Meghátrált a kormány napelem ügyben

Úgy két hete az energiaügyi miniszter egy jópofizós tiktok videóban bejelentette, hogy megszivatják a napelemeseket, éves szaldó helyett havi szaldó lesz január elsejétől, ami csak egy hangyabokányival jobb, mint ha egyáltalán nem lenne szaldó. S mivel jelen állás szerint 4,8 forintért számolják el a túltermelést és 38/72 forintért veheted a szükséges áramot, ez komoly érvágás lett volna mindenkinek.

Előadta a vicces kis videójában, hogy ahogy eddig is szó volt róla, csak 10 évig lehet szaldó (soha nem volt róla szó, tavaly év végén találták ki), Brüsszel miatt kell változtatni (hazugság, az uniós irányelv ennek pont a szöges ellentéte, az uniós álláspont szerint ne változtassák a meglévő rendszerek elszámolását, hogy a lakosság ne veszítse el a bizalmát.) és így tovább.

Egy szó sem volt igaz abból, amit a kormány kommunikált, már ha közel egy év teljes hallgatás után egy tiktok videót lehet egyáltalán kommunikációnak hívni. A valódi ok az volt, hogy üres az MVM kasszája, s a változtatással évi 15 milliárddal több maradt volna nála.

230 ezer napelemes egyként hördült fel, beérkeztek a heti hangulatjelentések a propaganda minisztériumba, osztottak-szoroztak, túl nagy a politikai veszteség évi 15 milliárdhoz képest. 230 ezer napelemes az 460 ezer választópolgár ugye….

Úgyhogy elkezdődött a színjáték, a fidesz frakcióvezetője a Facebookon(!!!) üzent az energetikai miniszternek, hogy szeretnék megmenteni a magyar családokat a Brüsszel csapásától, az energetikai miniszter visszaüzent, hogy akkor megfontolják a kérdést.

Ma kiderült, hogy csodák csodája, Brüsszel mégsem írta elő a havi szaldót január elsejétől, ezért a kormány megmenti az embereket.

Igaz, a tavaly év végén kitalált tíz évhez ragaszkodnak, vagyis a bekapcsolástól kezdve tíz évig maradhat valaki szaldóban, erről sem volt szó eddig, de ez már vállalható kompromisszum, jelenleg a megtérülés átlagosan kb. 10-12 év, így ezzel együtt lehet élni.

Mindenkinek jár a szaldó, aki legkésőbb tegnapig jelentette az igényét és 2025 végéig be is kapcsolják nála a napelemet.

Nem tudom, van-e írni-olvasni tudó ember az országban, aki elhiszi, hogy ebből az egész színjátékból (a kormány tagjai facebookon üzengetnek egymásnak, mintha lenne önálló döntési jogkörük ilyen kérdésben) bármi igaz, szóval nem értem, miért kell ezt előadni. Na mindegy, nem a körítés a lényeg, hanem hogy most úgy tűnik, visszakoztak a megszorítástól.

A tanulság az, hogy a kormány addig keménykezű és tiporja sárba az érintettek jogait, amíg nem találkozik általános felháborodással. Érdemes lenne ezt szem előtt tartani egyéb esetekben is.

Share

280 hozzászólás

  • V
    amit te gyarmatosításnak nevezel, az egy gazdasági szövetség, unió ugye ahogy adja a neve is. Nem szívjóság, de azért valami modern kori kolonializmushoz sincs köze. Egyenlő felek vagyunk.

    Ideológiai alapvetéseik nyilván vannak, de azért lássuk be hogy ennek az országnak régóta egy moslék ez a része. Én azt értem hogy neked tetszik, sőt gyakorold is a jogaidat, de ahogy írtam fentebb, empátiát lehetne gyakorolni.

    Az EU érvényesíti azokat az ideológiákat is részben amik mindenki érdekeit szolgálják. A miénket is.

    Mert oké, fene nagy szuverenitás, de mit érünk el vele? Öncélú az önrendelkezés? Vagy jobban esik picit engedni belőle, hogy cserébe egy közösség részei legyünk?

    Te azt látod, hogy ez a társadalom, ez az ország elég erős hozzá, hogy magára húzza az áldozatszerepet és egyszerre mindenkivel hadakozzon?

    Kell nekünk az EU. Talán még nem érzed, de neked is kell.

  • V.A.Laki
    : “A történelemben mindig újra és újra megismétli önmagát ez a “nekem nincs mitől félnem, csak a becsteleneknek, akik nem tisztelik a törvényt/szabályokat… és az utána következő félresiklás.”

    Ez a tortenelem felreertese. Nem azoktol kell felned, akik a torvenyeket betartatjak, hanem azoktol, akik a torvenyek felett allnak. Pl. a Harmadik Birodalomban a zsidok masodrendu allampolgarok voltak, viszont a megsemmisitesuknek nem volt torvenyi alapja, jogellenes volt, ha egy Dredd biro betartatta volna a hatalyos nemet torvenyeket, a Holokauszt sose tortenik meg. Ugyanez elmondhato a Szovjetuniorol is, olvasd el pl. a szovjet alkotmanyt. Beturol beture gyalaztak meg a torvenyek felett allo komisszarok.

    Orban rendszere csak annyival jobb a felazsiai diktaturaknal, hogy egy nappal korabban torvenybe irjak az akaratukat es nem tesznek olyan gyalazatot, amit nem bir el a papir.

  • GABOR8
    @Kiszamolo: Megsem hatraltak meg, csak bonyolultabb módon szivatnak meg. Megjelent a kozlonyben:

    portfolio.hu/gazdasag/20230913/kihirdettek-a-napelemes-donteseket-van-ket-ujabb-konnyites-639587?amp

    Köszi, tudom, írtam is róla hozzászólást. Azért nem írtam róla, mert megint senki nem érti, mit akartak ezek a nagyeszűek mondani.

    Várom, hogy valaki kibogozza, miről akar szólni a katyvasz, amit törvénynek mernek hívni.

  • Nemitt

    >> Én megvárom míg kihullik a férgese

    Ehhez türelmet és kitartást kívánok 😀

  • tumpara
    Meg lehet nézni, hogy mi lett azokkal az országokkal, amelyeket nem gyarmatosított az unió, például Szerbia, ami még hozzánk képest is szegényebb, elmaradottabb, na és persze olyan jól ment nekik, hogy tavaly az IMF segítségét kellett kérnie. Aki nem érti, hogy az unió nem csak pénzről szól, hanem a közös piac hatalmas lehetőségéről, a befektetői bizalom erősítéséről (állampapír hozamok leszorítása), illetve hogy a világpiacon egységesen tudunk fellépni import-export ügyben, letörve az árakat (pl. uniós gázbeszerzés), az megmarad a ’90-es évek MIÉP-szintjén. Úgy látszik azóta is van erre igény. De legalább a 2008-as gazdasági dübörgés mellett tanultunk egy új kifejezést is az uniós gyarmatosítás képében, jó lesz ez!
  • tételes kisnemadózó
    nekem szent meggyőződésem hogy a magyar társadalom elöregedése döntő szerepet játszik ebben amúgy.

    Meg persze az sem utolsó szempont, hogy egyre romlanak a diákok eredményei PISA teszteken, majd lekövetve az életútjukat kiderül hogy a tartósan álláskeresők harmada(!) funkcionális analfabéta: qubit.hu/2022/12/09/a-magyarorszagon-regisztralt-allaskeresok-tobb-mint-harmada-alig-tud-irni-olvasni-es-szamolni

    Én sem gondolom hogy csak buta/szegény emberek hozták össze a negyedik kétharmadot, sőt a közvéleménykutatásokat is ismerem amik szerint a fiatalok körében is tarol a narancs meg a zöld.

    De az nagyon látszik amit te is mondasz, hogy ÓRIÁSI rétegek ragadtak meg az előző évtizedek szintjén. Mentálisan, igényességben, életkörülményekben, kultúrában, akármilyen téren.

    Csak a Nokia-t cserélték le Xiaomi-ra.

  • Asd
    Lista elso helyen az orszagos mentoszolgalat, masodikon a Heim Pal gyermekkorhaz all. Ezzel az a bajom, hogy ezek allami intezmenyek, az allamnak kellene fenntartani, uzemeltetni. Ez az 1% mehetne valodi civil szervezetekhez nrm pedig allami szereplok javitasara. De hasonlomamhelyzet az iskolai alapitvanyokkal. Vagy mikor a szulok festik ki az osztalytermet, vesznek orat, viragot aztan megallapitjak, hogy nem is olyan rossz.
    Ha ilyen szervezetnek segitesz akkor a minimum lenne, hogy az aktualis fenntartot elzavard vagy megteszel mindent, hogy eltunjenek. Hiszen nem latjak el a feladatukat.
  • jami
    A EU nagy lehetőség, de a nyelveket alig beszélő, gyanakvó népességnek tényleg a világon semmit nem jelent, külön hálásak azért, amikor megtudják, hogy a saját nyomorúságos beszűkült gondolat(?)világuk az EU miatt van, mert az [bármi] a mimagyarokat.
    A fiatalok, és az értelmesebb rész nem mikszáthi uram-bátyám része pedig érzi, milyen jó valami nagy ernyő alatt lenni, csak hát elvártak a normális viselkedés szabályai, de annak eleve örülünk, mert itthon is elvárnánk, de csak legónyi részt kapunk helyette a lóból.
    Elöregedni más országok is elöregednek, mégsem hülyülnek meg teljesen. Szerintem az életmód (és leginkább amit okoz) a gond: baromi sok alkohol, kevés rendszeres mozgás, zsíros kaják. Úgy élünk a mának, hogy tuti ne legyen holnapunk, mert belerokkanhatunk nyugodtan, nem vár ránk semmi jó, akkor legalább…
    Na, ebbe nem fér bele a stratégiai gondolkodás.
  • V
    szerintem az is kozrejatszik hogy ido kozben kivandoroltak tobbszazezren, es mivel sokan politikai nezetelteresek miatt tettek ezt ezert pont a narancs szavazotabor tagjai maradtak az orszagban. En innen kulfoldrol megitelve ugy latom hosszu tavon maradni fog a nemzethy uralom mert az “jo az orszagnak” es sokak szerint inkabb a “turul töke” raboljon mint a “karvaly töke”. Aki picit is beszel idegen nyelvet es atlat a nemzethy maszlagon az kulfoldre menekult, akik meg az orszagban maradtak azok – nyelvtudas nelkul – a m.kir. mediabol tudjak meg hogy hanyatlik a nyugat, nem erdemes kimenni
  • V_az_igazi
    kar hogy nem regisztraciohoz kotott a komment, en V nicken vagyok itt kb tiz eve. A fenti ekezetes hozzaszolasokat nem en irtam
  • Penge
    Nehéz lenne ennyi karakterben részletesen megválaszolni miért baj, ha outsourceoljuk az ügyészséget egy gazdaságilag ellenérdekelt, fölöttünk álló üzleti entitásnak, ha ezt valaki nem látja/érzi.

    2023-09-15 at 09:53-es nekem válaszoló: Az alapvető emberi jogok mindenkinek járnak. Az, hogy egy eredetileg egyházi köteléket (házasság) nem köthetnek, Ferenc pápánál reklamáljatok, hogy koppintson a Viktátor orrára. Amúgy is a CSOK meg egyéb állami támogatások miatt ment a hiszti. 10M-nál kevesebbért embert is ölnek, ahhoz képest semmi felvállalni Mancika előtt, hogy Béla és Józsi meleg pár. Egy háztartásban meg csőheteró srácok és lányok is élnek ANYAGI OKBÓL, gondolkozzunk már, mielőtt a leleményes magyar embereknek további kiskapukat gyártunk.

  • Penge
    A stricinek is önként mész dolgozni, az uzsorástól is önként kérsz kölcsön és a gengsztertől is önként kérsz jól fizető melót.

    “Egyenlő felek vagyunk.”

    Mint Hamilton meg a frissjogsis Józsi egy tisztességes versenyben. Na jó, Hamilton ad neki egy kör előnyt, az már úgy végképp tisztességes, nemde?

    Pont azért lépnek unióra, mert nekik kell a terület/erőforrás/olcsó munkaerő/tehetségek, nekünk meg a pénz.
    De mint az üzletben mindig, akinek jobban kell a másik valamije, az van alul és akinek kevésbé, az van felül. Nem meglepő, miért ragaszkodnak ennyire mégis, hogy maradjunk az EU-ban? Vagy a görögök? Vagy az olaszok?

  • Penge
    Eleve a törvény is egy társadalmi konstrukció. A történelmet pedig mindig a győztesek írják. A szabadságharcos és a terrorista között vagy a sorozatgyilkos és a kitüntetett katona között is annyi a különbség, hogy az egyik a győztes, a másik a vesztes oldalon áll.

    De mondok jobbat. Az egész evolúció is relatív dolgokra épül. Random mutációk összessége, amiből sosem a jó/rossz tengely (bármit is jelentsen ez, mivel társadalmi konstrukció) határozza meg az életképességet. Ugyanakkor maga az élet vagy annak értelme sem ismert, mindenkinek magának kell megtalálni vagy elfogadni egy számára szimpatikus előregyártott álláspontot.

    Svájc, Norvégia, Szingapúr vs. Szerbia. Mi a különbség? Az emberanyag. EGT és EU két különböző dolog. Senki nem akar nyereg alatt húst puhítani, de azt se, hogy ilyen mértékben pofázzanak bele a belügyekbe, mint az EU akarja.

  • V (09.15.)
    @v_az_igazi én kuszáltam össze, bocsi. Én nevem is V-vel kezdődik, ez adta magát
  • V (meg mindig az igazi)

    szar dolog ez a hamiltonos pelda mert bizony itt arrol van szo hogy megbuntetnek ha athajtasz a piroson akar Hamilton vagy akar a Jozsi. Ez nem versenypaya, a KRESZ mindenkire ervenyes

    “De mint az üzletben mindig, akinek jobban kell a másik valamije, az van alul és akinek kevésbé, az van felül.”

    akkor ezek szerint az orszagnak nincs helye az unioban, vagy pedig megiscsak annyira kell a segij hogy a fonok a sajat anyjat is eladna? Feloldanad legyszi ezt a latszolagos ellentmondast?

    “Nehéz lenne ennyi karakterben részletesen megválaszolni miért baj, ha outsourceoljuk az ügyészséget egy gazdaságilag ellenérdekelt, fölöttünk álló üzleti entitásnak, ha ezt valaki nem látja/érzi.”

    erdekes a tobbi orszagban ezt nem igy latjak. Nehez lenne ennyi karakterben elmagyarazni hogy az EU nem egy “folottunk valo entitas”, ez csak a kormany szelmalom harca. Kooperacio van

  • V (09.15.)
    én egyenlőbbnek érzem magam az EU-s intézményrendszerrel szemben, mint a magyarral szemben. De ezért nehéz téma egyébként az is, amit eggyel feljebb a melegekkel kapcsolatban írtál. Én úgy gondolom, objektíven nincs igazad abban, hogy nekik tényleg minden alapvető joguk megjár; és ezzel ők maguk is vitába tudnak szállni, pl. most hogy a róluk szóló könyveket LE KELL FÓLIÁZNI. Erről lehetne egy párbeszédet indítani pont emiatt, de a kormány a te álláspontod képviseli, és nem ad teret további árnyalásra, egyrészt mert erőből oldana meg mindent, másrészt mert a demokratikus vitát egy hátráltató tényezőnek, meg médiahisztinek éli meg, ami hatékonyságromboló.

    Tényleg sokat lehetne árnyalni a témát hogy jó-e amit akarnak, erőszakosak-e abban amit csinálnak. De amíg ez a demokratikus minimum nincs, és az emberek se gondolkodnak demokratikusan (szerintem te se), nincs miről beszélni.

  • Penge
    Hamiltonnal arra céloztam, hogy nem versenyképes a magyar piac és ekkora szereplőkkel szemben folyamatos lesz a lemaradás. Az észtekkel, stb. jönni pedig ugyanolyan gyökérség, mint NEM figyelembe venni, hogy X ember jó családi háttérrel született, Y pedig bármit is döntött, EGY LAPRA kellett volna mindent feltenni.
    És nettó kegyetlenség ilyenkor felhozni, hogy Z pedig még csövesebb helyzetből még többre vitte. Ezek KIVÉTELEK, nem vezethető le belőle általános alapigazság.

    Ugyanígy van nemzetgazdasági szinten. Erre mondja a Biblia is, hogy rossz tudás, mert csak megmérgezi a lelked, kiszívja belőled a motivációt, kiégsz, mert tudod, hogy szerencse nélkül nem tudod megverni a piacot, csak generációs vagyon építhető nagyon lassan, amit majd az unokáid élveznek. És boldogok a lelki szegények, mert a molylepke sem filozofál rajta, hogy a villanykörtét fejelgeti, csak csinálja.

  • Penge
    Ha nem cseszünk el mindent rendszerváltástól (ami az Antall-féle Marshall segéllyel kezdődött) lehetnénk olyan erős ország, hogy csak EGT tagok legyünk.

    De így, hogy beléptünk, a kilépés már nem egyszerű (lásd: Brexit), plusz ne legyen már lelkiismeretfurdalás tolvajtól lopni. Hasznosulhatna jobban a pénz, de ők hátsó szándékkal adják a pénzt, mi pedig helyi oligarchákat gazdagítunk vele.

    Azért érzed magad jól EU-s intézményrendszerrel, mert értelmiségi vagy a felső 10%-nyi decilisben. Ha meg azt állítod, hogy az ország többsége ezt érje el, az olyan, mintha azt mondanád, hogy a feka is harcolja ki magának, hogy ne legyen rabszolga Kongóban, hisz mennyi jóságot kap a nyugattól, gyógyszerek, oltások, stb.

    A nyelv is olyan, hogy kíváncsi lennék, fordítva hogy remekelnének a nyugatiak, ha a magyar lenne világnyelv és kötelező és mi röhögnénk rajtuk, hogy pocsék a statisztikájuk.

  • Penge
    A melegekre pedig még annyit, hogy le kell fóliázni, ahogy a dohányboltok és más egyéb is cenzúra alatt van (a szélsőjobbos eszmék tiltottak is). Én sem értek egyet vele, mert libertariánus vagyok, de logikája van a dolognak, hogy a gyerek még fogékony egy csomó mindenre.

    Itt kétféle álláspontról lehet érdemi vitát folytatni. Az LMBTQ hány százalékban genetika és hány százalékban környezeti dolog. Nem az eltérő irányultságokkal van a baj, hanem a népszerűsítéssel és a divattal. A mai fiatal ugyanúgy cikinek érzi, ha nem próbálta a saját nemével vagy ő ódivatú hetero, mint az én időmben, ha 15 évesen szűz voltál, pláne fiúként.

  • csizkek
    “Nehéz lenne ennyi karakterben részletesen megválaszolni miért baj, ha outsourceoljuk az ügyészséget egy gazdaságilag ellenérdekelt, fölöttünk álló üzleti entitásnak, ha ezt valaki nem látja/érzi.”
    Se nem outsourceol, se NEM onallo entitas es legfokepp nem gazdasagi ellenerdekelt. Ha valaki ezt nem latja/erzi…

    “A stricinek is önként mész dolgozni, az uzsorástól is önként kérsz kölcsön és a gengsztertől is önként kérsz jól fizető melót.”
    Ez az un. “lenyegtelen konkluzio”, termeszetesen teljesen fals nem relevans erveles:) a.te.ervelesi.hibad.hu/lenyegtelen-konkluzio

    De tovabbra is, hajra! CSak lassam mar, hogy elindultok az EU kilepes utjan! A “kishazank”-nak is csak a szaja nagy. Penz, elojogok kell, kotelezettsegek meg nem. Csak a szokasos “mindent es mindenkit lesz..unk” magyar mentalitas..

  • Penge
    Nem outsource, ha magad fölé helyezed és ítéletet hozhat feletted?
    Nem önálló entitás saját, megválasztott emberekkel, saját, meghozott szabályok szerint eljárva?
    És végül, nem ugyanaz a hierarchia, mint a rabszolgatartó és a rabszolga esetén? Gazdaságilag végülis nem ELLENérdekelt, de abban igen, hogy az ő kárára, ő hátrányára ne növekedhess/fejlődhess, ne használhass ki kiskapukat. Ő áll feletted és ő hozza a szabályokat. Azt hazudja, a te érdekedben vannak, közben a status quo bebetonozása érdekében, hogy ő mindig is feletted maradjon, megőrizze előnyét hozzád képest. Csak úgy növekedhess, ha egyúttal az ő szekerét is tolod, őt is gazdagítod.

    Mindezt úgy, hogy egykoron még szabadon raboltak hunok, labancok, gallok, vikingek, tatárok, öltek indiánokat, hurcoltak afrikaiakat, szabdtaltak fel országokat, majd kikiáltották saját demokratikus jogállamiságos ájtatosmanóságukat.

  • Penge
    Nem lényegtelen konklúzió, csak felsoroltam pár példát arra, ami szintén önkéntes, mégis szemrebbenés nélkül úgy ítéli meg a társadalom (csak mert a törvény itt az ellenkező oldalon ítélkezik), hogy szegény kicsi áldozat (felelősséghárítás, ha szóvá teszed áldozathibáztató is vagy) és csúnya nagy gonosz bűnöző (minden felelősség rátolva, pedig az áldozat önként állt sorba a lóf…ért). Ugye milyen érdekes, ha a törvény szemüvegén keresztül nézed, mennyire nem tűnik fel a logikai bukfenc?

    Miért kéne kilépni, minek siettetni, amíg érdekünk van az EU-ban? Szokás magyar szokás-ozni, de ez emberi általánosság, hogy jólétből mindig könnyű példát mutatni (és sokan még így sem teszik, de ezért ne öntsük már aranyba, aki megteszi PR-ból) és mutogatni a másik oldalra, ha élelmes (és nem, nem jogosítja fel a nélkülözés, de ettől még ok-okozati összefüggés elvitathatatlan).

  • V (09.15.)
    ez szerintem betegesen cinikus és paranoiás hozzáállás és mellőzi az összes előnyt és pozitivitást ami ezzel a szövetséggel jár. Hogy lehet így élni?

    Tényleg, tegyük fel egy percig hogy igazad van. (nincs, de tegyük fel) Tényleg az a lehetséges legjobb opció ha kiugrunk ebből? Egyből el kell dobni a jó részeit

    Kicsit visszautalva egy korábbi, mi van pl. ha én kifejezetten szeretném hogy igenis népszerűsítsék a homoszexualitást a kamaszok között, hogy tudják hogy nem szégyen az opció és megismerhessék önmagukat? Sőt igazán magyarázkodnom se kell, érdekelje őket ha akarják.

    Vagy mi van ha én tényleg szeretném hogy büntessék ezt a kormányt? Nekünk tényleg nem voltak gyarmataink meg leölt indiánjaink, de modern kori feudalizmusunk igen.

    Ennek a kormánynak mennie KELL. És jól látható hogy belülről nem fogja senki megdönteni. Miért fájjon az nekem, ha más ítélkezik?

  • Penge
    Nem. Erre találták ki az EGT-t, hogy a jó részeit kimazsolázva nem olvadunk bele minden téren. Egy életigazság: aki a pénzt/erőforrást adja, az diktál, akinek szüksége van rá, az hódol be/elfogad/becsicskul. Ez így van szülő-gyerek, tanár-diák, alkalmazott-munkavállaló, állam-állampolgár, nagyhatalom-szövetséges esetén. Amit tehetünk, hogy önállóak vagyunk. Hiába csóróbb egy buddhista szerzetes, mint Elon Musk, utóbbinak nincs hatása előbbire, mert előbbi békében van önmagával, azzal a kevéssel, amije van. Nekünk nem kell ennyire szélsőségesen, de ha lenne nemzeti öntudatunk, kevésbé kellene becsicskulnunk olyan pénzért, amit amúgy is csak környezetszennyező anyagi javakra meg kivagyiságra költhetnénk nagyrészt. Az arany középutat kéne megtalálni a jurtában élő falusi őstermelő meg a kőzgazdag fiatalok között.
  • Penge
    Ha te szeretnéd, hogy népszerűsítsék a homoszexualitást, akkor kezdd el meggyőzni róla a hozzád legközelebbi 10 embert (figyelem, nem érzelmileg értendő, hanem a falszomszédaid, boltos Mari néni, stb.) és ha ők is így vélekednek, akkor ők is meggyőzik a hozzájuk legközelebb álló 10 embert és elindul valami TERMÉSZETES úton.

    Ahol viszont áskálódáshoz, sötét taktikákhoz kell folyamodni, ott megfontolandó, hogy ha téged ennyire foglalkoztat ez a téma, akkor neked kéne országot váltani és olyan kultúrkörbe költöznöd, ahol olyan közösségre lelsz, akik talán nem a te anyanyelveden, de ugyanazt akarják, mint te, ugyanakkora PRIORITÁSI SÚLLYAL szerepel ez a kérdés.

    A kormány valóban mehet, itt az alternatíván vitatkozunk. A machiavelliánus baloldal ne jöjjön vissza helyette. Ők is menjenek, ahova akarnak. Felőlem a Kétfarkúak is irányíthatnak.

  • csizkek
    “Nem outsource, ha magad fölé helyezed és ítéletet hozhat feletted?
    Nem önálló entitás saját, megválasztott emberekkel, saját, meghozott szabályok szerint eljárva?”

    Nem magad fele helyezed, hanem szovetsegre lepsz, tagja vagy a rendszernek. Nem onallo entitas, hanem cserelodo emberek halmaza. Te az egesz EU-t “megszemelyesited”, ez nem egy szemely. Te magad is resze vagy onallo szavazattal. Azert delegalod az EUs kepviseloidet. Sajat magad veded az EU ugyeszseggel az ilyen poltok ellen. HA polt vegzi a dolgat, eu-s arcok be se teszik a labukat ide.

    “csak felsoroltam pár példát arra, ami szintén önkéntes, ” nincs relevanciaja egyeni peldaknak vs. egy kozosseg. azaz lenyegtelen konkluzio.

    ” plusz ne legyen már lelkiismeretfurdalás tolvajtól lopni.” Ez eleg erdekes az EU legkorruptabb orszagabol..

    De csak ismetelni tudom magam. Lehet kilepni ha nem tetszik.

  • V (09.15.)
    amit mondasz, abból következik több lépéssel később a “nem szarunk ahonnét eszünk” mentalitás, ami konzerválta a szolgalelkűséget Magyarországon. Én ebben nem veszek részt.

    Nekem amióta betöltöttem a 18-at, mindig, mindenhol, mindenkor legfeljebb egyenértékű feleim voltak. Nem hódolok be senkinek, nem leszek senki csicskája, nekem nem dirigál senki. Egyenértékű cserét hajtok végre maximum, mindenki más eltakarodhat. A munkahelyemen úgy, mint az egyetemen, vagy az Európai Unióban.

    Ezt Magyarországról tényleg nehéz látni; ha *tényleg* libertariánus vagy akkor értheted de említettél nemzeti öntudatot szóval vannak kételyeim.

    “akkor neked kéne országot váltani”

    Pontosan ezt fogom tenni. Csak tudod az a pénz, tehetség és akarat jól jött volna itthon is, nem gondolod?

    + értelmezhetném úgy, hogy technikailag elkergettél, de nem fogom mert nem fáj, én is érzem hogy nem itt a helyem

  • Penge
    Elméletben így van. A gyakorlatban az EU-ban ugyanúgy van korrupció és mi ugyanúgy egy befogadott kívülállók vagyunk a közösségben és a kemény mag tartja a 3 lépés távolságot. Ez meg emberi pszichológia, evolúció, törzsi gondolkodás. Iskolába is ritkán illeszkedik be integráns módon, aki máshonnan jön. Vagy mostohagyerek. Előfordul, de nem ez a jellemző. Nyilván a szimpátia előny, az ellenszenvesség hátrány, de ne vigyük el a témát más irányba.

    Üzleti szövetségben mindig vannak érdekek. Mi az EU érdeke azért a pénzért cserébe, amit ad nekünk felzárkóztatás címén? Kultúraexport. Amit ugyanolyan pozitív dolognak csomagol, mint mikor az USA csinálta ugyanezt a fogyasztói társadalmával.

    És mint minden befektetés, futják a kockázatot. Ha az Ő ÉRTÉKRENDJÜKNEK MEGFELELŐEN zárkózunk fel és az ő termékeiket fogyasztjuk (mindegy, hogy BMW, Audi, napelem, szélkerék, a GDP haza áramlik)

  • Penge
    Ők pedig hozammal együtt visszakapják a korábban nekünk adott pénzt, így mi gazdasági gyarmattá válunk azzal, hogy beolvadunk a kultúrájukba.

    Ezért kellene önálló entitásként eldönteni, hogy mi az, ami kell és mi az ami nem.

    Tinik csinálják, hogy tetszik nekik valami és felveszik az egész kultúrát, legyen az rocker, emó, rapper és minél több KÜLSŐSÉGGEL akarják igazolni, hogy ők ahhoz a törzshöz tartoznak. Az önálló értékrenddel rendelkező pedig azt mondja, hogy x szám jó, y szám gáz, x zenekar y albuma jó, z albuma pocsék. Béla jó arc, Józsi nem az. Pisti, aki törzsön kívüli szintén jó arc, attól, hogy másmilyen zenét hallgat.

    Na ez az a gondolkodásmód, amit valahogy egy nagyhatalom sem exportál, egy tanár sem nevel rá, de még szülők közül is elvétve, mert kényelmesebb, ha a gyereket tudja manipulálni a nagy “bölcsességével”.

  • Penge
    Minél magasabban vagy, annál inkább megteheted ezt a “luxust”, minél alacsonyabban, annál jobban beszűkül a mozgástered. Minél magasabb szinten vagy, annál kevésbé fáj az áldozat, még ha a mértéke nagyobb is (ugrik a Bahamák), mint ha alacsonyabb szinten vagy. Szóval az elmélet jól hangzik, akár a motivációs guruk szájából, de a gyakorlat rendszeresen keresztülhúzza.

    Tudsz fejlődni és kell is, de a születési hely determinálja a starthelyzetet, amihez képest fejlődni tudsz. Mikor az EU és népe úgy aránylik Magyarországhoz és népéhez, mint a budai villaövezet lakossága a borsodi zsákfalu lakosságához, akkor meglehetősen magas ló, mikor arra hivatkozunk, hogy “Hát de a kis Kalányosnak és 8 testvérének is van szélessávú internet lefedettség és a segélyből futná is rá, csak a herbálra és kocsmára költött pénzt kéne átcsoportosítani.”

    Ilyen lakosságbéli eltéréseknél nincs egyenlőség.

Vélemény, hozzászólás?

A megadott név fog megjelenni, ezért érdemes nem a valódi nevedet megadni a hozzászóláshoz.

A hozzászólás előzetes moderáció után fog megjelenni.

A hozzászólás párbeszédre van kitalálva és nem monologizálásra. Ezért fogalmazd meg úgy a mondanivalód, hogy beleférjen egyszerre egy hozzászólásba. Senki nem akar téged olvasni 15 hozzászóláson keresztül (rajtad kívül természetesen). Ha cikket szeretnél írni, ajánlom valamelyik ingyenes blog oldalt, azok valók ilyenre.

Minden hozzászólótól elvárjuk a minimális tiszteletet mások felé. Akiknek ez (még) nem megy, azoknak felesleges fáradnia a gépeléssel. Beszélj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled beszéljenek. Ennyire egyszerű eldöntened, megfelelsz-e ennek a feltételnek.

A hozzászólás nem alanyi jog, hanem egy lehetőség, ha olyat tudsz mondani, ami mások számára hasznos és építő. Köszönjük a megértést.

(Elnézést kérek mindenkitől, a fentiekért, sajnos a félreértések miatt kénytelen voltam leírni ezeket. Természetesen a te hozzászólásodat is szeretettel várjuk.)

Figyelem: FIREFOX böngészővel gondod lehet a hozzászólás elküldésével. Használj másik böngészőt a hozzászóláshoz, amíg ki nem javítják a hibát.

 karakter még felhasználható

A hozzászólás elküldésével hozzájárulsz, hogy az IP címed technikai okokból tárolva legyen. Ha ezt nem szeretnéd, ne küldd el a hozzászólást. Kérésre a hozzászólást töröljük az IP címeddel együtt.