Az embereknek lakniuk kell valahol, ezért a lakhatás költsége mindig igen érzékeny dolog. A gazdasági növekedést törheti derékba, ha nincs megfizethető lakhely a környéken, drágává teszi a munkavállalókat a munkáltató számára is, ha azért kénytelen további fizetésemelést adni, hogy a környékbeli munkaerő ki tudja fizetni a lakhatási költségeit.

Nem véletlen, hogy például Németország is most jelentett be egy hatmilliárd eurós, 1,5 millió lakást jelentő állami lakásépítési programot, hogy az egyre feszítőbb és fenyegetőbb lakáshiányt orvosolni tudja. Ugyanezen oknál fogva korlátozza a bérlakások áremelkedésének ütemét és adóval bünteti azokat, akik nem adják ki az egyébként üresen álló ingatlanjaikat.

Abból a mintegy kétszáz milliárd forintból, amit a magyar állam évente kiszór az ablakon lakástámogatás címén, akár évi tízezer állami bérlakást - s nem szociális alapú lakást - lehetne építeni. A jelenlegi támogatás csak irreálisan megdrágítja az ingatlanok árát és egyre nehezebben jutnak lakáshoz azok, akiket elvileg pont támogatna a rendszer. Ha ahelyett, hogy a CSOK miatt megfizethetetlenné váló ingatlanokkal lehetetlenítik el a lakáshoz jutást, inkább bérlakásokat építenének, azzal csökkennének az ingatlanárak és a bérleti díjak is. A magas ingatlanár ugyanis senkinek nem jó, maximum az ingatlanba fektetőknek. Ha kisebbek lennének a lakhatási költségek, az ország versenyképesebb lenne, az emberek zsebében több maradna, aminek elköltésével több adó folyna be a költségvetésbe is.

San Francisco hírhedten drága lakhatás szempontjából, ennek legfőbb oka a közelben székelő informatikai cégek jól fizetett alkalmazottai. Miközben Los Angelesben az átlagos fiatal a fizetésének nagyobb részét költi lakhatásra, San Franciscoban 3.441 dollár az átlagos havi bérleti díj, szemben a Los Angelesben fizetendő 2.251 dollárral.

S itt jutottunk el a címben feltett kérdéshez: mikor válik túl drágává a lakhatás, ami már az ország gazdasági növekedését és az emberek anyagi helyzetét is veszélyezteti? Az Egyesült Államokban a bruttó, adózás előtti jövedelem 30%-ában határozzák meg ezt az arányt. Ha ennél többe kerül a lakhatás, az már egyértelműen hátrányos a gazdaság szempontjából.

A példában szereplő San Franciscoban például szinte képtelenség tanárt találni az állami iskolákba, mert egyszerűen nem tudják a tanárok kifizetni a lakhatásuk költségeit a tanári fizetésükből. De még évi 100 ezer dollárból is (ami az amerikai átlag majdnem duplája) is elég nehéz kigazdálkodni a helyi lakásbérleti díjakat.

S vajon mennyire fognak korrigálni a bérleti díjak a következő válság hatására?

Ezt sajnos nem tudjuk, de azt igen, hogy mennyit estek az előző válságok alatt. Az alábbi ábra inflációval korrigált dollárban van és szintén San Franciscoról mutat adatokat (forrás).

Jó lenne egy magyar adatsor is, de amíg nálunk a lakáskiadások zöme még mindig feketén történik, felesleges reális magyar adatokra várni.

Emlékszem, 2002-ben mennyire örültünk, hogy találtunk egy bérlakást Budapesten havi 70 ezer forintért, az autópályára néző ablakokkal ugyan, de legalább volt. Nos, azt a lakást 2012-ben is annyiért lehetett kiadni, vagyis 10 év alatt semmit nem változott az ára, hiába volt magas az infláció. Könnyen lehet, hogy most sem fognak radikálisan esni a bérleti díjak, csak nem is fognak tovább nőni a következő tíz évben.

S mennyire drága most a lakhatás Budapesten? Az átlagfizetés nettó 265 ezer forint a KSH szerint (bár ebben nincsenek benne a jellemzően rosszabbul fizető kis cégek adatai és a medián nem ugyanaz, mint az átlag), az átlagos bérleti díj pedig állítólag 140 ezer forint alatt van.

Vagyis egy budapesti kétkeresős háztartás jelenleg a nettó fizetésének alig több mint a negyedét fordítja bérleti díjra, de még rezsivel együtt sem sokkal többet, mint 30%-át.

Tehát a budapesti árak bár nem alacsonyak, de nem is elviselhetetlenül magasak.