban, amit évek-évtizedek alatt finom, elegáns, konzisztens mozdulatokkal lehet elérni.

  • random okos
    Szerinted a nagymotoros autók mitől drágák professzor úr?
    Azt se tudod hogy működik a világ de osztod az észt.

Vélemény, hozzászólás?

A megadott név fog megjelenni, ezért érdemes nem a valódi nevedet megadni a hozzászóláshoz.

A hozzászólás előzetes moderáció után fog megjelenni.

A hozzászólás párbeszédre van kitalálva és nem monologizálásra. Ezért fogalmazd meg úgy a mondanivalód, hogy beleférjen egyszerre egy hozzászólásba. Senki nem akar téged olvasni 15 hozzászóláson keresztül (rajtad kívül természetesen). Ha cikket szeretnél írni, ajánlom valamelyik ingyenes blog oldalt, azok valók ilyenre.

Minden hozzászólótól elvárjuk a minimális tiszteletet mások felé. Akiknek ez (még) nem megy, azoknak felesleges fáradnia a gépeléssel. Beszélj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled beszéljenek. Ennyire egyszerű eldöntened, megfelelsz-e ennek a feltételnek.

A hozzászólás nem alanyi jog, hanem egy lehetőség, ha olyat tudsz mondani, ami mások számára hasznos és építő. Köszönjük a megértést.

(Elnézést kérek mindenkitől, a fentiekért, sajnos a félreértések miatt kénytelen voltam leírni ezeket. Természetesen a te hozzászólásodat is szeretettel várjuk.)

Figyelem: FIREFOX böngészővel gondod lehet a hozzászólás elküldésével. Használj másik böngészőt a hozzászóláshoz, amíg ki nem javítják a hibát.

 karakter még felhasználható

A hozzászólás elküldésével hozzájárulsz, hogy az IP címed technikai okokból tárolva legyen. Ha ezt nem szeretnéd, ne küldd el a hozzászólást. Kérésre a hozzászólást töröljük az IP címeddel együtt.