Katások szolgálati ideje

Amikor bejelentették a minimálbér combos emelését, azon gondolkodtam, hogyan fogja ez érinteni a katásokat, hiszen ők nem fizetnek többet jövőre sem, így a nyugdíjszámítás alapja sem fog nőni érdemben.

Mint mostanában több cikk is foglalkozott vele több portálon, tényleg rosszul fogja érinteni őket, ráadásul duplán.

Mivel a minimálbérhez (ami jövőre 200 ezer forint lesz) kell arányosítani a megszerzett jövedelmet, ami havi 50 ezer forintot fizető katásnál 108 ezer forint lesz jövőre, a 75 ezer forintot fizető katásnál pedig 179 ezer forint lesz, ezért egy-egy nap csak 0,54 illetve 0,9 napot fog jelenteni. (Vagy másképp fogalmazva minden ledolgozott év jelenleg alig számít fél évnél többet egy most 50 ezret fizető katásnál.)

A nyugdíjkiszámítás módjáról már írtam részletesen, lásd az alábbi cikket. A lényeg röviden: a szolgálati idő és a jövedelem is beleszámít a nyugdíj meghatározásába. Egyrészt a szolgálati idő is túl rövid lesz (lásd fenn), másrészt a megszerzett jövedelem is.

Hogyan számolják ki a nyugdíjadat

Ezért fognak sokan nagyon csúnyán meglepődni, amikor katás vállalkozásból nyugdíjba mennek majd.

Sokan sokszor elmondták már ezt.

Ahogy nem emelik a katások havi befizetését és azt is csak nagyon szerényen, hogy havi mennyi jövedelemnek felel meg a mindenkori katás befizetés, egyre nagyobb bajban vannak a katások.

Mármint az a részük, amelyik nem tesz félre a nyugdíjára. Vedd komolyan a dolgot és egy szabad szemmel is jól látható összeget minden hónapban tegyél félre nyugdíjra, mert 65 évesen már késő lesz elkezdeni.

Share

103 hozzászólás

  • Reho
    Prófécia on: 10-20 év múlva akkora nyugdíjkatasztrófa jön a KATA miatt, hogy az akkori kormány csak kamillázni fog. Szerintem elkerülhetetlen lesz valami kompenzáció a volt KATA-soknak (és EVA-soknak is!) Lesz pár millió rettenetesen elszegényedett nyugdíjas, viszont azok akik nem KATA-znak azt hiszik most, hogy ez nem az ő problémájuk lesz. Pedig szeirntem nagyon is, mert ezeknek az embereknek is élni kell majd valamiből, ha más nem bűnözésből fognak.
    Káosz lesz. Ne legyen igazam…

    Jó dolog az egyszerű adózás, nem értem, hogy miért nem illesztettek hozzá egy rendes nyugdíj oldalt is. Szerintem a 100-150-et is simán befizetnék az emberek évi 12Misi bevételhez. Esetleg lehetne sávosan, még az sem bonyolítana rajta sokat.

  • tsc
    Külföldre dolgozok contractorként egy db cégnek (alkalmazotti viszony nem jön szóba). Fizetek havi 75e-t + 3M fölött (kevesebb mint 3 hónap után) már a bevételem 28.568%-át + iparűzési adót. Éves szinten nagyjából 4M Ft-ot húznak le rólam, cserébe pedig nem kapok kb. semmit, főleg nem nyugdíjat… Nyilván nem panaszkodhatok így sem, de akik itt minden egyes KATÁst úgy állítanak be, mint valami rendszeren élősködőt, azért jobb, ha újragondolják… Ami korábban volt, azokat a szabályokat sem a KATA-sok hozták, csak éltek a lehetőséggel, én az új játékszabályokat is elfogadtam és betartom, amíg nincs jobb alternatíva.
  • hemond
    @rolcsi: lustaport.wordpress.com/dumbinyotm/

    Ez egyszerű mint a faék, kis eséllyel buksz rajta 20+ év alatt

  • Prakt
    Nem is értem hogy alapoz bárki az állami nyugdíjra. Mocsok jó alkalmazotti fizetéssel rendelkezem, emiatt nagyon sokat fizetek be ebbe a fekete lyukba. Mégse hiszem, hogy a nyugdíjjam elérné az elvárt szintet amit szeretnék kapni.
    A születésszám alacsony, az emberek tovább élnek, a korfa eltolódik. Ha marad ez a rendszer, akkor vagy nem fog érni szinte semmit amit az állam fog adni, vagy a nyugdíjkorhatárt fogják megemelni, vagy 70 évre.

    Az elmúlt 12 évnek a legnagyobb hibái közt szerepel, hogy nem mertek strukturális változásokat bevezetni, mind a nyugdíjrendszerben, mind az oktatásban, egészségügyben, helyette van nyugdíjprémium, és 13 havi nyugdíj februárban persze minden hitelből, amit majd valaki valamikor ki fog fizetni…

    És csodálkoznak, hogy az embereke csak legyintenek, “úgy is lesz nyugdíj, nyugdíjra mindig lesz pénze az államnak…”

  • jami
    Jelenleg is ngyon sok kisnyugdíjas van, ehhez elég annyi, ha 10 éve vonult nyugdíjba.

    Az anyámék generációjában áltanos jelenség volt, hogy a lebetegedett mamát, anyóst ápolták x évig; a rendszerváltás nagy bezárásai miatt pár év munkanélküliség – máris -10 év munkaviszony.. Na, nekik van 100e körüli (100-140e) a nyugdíjuk.
    Ott vannak a rokkantnyugdíjasok, akik az aktív éveik utolsó 5-10 évében azok voltak és mikor elérték a korhatárt, akkor is maradt a szép alacsony összeg.

    És ők 70 körüliek, vár rájuk 10-20 év ezzel az összeggel.

    Lassan elérik a nyugdíjkorhatárt az évtizedekig minimálnyugdíjasok. És majd ezután lesz probléma a katások tömege. Pl. az építőiparban most “szaporodtak el”. Amíg egy IT-s katás esélyesen legalább gondol pár év múlva a nyugdíjára, ez nem annyira jellemző tervezés az ácsoknál…

  • hemond
    A másik oldala, hogy lesz pénz és csak erre lesz pénz (jelentős szavazó bázis a nyugdíjas), majd nem adunk másra pl. utakra, iskolára stb.

    Egyébként én úgy számolom, hogy kb rezsire lesz elég a nyugdíj, ha többre, akkor majd örülök (pedig IT alkalmazott\középvezető magas fizuval)

  • Kovács Tivald
    Bocsánat, nem akartam senkit se feldühíteni.
    Cca. 30% körüliek az (adó)költségeim. Nem tudom, honnan jött neked ez a 10%, EGY ügyfelem van és nem ügyeskedem, szóval a 3 millió feletti részre 28.5% + havi 50.000 amit adóznom kell. Nem értem, mi ebben a hatalmas “kamu” katázás, egy pici cégnek (“startup”) dolgozok, aminek nemhogy Magyarországon, de Európában sincs leányvállalata – vagy jogos elvárás lenne szerinted, hogy 1 db emberért itt leányvállalatot, jogi képviseletet, satöbbit nyissanak?
    És nem azon problémázok, hogy ennyit kell adóznom, hanem azt tartom kevésbé versenyképesnek, hogy ez nem számít bele SEHOVA és relatíve pocsék a cserébe kapott közszolgáltatások minősége. Miközben majd mindegyik ország különféle trükkökkel próbálja a távmunkásokat behúzni, hogy COVID alatt is pörgessék a gazdaságot. Jó dolognak tartanám, ha inkább ITT pörögne a gazdaság.
  • mad823

    Nem lesz itt semmi gond sosem a nyuggerekkel, hiszen bekerült az alaptörvénybe a szülőtartás, ergo az állam elegánsan megszabadult egy problémától. Persze nem kell félni, amíg lesz szavazati joguk, addig lesz krumpliosztás is.
  • -nb-
    és KATÁsok:
    KFT nem jó KATA helyett?
    Kell 1 könyvelő, kb. 20 ezer pro monate, fizetsz iparüldözési adót, ezek fix költségek.
    Ami marad azt felveszed bérként, rendesen leadózva (= kb 70% marad), nyereségadó letudva.
    Van valamilyen táppénz, nem nagy business, de van, meg a nyugdij az 1 misi után: HA egész életedben mai értéken nézve 1 misit kerestél btto, akkor a havi nyugdíjad MOST 600 ezer fölött lenne, nagyjából 0.90 * netto, 45 évvel, időtől erősen függ (40 évvel kb. 0.8)
    Ha változás lesz, akkor is több a mozgástér a minimálbér felé egy kft-ben szerintem, mint KATA-ban.
    Persze picit rosszabb a pillanatnyi kihozatal, nade!
    ÉN megkérdeznék 1-2 hozzáértőt 🙂
  • gaborr
    Munkavállalás mellett érdemes KATA-ba több mint 25-t fizetni? Vagy teljesen mindegy?
  • Prakt
    Akkor meg nem kell majd meglepődni, ha a munkavállalók inkább feketén dolgoznak, vagy lépnek le egy másik országba.

    Anyám több mint 40 év után ment nyugdíjba. Óvónő volt, jó pár évig óvoda vezető a város is kitüntette pedagógiai teljesítménye miatt. 5x évesen is fősulira járt, és még egy diplomát szerzett.

    A nyugdíja kicsivel több mint 160 ezer forint.
    Ezek után nem csodálom ha tapsol a hatalomnak, hogy kapnak egy kis pluszt választások előtt.

    Apám középvezető volt egy német kis multinál, felsőfokú végzettség nélkül. 50év munkaviszony után kap 380 ezret.
    Ma már csak feketén segít be egy-két cég ügyeibe, ha kérik.
    Vígan kijönnek a pénzből. Nyugdíjba vonulásuk előtt az egész házat rendbe rakták, szigetelték, napelemet tetettek fel.

  • gcs85

    “Ami marad azt felveszed bérként, rendesen leadózva (= kb 70% marad), nyereségadó letudva.”
    Inkább 56% lesz az, ha nincs gyereked.
    Azt szokták javasolni, hogy minimálbérre jelented be magad, és osztalékban veszed ki a többit amennyire én tudom.
  • jami
    A nőket igazán nyugdíjasként csapja arcul a rendszer, főleg, ha egyedül maradnak. Mert a családi költségvetésben még nem érzi annyira, mennyit ér a munkája; de mikor kirepülnek a gyerekek, esetleg meghal a férj és ott a ház, a gyógyszerek, dolgozni pedig már nem bírn: akkor korábban akár soha nem látott takarékoskodás jön.
    (40+ év oviban esélyesen gerincsérv.)

    Viszont a mostani nyugdíjasok jelentős részének nincs meg a 40 év munkaviszonya…

  • Jozsó
    Egyébként folyamatosan kongatják a vészharangot a jövőbeli nyugdíjakkal kapcsolatban, de kezdem úgy gondolni, hogy erre is igaz, ami a korábbi hozzászólásban volt, hogy itt is a középosztály fog igazán rosszul járni. Aki ennek hatására elkezd félre tenni, takarékoskodni. Aztán meg mikor odaérünk, hogy ez komoly probléma lesz akárki lesz kormányon nem engedheti meg magának, hogy ilyen tömeget az út szélén hagyjon
    Néha már azon gondolkodom, hogy fel kéne venni vmilyen kölcsönt. Nem azért, mert kell, hanem, hogy mi is részesüljünk már abból, hogy akinek kölcsöne van, azt periódikusan megmenti az aktuális kormány. :-/
  • tedzse
    Remélem sehogy mert van főállásom is a KATAs projektek mellé.
    Azonban aki nyögdíjra épít annak sokat kell még pénzügyi intelligenciát tanulni.
    Nekünk egy fillér nyögdíj sem lesz, csak amit most elteszünk befektetünk,azokból.

    Aki értelmes az soha nem hajazz a nyögdíjra mert elfelejtheti már a mai 40 felettiek is,hát még mi.

  • örök körök

    Bocs, de teljesen falsok a számaid, meg úgy az egész hszed

    Én tavaly “megkérdeztem 1-2 szakértőt” és baromira nem ilyen adóteher jött ki. Az én keresetemre (15m, 2 ügyfél) az jött ki, hogy a KATA továbbra is messze a nyerő, ennél jobbat ügyeskedés nélkül kihozni nem lehet.

    A kft-hez azt is tegyük hozzá, hogy nem “csak egy könyvelő 20e/hó aztán csá”. Rengeteg extra adminisztratív szopás, megkötés.

    Pl. KATA bevételed a beérkeztétől számítva a tiéd. Bármit csinálhatsz vele. Kft jövedelme baromira nem ilyen, az nem a te pénzed, hanem a cégé. Azt onnan ki kell hámozni osztalékként, ami nem megy “csak úgy”.

    Kérlek ne írj olyannal kapcsolatban, amihez hozzá se fingasz. Nem kizárólag adóoptimalizálás miatt (volt) nagyon jó a KATA. Elmúlt 30 év egyik legjobb gazdpolitikai terméke, csak az adózása “túl kedvezőre” sikerült, amiről nem a (ki)használói tehetnek.

  • V
    ”bérbeadott lakás: remélem a rezsit hozza”

    mi az hogy a rezsit hozza? A rezsit azt mindig pluszban fizeti a berlo fogyasztas alapjan!?! Szerintem valamit rosszul csinalsz….

  • Joe Black
    Igen, úgy éri meg jobban.
    Egyébként alkalmazotti bérként kifizetve abból az 56 százalékból még lejön 15-17 százalék szochó is. Pontosabban azt a bruttóra fizeted még… Ha beleszámoljuk a könyvelési költségeket (ami inkább 25-30+ ezer lesz), azt hogy külön bankszámlát is fizethetsz stb akkor ezeknél a contractoros fizuknál a 100 forint bevételből 70 lesz igen, csak nem ami megmarad, hanem ami nem…
  • Kovács Tivald
    KATA-tól függetlenül az a tervünk, hogy átköltözünk másik országba, így nem foglalkozok a dologgal hosszú távon. (Nem is nagyon lehet itt, hiszen bármikor hozhatnak egy új jogszabályt, hogy mostantól mondjuk 50, 70, 99, 120% a KATA adója)
    Voltam már “külföldi vállalkozó” is, őszintén, vegyesek a tapasztalataim. Szerintem komoly előny, ha ugyanabban az országban élsz, mint ahol hivatalosan vállalkozol.
    A cca. 30% adó, amit itt fizetek, nem tér el nagyságrendileg attól, amit más országban kell majd, így az egyéb körülményeket nézem, valamint azt, hogy mit kapok az adóért cserébe.
  • BlaZember
    Kis gondolkodással is, de számolással meg hamar látszik, hogy a TAO relatív adóterhe monoton csökken és tart 25%-hoz, míg a KATÁé/”külföldi” KATÁé 3M felett monoton nő és tart 42%/31%-hoz, így valahol fordulni fog a TAO javára. Ha kizárólag az adókat nézzük (tehát nincs benne, hogy saját ingatlant bérelsz, cégautó, egyebek), akkor a TAO adóterhe 8-9M körül előzi a KATÁt, és 21M körül a “külföldi” KATÁt. Egy ügyféllel. Több ügyféllel nyilván később. De tényleg ki lehet számolni is a behörgés helyett. A százalékszámítás általános iskolás matek anyag…

    Én évek óta Kft-vel dolgozok külföldre, a nettó bevételek 75-76%-a marad meg a WC papír cégre vásárlása nélkül. Az osztalékelőleget is feltalálták, éhen se halunk. A 20k könyvelőre reális, kibírhatatlan admin teher nincs. Az a kicsi ami van, az meg a munka része.

  • Belavoltam
    melyik orszagban gondolkozol?
  • tücsök és bogár
    Egyébként ha nem lesz elég pénz a nyugdíjakra, akkor azt is el tudom képzelni, hogy majd átalakul egyfajta szociális segéllyé. Szóval akinek lesz egyéb bevétele (lakáskiadásból, külföldi nyugdíj, osztalék, áfolyamnyereség stb.) annak kevesebb nyugdíjat adnak adott évre (vagy a következőre). Viszonylag kevés olyan befektetés van amit a NAV elöl el lehet rejteni és passzív jövedelmet termel.
  • -nb-

    úgy értettem, hogy az életem rezsijét: saját lakás + 1 autó + egy értéktelen ingatlan, ami csak viszi a pénzt, de szeretjük 🙂

    @örök-körök
    ja, biztosan falsok. Minden sw fejlesztő bölcsész mindent IS jobban tud mindenkinél.
    Akkor a lszi magyarázd el: beveszel 24 milliót egy cégtől, mennyi marad:
    a.) KATÁban
    b.) KFT-ben, bérként (ami azonnal a tied!)
    c.) KFT-ben osztalékként
    d.) b.) és c.) kombójából
    és mi a nyugdíj várható értéke, ha a jelenlegi helyett 0.7 lesz a nyugdíszorzó. vagy 0.6, aminél kisebb nem lesz, hacsak nem a DK reformál.

  • Banditosz
    Amiugy nem tudom miert izgul mindenki a nyugdij miatt, mire mi 40esek odajutunk, akkora szavazotabort fogunk kepviselni hogy egyik kormanynak sem lesz mersze drasztikus lepeseket tenni ellenunk, inkabb kiszipolyozzák vegletekig a dolgozokat.
    Nekem senki ne mondja hogy valaha lesz olyan kormany az országban, aki szavazatszám romboló intezkedeseket hoz…
  • Belavoltam
    Valasztasi evben nem is. Utana meg, ha csak egy kicsit is erdekli az orszag sorsa, akkor igen.
  • vendég
    Én tipikus “csibész” IT-s katásként havi 50-et adózok kb. 800-ból. Bejelentett dolgozóként a piacon talán kapnék 400-450 körül nettóban, amiből albérletben élve nem tudnék szemmel látható összeget félretenni, nemhogy nyugdíjra, hanem semmire sem. A nyugdíjig jelen állás szerint még van 35-40 évem, HA addig nem emelik a korhatárt (spoiler: fogják). Tudom hogy évtizedek óta kongatja mindenki a vészharangot, de mindenki nézze meg Magyarország korfáját, meg hogy mennyien próbálnak kibújni a bejelentett munkaviszony alól (kata, minimálbér + zsebbe a többi, kamu cégekben osztalékként kifizetett bér stb). Jelen helyzetben, ha megerőltetem magamat sem tudom elhinni, hogy megérné nekem azért több adót fizetni (pláne ennek a politikai elitnek), hogy majd egyszer talán – ha úgy jön ki a lépés – elengednek 70+ évesen nyugdíjba és 2 fityinggel többel szúrják ki a szememet.
  • kommentElek

    van állami megoldás is ingatlan vagyon életjáradékra való váltására :
    neteletjaradek.hu/rolunk/

    Helyesebben volt, mert ma már nincs rá lehetőség törvényi változás miatt.

    “A biztosításokról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény változása miatt 2015. január 1. napjától új életjáradéki szerződést kizárólag biztosító formában működő gazdasági társaság jogosult kötni, így ettől az időponttól a NET Életjáradék Zrt. kizárólag a korábban megkötött életjáradéki szerződések portfólióját kezeli. A Társaság portfóliójának bővítésére nincs lehetőség.”

  • Vattacukor Mérnök

    Nettó 15 millió bevételből várhatóan 2022-ben ha Kft-ként adózol a következő számok jönnének ki nagyságrendileg, mindenféle családi és egyéb kedvezmények nélkül:
    – Nettó 15 millió bevétel
    – Ha igaz a hír 1% az ipadó 2022-ben is, ami 150.000,-
    – Bruttó éves bér 3.120.000,- (nettó 2.074.800,-)
    – Szochó 13% 406.000,-
    – TAO 9% 1.019.000,-
    – Adózás előtti eredmény: 10.305.000,-
    – Ha mind kiveszed osztalékban, akkor ebből még lejön 15% szja 1.545.750,- illetve még szochó 218.000,-
    – Nettó osztalék 8.541.250,- HUF
    – 10.615.250/15.000.000=70,8% ennyi marad meg, amiből következik, hogy 29,2%-ától “esel el” a nettó bevételednek.
    Ez persze csak akkor igaz, ha nem vagy hajlandó költségeket gyűjteni, hanem kvázi KATÁS gondolkodással vezeted a “cégedet”. A valóságban egy normális könyvelővel együtt dolgozva legális keretek között ez ennél lehet kedvezőbb is bőven.

  • Kovács Tivald
    Egyelőre elsősorban Görögországban.
    Előnyei: “közel van”, szerintem ideális az időjárás, alacsony a megélhetési költség, a külföldieknek most 7 évig 50%-os adókedvezményt adnak
    Hátrányai: a bürokrácia, infrastrukturálisan nincs hazai szinten. Egészségügy a hazaihoz hasonló.
    Tavasszal tervezünk 1-2 hónapos próbakört futni, aztán ha továbbra is jó ötletnek tűnik, belevágni.
    A spanyoloknál is hasonló akció van, több Ny-Eu országban pedig eleve jelentős kedvezményeket adnak a képzett bevándorlóknak, tehát válogatni bőven lehet.
  • jami
    Csendben megjegyzem, hogy a befizetett nyugdíjjárulék lapján számítják az árvasági ellátást. Szóval, aki minimált fizet be és van gyereke, nagyon ajánlottan takarítson meg/fektessen be és/vagy jól kereső szülőtársat válasszon.
  • p0s1t1v3
    annyival kiegészíteném, hogy ha katás gondolkodást feltételezünk, akkor egyetlen dolog számít: mennyi marad a végén a zsebemben
    emiatt 2 dolgot változtatnék:
    – nem az adózás előtti eredményt venném, hanem amennyit osztalékként sikerült kiszedni
    – de előtte még levonnám a könyvelő költségét, legyen ez havi 20k, azaz 240k
    – banki költség elhanyagolható, induló vállalkozásra az erste ad havi 100 forintért számlát

    szóval a vége legyen inkább ~8.301.250/15.000.000=55.34%

    nem szörnyű de azért nem is világmegváltás, ennél sokkal jobban is ki lehet jönni (nem akarok ötleteket adni, de pl egy kivás kft + kata ev + minimálbélre bejelentés + némi körbeszámlázás hasonszőrűekkel, és máris megáll az össz kiadás kb havi 120-150ezer forintnál könyvelővel járulékokkal adókkal mindennel együtt, tehát év végére kb 1.5-1.7M a minusz, azaz a maradék ~13.4M megmarad a 15M bevételből)

  • Justin Time
    Gyaluljuk itt is egymást, gyerekek.

    A probléma az, hogy államilag fölemelik a korhatárt x évre, aztán a nyögdíjat a temetésedre se költheted, benyelte a rendszer.

    Írta itt vki a UK-t a fika kis állami nyugdíjjal, hát ne tudjátok meg, milyen stresszes volt olyan helyen dolgozni, ahova a sok vén satrafa nyugdíjpótlónak részmunkaidőben visszajár „dolgozni”. Bármiféle pici kis folyamatszintű újítást, előremutató dolgot képtelenség volt ott bevezetni. Némelyik alapban el se akart menni nyugdíjba, 30 éve ott volt egybenőve a menedzseri pozíciójával és ugyanúgy csinált mindent azóta is. Pl. irodának nem volt hely a két tonna akta miatt, amit papíron tároltak stb. A fiatal munkaerő sírva menekült, a rendszer kerékkötői ezek a kriptaszökevények… (De jaj, ez „ageism” – biztos magyarul is van már rá vmi szó-khiméra.)

  • Hollós

    Nem szeretnék belemenni a részletekbe, de szocho 15% januártól (nem lesz szakképzési) és a legfontosabb, hogy az osztalék akkor 15% SZJA, ha éves szinten a béred eléri a januári (200 eFt) minimálbér 24-szeresét, tehát havi minimum 400 eFt-ot. Ha nem, erre a részre is megy a szocho.
    Tanács: nyugdíjas rokon felvétele a cégbe és az ő nevén kivenni a jövedelmet. Csak 15% SZJA terheli és mivel bérköltség, csökkenti a társasági adó alapját.
    Többet nem segítek.
  • Hollós

    Bocs, de kapkodásomban el is írtam, és látom számoltál is vele. 13% a szocho januártól.
    De, akkor még a nyugdíjas foglalkozttott mellett bedobom a saját bérelti díjat is 15% SZJA-val (ez azért korlátos).
  • Vattacukor Mérnök

    Olvasd át mégegyszer amit írtam.
    Nettó osztalék + nettó bér = 10.615.250/15.000.000=70,8%
    És igen, van könyvelő, van bankszámla költség, de mivel katás nem számol a költségekkel, ezért ezeket kihagytam, mint jeleztem. Mivel ha azokat is figyelembe vennénk, akkor már számolhatnánk a céges eszközök értékcsökkenésével, az iroda bérleti díjával, a szakmai képzésekkel stb. De most csak katásan sarkítottam.

  • Vattacukor Mérnök

    Ne nekem adj tippeket, szakmabeli vagyok.
    Csak felvázoltam a katásnaknemkellkönyvelő világgámegyekmertakatamárnemérimeg vállalkozóknak, hogy a katán túl is van élet. Amiket pedig írsz pluszban azokat mind lefedi az utolsó mondatom, hogy egy könyvelővel egyeztetve ezt még simán lehet finomhangolni.

  • Hollós

    Nem is neked szántam a “tanácsokat”, abszolút lejött a hozzáértésed. Ezért is korrigáltam a pontatlanságom.
    Inkább azokat célzom én is egy-két témakörrel, akik a KATA gondolkodást simán át akarják forgatni egy KFT működésébe.
    Nem egy kategória, nem egy liga jogilag, számvitelileg, adózás tekintetében.
    És mindezek nagyon messze is vezetnének.
  • scmsc
    Én most kezdtem külföldi EU-s cégnél dolgozni fejlesztőként, alkalmazni nem tudnak, számlázok. A fizetés annyi, hogy szinte forintra pontosan ugyanannyira jönne ki a nettó árbevételem Kft-vel TAO-val garantált bérminimumra bejelentve, mint a büntetőadós katával (így kezdtem). Állami nyugdíj nem érdekel, készülök rá befektetésekkel ígyis úgyis.
    Nem alapítottam azonnal céget, amíg kvázi próbaidőn vagyok, viszont nagyon agyalok, hogy áttérek rá utána, kicsit frusztrál ez a bújtatott munkaviszony téma, könyvelő viszont azt mondja nem kell izgulni mert “nem valószerű”, hogy külföldi cégek esetében ezzel foglalkoznának a NAVnál. Itt látom van legalább két kommentelő aki hasonló felállásban dolgozik: vélemény, tapasztalat?
  • p0s1t1v3
    áh sorry nem tudok olvasni

    mindenesetre a 70%-nál is jóval jobban ki lehet jönni, bár a 70%, azaz a 30% teher az már egészen rendben van

  • tedzse

    Nem lesz para, de ha van lehetőséged csinálj több projektet, több cégnek dolgozz be.
    Én így teszek, mind külföldi projektek.
    Jól csinálod amúgy.

  • Karcsika
    @Kovács Tivald
    2021-12-01 at 01:13

    A spanyol dologról hol tudnék olvasni, hogy keressek rá? (spanyol, angol és német játszik)

  • Kovács Tivald
    Vannak feltételei, aminek alapján egy esetleges vizsgálatnál a NAV eldönti, hogy bujtatott munkaviszonyról van-e szó, vagy se (ami külföldi ügyfélnél eleve marhaság, de nincs kitétel a szabályozásban, hogy ez csak belföldi cégre vonatkozna).
    A NAV szakértelmében ne bízz, amikor anno tőlük kérdeztem meg a dolgot, akkor az ügyintéző azonnal közölte, hogy ezért azonnal “jól börtönbe csuknak”, ugyanis “KATÁnál legalább 3 ügyfél kell!” – később segítőkészen és kérés nélkül kinyomtatta nekem a 2 évvel ezelőtti jogszabályokat, majd utamra engedett.
    Én mielőtt belekezdtem bármibe, elkértem a szerződés-tervezetet, azt megvitattam egy, a témához értő könyvelővel, és mivel a szabályoknak megfelel a felállás, ezért belevágtam. De annak dacára, hogy KATÁ-s vagyok, van könyvelőm, mert az a havi kiadás aprópénz ahhoz képest, amibe egy esetlegesen elrontott könyvelés kerülhet.
  • attila
    Üdv! Mi van akkor ha valakinek van egy minimálbéres főállása és egy katás mellékállása ? Ott hogy van a szolgálati idő 1,5 év = 1 év ? Vagyis előbb elmehet nyugdíjba ? Mivel ha kevesebb munkánál kevesebb idő van akkor azt gondolnám hogy több munkánál több idő…..
  • V
    a spanyolokrol nem tudok de ott egyebkent is van vagyonado emiatt en nem mennek oda. Portugaloknal van NHR (non-habitual resident) statusz ami elso tiz evben adokedvezmenyt jelent, viszont nemreg szigoritottak rajta. Olvass utanna ha erdekel
  • abc123
    Szintén IT-sként KATAzok, egy külföldi ügyfelem van. Csak a 3m feletti részre járó büntetőadóm havi 6-700k, de még így is jobban megéri KATAzni, mint KFT-t alapítani (adótanácsadóval és könyvelővel is konzultáltam erről), mivel nagyon minimálisak a költségeim. Jó lenne, ha ezért cserébe kapnék is valamit, legalább annyit, hogy egy ledolgozott nap ne fél napnak számítson.
    Összesen (könyvelőt beleszámolva) 29-30% körüli adót fizetek a bevételeimre, és az adózott rész 35-40%-át teszem félre hossszútávra.
  • Kornél
    Szendrei Ádámnak van erre egy jó kalkulátora. Az egyik alapvetése, amikor azzal dobálóznak, hogy 40 év KATA után mennyi nyugdíjad lesz, hogy nem sok adórendszer van, ami ilyen sokáig húzta – a KATA se fogja. A másik fele, hogy amennyiben előtte-utána jól keresel, akkor jó eséllyel jobban jössz ki a szorzók miatt a 75000-es KATA-val, mintha simán félretennéd az összeget. De keresd meg, és nézd meg.
  • Kovács Tivald
    A spanyolnál sajnos túl optimista voltam, úgy látom. annakidején egy expatrióta-csoportban olvastam, hogy hasonló törvénytervezettel készülnek, mint a görögök, de a megvalósítása igazából nem lett olyan, náluk a kedvezmények kimerülnek abban, hogy könnyebben kap vízumot az ember – de az adórendszerük ugyanakkor egy horrornak tűnik.
    Elnézést mindenkitől a téves infóért.
  • lvjtn
    “Nem vagyok komcsi”

    dehogynem. mást pénzét el akarod ellopni, tipikus balodlali mentalitás

    nekem már így is elég komcsi a jelenlegi nyugdíjrendszer, és nagyon nem kedvelem a hozzád hasonló embereket, akik “vegyük el a gazdagoktól, mert nekik úgyis van” dumát

    a kata más, azzal magát bünteti, aki nem rak félre

  • 147148
    Könyvelőt nem találtok 20 ezerért Kft-hez. Max kistelepülésen idősebbet.
  • Ne tarsátok el a könyvelőket
    Ne legyetek balgák! Ha van egy kis értelmi képességetek, akkor ne fizessetek könyvelőt KATÁsként!
    Totál megbízhatatlan a könyvelők 90%-a, össze-vissza könyvelnek, egy egyszerű áfabevallást sem tudnak helyesen beküldeni. Rengeteg plusz munkát okoztak nekem. Az évek alatt váltottam könyvelőről könyvelőre, olyanokra akik elvileg igényesek, minősített könyvelők tagja és pl. 4.9-es google értékeléssel rendelkeznek. Mind ugyanolyan hanyag és mellébeszélő.
    Ne tartsuk el ezeket a semmirekellő szélhámosokat!
    Amióta magam vezetem a könyvelést katásként (5 éve), azóta semmi gondom nincs, pár pillanat az egész és nyugodtan alszok, nem attól félve, hogy valamit megint elcseszett a könyvelő. 🙂