Megengedhetem magamnak

A legtöbb ember anyagi döntéseit érzelmi alapon hozza meg: nekem ez jár, ha már ennyit sem kapok az élettől, akkor minek élni, keményen dolgozom, nehogy már ennyit sem engedhessek meg magamnak, nehogy már egész életemet egy panelben éljem le, Szabóék is vettek jakuzzit, pedig kevesebbet keresnek, mint mi, majd maximum spórolunk máson, de ezt az autót meg akarom venni.

Ez a mentalitás a biztos belépő az állandó anyagi problémák, a túlzott eladósodás és az ezekből származó frusztráltság világába.

Aki ennél több pénzügyi intelligenciával rendelkezik, az fel szokta tenni a kérdést, hogy anyagilag megengedhetem-e magamnak a házat, a jakuzzit, a tengerparti nyaralást, az új autót vagy egyáltalán egy autó fenntartását.

Ez egy nagyon jó dolog, ha valaki minden pénzügyi döntését ebből a szempontból is megvizsgálja.

Valóban a leghasznosabb szűrő, hogy megengedhetem-e magamnak, de legtöbbször ez önmagában még kevés.

Attól. hogy most van annyi pénzed (rosszabb esetben hitellehetőséged), hogy megvegyél valamit, az nem jelenti azt, hogy meg is kell venned valamit.

A vagyoni helyzeted egy szempillantásban megváltozhat. Gondolj a mostani járványra, tavaly februárban senki nem is sejtette, mi lesz a következő hónaptól. 2008 nyarán mindenki boldogan adósodott el harminc évre vagy fizette be a világkörüli utat az utolsó tartalékaiból, nem is sejtve, mennyivel rosszabb világ fog jönni két hónap múlva, hogy az addigi munkaerő-hiányból egy szempillantás alatt kétszámjegyű munkanélküliségi ráta lesz éveken át.

De ha a világ nem is változik, a te személyes életedben is állhat be olyan változás napokon belül, amire most még a rémálmaidban sem gondolsz: megszűnik a vezetői munkaköröd és csak harmadannyiért találsz új munkát, derült égből villámcsapásként bejelenti a párod, hogy elválik, egy súlyos betegség miatt munkaképtelen leszel és sajnos hosszú még a sor.

S az a döntés, amit meghoztál egy hete, mert úgymond megengedheted magadnak, utólag hirtelen nagyon rossz döntésnek fog bizonyulni.

Tedd fel az első kérdést: ez az anyagi döntés akkor is jónak fog tűnni, ha a jelenlegi jó anyagi állapotomban komoly kedvezőtlen változás fog beállni?

(Természetesen nem arról beszélek, hogy egész életedben rettegsz, hogy mi lesz, ha holnap elüt a villamos vagy agyvérzést kapsz, esetleg háború vagy világgazdasági összeomlás lesz, mert így nem lehet élni. De ne vegyél meg semmit azért, csak mert most jól megy a sorod és például van a bankban egy új autóra vagy jakuzzira való szabad pénz. Sajnos az élet olyan, hogy legalább annyi esélyed van rossz változásokra a sorsodban, mint pozitívokra. Ez akkor is így van, ha az emberek nem hajlandóak ezzel szembenézni. Ahogy a mondás tartja: reméld a legjobbat, de készülj a legrosszabbra is.)

A következő kérdés, miért akarom megvenni azt az új autót, házat, jakuzzit vagy drága nyaralást? Mi a motivációm? Azért, mert mindenki más ezt teszi körülöttem? Mert depressziós vagyok és a vásárlástól várok egy kis örömöt? Kényeztetni akarom magamat, mert feszült vagyok vagy frusztrált és egyébként is ennyit megérdemlek? Le akarom nyűgözni a barátaimat vagy ellenségeimet az új autómmal vagy a nagy házammal? Mert unalmas az életem és a vásárlás egy kis színt vinne bele?

Ha bármelyik ok megtalálható a motivációid között a fentiek közül, akkor vesd el a vásárlást, mert ezekre a problémákra egyikre sem megoldás egyetlen vásárlás sem. A pénz alkalmas arra, hogy a fizikai szükségeidet kielégítse, de a lelki szükségeiden semmit nem fog segíteni. Arra tökéletesen alkalmatlan, ennek ellenére a legtöbben arra akarják használni.

A harmadik kérdés, hogy miről mondasz le cserébe azért, hogy ezt az adott dolgot vagy élményt megvehesd? Mert tudod: bármit megvehetsz, de nem vehetsz meg mindent.

Mire nem lesz pénzed, ha ezt a vásárlást most megteszed? Mert sajnos a legtöbbször valamiről le kell mondanod, hogy más valamit megvehess: másik vásárlásról vagy több szabadidőről. De melyik a fontosabb neked?

Bármit megvehetsz, de nem vehetsz meg mindent

Ide tartozik a következő kérdés, hogyan befolyásolja a hosszú távú terveidet ez a vásárlás? A korai nyugdíjat vagy a kényelmes nyugdíjas éveidet, a gyerekeid iskoláztatását vagy bármi hasonló célodat? Megveheted az Álmaid Házát bármi áron vagy A Luxusautót, Amire Már Húsz Éve Vágysz, de akkor felejtsd el, hogy 65 éves korod előtt abbahagyhatod a munkát.

Egy újabb kérdés, mi történne, ha nem vennéd meg azt az adott dolgot? Mit nyernél vele, ha megvennéd és mit azon, ha nem? (Például maradna pénzed másra vagy nem kellene kerülgetned a félmilliós futógépet a lakásban, az előző elliptikus trénert is három hét után már csak ruhaszárítónak használtátok.)

Sokat segít lehiggadni, ha minden vásárlási döntésed előtt gondolkodsz, tényleg meg kell-e venned valamit. Minél drágább valami, annál többet gondolkodj rajta. Egy új tableten mondjuk két hetet, egy új autón két hónapot, egy új lakáson vagy házon akár egy évet is, ha nem valódi szükség miatt, hanem csak kényelem miatt akarsz számodra túl drága ingatlant venni.

Ostobaság bármit venni, ha nem engedheted meg magadnak, de csak egy fokkal bölcsebb megvenni valamit csak azért, mert megengedheted magadnak.

Ha valamire nincs szükséged, ha csak azért akarod megvenni, mert megkívántad, mert másnak is van, mert unatkozol vagy depressziós vagy, akkor közel akkora butaság megvenni csak azért, mert telik rá.

Share

257 hozzászólás

  • lvjtn
    “Szvsz messze-sokkal hasznosabb lett volna, ha mindenki írt volna egy receptet, hogy “Szerintem ezzel + ezzel + ezzel biztosítod, hogy ne romoljon a pénzed értéke hosszútávon.””

    nagyon sokan, pl. maga Miklós nagyon sokszor leírja az alapvetéseket:

    1. 100%-osan biztos befektetés nem létezik. minden befektetésnek van kockázata, bármi elúszhat
    2. mindenkinek a saját vagyoni helyzetétől, megtakarítási képességétől ÉS kockázattűrő képeségétől függ, mit lehet ajánlani (aki nem bírja a stresszt, nincs szabadideje, ne tőzsdézzen)
    3. több lábon állni általánosságban csökkenti a kockázatot
    4. a múlt sosem garancia a jövőre
    5. minden befektetési ötlet egy becslés, nincs “tuti módszer”, max. van aki jobban tud becsülni
    6. minden bizonytalanság ellenére, az aki módszeresen megtakarít, hosszútávon jobban jár

    de azért mindig jön egy nagyon bátor, aki “jobban tudja”

  • jami

    Igen, pontosan ez a probléma, hogy csak akkor lesz ok, ha lesz elég aktív felnőtt. Akiknek ehhez (valahol) meg kell születni, felnőni stb.
    De közben jön az a verzió, ami itt is mert nemrég: egy gyereknek már születése előtt el kell kezdeni gyűjteni. És akkor nem lesz nagyon sok gyerek.
    Az oktatásba kellene ezerrel nyomni mindent (pénzt, nyugalmat, karrierlehetőséget); széleskörű bölcsi-napközi-nyári táborlehetőségek stb.
    De nem ez az irány. Márpedig bárhogy nem akarunk ezzel szembe nézni, a robotok csak kényszermegoldás, a probléma kitolása. Mert a robotnak nem lesz gyereke…

    Mikor gyerek voltam, sokkal mobilabb volt a társadalom, mint most. Később beosztással, de kijöttem az ösztöndíjamból, tudtam fizetni a kolim is.
    Most?

  • lvjtn
    pár éve volt hír, hogy egy magyar cég (nem reklámozon, rá lehet keresni) is fog “3d nyomtatott” házakkal foglalkozni, egy gép 24 óra alatt vmi speckó műanyag+beton kombóból fölhúzza a teljes szerkezetet, és hogy emiatt (nincs élőmunka, helyszínen készül minden) majd felére-harmadára fog esni az építési költség

    azóta is néma csönd, illetve talán tavaly volt hír, hogy egy magyar csapat valahol afrikában ilyen technológiával “épít” iskolát, kórházat vagy hasonlót

    de a nagy kézház-forradalmat annyira nem látom eddig, azért reménykedem, mert nonszensz, hogy 2021-ben még nem tartunk ott, hogy pár hónap alatt a tervrajztól a kulcsrakészig eljuthassunk

  • Csaba

    Nem a saját írásomon röhögtem annyira, hanem rajtad. Nehezen tudtam abbahagyni, ezért még ide is fért néhány smiley. Van ez így….
    De teljesen mindegy, mit gondolsz magadról vagy rólam, nem én voltam az első, aki leírta, hogy egész egyszerűen ostoba vagy a pénzügyekhez. Ami alapvetően nem lenne baj, de te még meg is akarod magyarázni, hogy mindenki más a hülye. Ez pedig ezen a blogon igenis röhögnivaló. 😀 😀
  • untermensch4
    attól szennylap hogy gonzó… oldaltól függetlenül
  • Edesoft
    Köszönöm szépen a féltetételezést. Igazából ha nem lennék örök elégedetlen (ahogy a feleségem szokta mondani 🙂 ), akkor igen nagy valószínűséggel ez lesz. Különben közbe, amikor így este fele lelassul egy kicsit a világ és az ember átgondolja hogy honnan jött, akkor hálás vagyok mert amim volt 15-16 évesen és amink most van, persze ezt ketten értük el a feleséggemmel az hitetlen és nem is gondoltam volna hogy ez lesz. Így újra elolvasva és átgondolva én vagyok a világ leggazdagabb embere 😀
  • 47

    Hát szerintem se keseredj el és ne hagyd abba az olvasást. 29 évesen amit írsz, komoly eredmény.
    Én 47 vagyok, az neked még 18 év, hova sietsz? Engem is lepipáltál időarányosan. Majd 18 év múlva nézd meg, hol tartasz és mennyit tudnál költeni egy kocsira (ha akarnál) – ha így folytatod, nem lesz okod panaszra.
    Mondjuk az hozzá tartozik, hogy azért mindig igyekezz a jövedelem terén is előrelépni, ne ragadj benne egy kényelmes pozícióba, merj váltani, előrelépni. 30 éves koromban kétszer annyit kerestem, mint 29 évesen – oda kell figyelni és menni fog, hajrá. És még egy tanács: játssz, nyaralj, stb. a lányokkal, a pénz és a munka nem minden. Később hiába mondanál le akár arról a pár száz millióról, amit most hiányolsz, hogy újra 29 éves legyél…
  • Pampalini
    “egy gép 24 óra alatt vmi speckó műanyag+beton kombóból fölhúzza a teljes szerkezetet, és hogy emiatt (nincs élőmunka, helyszínen készül minden) majd felére-harmadára fog esni az építési költség”

    Ez egy akkora kamu, hogy nehéz rá szavakat találni. Egy 50 millás házban néhány milla a falazás költsége. Anyaggal, munkával, tokkal-vonóval. A többi a minden más: alap, tető, nyílászárók, burkolatok, gépészet. Ha hirtelen lennének olyan 3D nyomtatók, amikkel harmadolható a falazás költsége, az összköltségben pár% különbséget jelentene. Ezzel áll szemben az új anyagok használata, amiről nem tudjuk, hogyan fog 100-200 év múlva viselkedni – szemben az égetett agyaggal, amiről igen. Lehet, hogy a Marson van értelme, vagy hogy a következő szarkofágot majd így építik az elpukkant atomerőművek fölé, de a polgári lakásépítésben nem látok racionális érvet mellette.

  • Kalv
    Szerintem a Kamionsofőrre reagálók gondolkozzanak el, hogy miért tartották fontosnak, hogy reagáljanak az ő hibás állítására, míg a vele ellentétes hibás állításokra nem.
    Arra gondolok például, hogy
    – a tőzsde infláció felett 10%-ot hoz
    – vagy bármi más tuti befektetés infláció felett hoz
    – és az amerikai gazdaság amúgy is mindig csak nőni fog

    Van egy csomó ilyen alapvetés ami valójában csak a múlt kivetítése. Az utóbbi időben még a definíció szerint infláció felett hozó állampapírokról is kiedrült, hogy elég speciálisan kell számolni ahhoz, hogy ez teljesüljön. Szóval akkor kéretik őket is lealázni.

  • Kalv
    Volt egy ismerősöm akinek volt “Porsche”-je (igazából más márka, de nem ez a lényeg) és panaszkodott nekem, hogy alig meri használni, inkább csak a garázsban áll, mert ha a szomszédok/kollégák/rokonok/akárkik meglátják rögtön azt fogják gondolni, hogy kőgazdag, miközben nem is, ez különben sem egy drága autó, más még drágább autóval jár. Az utóbbiban szerintem igaza is volt, a ránézésre csilliós sportautó valójában 4-5 milliót ért, ami nem számít kirívóan drágának. Viszont az, hogy ennyit elkölthetett egy hobbi autóra amellett, hogy volt egy átlagnál jobb családi autója is meg persze minden más is számomra azért azt jelenti, hogy az átlag ember tekinthet rá gazdagként. Nyílván vannak fokozatok, nem volt milliárdos, de ő a maga szintjén tényleg megtehette és meg is tette. És nem lett tőle boldog, de ez szerintem inkább a környezetének a hibája.
  • QTT
    Nem olvastam végig az összes hozzászólást, szóval lehet írtak már előttem hasonlót.

    Én ismerősök, de még némileg a szüleim esetében is azt veszem észre, hogy azzal foglalkoznak, hogy a másiknak mi van. Két dolgot tesznek. Amiben tudnak velük versenyezni, abban versenyeznek. De miután megvan az “egyenlítés”, az öröm nemsokára elül. Mikor meg a szomszéd/ismerős/barát vesz mást, akkor újraindul a verseny. Tehát igazán sosem boldogok.

    Amiben meg nem tudnak versenyezni, mert az már anyagilag túl magasan van, abban szimplán bosszankodnak és szabályosan haragszanak irigységükben a másikra. Tehát nem boldogok. Itt van két irány és egyik sem vezet a boldogsághoz, elégedettséghez, csak a bosszankodáshoz.

    Úgy gondolom ez egyrészt konzumidiotizmus, másrészt valamilyen szinten belénk van kódolva. Például állatvilágban ki a színesebb, nagyobb. Ősembernél ki volt az erősebb, gyorsabb stb…

    Folyt..

  • QTT
    Folyt:
    Mivel részben ez a versengés belénk van kódolva, ezért ezt nehéz lehet leküzdeni. Önismeret, józan ész és belátás kell hozzá. Szerintem biztos sokan vannak, akik legbelül tudják, hogy értelmetlen versengésben és vásárlásban vannak, de ezen az érzésen felülkerekedik a megfelelni vágyás/mit gondol a másik/rólam ő ne gondolja azt, hogy nem tehetem meg/ az impulzusvásárlás pillanatnyi öröme iránti vágy és így tovább.

    Viszont, ha ezeket el tudja engedni valaki, vagy sosem volt ez benne, akkor jó eséllyel sokkal felhőtlenebb neki az élet, mint aki egész életében azon görcsöl, hogy megfeleljen.

    Én úgy gondolom, akik nem hordják ezt a terhet, azok reggel felkelve az ágyból sokkal boldogabb és könnyebb lélekkel néznek ki az ablakon a világra, mint akik görcsösen a megfelelést és a kirakatvilágot kergetik.

    Folyt…

  • QTT
    Folyt:
    Velem nem nagyon akar versengeni senki, kevesen ismernek és kifelé nem sok látszik az életünkből.

    Amiben versenyezni akart egy kollégám, az az autó. Én vettem egyet, ő nem titkolta, kijelentette, hogy ő ezért vesz egy újabbat és erősebbet. Mikor megvette nagyon elégedett volt és lökte a dumát, hogy majd nekem is le kellene ám lassan cserélni, mert idősödik és az övé mivel újabb, az tuti megbízható lesz, meg milyen kényelmes.

    Engem abszolút hidegen hagyott a dolog, de éreztem rajta, hogy azt gondolja, hogy csak színlelem az érdektelenséget és igazából toporgok, hogy neki ott az új autó.

    Aztán egy idő után valahogy felfogta, hogy ez nálam nem színjáték, én tényleg mindent lesz@rok ilyen téren és hirtelen megnyílt. Nem azzal traktált, hogy mikor cserélem le, hanem arról panaszkodott, hogy drága volt és fiatal, de többször is szervizbe kellett vinnie. (előtte ezt titkolta)

  • WTF
    Elnézést Miklós, ha megsértettelek. Nem akartam

    Mivel arra sem emlékszem, mi volt a téma, nagyon biztos nem sértettél meg. 🙂

  • Herr Riporter

    Én megértelek.
    Szeretem a munkámat, szeretek programozni, bonyolult számításokat végezni, de olykor nagyobb örömet szerezn(én)ek az alábbi, egyszerűbb feladatok:

    virágültetés, kis tárgyak (pl. pénz) számlálása, mosogatás, kávéfőzés

  • N0MAD
    Kaionvédőknek :
    Konkrétan azt írta le többször, hogy az infláció feletti hozamból le kell vonni az inflációt, ezért elvész a tőke.
    Ezért ennyire ne menjünk le kutyába, az alapműveleteket nem itt kell megvitatni.
  • N0MAD
    Edesoft:
    29 évesen, mondjuk 15 évnyi munkával itt tartasz, családdal. Nem rossz.
    Még van kb 40 év munka elötted, közben gyerekek kirepülnek, jövedelmed növekszik, megtakarítások hasznot hajtanak. Amit befektetsz mondjuk 15 évente megduplázódik. Tippre nem még háromszor ennyit érsz majd el, hanem 5-10 szeresét. És már most is elégedett és boldog lehetsz. Nézd meg így a számokat, és kezdj el mosolyogni, a 100m megtakarítás csak idő kérdése 🙂 az irány látszik, a határ a csillagos ég:)
    Ha a tartozásaid növelted volna eddig akkor is
    Látszana az út, és akkor is messze a határ, de szemmel láthatólag nem arra mész.
    Lehetne ennél jobb? 🙂
  • V.A. Lucky
    : erről szól pl. Sánta Ferenc Sokan voltunk c. elbeszélése is.

    Nem akarok megbotránkoztatni senkit, hangsúlyozottan csak saját magamról írok. Ha valakinek ez etikailag vagy egyéb okokból nem fér be, az szíve joga. Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy a nyugdíjas éveimre én is spórólok, ez most nem arról az 1, talán 2 évtizedről szól. Hanem csak a legeslegutolsó időszakról, amikor a szerveid egymás után állnak le.

    Szóval ha egyszer olyan helyzetben leszek, hogy minden józan emberi számítás szerint csak zuhanok lefelé a lejtőn egészségügyileg, akkor én sem erőltetném sokáig. Nem érezném jól magam, ha a gyermekek-unokák zsebéből kellene kivenni minden hónapban a pénzt azért, hogy engem profi ápoló pelenkázhasson, vagy hogy szebb ágyban legyek szobanövény az utolsó pár hónapban. A büszkeségem is zavarná: inkább maradjak meg önálló, tiszta fejű embernek az emlékeikben, mint a fentinek.

  • jami
    A versengés vihet előre, mikor olyan jó akarok lenni/valamiben jó akarok lenni, mint … Mikor valakivel együtt futunk.

    Az, hogy nekem IS van x kocsim, y házam, megyek z nyaralásra – az szimpla pénzkérdés, ovis szint, bibibiii.
    Ezek nem belső célok, nem motiválnak, nem mozdítanak ki a konfortzónánkból. A megszerzés közben pont ugyanolyanok maradnak: irigyek, szűklátókörűek.

    Akinek azért van akármilyen kocsija, mert ő maga mindig arról ábrándozott, és emiatt képes jobban fizető állásra pályázni, amihez más/több tudás kell stb. – az viszont változik. Ettől még lehet, hogy pont nem fogja értékelni, mire meglesz a kocsija 😉
    Volt távoli családban, aki pont egy konkrét sportkocsira vágyott gyerekkorától. Nagyon sokat dolgozott, idővel vállalkozott – megvette 50+ éves korában. folyt

  • jami
    A család, ismerősök totál kiakadtak; minek az már, inkább a gyerekeire hagyná a pénzt stb.
    No most baromira sokat hagyott volna a gyerekeire. Megélt. Ha nem dolgozott volna egy napot sem, akkor is.
    És aztán pár év múlva meghalt.

    Nekem vannak céljaim saját magamnak kitűzve; olyanok is, amit szeretnék még a gyerekeimmel. Rövid távon és kicsit hosszabbon (idén, 3 év múlva, 5 év). Olyan is, mint pl. kandallókályha – mert ÉN szeretném.
    De lilám nincs, mije van szomszédoknak/rokonoknak/munkatársaknak. Nekem attól se több, se kevesebb. Kb, mintha arra lennék irigy, hogy Julinak de szép kék szeme van, hát milyen igazságtalanság, hogy nekem zöld. Biztos ezért blabla, DE ha kék szemem lenne, akkor bezzeg…

  • Matteo
    Zabalint

    Én is rettegtem egy darabig, hogy mi lesz, ha kamatot emelnek a jegybankok, majd az USA-ban megpróbáltak emelni valami nevetségeset, majd rögtön csökkentettek is. Nem fog itt senki sem kamatot emelni, ez számomra már teljesen világos. Előbb fognak itt elinflálni ~minden adósságot, meg előbb vesznek a jegybankok részvényeket, minthogy kamatot emeljenek. Persze tévedhetek. 🙂

  • Nacionalista

    Nem is értem ezt. “inkább a gyerekeire hagyná a pénzt” ezt a fokú irigységet… Nem tervezem elszórni minden vagyonom a halálom előtt, fognak kapni az örökösök, de ha a gyerekem az én öregkoromban úgy állna hozzá, hogy miért költök magamra pénzt miért nem hagyom rá, akkor biztosan megbuktam mint szülő.

    Szüleimnek is mindig azt mondom, nekem aztán ne gyűjtögessenek, fókuszáljanak arra hogy az ő életük végéig legyen elég a pénz aztán kész.

    (Mondjuk amilyen “ügyesen” bánnak a pénzzel, örülök ha adósságot nem hagynak rám)

  • NemPorsche
    (meg a többiek)

    Én vehetnék Porsche-t. Vagy hármat. Nem az a baj, hogy nincs rá pénz, hanem felesleges. Évente egy nagy, 3-4 hetes nyaralást tartunk a családdal, meg néhány hosszúhétvége év közben. Mindig valami drága autóval megyünk – béreljük. Mindig másikat, mindig max. 1 évest. Volt már Porsche is, de nem jellemző. Nyaralásra általában valami benga nagy luxusautó. Sokkal olcsóbb, mint megvenni emiatt az évente max. bruttó másfél hónap miatt egyet, az élmény viszont sokkal jobb, mert nem unod meg.

    A mindennapokban bőven kiszolgál minket egy Toyota SUV. Valami szalonautó volt, áron alul vettem. Budapestre minek vennék Porsche-t? Az utcából nem tudnék kiállni a fekvőrendőr miatt, de ha tudnék, akkor az első kátyúba törne bele a bicska.

  • Dr.Ötker
    Porsche: ertsd 30-40 millios premium auto.
    Tudom, hogy tudnal venni 8-at is de nem kell, nincs ra szukseged. Az IT osztalyon biztos kitunnel egy ilyen aru autoval, hiszen csak a te fizud ilyen magas, hogy megengedhesd a tobbiek szukolkodve neznek. Gondolom fonokkent a nincstelen semmirekello barataid is kikozositenenek a csapatbol, ha csak ugy a semmibol egy 8as bmw-bol szallnal ki.
    Uraim! Mint mondtam az eletben vannak bizonyos merfoldkovek amiket ha elersz egy ilyen auto megvetele racionalis dontesnek fog tunni. Ez elott meg valoszinu folosleges urizalas. Tudod tudom.. neked akkor se kene ha multimilliardjaid lennenek, nos ebben megnyugtathatlak, nem fogsz ilyen helyzetbe kerulni.
  • Vision
    .Ötker: hatalmas igazság ez, és itt a lényeg. Amikor eljutsz arra a szintre, akkor meg fogod venni a prémium autót, mert onnantól már nem az ár a lényeg, hanem az élmény. Van pár pénzes ismerősöm, és egyik sem Kia Ceeddel jár. Legyen akár újgazag, akár úri család sarja. Ez a duma, hogy van egy belvárosi lakásom, tehát megengedhetem magamnak a prémium autót röhejes.
  • N0MAD
    vision: ” Amikor eljutsz arra a szintre, akkor meg fogod venni a prémium autót,”
    Igen, lehet, csak a szintről vitatkozunk. Ezt mondják sokan: hármat is ötöt is vehetnék nem kell.
    Igen, csomó embert ismerek több kiadott pesti lakással, 100 feletti befektetéssel, alap autóval. Ha milliárdom lenne, nem dolgoznék csak utazgatnék akkor nem kérdés. De munkába szopni a dugóba? Parkolóhellyel? Bp csak robogó. viszonylag öreg autóm van, kb sose volt bajale nem cserélném. ( horpadásjavítást, kötelező dolgokat nem számolom ide. ) évi tízezret se megyek autóval. Majdnem felesleges. Nagyautó teljesen felesleges.
    És igen szempont: Gyerekkori barátok, család nem mindegyike engedhetné meg, nem kell a feszültség. Munkahelyen se mindenki keres annyit. ott se.
    És ha céges oktávia? tartsanak mellé ugyanakkora audit a jel miatt az orrán? Más meg hitelre veszi. sokaknak beleférne de nem kell.
  • L70
    Az óvodás szintű autós hozzászólásokról ez jutott eszembe:
    Az emberek meg néznek
    Hogy az Isten a pénz lett
    Sorban nyílnak a bankok és
    AZ JELENTI A RANGOT
    HOGY MENNYIRE ÁLLAT AZ AUTÓD
    Mekkora mellű a nőd és hogy
    Meddig bírod feltekerni
    A kocsiban a hangerőt
    A kocsiban a hangerőt!
  • Szabolcs
    Edesoft
    2021-03-29 at 14:38

    Szia!
    Válaszolok a kérdésedre. De először is nagy gratula, hogy eddig eljutottál, egyedül qva nehéz lehetett, én el sem tudom képzelni, mert én nem így voltam.
    De a válasz: idővel. 29 évesen fiatal vagy.
    És a lányaidnak már sokkal könnyebb lesz, és ők 30 év múlva ugyanúgy osztják majd az észt, hogy mire jutottak, és nem lesznek messze arányaiban attól, amit most kifogásolsz. És sokat nem is kell tenniük, csak ne csesszék el az életüket. Mellesleg sok boldogságot neki, a fiamnak lehet jó lesz az egyik feleségnek 🙂 8 év didi már nem a világ 🙂

  • Vision
    @N0MAD: aki Octaviát kap céges kocsinak, az nem engedheti meg magának a prémium autót. Azt ilyen területi képviselők kapnak, ne viccelj már! Még mindig nem értetted meg, akinek időre kell járnia a munkahelyére, az nem engedheti meg magának. Aki robogóval jár, az nem engedheti meg magának.

    Korábban már leírták: használjuk itt is az ezen a blogon kiszámolt értéket! Ha neked van havi 5 millió bevételed, akkor engedhetsz meg egy prémium kocsit.

    A 3 pesti kiadott lakás lényegtelen, az most nagy érték, de folyó bevétele elhanyagolható. Főleg jelenleg. Meg érted, mit bizonyít az? Hogy jókor volt szabad pár millája az embernek. Ma is meg tudná ezeket a kégliket venni a fizetéséből?

    Remélem így már érthető.

  • arctech
    „a pénz érmékbe vert szabadság” Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
    Állandó kérdés, hogy mi a sok és mi a kevés.
    Legtöbbünk alkalmazottként bejár pontosan a munkahelyére, elvégzi a feladatát, próbál megfelelni, amiért fizetés jár. Ebből a mókuskerékből úgy lehet kiszabadulni, ha az ember önfenntartóvá tud válni. Vagy kitalál egy működőképes vállalkozást, vagy annyi pénzt meg tud spórolni, hogy a további munkavégzés nem kényszer, hanem passzió.
    A 10 milliós autó, a 80 milliós ház is ilyen aspektusból értékelendő. Mindig számold ki hány évet, hónapot dolgoztál értük.
    Mennyit dolgoztam érte, mennyi időt pazaroltam a véges életemből arra, hogy ilyen vagy olyan tárgyat magaménak tudhassak. Ami állandó kiadással jár, autó fenntartása, garázs bérlése, drágább albérlet, kutya , macska, személyi edző…azt célszerű többször átgondolni, mert minden hónapban fizetsz ezekért.
  • jami
    Igen, én sem értettem. Nagyon sokat dolgozott, most komoly, hogy 50 felett, a maga által megteremtett jövedelem egy részéből ne vegye meg azt, amire vágyott? (Mostanra semmi nincs már a vagyonból, a szemléletből. Meg kell nagyon nézni, ki kivel házasodik, mert a gyerekek mindkét oldalról gyűjtik a mintát.)

    Szülőként kell egy egészséges önzés -ha ez nincs, akkor majd jön a “mindent értetek tettem, nem volt egy nyugodt napom sem”. Egészséges gyerek(ek) esetében ez azért erős túlzás. Aztán jön a csodálkozás, hogy a kicsi szemünk fénye nem ad nekünk (!) unokát…

    De értem (nem megértem) azokat is, akik ezt helytelenítik; sok családban megy, hogy ugyan nem tudunk nektek semmivel sem segíteni (mivel hülyén gazdálkodtak, nem terveztek, a munka egy szükséges rossz stb.), de majd örököltök. És azt gondolják, hogy ok, de jó lesz. Persze nem lesz…

  • Kamionsofőr

    Tényleg? Bárcsak én is így éreznék irántad, lenne egy plusz örömforrásom!
    Csak sajnos nem megy a dolog, mert semmi humorosat nem látok egy olyan alakon, aki abban leli az örömét, hogy az irigysége miatt beírogat másnak.

  • Kamionsofőr

    Talán megbocsátható a tévedésem, mert a Csaba néven ideírogató figura elképzelésével ellentétben nem szoktam szappanoperákat nézni.
    Megnéztem a rádióújságban: egy rész 55 perc. De tudod, ha a tényleges hossz csak fél óra, a többi meg reklám, akkor sem jön ki a matek, ráadásul aludnia még egy fülkésnek is kell valamikor.
    Mellesleg 45 órás pihenőről volt szó, nem 48 órásról.

  • Kamionsofőr

    Elnézést a pontatlan megfogalmazásért, de nyilván úgy értettem, hogy az infláció feletti hozamot adó megtakarításból a pénzromlás okozta veszteséget még le kell vonni, hogy megkapjuk a tényleges nyereséget, nem? Vagy tényleg azt hiszed, hogy semmit nem tudok?

  • Kamionsofőr

    Te se vedd lenézésnek vagy kioktatásnak amit most írok.

    Az itteni cikkek többsége nem pénzügyekkel, hanem ingatlanvásárlással, autókkal, bankkártyákkal, banki utalásokkal, telefon előfizetéssel, mobiltelefonokkal, életbiztosításokkal, utazásokkal meg még kitudja mivel foglalkozik, amik legfeljebb távoli kapcsolatban állnak a “pénzügyekkel”. Azok a cikkek pedig, amik konkrétan a pénzzel, a magyar- és a világgazdaság ügyeivel foglalkoznak azoknak az anyaga megtalálható az interneten máshol is. Valójában onnan lettek átvéve, átírva, lefordítva, átfogalmazva.
    Ennélfogva nem gondolom, hogy komoly befektetők, pénzügyi elemzők, cégvezetők, közgazdász guruk ide járnak informálódni, ismereteket szerezni. Arra meg vannak a saját forrásaik, kapcsolataik is.
    folyt.köv.

  • Kamionsofőr

    Egyáltalán nem hiszem, hogy a blog olvasói “pénzügyekben magasabban képzettek mint az átlag”. A hozzászólások színvonala pont az ellenkezőjét bizonyítja.
    Nagyon jól tudom, hogy ki a blog szerzője, láttam a neten a videokat, amikben szerepelt, és ha hiszed, ha nem, sokat olvastam a cikkeit, mert belőlük és a hozzászólásokból sokat lehet tanulni, okosodni. Egy korábbi hozzászólásomban írtam, hogy bár a nézeteivel, véleményeivel nem mindig értek egyet, az tény, hogy nagyon sok embernek segített. Ilyet egyébként más is írt.

  • Kamionsofőr

    Ami engem illet, ezzel a nicknévvel nyilván kamionsofőr vagyok, nem? Mellesleg nemzetköziben vagyok, nagy gépen.
    Miért legyen alázatom, meg türelmem a pénzügyi szakma iránt? Én nem vagyok pénzügyes, és nem is akarok az lenni. Azt viszont tudom, hogy ők is tudnak hülyeségeket mondani meg csinálni, ahogy más szakmák művelői is. Meg hazudni, és másokat megkárosítani is.
    Miért kéne a pénzügyi döntéseimet mentegetnem? Van még majd 20 évem a nyugdíjig, van még időm félretenni. Jól keresek és keveset költök, nekem ez könnyen megy.
    Egyébként sem kötelező nyugdíjba vonuláskor abbahagynom a munkát.

    Ha esetleg van még valami, amiben segíthetek, írjál nyugodtan.

  • untermensch4
    @kamionsofőr “úgy értettem, hogy az infláció feletti hozamot adó megtakarításból a pénzromlás okozta veszteséget még le kell vonni, hogy megkapjuk a tényleges nyereséget, nem?”
    Mit nevezel úgy hogy “pénzromlás”?
  • EL Presidente
    @kamionsofőr

    bankmonitor.hu/cikk/mikor-lehetunk-elegedettek-egy-befektetesunk-hozamaval/

    “úgy értettem, hogy az infláció feletti hozamot adó megtakarításból a pénzromlás okozta veszteséget még le kell vonni, hogy megkapjuk a tényleges nyereséget, nem?”

    A hozam már infl. fölötti rész. ( Az inf. maga a “pénzromlás” nagyon leegyszerüsítve ) Valójában még lehet vásárlási kiadás, visszaváltási kiadás, számlavezetési díj, nyereség adó. A befektetés típusától függ. Sima kincstári számlánál közel 0 a költséged, lejáratkor meg tiszta kifizetést kapsz.

  • Kamionsofőr

    Az infláció és a pénzromlás ugyanazt jelenti.

  • Kamionsofőr
    Presidente

    Nem vagyok járatos a pénzügyi nevezéktanban, úgyhogy rákerestem, hogy pontosan mi is az “hozam”. Aszongya: “Hozamnak nevezzük a különböző befektetések eredményéül kapott tőkenövekményt.”, valamint: “Bruttó hozam alatt a tiszta hozamot értjük, vagyis minden levonástól (díjaktól, adóktól) mentes hozamot. Nettó hozam alatt a bruttó hozam és a különböző levonások (adók, díjak, kezelési költségek stb.) különbözetét értjük.” Idézet még az általad beszúrt
    oldalról.: “Gyakran érvként merül fel az is, hogy az inflációt el kell érnie mindenképpen a befektetésünk hozamának.”
    Ezek alapján a hozam nem az infláció feletti rész, ahogy írtad. Nem is lehetne az, mert az infláció csak egy becsült érték, pontosan nem lehet meghatározni a mértékét, ellentétben a járulékos költségekkel (vásárlási kiadás, visszaváltási kiadás, számlavezetési díj, nyereség adó).

  • KL
    @Kamionsofőr

    A félreértés innen adódik, ezt írtad:
    “Abból az infláció feletti hozamból a pénzromlás okozta veszteséget még le kell vonni, hogy megkapjuk a tényleges nyereséget.”
    Később te is beláttad, hogy félreérthetően írtad:
    “Elnézést a pontatlan megfogalmazásért, de nyilván úgy értettem, hogy az infláció feletti hozamot adó megtakarításból a pénzromlás okozta veszteséget még le kell vonni, hogy megkapjuk a tényleges nyereséget, nem? Vagy tényleg azt hiszed, hogy semmit nem tudok?”

    Egyébként te is teszel félre nyugdíjra, hiszen:
    “Jól keresek és keveset költök, nekem ez könnyen megy.”
    De ez miért jó? A különbség veszít az értékéből. Költsd el mindet! Ne legyél Buta úr!

  • tumpara
    Kamionsofőr: nem az a baj, hogy semmit nem tudsz, hanem az, hogy rosszul. 🙂

    (Nominális) hozam = infláció + reál hozam. Ha tehát infláció feletti a hozamod, nyertél az ügyleten, vagyis a (reál)kamatos
    (reál)kamat miatt megéri minél előbb befektetni. Nem olyan bonyolult ez.

  • N0MAD
    @Kamionsofőr
    Akkor utoljára: az ifláció feletti hozamból le kell vonni az inflációt mondat semmilyen logikai rendszerben nem helyes.
    A ház feletti kémény magasságából még le kell vonni a ház magasságát. Az egy méterből a 8 métert? Ugye hogy hülyeség?
  • Én is akarok kommentelni...

    Ismerem a blogon azt az ökölszabályt, miszerint milyen drága autót célszerű venni. De Én speciel nem értek vele egyet.
    Most komolyan, ha nekem a havi nettó jövedelmem 10%-a alatt van a prémium kocsi törlesztője plusz az üzemanyag akkor miért ne vehetném meg nyugodt szívvel (a többi egyedi sallangot most hadd hagyjam el)? Szintén itt a blogon volt egy másik arányszám, hogy mennyiből célszerű megélni, mennyi a megtakarítás, és mennyi jusson “élni” pl. szórakozás stb. Ez utóbbiba ha kényelmesen belefér a kocsi üzemeltetése, ami nem biztos, hogy ebbe a kategóriába kellene hogy sorolódjon, akkor még a blog “szellemisége” alapján is megvehető a kocsi.
    Így tehát két, ebből a blogból vett ökölszabály ellentmond egymásnak ami jelen esetben egy prémium kocsi tulajdonlását jelenti. Havi 6-700 ezer nettó jövedelem messze van a te általad elvárttól, mégis kényelmesen belefér egy ilyen kocsi.
  • Zabalint

    Havi 600-700 ezer Ft nettó jövedelembe akkor fér bele egy ilyen kocsi, ha az élet más terén alacsonyabb szinten költekezel. Ha átlagos fontosságú neked az autó, akkor teljesen rendben van az ökölszabály, ha fontos neked mert hobbi, vags csak szereted az autókat, akkor magasabb prioritást élvez, ezért beleférhet.
  • Kamionsofőr
    @Én is akarok kommentelni…

    “Most komolyan, ha nekem a havi nettó jövedelmem 10%-a alatt van a prémium kocsi törlesztője plusz az üzemanyag akkor miért ne vehetném meg nyugodt szívvel (a többi egyedi sallangot most hadd hagyjam el)?”
    Itt a blogon az is szerepelt, még ha konkrétan nem is volt leírva, hogy autó nem szabad hitelre venni, még akkor sem, ha valaki könnyűszerrel ki tudja köhögni a havi törlesztőket, mert a végén sokkal többe (milliókkal többe) fog neki kerülni a kocsi, mintha egybe kifizette volna…
    Ráadásul hitelre venni autót még jó kockázatos is.

  • Vision
    @Én is akarok kommentelni:

    Egy 30 milliós autó törlesztője 5 évre 6 millió önerővel 460 ezer forint. Ez szerintem nem fér bele egy nettó 600-700 ezres fizetésbe épeszű emberként.

  • hasznaltvsuj

    Egyetértek. Egyébként még a kisebb pénzű autósoknak is jobban megéri 6 milláért hitelre (bocs lízingre) egy normális új autót venni, mint 2,5 – 3 milláért (mert csak annyi pénz van mondjuk) egy használtat, amiről kiderül hogy le van fingva, és még 1 guriga belemegy 1 év alatt, mire autó lesz belőle, de akkor is eszi már az olajat mert benne van már kismillió kilométer.
  • Nacionalista
    @Én is akarok kommentelni…

    Amelyik kocsit nem tudod kp-re megvenni azt nem racionális megvenni. Az, hogy te erőn felül költesz a hobbidra, az persze egy más kérdés, neked kell tudni hogy mik a prioritások az életedben. De ettől még az ökölszabály az rendben van.

    (Szerintem jobban járnál vele ha félévente bérelnél egyet és kimennél pályára, minthogy a dugóban araszolj a BMW-vel, de ez aztán tényleg egy szigorúan szubjektív kérdés)