Tegnap fejeztem be Rolland és Heidi Baker életéről szóló könyvet. Ők ketten fiatalon, friss házasként 30 dollárral és egy egy útra szóló repülőjeggyel elutaztak Ázsiába, hogy a szegények felé szolgáljanak, majd a polgárháború sújtotta Mozambikba mentek, ahol több ezer háborús árvát mentettek meg az éhenhalástól és az utcai prostitúciótól. Közel 30 éve ott élnek, erre ment el az eddigi életük. (Ha el akarod olvasni a könyvet, kattints az alábbi cikkre:)
Fiatalon úgy gondoltam, az ilyenek elrontották az életüket, hiszen ma sincs semmijük és valószínűleg soha nem is lesz. Hozzájuk hasonlóan vannak a hazájukban sikeres orvosok, akik a jól fizető praxis helyett elmentek Zimbabwébe, hogy 50 ezer nincstelen embernek legyenek az egyetlen szemorvosuk vagy sebészük.
Ma már úgy gondolom, valószínűleg én rontottam el. Amíg nincs semmid, illetve csak azt gondolod, hogy nincs semmid, mert nincs saját ingatlanod, autód vagy nagyon jó autód és így tovább, ami a társadalom közfelfogása szerint "valami", addig az ember lelkesen belekezd ezek megszerzésébe.
Dolgozik, képzi magát, takarékoskodik, egyik lépcsőfokról a másikra jut. Telnek az évek, egyre több minden megvan, de egyre több időt el is pazaroltál az életedből, hogy ezeket megszerezd. De aztán ott vagy 55-65-70 évesen és azon gondolkodtál, megérte-e?
Te elmondhatod, hogy kényelmesen éltél és van egy drága és nagy házad, Bakerék és a hozzájuk hasonló emberek elmondhatják, hogy kényelmetlenül éltek (európai szemmel nagyon kényelmetlenül, arrafelé az emberek közel 90%-a soha nem használt még elektromos áramot), viszont felneveltek néhány ezer háborús árvát vagy tízezreknek adtak orvosi ellátást.
Amíg az embernek nincsenek meg azok a dolgok, amiknek megszerzésére vágyik, hiába mondják neki olyanok, akiknek már mindez megvan, hogy nem ez az élet értelme. Aztán sok-sok év után az ember eljut odáig, hogy neki is mindaz megvan, amire azt gondolta, hogy az élet értelmét adja, a nagy ház, a jó autó, a kényelmes élet és rájön, hogy valószínűleg egész életében tévedett az élet értelmével kapcsolatban.
De akkor már késő. Ott vagy ötven-ötvenöt éves, van két-három gyereked, az a másik hajó már elment, maradsz azon a pályán, amire fiatalon ráálltál. Gondolkodhatsz, mit adtál a világnak (mert hogy magadnak mit adtál, azt tudod) vagy mit adhattál volna, ha más lett volna a legfontosabb az életben. Ha még megteheted, gondolkozz el, mi igazán fontos.
(Ezt az írást kevesen fogják megérteni és valószínűleg nem is szól mindenkinek. S mivel az ember, amint írtam is, leginkább akkor gondolkodik el, hogy jó célokért hajt-e, amikor már célba ért, vagy közel van a cél, addig gyakran csak fut a feltételezett cél felé gondolkodás nélkül, valószínűleg a negyven-ötven évesek és felette inkább értik, mint a fiatalok. De ha még nem késő, még egyszer, gondolkodj el futás közben is, jó felé futsz-e. S nem, egyáltalán nem azt mondom, hogy mindenkinek Afrikába kell mennie önkéntesnek. S azt sem állítom, hogy család és "hétköznapi" élet mellett nem lehet nagy dolgokat tenni akár itthon is. Sőt, lehetsz anyagilag sikeres vállalkozó is mellette, úgy hogy közben a fontosabb dolgok jobban érdekelnek, mint a vagyon. Csak annyit kérek, ha nem érted, miről beszélek, ne írd le hozzászólásban, csak hogy biztosak lehessünk benne, hogy nem érted. 🙂 )
