Kádár szelleme tovább kísért

2022-09-18
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Szombaton bejelentette a kormány, hogy mivel a folyamatos közvéleménykutatások alapján magas népszerűséget lehet szerezni a kádári árszabályozással, mert a nép szereti a kádárizmust, ezért továbbra is fenntartja az eddigi árszabályozásokat. (Na jó, nem így indokolták, de ez a lényeg.)

Az év végéig marad az élelmiszerek és az üzemanyag fixált ára, ez utóbbi a komolyabb probléma. Nemcsak azért, mert így is kevés van belőle, hanem mert egyszerűen tragédia az ország külkereskedelmi egyenlege, soha ilyen rossz még nem volt. Sok minden más mellett ez is gyengíti a forintot. Mivel a kőolaj legnagyobb részét külföldről vesszük, nagyon nem jó, hogy úgy tankolnak a magyarok, mintha nem lenne holnap. (Egyetlen haszna az egésznek, hogy az idei hivatalos infláció alacsonyabb lesz a valóságosnál, így kevesebb kamatot kell majd fizetni a prémium állampapírokra.)

Mitől erősödhetne a forint?

Ezeknél sokkal súlyosabb, hogy a lakáshitelek fixálását is fenntartják a jövő év közepéig. Tavaly megmentették az embereket a kamatperiódustól függően 2-2,4 százalékpontos hitelkamat-emelkedéstől, nehogy fixálják a hiteleiket hosszabb távra, most már bő 11 százalékpontos emelkedéstől kell megvédeni őket. Külön bónuszként csak a három évnél rövidebb kamatperiódusú hitelekre él a befagyasztás, vagyis megint a legfelelőtlenebbeket, akik eddig a legtöbbet keresték a csökkenő kamatokon, mentik meg.

Nagyon nem kellett volna beavatkozni a lakáshitelekbe, most nem egyhamar fognak tudni kikecmeregni belőle politikai hátrány nélkül. Nem tudom, mi a terv, meddig akarják hosszabbítgatni, de szinte biztos vagyok benne, hogy ők sem tudják és semmi terv nincs is ezzel kapcsolatban, csak remélik, hogy a bankok még sokáig bírják fizetni ezt az újabb büntetést.

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram