Megyünk tovább a kádári úton

2022-11-09
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Kijöttek az új inflációs adatok, az általános infláció 21% felett, az élelmiszerek pedig 40%-kal drágultak egy év alatt. Közben a gazdaságfejlesztési miniszter az év végére 25%-os általános inflációt vár, pedig az ő dolga a kincstári optimizmus lenne. (Nagyon remélem, nem az beszélt belőle. 🙂 )

Ezért aztán a mai kormányinfón bejelentették, hogy első körben év végéig befagyasztják a burgonya és a tojás árát is a szeptember végi áron, hátha akkor 50-60% alatt maradhat az élelmiszerinfláció az év vége előtt. Ha másképp nem, legalább papíron. Mindeközben a nem hivatalos statisztikák már most is bőven 50% feletti élelmiszerinflációt mérnek. S nekem sem úgy tűnt, amikor még állítólag csak 30% volt az infláció:

Itt a Lidl Plus

Ennél jobb ötletük most sem támadt az infláció letörésére. Eddig sem működött, de legalább politikailag talán hoz némi hasznot, ha már a gazdaságot hazavágják vele. (Közben az euró drágult majdnem három forintot a kormányinfó kezdete óta, bár nem biztos, hogy ezért.)

Remélem a tyúkoknak is szóltak, hogy mostantól nagyobb fokozatra kell kapcsolniuk, ha már a táp és az elektromos áram ettől még nem lesz olcsóbb a tojásfarmokon.

Ha én bármilyen élelmiszert állítanék elő vagy árulnék, gyorsan árat emelnék most, mert ki tudja, ki lesz a következő.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram