Már megint egy átverés

Update: Természetesen megy a lejáratásom a Kairos oldalain és igyekeznek cáfolni sok mellébeszéléssel az itt leírtakat. A kérdésekre természetesen nem válaszolnak, csak annyira telik, hogy az nem úgy van és rosszul tudja, vagy még ennyire sem képesek a “leleplező” válaszírások. Csak a rizsa és a mellébeszélés, meg a süket duma a tények helyett. Mielőtt belevágsz, azért olvasd el az itt található infókat, a hozzászólásokat is, miszerint konkrétan semmit nem csinál a gépedre telepített program és valószínűleg nulla ügyfele van a cégnek. (Legújabban azt próbálgatják meg bizonygatni, hogy akár 60 MB(!!) adatot is generál a Kairos naponta, tehát nem lehet kamu. Pont ebből látszik, hogy az. Ennyi megy el a kapcsolat ellenőrzésére, másra ennyi adat nem elég. A többi 319,94 GB-ot mire használja a cég és miért fizet érte bődületes összeget havonta?) A cég állítólagos ügyfelei egyöntetűen cáfolják, hogy akár csak hallottak volna a Kairosról. A kairos-os hozzászólóknak két hónapja volt, hogy cáfolják az itt leírtakat. Nem éltek vele. Mert a hazugságokkal szemben minden hozzászólás megjelent, ha csak nem volt fájdalmasan primítiv és az átlaghoz képest is túl buta. Olvasd végig a hozzászólásokat, cáfoltak-e bármit a cikkben leírtakból. Ha ezek után belevágsz, az már a te dolgod.

Úgy látszik, régen volt már szó a blogon a szokásos átverős-lehúzós pilótajátékokról.

A legújabb versenyző, amiről az olvasók érdeklődnek, mint remek befektetési lehetőségről, az a Kairos, ami valami homályos ok miatt a “befektetésben” részt vevők számítógépét használja mindenféle adattárolásra, amiért csillió dollárt kap az olyan cégektől, mint a Nissan.

Ha vállalod, hogy legalább naponta 10 órát fenn van a géped a neten, egy rakás pénz üti havonta a markod. Semmit nem kell csinálnod, csak hagynod, hogy a háttértáradból 15-70-180-320 GB-ot a cég használjon, amíg a neten lógsz.

Eddig remek, bár már az is sok kérdést felvet, hogy ez a szuper cég miért nem vásárol 2000 különböző szolgáltatónál a világ 50 országában tárhelyet és oldja meg úgy az állítólagos titkosítást, miért kiszámíthatatlan magánemberek elavult, vírusos, túlfeszültség ellen védtelen számítógépéhez akar hozzáférést aranyáron, bizonytalan internet – kapcsolattal? (Például 70 GB tárhelyért, bizonytalan minőségű és sávszélességű napi 10 órás hozzáféréssel fizet évi 1493 dollárt. Ez 24 órás elérés mellett évi 3.120 dollárt, vagyis 905 ezer forintot jelent 70 GB kétes minőségű és elérésű tárhelyért. Természetesen ez csak akkor lenne igaz, ha minden gépet egymás uán kapcsolnának ki és be. Egyébként nagyságrendileg többet kell fizetni a biztos elérésért. Nem semmi balekok ezek, profi szolgáltatóktól töredékennyiért kapnának minőségi tárhelyet. Az meg egy egyszerű parasztvakítás, hogy attól biztonságosabb lenne bármi, ha magánemberek gépén tárolják és nem 800-1000 szerverparkban feldarabolva és titkosítva. Ezt még az is belátja, aki kettest kapott informatikából.)

Na, most jön a szokásos lehúzás: ahhoz hogy részesedj a hatalmas havi bevételekből, egy szerény, de nem tisztességtelenül kicsi összeget fizess be a játékba mindjárt induláskor. (Persze ez nem igazán derül ki első körben a leírásokból, csak ha már bekaptad a horgot.  )

Ha lúzer akarsz lenni egész életedben, ugorj be csoffadt 35 ezer forinttal, de ha vinni akarod valamire, kezdj mindjárt a 750 ezer forintos csomaggal. Persze később is módosíthatsz, ha vérszemet kaptál, csak mert az elején mindig fizetnek.

146 nap bérleti díjából vissza is jön a csomag ára, úgyhogy a hülyének is megéri. (Igaz, csak egyéves szerződést ígér a cég.)

De!

Ha igazán kőgazdag akarsz lenni, akkor szervezz be más embereket, mert több mélységig részesedsz az ő belépési díjaikból is, a belépési díj 60%-a ugyanis a piramisban kerül szétosztásra, a 40%-a meg nyilván a főszervezők jól megérdemelt jövedelme. Ha eléred a megfelelő szintet, a belépők befizetésének a 30%-a korlátlan mélységig a te hasznod.

De fontos megértened, szól a leírás, hogy ez nem piramisjáték. Hanem akkor mi, kérdezem halkan.

Kíváncsi vagy, ki van ez a remek vállalkozás mögött? Keress rá a domain.com-on, ki a hivatalos domainnév tulajdonosa. Nohát, letiltotta magát, nem szeretné, ha bárki rájönne, ki regisztrálta be a domaint. Bizalomgerjesztő, na.

Keress rá a magyar beszervezőoldalainak a tulajdonosaira. Csupa-csupa magánember, Szabó Janik és Tóth Palik, sehol egy komolyan vehető cégnév.

A Kairos weboldalán két cím van feltüntetve, mint székhely, egy angliai és egy egyesült államokbeli. Keress rá a cég angliai címére. Ez az oldal szerint 500 cég van bejegyezve erre a címre.

Balról a második ajtó mögött 500 cég főhadiszállása található, ezek egyike a Kairos:

utcakép

Furcsa véletlen, hogy ez a cím egyben a beszédes nevű Gateway Legalisation cég főhadiszállása is, egyedül az ő neve van kint az ajtón.

Egyébként az angliai cégregiszter szerint a cég saját tőkéje, vagyis az a vagyona, amit a tulajdonosok beletettek az első lezárt uzleti év után is combos egyezer font, vagyis 440 ezer forint. Fele annyi a cég saját tőkéje, mint amennyiért a legdrágább csomagjából vehetsz egyetlen darabot. Ezt hívják tőkeerős háttérnek, szerintem ez győzte meg a Nissan-t is, hogy ezt a céget válassza az érzékeny adatainak a kezelésére.

Sajnos részletes üzleti jelentés vagy mérleg nem elérhető, de ami elérhető, abból is látszik, hogy a cég kemény 19 ezer font hasznot mutatott ki egész évre, hatalmas éven belül lejáró adósságállomány mellett. (A gyengébbek kedvéért, a mérlegben található negatív szám a forrás oldalon adósságot jelent és nem vagyont, ennek ellenére a kairosok büszkén mutogatják, milyen gazdag a cég, mert közel 24 milliárd forint adóssága van.)

A cég első igazgatója nem kevesebb, mint 66 cégben töltött be vagy tölt be vezető tisztséget.

A New York államban található címen is rengeteg céggel kénytelen osztozkodni a cég, noha ott is elég szűk a hely ennyi cégnek:

newyork

Még hozhatnám az érveket, de már elment a kedvem a további szócsépléstől.

Foglaljuk össze röviden: van egy tök ismeretlen cég, aminek semmi vagyona nincs és rejtőzködik a világ szeme elől,  egy tök furcsa és értelmetlen dologra elképesztő pénzeket pazarol, amiből neked is akar rengeteget adni, csak kezdésnek fizess be egy durván nagy összeget és minél több embert szervezz be magad alá.

Ha most az adattárolás helyett beírod, hogy arany, már meg is kaptad a rossz emlékű emgoldexet. Vagy írd be helyette, hogy carbon kredit és máris egy másik rossz emlékű átverést kapsz. És a többi és a többi. Nincs semmi új a nap alatt.

Állítólag 55 ezer magánfelhasználó gépéért fizet a cég jelenleg. Feltételezve, hogy átlagosan mindenkinek a második legolcsóbb csomagja van, akkor évente szerény 82 millió dollárt, vagyis 23,8 milliárd(!!!) forintot fizet ki a Kairos Juli néni és Sanyika Pentium kettes gépén lévő tárhelyéért, átlagosan 2-3 Mbit-es feltöltési sebességű internet-kapcsolat mellett. Ez teljesen hihető, bár ennyi pénzért 100 országban 200 kegyetlen brutális saját szerverparkot is tudna üzemeltetni, nem egy szedett-vedett ócskavas halmot kapna.

Ha minden csomagból ugyanannyit vettek a “befektetők”, akkor a Kairos éves költsége 174 millió dollár, vagyis 51 milliárd forint. Szerinted ennyi pénzből hány ezer szerverparkot lehetne üzemeltetni világszerte, ahelyett, hogy mamák és papák, meg tinédzserek lepusztult, vírusos, lassú gépeivel szórakozik? Vajon a Nissan mit szólna ahhoz, hogy átlagosan 7-10 éves gépeken tárolják az adatait?

S hogyan  lehetséges az, hogy még senki nem hallott a szakmában egy olyan cégről, ami évente 50 milliárd forintnál is nagyobb forgalmat produkál? Az ilyen cégeket a tőzsdén jegyzik és tele van a róluk szóló hírekkel a szaksajtó, nem egy angliai mellékutcában a földszinten van eldugva a székhelye.

Egy ekkora cég legalább 200-300 alkalmazottat foglalkoztat, ők hol vannak? Mert nem az állítólagos székhelyeken, az biztos, ott senki nem dolgozik.

Szerintem nincs 15 cég az egész világon, amelyiknek ennyi bevétele lenne évente adattárolásból, amennyi csak a kiadása állítólag a Kairosnak.

Miért nem találkozunk rendszeresen a cég valódi hirdetéseivel, mármint azokkal, ahol valódi cégeknek valódi szolgáltatást kínál? Mert a cégnek semmilyen valódi szolgáltatása nincs.

Ahogy arra már mások is rámutattak, a gépre feltelepített “adatcsomag”-ban konkrétan semmi nincs, az nem más, mint csupa nullából álló üres halmaz. Még arra sem vették a fáradságot, hogy legalább valami kamu adatokkal feltöltsék a gigabájtokat.

Ha valóban lenne adatforgalom (az állítólagos fizető ügyfelek hozzá akarnának férni az adataikhoz), akkor az interneted forgalma a többszörösére ugrana. Na, ilyet sem tapasztalt senki, mert nincs adatforgalom, csak pár percenként feljelentkezik a gép egy szerverre, de senki nem tölt le semmit. (Még a saját mérésük szerint is csak 60 MB adatot forgalmaz a gép 10 óra alatt. Ennyi csak a pingelésre elég, semmi valódi adatmozgás nincs.) Már eleve azt a kibérelt 320 GB-ot is fel kellett volna tölteni a gépedre. Ha így megugrott volna az adatforgalmad, az internetszolgáltatód már régen felmondta volna a szerződésed, vagy legalábbis csinált volna valamit. (Nem rendeltetésszerű használat.)

Egyébként a cég nem csinált mást, mint újra feltalálta 15 év után a közismert torrentet: a magánfelhasználók gépén a winchester egy részén tárolja az adatokat, amiket több helyről, több darabban le tud hívni, ha éppen valamelyik gép nem elérhető. A hatalmas újítás benne a 256 bites titkosítás, ami vérgagyi és elavult, 512 és 1024 bites a menő mostanában.

Ja és igen: az elején mindig fizetnek, kell a csali a horogra. Nem is nagy kaland, hiszen fél évig a saját pénzedet kapod csak vissza. Ha sok belépő van, akár még egy évig is bőven van miből fizetni.

Ha valaki be akar szervezni, mondd azt, hogy szívesen beszállsz, de momentán nincs ennyi pénzed. De ha ez ennyire tuti dolog, fizesse ki ő helyetted és nem csak az első 146 nap bevételét (ami a beugró ugye), de a következő 146 nap bevételét is neki adod és csak utána tartasz igényt a bevétel felére.

Ha nem akar belemenni, kérdezd meg, miért nem, garantált a nyeresége.

Amúgy nem is értem, miért szerveznék be mást, ha ez ennyire tuti üzlet? Vennék 500 számítógépet, minden egyes gép esetén az évi 2 milliós bevételből a legnagyobb csomagnál busásan megtérül az ára. Hülye lennék másokat bevonni magam alá.

Ja, azt észrevetted, hogy két cég van és még a logojuk is más, nem csak a címük? Az egyik a Kairos Technologies, a másik a fentebb említett Kairos Planet, amelyik állandóan az előbbi cég nevében futtatja magát, de nem úgy tűnik, hogy egy cég lenne. Nem elképzelhetetlen, hogy annyi közük van egymáshoz, mint a magyar Fortress-nek az igazi céghez volt. Azok is az amerikai cégre hivatkoztak, de azok semmit nem tudtak róluk, azt sem, hogy nekik lenne irodájuk Magyarországon. Ugyanaz a név, de más logo. Kísérteties a hasonlóság a két történetben.

És még valami: mit tudsz arról, hogy a gépedre őnként és dalolva telepített e-mail klienst nem spamküldésre használják-e és nem pedofil pornót tárolnak-e a gépeden? A személyes adataidat lefénymásolva önként átadtad, a gépedre telepített program pedig akár el is lophatja a banki hozzáféréseidet és egyéb jelszavaidat. Ne lepődj meg, ha egyszer valakik esetleg kiürítik a bankszámládat.

Share

783 hozzászólás

  • L70

    “Ha a 202,84-et elosztom 16-al az nálam 12,6775%-ra jön ki ha évesítem ”

    Sajnos nem így működik ez a matek, cimbora. Tudod, kamatos kamat van, de nem baj, ha képzed magad, majd egyszer fog menni az is 🙂

    Segítek, ha az éves 12,6775%-ot néznéd kamatos kamattal, akkor 575-nyi lenne csak a hozam, és erre jönne még a tőke is, tehát 675-nek kellene lennie. A 7,1% bizony a helyes szám.

    Nem is lenne ezzel az apró kis csúsztatásoddal semmi baj, csak ugye Te nevezed magad szakértőnek.

  • Vinnie
    “Ha a 202,84-et elosztom 16-al az nálam 12,6775%-ra jön ki ha évesítem”

    Mindig is irigyeltem azokat az embereket, akik képesek mások előtt vehemensen védeni a véleményüket, még akkor is ha baromság. A céggel kapcsolatos infók is legalább ennyire megalapozottak lehetnek… 😀

  • Zupa

    202,84%-os hozam 16 ev alatt azt jelenti, hogy 1 millabol most van 3,0284 millam.
    3,0284 a 16. gyok alatt = 1.0717. Ez 7,17%-os eves hozam.
    Ha nem hiszed el, szamold ki. 16 evi 7,17%-os kamatos kamat: 1,0717 x 1,0717 x 1,0717 x 1,0717 x 1,0717 x 1,0717 x 1,0717 x 1,0717 x 1,0717 x 1,0717 x 1,0717 x 1,0717 x 1,0717 x 1,0717 x 1,0717 x 1,0717 = 3,028.

  • Zedder

    Az éves hozamszámítással bizony nagyon csúnyán felsültél, kedves “szagértő” uraság. Én most azzal nem is foglak égetni, a többiek megtették.

    Ellenben:

    “hogy 7-10% körül fog hozni, amennyiben időnként, azaz kb fél évente rá van nézve a szerződésre – ez pedig főleg a tanácsadó felelőssége, ha ő meg elmegy a cégtől időközben, akkor társaságé.”

    Miért, ha rá van nézve, akkor lehet szemmel verni? Vagy mégis mire gondolsz? A tanácsadó lát a jövőbe, és megmondja, hogy mikor fog bukni az alap, mikor kell átcsoportosítani a pénzt? Vagy a bukás után tud remek tippeket adni, és egyben veszteséget realizáltatni?

    Egyébként az UL egyik, ha legnagyobb átverése ez: mindegyik tanácsadó megígéri, hogy aktívan menedzsel majd (LOL), a csillagot is lehazudják az égről, de amint aláírod a szerződést, már a telefont sem veszik fel többet.

  • tromsö
    matekzseni és most hó végétől melyiket adnád írásba? :):)
    de inkább egyszerűsítsünk, mondj 5 számot 1 és 90 között. de AZT az ötöt ám!

    a többi kérdésre meg el lett sunnyogva a válasz, de sebaj.
    (tudom, milyen kérdésre …. :DD)

  • mtoma73
    Kösz mindenkinek különösen Tomyboy-nak, hogy könnyesre röhögve indulhatott a ma reggelem. Zsombó már úgy is kezdett unalmas lenni.
    Tomi fijú nem akarsz egy matek blogot indítani? Minden nap egy ilyen hasonló matekfeladatot oldanál meg, lehetne kommentelni. Nagyon hasznos és szórakoztató lenne.
    Esetleg érettségire felkészítést vállalsz? :DDDDD
    Ne hagyjátok abba. Tomi jöhetnek a haverok is, ők is számoljanak!
    És akkor itt az élő példa, hogy kik is ugranak bele ezekbe a tuti biznicekbe. Akik nem számolnak, vagy ha számolnak is, nem tudják hogy kell helyesen kiszámolni.
  • L70
    Szépreményű T.András úr, aki tudtommal most Lajcsit edzi matekból, nos ő kalkulált úgy, mint Tomyboy.

    Ő is valamilyen csuda folytán 12%-os hozamokat ígért átlagosan dollárban az S&P indexre hivatkozással, 7% helyett.

  • Itoperatorguy
    Amúgy ez a legnagyobb IT átverése/bűncselekménye lehetne Mo-n.
    1 piramisjáték
    2 a lefoglalt tárhely a gépeken tényleg értékesítésre kerülnek az illegálisabb TOR szerverek számára
    3 a telepített progi lelopja a banki belépési meg egyéb adataidat
    4 a progi bitcoint is számolgat
    5 a progi spammel / híirdetésekre katint
    6 a bekért személyi/lakcím adatokkal visszaélnek

    Ha ezt mind tudja akkor zsíros business ez… ha nem kéne személyit megadni tuti letölteném és elemezném mit csinál (bár én ehhez csak lelkes amatör vagyok)

  • Marek

    Szegény ember az aki igérni sem tud! 😉
    Mi ez a nagy a csönd az évszázad cég részérôl?

    Lehet, a szuper napelemes cikket búják, a tagok, hogy majd nyáron hány gép tud menni napi min. 10órát a termelt árammal!! ;D

  • Ernest Houkstra
    Üdv Mindenkinek!

    Nagyon tanulságos hozzászólásokat olvastam mind a kettő részről.
    Akik a Kairos Technologies Ltd színeiben dolgoznak. Ők vállalkozó szellemű emberek és nem szegény emberek. Mint azt valaki itt állítja. Vállakozóként belevág és kipróbálja, ha nem működik majd kipróbál mást. Ebben mi a rossz. Ismeritek Thomas Alva Edisont ő találta fel a szénszálas izzót. 2000 kísérlete volt rá mire egy sikerült. Azok az emberek akik negatív dolgokat mondanak erről a vállalkozásról valószínű alkalmazottak vagytok és soha nem mertetek belevágni semmibe. Valószínű ha más vállalkozásról beszélnénk ugyan ezt mondanátok. Utána hátra dőlsz a székedben és megnyugszol, hogy ezt is jól megoldottad. Csak ez a szék lehet, hogy egy bérelt bérházi lakásban van és tömegközlekedési eszközzel jársz dolgozni. Ezzel nincs is baj. Baj ott kezdődik hogy ezen nem is akarsz változtatni. Hiba nem másban van.

  • Kiszamolo
    Drága Ernest,

    Az olvasók átlagfizetése 400 ezer forint felett van, sokan itt annyit keresnek havonta, amennyit a legtöbb kairos áldozat még nem is látott egyben egész életében.

    Belépni egy pilótajátékba nem vállalkozás, hanem ostoba balek döntés.

  • antenna
    Már azt hittem, vége a standup-nak. De ezek szerint alakul még a sztori.
    Örni, teljes a képzavar. Beleböffentesz egy sekélyeset a közösbe, hátha még van hatása. Biztos mindenkit meggyőztél.
    Miklós, ugye ez a sok erőlködés csak néhány IP-ről jön? Nem is tudom, melyik volt a legcsüggesztőbb. Talán az hiányzik még, hogy “célozd meg a csillagokat és ha elvéted, még mindig tiéd a világegyetem.”. Aztaku**aéletmennyibullshit.
  • L70

    Imádom, mikor az mlm-esek jönnek a mantrával, hogy gondoljon bele, miről marad le, mikor Ön, a lúzer, aki minden nap tömegközlekedik. Pedig járhatna menő kocsival is.

    A másik, amikor a szeánszon felteszik a kérdést, hogy ki volt olyan bátor, aki 400-600 ezerrel is belevágott ebbe az üzletbe. És a beépítettek gyorsan jelentkeznek, tényleg vicces.

    A harmadik, amikor a szeánsz után a bejáratnál parkol a menő sportkocsi, amit 2 órára béreltek ki, és max a sluszkulcsot fogdoshatja a menő MLM vállalkozó, mert vezetnie nem szabad, annyit nem fizetett a bérléskor.

    Hát igen, én is egy vagyok a lúzerek között, szinte mindig tömegközlekedem. Egyébként van egy egészen jó autónk is, meg én az a fajta vagyok, aki nem 2000-ért tankol, de tényleg, mi napi szinten tömegközlekedünk.

  • Attlia
    Igaz nem olvastam végig a hozzászólásokat, de engem annak a véleménye érdekelne leginkább aki érintve volt ezzel, és nagyot csalódott, ha tudtok ilyen személyekről, kérjétek meg hogy csak azok fejezzék ki a panaszukat, erre nagyon kiváncsi vagyok!!! Vajon hányan irnának erről!!! Ha majd lesz minimum 10 személy, akkor talán elhiszem, hogy átverés az egész!!!! De ha nem lesz, akkor csak fecsegés!!!!!
  • Kovács József
    Nekem nem azzal van a bajom, ha valaki vállalkozik. Azzal a fajta hozzáállással van a bajom, hogy kezdetektől fogva látható, hogy a vállalkozását más kárára építi. Gátlástalanul.
    Értem amit írtsz Edisonról, azt is hogy lenézel itt mindenkit.

    “Azok az emberek akik negatív dolgokat mondanak erről a vállalkozásról valószínű alkalmazottak vagytok és soha nem mertetek belevágni semmibe” – Nincs semmi pozitív véleményem, és nem azért mert nem vagyok vállalkozó (bármikor lehetnék, de minek) hanem mert a koncepcióban nincs semmi pozitív, életszerű, törvényes – nem állnak mögötte hiteles leinformálhaó emberek, nincs bejegyezve magyarországon cég, túl sok a homályos terelés, a többit meg már leírtam fentebb, azt írtad olvastad a hozzászólásokat, nem ismétlem. Amúgy köszönöm, nagyon sikeres vagyok a saját szakmai területemen, és boldog is 🙂

  • QTT

    Navégre! Már kezdett leülni a téma, végre újra valaki! 🙂
    Azért egy vállalkozáshoz hasonlítani és a Kairosban ténfergő szerencsétlen bepalizottakat vállalkozóknak nevezni kicsit vicces. Az meg még viccesebb, hogy bérlakás és tömegközlekedés alapján ítélsz meg embereket. Pont ez a beszűkült látókör, mert azt hiszed csóró, közben lehet, hogy csak tudatos. Tudod itt sokan vannak, akik zsebből megvennének ám olyan autót, amiről Te csak álmodozol, közben meg metróval/kerékpárral járnak dolgozni. Meglepődnék, ha ezt tudnád értelmezni.
  • janos82
    :

    Olyat mostmeg nem valoszinu, hogy talalsz. Nincs olyan piramisjatek, ami az elejen ne fizetne. Ez is biztos fizet, es az is biztos, hogy minden jol nez ki… A gond majd valamikor jon… Igy elore sajnos nem lehet megmondani, pedig ha meglehetne, akkor lehet elobanyasznek valami regi szar gepet, meg lejart okmanyokat es lehet regisztralnek:) Sot, ugyanazokat az okmanokat tobbszor is bekuldenem, mert valoszinuleg ugyse ellenorzik… de ez csak elmelet, mert nem tudhatom, hogy mikor szarik be a rendszer, ugyhogy nem kockaztatok…
    :

    Nagyon latszik, hogy nem vagy ertelmisegi:) Ugyanis akkor tudnad, hogy vannak olyan munkahelyek, ahol boven ugy elsz mint egy “irigyelt” valalkozo, csak cserebe a penzed nem a munkahelyedben all…:)

    Amugy remelem, hogy irtok meg, mert jo moka olvasni ezeket a hozzaszolasokat, es nem csak nekem:)

  • antenna
    Attlia, a felhasznált írásjeleket számolva te nyertél!!!!!!! Ez igen, ilyen egy céltudatos vállalkozó!!!!!! A nevedet direkt írtad rosszul????
  • Zedder

    Nem rossz, nem rossz.:) A magyar jogrendszert nem ismerem, de szerintem egy tökös ügyvéd az USA-ban ezt mind rájuk tudná húzni “elvileg lehetséges lenne, és akkor halmozati büntetés” címszóval.

    Mert ugye elvileg ez mind-mind bennevan a pakliban. Fog ez még csúnyát robbanni.:(

    Volt itt valami mókus, aki azzal hencegett, hogy talán évi 6000 dollárt keres majd. Ennyit én havonta kapok nettóban, évi kb. 35-40 szabadnappal (plusz hétvégék), extra egészségbiztosítással, grátisz tengerentúli utazásokkal (amelyeket ki lehet bővíteni privát célra), ilyen-olyan egyéb juttatásokkal.

    Majd nyilván elmegyek MLM-be “vállalkozni”. Mesélj még ilyen szépeket.:)

  • Stiel
    ‘Igaz nem olvastam végig a hozzászólásokat’ – miért nem? Olvassad csak, leírták, hogy az elején miért működik minden pilótajáték és miért fog ettől még mindenképpen bedőlni.

    Egyébként meg ha időben szólnak, ‘fecsegés’, ha akkor, amikor már baj van, akkor meg ‘miért csak most szóltak’. Komolyan mondom, ilyen hozzáállással inkább ugorj bele, hátha legalább a saját károdon tanulsz, és akkor egy körrel később (pár év múlva) kikupálódsz.

  • Doc
    Kedves , én végigolvastam az egészet, mert sajnos ritkán jönnek piramisjátékos csalók ennyire helybe a lódarabért.
    Szénné röhögtem magam az erőlködésen ahogy próbálták bebizonyítani a blog nagymértékben pénzügyi és/vagy informatikai közönségének (jópáran vannak itt, akikre mindkettő igaz) hogy 2*2=5.
    Ami pedig azt illeti, hogy “talán” elhiszed, hogy csalás, ha lesz 10 panaszkodó: a piramisjátékok természetéhez hozzátartozik, hogy amikor 10 panaszkodó van, akkor már mindenki elbukta a még bent levő pénzét. De végülis addig nincs igazi gazdasági válság sem, amíg nem ugrálnak ki emberek az ablakon. Csak olyankor már kicsit késő bármit tenni, ugye…
    Amúgy teljesen igazad van – felesleges olyasmin izgulni, hogy esetleg gyermekpornó hálózatban való részvétel miatt rád töri a TEK az ajtót vagy hogy a banki/egyéb jelszavaiddal lenyúlják az összes pénzed. Az csak olyan fecsegés.
  • Benke László
    Nem olvastam az eddigi hozzászólásokat, csak egy up-to-date kisebb történés ezzel az átveréssel kapcsolatban.

    Tegnap egy meetupon próbáltak embereket beszervezni. Bárcsak alaposabban elolvastam volna ezt a bejegyzést, akkor most nem sajnálnám azt az 1 órát (utazással együtt) amit rászántam erre.

    Mellesleg eléggé szomorúnak tartom, hogy az alapvetően jól működő meetup organizáció egy kisebb szeletébe akár csak részben is eljutott egy ilyen. Ettől függetlenül ajánlom mindenkinek a meetupokat. Budapesten nagyon jók vannak.

    Tanulság: “Nincs aranytojást tojó tyúk.”

    Ne hagyjátok magatokat átverni, megkárosítani!

  • Családfő

    OFF
    Miklós, elvetted a játékunkat, szórakozásunkat… lezártad a kommentelési lehetőséget a GlobAllShame cikkhez… miért, miért, miért?
    Na jó, sejtem, de hát eddig sem volt normális a srác… 😀
    OFF

  • Máté
    Kedves Kiszamolo: Az oldalra rátekintve úgy nézett ki hogy egy komoly, megalapozott írásokkal teli oldal, de ezután rá kellett jöjjek hogy valójában nagyon felületes az egész írás. Én is Kairos tag vagyok, és megbízom a cégben teljesen. Az író abból az alapfeltevésből indul ki: Itt egy újabb átverés, keressünk hozzá adatokat, hogy miért az. Meg is találja a companychecker.co.uk oldalon, ahol ott vannak a cég információi. Ennél tovább már nem jut. A valóság megismerése távol van tőle, mert ahhoz nyitottabb szemlélettel kéne közelíteni. Ezt nem teszi. Tudom hogy nem lehet mindenkit (ezek szerint nagyon sokakat) meggyőzni hogy nem hülyeség ez a dolog, de azért leírom a magam részét: Az hogy a cég vezetőit miért nem találni, azt is külföldi blogposztoló oldaláról lett leszedve. Miért hülyeség?Következőben kifejtem.
  • Kiszamolo
    Kedves Máté, ha cikket szeretne írni a témáról, ajánlom a blog.hu-t.

    A hozzászólás hossza nem azért van limitálva, hogy akkor öt hozzászólásban írjon cikket.

    Foglalja össze úgy a mondanivalóját, hogy beleférjen egy hozzászólásba.

  • szocske

    Az ilyen híreket olvasva, mint az alábbi link, különösen jó ötletnek tűnik nem csak önként ismeretlen tartalmakat tárolni a gépemen, de még pénzt adni azért, hogy egy része titkosítva legyen:
    index.hu/tech/2015/12/18/gyerekpornot_nezett_fizessen/

    Egyébként szerintem sincs ilyen bonyolult összeesküvés a háttérben, sima egyszerű piramis játék ez, a “termék” csak a látszat kedvéért van. Valójában sztem csak szemét van a gépeken lefoglalt tárhelyen, vagy még az sem, csak le van foglalva üresen.

    Az autó matricázásban is sokan hittek, néhány éve, talán páran még jól is jártak, a többség azonban pórul járt.

  • Papp Zoltán
    Hmm ez érdekes dolog, nem tudom ki gondolta úgy, hogy kiteszi az én linkemet, mindezt az én nevemben. Kiszámoló, ha utána tudsz nézni, akkor kérlek tedd meg, én már nem kivántam hozzászólni itt, de azt azért nem szeretném, ha a nevemben irna másvalaki. Az előző két hozzászólást nem én tettem.
    Köszönöm.
  • Kiszamolo
    töröltem őket.
  • Kairos Club
    A Kiszámoló srác jól megcsinálta a tutit! Mindenki ezt a felületesen megírt, konkrét tények hiányában lévő oldalt küldözgeti, ahelyett, hogy magától utánajárna mindenki!
    Talán többet is tudok a Kairos-ról, mint amit kéne, s talán ezért is vagyok 98%-ig nyugodt a céget illetően, de ez itt a mápettsó!
    2016-os évben javaslom legyetek nyitottabbak a világra, mert elmegy mellettünk! 😉
  • Kiszamolo
    Drága “Kairos Club”,

    A cikkben legalább 25 konkrét tény van, szemben ezzel a hozzászólással.

    Miért van az, hogy senki még csak meg sem próbálja megcáfolni a teljesen konkrét tényeket, helyette ehhez hasonló bull××it parádé hozzászólásokra telik.

    Türd fel az ingujjadat, aztán egyesével menj végig az állításokon, cáfold meg őket.

    Egyszerre csak egy hozzászólást írj, aztán reagálunk rá.

    Kezdd mondjuk azzal, hogy miért nem ismeri senki ezt a csodacéget a szakmában, miközben állítólag benne van a legnagyobb húszban.

  • Zoltán
    Ez az egész egy nagy átverés kezdve Papp Zoltán álnevével és a kairos “Nissan” béli kitalált hírnevével…
  • Mágus68
    Kedves “Kairos Club”
    Az a tèny, h az adatokat számos példányban sokszorozzák a gyakorlatban azt jelenti, hogy annyiszor több bèrelt tárhelyre van szūksèg, ahányszor a sokszorozás megtörtènt. A Kairosnak a sokszorozás miatt lefoglalt tárhelyek bèrleti dìját is ki kellene fizetnie a tárhelyūket bèrbeadòknak. De erre nincs fedezete, mert a Kairos partnere csak azèrt a tárterūletèrt fizet, amit kibèrelt a Kairostòl. Ha a partner kifizetnè a sokszorozások dìját is, az azt eredmènyeznè, hogy annyiszor többe kerūlne neki 1.Gb kòdolt tárterūlet a világpiaci árhoz kèpest, mint ahányszor a többszörözès megtörtènt. 100 pèldányban többszörözni az adatokat 100x annyi tárterūlet kell ès a bèrleti dìj is 100x annyi lesz. A kairostòl bèrlő partner csak egyszer fizet a tárhelyèrt. Sajnos e tènyeket elfelejtik közölni az emberekkel. kairosmagyarorszag.hu/kairos-hirek-esemenyek.html 4/8 video
  • Mágus68
    …folyt. A novemberi Kairos Konferencián Székely András nyilatkozta, hogy a partnerek adatait legalább 100 példányban sokszorozzák, hogy az a nap 24 órájában elérhető legyen partnerei számára. És valóban kell ennyi másolati példány, mert az adatokat legalább 1000 részre darabolják és 1000 különböző helyen tárolják. Az 1000 darabot pedig egy egésszé alakítani csak úgy lehet, ha mind az 1000 db-ból van elérhető példány. Ezt csak a hülyék nem értik! Következésképp a másolatokat tartalmazó tárhelyeket nem lehet bérbe adni, ezáltal bevétel se keletkezik, csak kiadás. Mivel ezt soha nem tudják megcáfolni, a végén mindig azzal jönnek, hogy de már működik a rendszer egy éve és fizetnek rendesen. Valóban, virtuálisan és vajon még meddig?
  • Családfő

    Még jó, hogy te konkrét tényeket írtál végre, már mióta várunk erre! Ezek alapján én már nem is csak 98, hanem 100%-ban nyugodt vagyok abban a tekintetben, hogy minden értelmes ÉS tisztességes ember elkerüli a kairos-t. 😀
    Azért vigyázz, nehogy a jó világnak vége legyen számodra 2016-ban. 🙂
  • Karthagoi
    Valami csuda nagy, nemzetközi minősítő cég, 100% -os bizonyosságot adó ítéletét/véleményét/átvilágítását várták a fiúk és leányok december 15- re. Van erről valami bizonyosság, vagy késik még pár hónapot, évet, időszámítást, kedves kairos- fanok?
    Legalábbis ezt mondta nekem az a nagy – korábban sikeres Lyoness- es üzletépítő – “kairostudor”, aki csak a pozitív tartalmú cikkeket hajlandó elolvasni a témában. Hja, úgy könnyű behülyíteni az ilyen “Kairos klub” és “Máté”- féléket.
    Jó eséllyel el sem olvassák a szakmai érveket tartalmazó hozzászólásokat, mert az “rossz dzsudzsu”. Számukra a szakmaiságot kizárólag a saját előadásaikon megszólaló “félistenek” jelentik.
    Na ezért nincs értelme szakmai ellenérveket várni tőlük.
    Mindamellett az előbb említett “nagytudású” – véleményem szerint – igenis tisztában van azzal, hogy átver másokat, de pont lesz@rja. A Lyoness- ért sem ültették le.
    Még…
  • Karthagoi
    Érdekes az is, hogy nem merül föl ezen pénzsóvár, naiv barikák fejében az a gondolat, hogy a leszerződés és adakozás után hogy képes a rendszer azonnal 100%- os kihasználtsággal pörögni? Tényleg azt hiszik, hogy az óriás cégek sorba állnak, és csak arra várnak, hogy ők bekapcsolják elavult kis gépecskéiket és azok már tolják is föl rájuk a nélkülözhetetlen, megvédendő adat- gigabájtokat?
    Cirka 1 éve kerestek meg egy másik hasonló csúcsüzlettel, a Momacc- al.
    Ott grafikai tárolókapacitást lehetett bérbe adni, jó pénzért megvásárolt, szuper képességű szervereken, a szintén küszöbön toporgó, várakozó filmmoguloknak, sz@ros évi 80%- os hozamígéretre. Van olyan ismerősöm – az egyik nagy beszervező a kairosnál IS -, hogy a megvásárolt 8 db, milliós szerveréből egynek az ára már visszajött!
    Igaz, hogy azóta erősen visszaesett a kifizetés, de a remény hal meg utoljára. Van még kérdés? :-)))
  • Egy másik Zoltán
    Szeptemberben találtak meg ezzel a “remek” ülteti ajánlattal olyan ismeròseim, akik korábban a Fortressbe akartak beszervezni.
    Akkor is én voltam a hülye, mert nem voltam képes meglátni a kihagyhatatlan lehetòséget. Most is megkaptam, hogy reménytelen vagyok.
    Én informatikai oldalról mondtam, hogy átverés az egész. A cégnek biztosan van bevétele a bérbe vett tárhelyekből, de az biztos, hogy nem a bérbeadásból, inkább a számítógép erőforrásainak a felhasználásából.
    Az is furcsa volt, hogy a kliens program kizárólag Windows alatt fut, sem a Linuxot, sem az IOS-t nem támogatják. Pedig milyen csábító lett volna a routerre rátenni egy vinyót, ami a nap 24 órájában termelte volna a pénzt! …

    Én nem néztem utána a háttérnek, köszönet érte Miklósnak!
    Ahogy arra sem figyeltem fel, hogy két különböző cégről van szó.
    Mindenhol a Kairos Technologiest propagálják, rá hivatkoznak.

  • Egy másik Zoltán
    Nem kizárt, hogy zombihálózatot építenek és annak az erőforrásait adják bèrbe.
  • xy
    Biztosan érdekelhet valamilyen szinten az az üzlet, mert gondolom elolvastad a hozzászólásokat, amik többnyire negatívak ezzel a céggel kapcsolatban. Sokan kapásból elhiszik, amiket olvasnak,és meg sem fordul a fejükben, hogy esetleg nincs igazuk az íróknak.Valamiért Te ezen túlléptél, ez már jelent valamit.
    Én XY vagyok, egy kis városi kórházban dolgozom aneszteziológusként. Sokat foglalkoztam MLM üzletekkel, ezek főleg gyógytermékek, vitaminok voltak, mert ezek beleillettek a szakmai profilomba.Alapvetően nyitott személyiség vagyok, szeretek ismerkedni, ezért szeretem a hálózatépítést.
    Ez teljesen más üzlet, ez informatika.Ebben nagyon sok pénz van, a biztonságtechnológia az internet világában egyre fontosabb, erre érzett rá a cég, ezért fektetett ebbe az üzletbe tíz komoly üzletember, akik most a fő részvényesek.
    Azért tetszett meg az üzlet, mert nagyon egyszerű, átlát
  • XY
    ható és másolható, ami az MLM-ben nagyon fontos.Nem kell hozzá csak számítógép, internetkapcsolat és némi odafigyelés, meg persze a kezdő befektetés, mert anélkül nincs nyereség.Sokan kérdezik, miért kell előre fizetni.Két oka van, egyrészt így biztosan bekapcsolod a gépedet, mert nem akarod elveszteni a pénzedet, másik pedig az,hogy ebből finanszírozzák a hálózatépítők munkáját. Ha a tárhely bérleti díját is ebből fizetnék, azt hívnák pilótajátéknak, az törvénytelen. Az egy külön kasszából megy a cégen belül, erre nagyon szigorúan odafigyelnek.
    A cégnek több terméke van email-fiók, böngésző, router, telefon, felhőszolgáltatás, és még sok vár fejlesztésre, mind biztonságtechnikai IT eszközök és programok.
    Nagyon komoly informatikusok állnak a cég mellett, magyarok, akiket személyesen is ismerek, akik kezeskednek a cég törvényességéért, nekem ők eléggé hiteles emberek.A cég vezetői közül
  • XY
    Kedves xy,

    A hozzászólás nem arra való, hogy kisregényt írj. Arra ott van a blog.hu és a többi blogszolgáltató.

    Nem azért van lekorlátozva a hozzászólás 900 karakterbe, hogy akkor 10 hozzászólásban írd meg a cikked.

    Köszönöm.

  • Triacus
    Tisztelt egybegyűltek, Béláim az Úrban!

    Pár javaslatom lenne ezen téma további boncolgatására:
    – lehetne írni a Nissan-nak, a Nissan Motorsportnak, a Sony-nak hogy van-e bármilyen kapcsolatuk az említett céggel
    – lehetne írni az amerikai Kairos Technek, hogy tudnak-e az ő nevükhöz hasonló piramisjátékos vállalkozásról
    – a regisztráció ingyenes a kairosplanet rendszerébe, így elérhető a kliensszoftver is (ami érdekes, csak Windowsra van; Linuxra, BSD-re, OSX-re nem – ez alátámasztja a botnetes kétkedéseket, illetve továbbra is növeli a vállalkozás szakmai komolytalanságát), azt is ki lehetne elemezni

  • Kiszamolo
    Szerintem akit a tények érdekelnek, ennyi is elég neki, akik pedig hallani sem akarnak a tényekről, mert hinni szeretnének a meggazdagodásukban, azokat úgysem tudod meggyőzni.
  • Rózsa
    Engem is meg kerestek ezzel a Kairosi hálózatépítéssel.Nekem, nagyon piramisjátéknak tünt , és visszatartott az, hogy más használja a számítógépem.
    Én azt javaslom, hogy ne döljetek be mindjárt az ilyen lehetőségekbe, bármennyire is csábító az ajánlat.Vagy alaposan nézzetek utána.
    Én inkább választom, az olyan hálózatépítést, aminek a terméke kézzel fogható, valós, és bár az elején lassan jön a pénz, de később egy passzív jövedelmem lehet.
    A cég nyílvános, nem takargatja áll nevek mögé magát, és ami már bizonyított is.
    Én ezt javaslom mindenkinek!
  • pókeres
    Korábban már írták, de a Chip magazin decemberi számában – ami IT körökben egy hiteles, szakmai lap – megírták feketén fehéren hogy kamu az egész. A belsős informatikusok meg szakmailag nullák, volt szerencsém beszélni eggyel, de természetesen ő sem volt képes normális választ adni a megannyi kérdésre és ellentmondásra ezzel az agyrémmel kapcsolatban. A youtube videókból sikít hogy a hozzá nem értő lúzereknek szólnak, 0 szakmaiság, hatásvadász megjegyzésekkel hogy lúzernek érezd magad, te aki egész nap szarér húgyér dolgozol…..

    youtube.com/watch?v=HZDf5pEibmE Ezeken konkrétan jót röhögtünk a párommal. Akinél itt nem szólal meg a vészcsengő , és még mindig jó befektetésnek gondolja a kairót, annál nem stimmel valami.

    “Akár egy magyar minimálbérnek is megfelelő passzív jövedelem…” Hangzik el rögtön egy másik videó elején. Waoo, Az évszázad befektetése, emberek.

  • pókeres
    Az a baj, a pénztelen emberek, ha meghallják hogy a semmiből lesz valami – pénz – rögtön el is hiszik, és elvesztik józan gondolkodóképességüket, esetleg meg sem próbálnak gondolkodni. Pont nekik találták ki az ilyeneket.
  • Mágus68
    Akit érdekel egy két észrevétel/kritika a Kairos féle pénzkeresésről, annak ajánlom figyelmébe ezt is:
  • Peti
    Mivel egyértelműen pilótajátéknak tűnik de nem Magyarországon van bejegyezve, a hatóságoknak van itthon eszközük ez ellen fellépni?
  • thebaios
    @Papp-zoltan: jajj, számoljunk már kicsit!

    1. “A fájlok KB-os darabokban vannak tárolva”. Ha én, mint cég szeretnék tőletek 70 GB tárhelyet bérelni és azt KB-os darabokra robbantjátok szét (OK, legyen 1 MB-os), akkor 70×1024=71.680 darabra vágjátok az adataimat. Tegyük fel, Manci néni, Pistike és Tompika sorban egymás után kapcsolják be a gépeiket, mer’ rendesek, ezért minden adatszeletemnek csak 3 júzernél kell meglennie. Az 71.680×3=215.040 felhasználó! Ezeknek Ti naponta fizettek mennyit? 4$-t? Vazze, az 860.160 $ / nap. Szerintem, ha ebből bizniszt akartok, kérjetek érte 1 millió $-t naponta, 70 Gigáért! KB-os darabok, mi? Gondolkozzál már!

    2. 2015.12.07 13:53-as hozzászólásodra: na ebből látszik hogy marketinges vagy, az nem adóbevallás, hanem Éves Beszámoló. Igen nagy különbség, olvass utána. Ha nem értesz a pénzügyhöz / számvitelhez, kérlek, inkább ne szólj semmit! 😉

  • thebaios
    @papp-zoltan:
    Na még egy, mert nem bírom ki:
    Elmondanád, hogy a Nissannak melyik országbeli leányvállalata választotta a rendszereteket? Mert dobálózni jó velük, de szeretnék írni egy levelet az ottani leányvállalatnak, hogy megérdeklődjem, nem kacsa-e az állításotok…
    Tudom, azzal fogsz jönni, hogy ultratitkos, de akkor a Nissan miért engedné meg, hogy mindenhol az ő nevükkel dobálózzatok?

    Ja! És még egy, mert úgy látom, ezt a részt csak a “nagyok” intézik, senki semmiről nem tud:
    Szeretném a Kairosnál a céges adataimat elhelyezni, mennyibe kerülne a cégemnek? Erről sehol semmilyen infó nincs.
    Tudod mit? Hagyd csak, nem érdekes, majd megérdeklődöm ezt is a Nissannál! 😉