Heti gazdasági hírek röviden

2021-01-29
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

A hét talán legfontosabb híre, hogy a reddites fórumozók és a shortosok összecsaptak, néhány kisebb részvény felett, mint a régóta lefelé menetelő, számítógépes játékokat forgalmazó GameStop üzletlánc vagy a mozihálózatáról híres, most éppen elég rossz bőrben lévő AMC részvényeivel. Sok lúd disznót győz alapon komoly veszteségeket okoztak a shortosoknak (volt, akit ki is kellett menteni), közben a Robinhood és néhány másik platform a befektetőt védelmére hivatkozva kvázi betiltotta a kereskedést ezekkel a papírokkal. A példa kedvéért a már említett GameStop árát 4 dollárról 483 dollárra pumpálták kedd reggelre, amikor is a Robinhood bejelentette a korlátozást. Ezt némileg enyhítették pénteken. (Sokat segített nekik, hogy 101%-os mértékben volt shortolva a GameStop, ami csak matematikailag tűnik lehetetlennek, így nagyon könnyű volt a menekülő shortosokat belekergetni az egyre magasabb árakba.)

Sokak szerint ez egy új forradalom, ahol a kisemberek közössége kétvállra képes fektetni a Wall Street nagyágyúit is. "Ha egy hedge fund tesz tönkre egymillió kisbefektetőt, az hatékony piacok, ha egymillió kisbefektető tesz tönkre egy hedge fundot, az piaci manipuláció?!" "Ha a dolgozó kisemberek akarnak pénzt csinálni a tőzsdén, az kapzsi mánia, ha a milliárdosok lesznek gazdagabbak 1.1 billió dollárral egy év alatt, az pedig a normál működés?!" Ilyen és ehhez hasonló forradalmi megnyilvánulásokkal vannak tele a közösségi oldalak.

S ha már Robinhood, csütörtökön megbüntették a céget 65 millió dollárra, mert elfelejtette elárulni az ügyfeleinek, hogy a cég bevétele a tranzakciós adatok eladásából származik. S a piaci őrület a céget is anyagi őrületbe kergette, kénytelen volt több száz millió dolláros hitelt felvenni, hogy legyen pénze kitisztázni a rengeteg tranzakciót.

A General Motors is bejelentette, hogy 2035 után már nem fog mást, csak elektromos autókat gyártani, illetve másik hír, hogy szövetkeztek a Microsofttal is az önvezető megoldásuk tökéletesítése céljából.

Közben az új amerikai elnök le akarja cserélni az összes kormányzati gépjárművet elektromosra, ez hatszáznegyvenöt ezer darabos tételt jelent, igaz, évente csak 50-60 ezer új gépjárművet vesznek. A gond az, ahogy jó néhányan rámutattak, hogy egyelőre nem gyártanak olyan amerikai autókat elektromos verzióban, amikre szüksége lenne a kormányzatnak. De ez még változhat a következő években. S ha ez még kevés lenne, egyedül a Tesla éri el az 50% feletti amerikai alkatrészarányt (ő is éppen csak), a többi amerikai vagy Amerikában gyártó cégnél ez jó esetben 35% körül van, így igen nehéz lesz amerikai gyártmánynak minősülő elektromos autókat beszerezni.

Biden közben (egyelőre) egyéves moratóriumot is bevezetett az új olaj és gázkutak nyitására, amelyiket szövetségi terüleken akarnak nyitni. Ki is borultak az olajtermelők, attól félnek, nem ez az utolsó csapás, amit el fognak szenvedni Joe Biden kormányzása alatt. Számításaik szerint ez az egy tiltás egymillió munkahelybe fog kerülni nemzeti szinten, különösen a déli, nagy olajkitermelő államok érintettek az ügyben. Cikk erre.

Mindeközben az Egyesült Államokban 80% a fosszilis energia aránya, így talán van tere a változásnak. Mondjuk szép kis harc lesz innen elérni Biden elnök zéró emissziós tervét 2050-re.

Az amerikai fogyasztók költekezése már második hónapja csökkent decemberben, ennek hallatán némi esés lett a tőzsdén. Miután az amerikai gazdaság a fogyasztásra épül, ez az egyik legfontosabb mérőszám. Azért a teljes képhez hozzátartozik, hogy a decemberi "zuhanás" 0,2%-ot tett ki, ami azért talán még túlélhető. Különösen annak fényében, hogy újabb pénzeső várható a kormánytól, ami élénkítheti a költekezési kedvet. Mindeközben a megtakarítási ráta továbbra is nagyon magas, 13,7%. ami a normál érték duplája, illetve a jövedelmek is nőttek 0,6%-kal decemberben. (Igaz, a munkanélküliség újra elkezdett emelkedni decemberben, amire nem volt példa tavasz óta. Decemberben 9 millióval kevesebb embernek volt munkája, mint egy évvel ezelőtt.)

Az amerikai jegybank elnöke is azt nyilatkozta szerdán, hogy messze még a teljes talpraállás, így 2023-ig biztosan marad a nulla százalékos kamat politikája.

Az amerikai gazdaság 3,5%-kal zsugorodott az elmúlt évben, erre nem volt példa már 75 éve.

Az amerikai elkezdett új ház építkezések és a kiadott új engedélyek száma is elérte a 2006-os rekordot, a járvány nem hogy betett volna a piacnak, hanem még növelte is a keresletet, éves szinten 15,2%-kal nőttek az eladások, az átlagár 8%-kal 355.900 dollárra nőtt. A munkaerő 23,7%-a jelenleg otthonról dolgozik, ezért komoly elvándorlás kezdődött a zsúfolt és drága nagyvárosokból a külvárosok felé, illetve a 30 éves fix hitelek kamata is 2,77%-os átlagon áll, így minden adott a túlfűtött kereslethez.

Eddig az összes recesszióban hatalmasat zuhantak az ingatlanárak, a mostaniban régen látott emelkedést mutattak be.

Az emberek továbbra sem vesznek új ruhát, az utolsó negyedévben 23%-kal csökkent a H&M ruházati lánc forgalma, miközben a raktárkészlet értéke eléri az éves forgalom 20%-át. Tavaly 16 ezer állást szűnt meg a cégnél és idén további 250 üzletet terveznek bezárni.

A Toyota néhány év után visszavette a vezetést a VW-től, újra ő adta el a legtöbb személyautót a világon 2020-ban. Mindeközben a VW, amelyik 9,3 millió autót adott el tavaly, a tervei szerint idén már az eladásainak 8%-át elektromos modellek fogják kitenni, ami minimum 750 ezer darabot jelent, ha nem nőnek az eladási számai idén a tavalyihoz képest.

A munkanélküliség papíron jól alakul Magyarországon, azonban ha a statisztikai torzításokat lehántjuk a számokról, egész más kép bontakozik ki. (Munkanélküli csak az lehet, aki aktívan keres munkát és két héten belül munkába is tud állni, aki már hetente egy órát dolgozik, az nem lehet munkanélküli és így tovább.) A portfolio cikke a témában erre.

Szintén friss hír, hogy az ország rendelt 5 millió kínai Sinopharm vakcinát, ami 2,5 millió ember beoltására elegendő. Az egyetlen komoly kérdés, hogy találnak-e 2,5 millió embert az országban, aki hajlandó lesz kínai vakcinával beoltatni magát. De majd meglátjuk. Biztos van még egy kis hely a raktárban néhány konténernyi oltóanyagnak a 300 milliárdért vett lélegeztető gépek mellett, ha mégsem találnak elég jelentkezőt. 🙂

(Eközben az oltásban élenjáró Izraelben is vannak problémák, a Bloomberg cikke erre.)

Ma már örülnünk kell, ha az euró 360 forintos ár alá csökken, így most örülhetünk, mert 358 forint most az árfolyama.

Úgy nőtt a hazai minimálbér, hogy közben euróban jelentősen csökkent a tavalyi nagyarányú forintgyengülés miatt. Továbbra is nálunk a legalacsonyabb a minimálbér összege a visegrádi négyek között, még a második legrosszabb érték is 50%-kal magasabb. (Ez a lengyel minimálbér.) A magyar minimálbér az átlagbér 40,3%-ának felel meg jelenleg.

2.3 milliárd dolláros beruházással bővíti a magyar jelenlétét a koreai SK Innovation akkumulátorgyár, Iváncsán épít új gyárat a meglévő komáromi üzemek mellé.

Previous Post
Kinek van igaza?

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram