Merre tovább, árfolyam?

2020-03-06
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Az amerikai tőzsdét semmi nem tudta megállítani az elmúlt években, most is úgy emelkedett az elmúlt fél évben, mintha egy nagy esés után akarna helyreállni.

A kínai fertőzési hullám sem hatott rá, egy kis megrezdülésnél többet nem okozott az egész felfordulás, ahogy az a január végi állapoton is látszik. Másfél hét megtorpanás után folytatódott a növekedés.

Azonban az olaszországi hírek rádöbbentették a befektetőket, hogy ez a járvány várhatóan nem csak egy múló szeszély lesz a világgazdaságban és nem csak Kínát fogja érinteni.

Olyan meredek esést mutatott be a tőzsde, amit utoljára a 2008-as válság kitörésekor láttunk tőle. Ettől aztán úgy megrendült a FED, hogy szintén olyan csinált, amit utoljára a válság ideje alatt: soron kívül hirtelen kamatot vágott, mindjárt fél százalékot. (Egyébként soha nem nyúl a FED a kamatokhoz, csak a menetrendszerű, előre meghirdetett kamatdöntő üléseken.) Lassulni látszik a futó, azonnal a combjába vágunk egy újabb adag doppingot, ahogy ezt már tesszük 11 éve megállás nélkül.

Meg is lett a hatása a beavatkozásnak, hirtelen felfelé kezdtek indulni a tőzsdék, de most hétvégére újra elbizonytalanodott mindenki.

A gond az, hogy kamatvágás semmit nem ér a bezárt gyárak ellen, az akadozó ellátási láncok ellen vagy a visszaesett turizmus ellen. A tőzsdei befektetők tovább aggódhatnak, hogy a recesszió elkerülhetetlen.

Néhány hónapja még minden befektető ébredés után Trump legújabb tweetjeit olvasta el és abból próbálta kitalálni, merre fog menni a gazdaság. Most mindenki a koronavírusról közzétett legújabb statisztikákkal kezdi a reggelt és próbálja kitalálni, mennyire fog ez hatni a gazdaságra. Mi lesz, ha nem csak Olaszországban, de Németországban, Franciaországban, de akár az Egyesült Államokban is megáll az élet, vagy csak fontos üzemek kényszerülnek bezárni néhány hétre, ha fontos alkatrészek nem érkeznek meg a gyárakba, vagy tartós alapanyag hiány lesz a gyógyszeriparban?

Látszik az árfolyamon, hogy a kezdeti pánik után nagyjából senki nem tudja, hogy mit gondoljon, az árfolyam le-fel hintázik.

A félelem-indexnek is hívott VIX volatilitás index is megugrott, 54 fölé is ment az értéke ezen a héten, csak a 2009-es eladási pánikban volt ilyen magas értéken. Ahogy valaki találóan megjegyezte, a bika (növekvő) piacokat nem a túlkorosodás szokta megölni, hanem ha a befektetők megrettenek valamitől.

Egyszóval érdekes volt az elmúlt két hét a tőzsdén és nagyon az látszik, nem tudják a befektetők, hogy most merre tovább. Lenyugodhatnak a kedélyek, mondván, hogy a koronavírus halálos áldozatai főleg 80 év felettiek és visszatér az élet a normál kerékvágásba. Megtanulunk együtt élni hosszú távon is az új vírussal, ahogy az influenzával is megtanultunk együtt élni. Mindenki sokszor fog kezet mosni és kerüli a tömeget, ha csak lehet. Divatba jön a szájmaszk és a távmunka, meg a videó-konferencia.

De ugyanekkora esélye van jelenleg annak is, hogy világszinten földbe áll a gazdaság, vagy legalábbis egy nagyon komoly recessziót okoz az akadozó alkatrész-ellátás, alapanyag-hiány és még több várost vonnak karantén alá.

A következő néhány hét még érdekes mozgásokat hozhat a világ tőzsdéin, amire mint fentebb írtam, a kamatvágás-doppingolás semmilyen gyógymódot nem fog tudni adni. Egy-másfél hónap múlva már okosabbak leszünk, lesz-e medvepiac, azaz 20%-nál is nagyobb esés a tőzsdéken vagy folytatódik az eddigi töretlen emelkedés.

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram