Heti hírek

2020-12-13
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

A Warner Bros bejelentette, hogy a mozikkal egyidőben fogja feltenni a 2021-es filmjeit az új HBO Max-ra, amin természetesen kellően kiakadtak a mozik. (A Warner az egyik legnagyobb tartalomgyártó is.) Nagyon úgy tűnik, hogy a nagy stúdiók, amelyek már mind rendelkeznek streaming szolgáltatóval, a jövőben kevésbé akarnak támaszkodni a mozikra, mint eddig. S ez nagyon rossz hír a moziknak.

Közben a Disney 14-16 milliárd dollárt akar jövőre elkölteni a streaming szolgáltatásával kapcsolatos filmekre, mindezek előrevetítik, hogy jelentősen drágulni fognak a közeljövőben a streaming előfizetések.

A kínai AutoX útjának indította a teljesen vezető és távfelügyelet nélküli, önvezető taxiflottáját Shenzhenben az eddigi automatizált iránytaxi szolgáltatás mellett. A CNN cikke erre. San Franciscoban pedig a Cruise (a GM leányvállalata) jelentette be, hogy elindul a teljesen önvezető taxiszolgáltatása, de egyelőre csak öt autóval és valószínűleg először csak céges alkalmazottak vehetik igénybe a szolgáltatást.

Ezzel ellentétesen a járvány miatt anyagi gondokkal küzdő Uber viszont eladta a saját hasonló cégét az Auroranak.

Az Alibaba terjeszkedne Európában, de nem megy olyan könnyen neki, mint gondolta. Míg a Single Days'-en Kínában másodpercenként akár 583 ezer rendelés is összejött, ez idő alatt Franciaországban például ezer lapmegnyitás volt csak (nem rendelés). Az Alibaba egyik gondja, hogy a nyugatiak szemében az Aliexpress az olcsó, filléres, kínai kacatok lelőhelye, ha valami komolyabbat akarnak venni, azt az Amazonon keresik. Az állami hátszéllel kialakított fizetési rendszerére sincs akkora kereslet errefelé, mint Kínában. Mindenesetre nem adja fel, éppen most épít raktárat Belgiumban. A Bloomberg cikke erre.

Kínában ebben a hónapban várhatóan defláció lesz, utoljára 2009-ben történt ilyen. Az infláció eltűnése intő jel, hogy a kilábalás nem olyan elementáris, mint sokan gondolták, a jó hír viszont az, hogy a negatív infláció legnagyobb okozója a sertéshús, aminek az ára a sertéspestis járvány miatt tavaly az egekbe szökött. Így bár az infláció mértéke nem jó, viszont a fő gond a bázishatás, így valószínűleg nem fog beavatkozni a jegybank.

A német ipari kibocsátás hatalmasat ugrott októberben a nem várt autóipari kereslet miatt, havi szinten 3,2%-ot nőtt az ipar teljesítménye, de még mindig 6%-kal a februári érték alatt van.

Az olaj ára szépen emelkedett a védőoltások miatti jó hír hatására, azonban megjelentek az olajkészletekről szóló jelentések, amik miatt viszont esett az ára a hét közepén. A Bloomberg cikke a szerinte túl korai optimizmusról erre.

Ez a hét továbbra sem a dollár hete, tovább esett az árfolyama. Ezzel szemben a forint összeszedte egy kicsit magát, egy kicsit 354 forint felett van egy euró. Közben a statisztikákban már sajnálatosan látszanak a Hálaadás napi családlátogatások eredményei, mind a halottak száma, mind a kórházban lévők száma új rekordot döntött az USA-ban. Szerencsére az oltások már elkezdődtek, tavaszra akár meg is oldódhat a probléma. Már ha az emberek beoltatják magukat, mert 25% egyáltalán nem venné igénybe az oltást, további 25% még nem tudja.

Az idei IPO (Initial Public Offer: első részvénykibocsátás, amikor először lép egy-egy cég a részvénypiacra) értékeléseket sokan már mániának tartják. Az AirBnB az első napon úgy drágult 143%-ot, hogy egyrészt a cég még mindig veszteséges, másrészt áprilisban még hatodára értékelték a céget, most viszont 100 milliárd dollárt ér a cég a befektetők szerint. De ugyanez igaz a legtöbb cégre, például a DoorDash-re is. Ezeket az IPO-kat gyüjtő ETF idei hozama 111%, ami minimum nonszensz és kérdésessé teszi az árazások megalapozottságát. Utoljára 1999-ben volt ilyen őrület, akkor sem zavart senkit, hogy profitot nem termelő cégeket értékelnek százmilliárdokra, annak a végét már ismerjük. A Business Insider cikke erre.

Sorra hagyják el Kaliforniát a nagy cégek is a magas adók és a kifizethetetlen lakásbérleti díjak miatt. (Hiába a csillagászati fizetés a Szilicium Völgyben, ha a lakhatás is extrém drága, senki nem akar ott élni és dolgozni. Más államokban sokkal kisebb fizetés mellett is könnyebben találnak munkaerőt a cégek.) Néhány cég, amelyek a közelmúltban jelentették be a távozásukat Texasba:

A magyar kormány a válság miatt tavasz óta különböző összegeket csoportosított át, hogy támogasson egy-egy területet. Vajon mennyit kapott az extra pénzből a sport, mennyit a vallás és mennyi jutott az egészségügy finanszírozására? Bár a választ a legtöbben sejtik, a mfor cikke erre található a témában.

Közben az államháztartási hiány elérte novemberben a 3,3 billió forintot és várhatóan a pénzügyminisztérium szerint a jövő év sem lesz sokkal fényesebb. Kíváncsi leszek, lesz-e válságkezelő év a gazdasági válság miatt, ahogy volt 2009-ben, akkor is egy évvel a választások előtt, amit el is vesztett az akkori kormány.

Sokan kérdezték, most Novák Katalin elárulta: benyújthatók ugyanazok a számlák a lakástakarék-pénztári elszámoláshoz és az otthonfelújítási támogatás igényléséhez is. Vagyis, ha jól értem, az önerő lehet LTP-ből is.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona megközelítette az 1.500 milliárd forintot, ez fejenként átlag 1,37 millió forintot jelent.

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram