Milliókat érő trükk?

Többször találkoztam már egy-egy jól hangzó érveléssel az új, államilag már nem támogatott Fundamentáról, illetve ti is már többször átküldtetek ilyen cikkeket. Hogy többet ne kelljen rá egyenként válaszolni, nézzük meg, hogyan is jöhetnek ki azok a vonzó számok a cikkekben.

A leírásokban az a közös, hogy valahogy megpróbálják kihozni ügyes érveléssel, milyen jól is járunk, ha az állami támogatás hiánya ellenére mégis befizetünk az új Fundamentára, ami a cég által adott kamatprémiummal együtt is csak évi 0,51% EBKM-mel rendelkezik, vagyis kvázi összesen ennyi kamatot kapunk csak a pénzünkre évente. Azonban, szól az érvelés, utána kapunk hitelt nagyon olcsón és azzal többet nyerünk, mint addig bukunk.

Az egyik ilyen leírás szerint a trükk annyi, hogy most felveszünk lakáshitelt, akármilyen kamattal, nyitunk hozzá egy rakás Fundamentát, ami ugyan semmit nem kamatozik, de amikor lejár 9 év és 4 hónap múlva, felvehetünk olyan lakáshitelt, aminek a kamata csak 2,9%. Ezzel a hitellel kiváltjuk a meglevő hitelünket és akkor milyen jól fogunk járni, akár milliókat is keresünk a dolgon, mert onnantól hét és fél évig milyen alacsony lesz a kamatunk.

A mellékelt táblázat szerint 20 éves és 20 milliós hitelnél akár 6,5 millió forintot is nyerhetünk ezzel a Fundamenta trükkel, ezért bárkinek megéri.

Első látásra hibátlan érvelés. Mivel most megtakarítunk, a futamidő második felében sokat spórolunk a kamatokon.

Egy ici-pici csúsztatás van benne.

Nem számol azzal a veszteséggel, ami azért ér bennünket, mert közel 10 évig szinte kamatmentesen kölcsönadjuk a pénzünket a Fundamentának.

Ha nem a Fundamentánál parkolna a pénzünk, hanem prémium állampapírban, évente 4,5% kamatot kapnánk rá. Ha most vennénk fel 4,3%-os hitelt, majd közel 9 és fél évig magunknak tennénk félre a Fundamentára szánt pénzt, akkor évente 4%-kal több kamatot kapnánk majdnem tíz éven át. Ezzel áll szemben az, hogy utána mindössze hét és fél évig 2,9% lesz csak a kamatunk az addigi 4,3% helyett. 9 és fél évig évi 4% kamatveszteség, ezért cserébe 7,5 évig 1,4% kamatnyereség.

(A példákban valószínűleg a létező legmagasabb hitelkamatokkal számolnak, de miért vennénk fel 7%-os hitelt, ha bárkinek elérhető a 4% körüli kamatláb is? Ha nem tudod hol, felhívod a Gábort, majd ő megmondja.)

Másik lehetőség, hogy azt a pénzt, amit a Fundamentához fizetünk, inkább a saját hitelünkbe fizetjük, így 20 év helyett 10 év alatt vissza tudnánk fizetni azt a magasabb havi törlesztővel, így már semmilyen kamatot nem kellene fizetni a második 10 évre. 10 évig fix 10 éves hitelt már 4% alatt is kapunk. Ekkor is sokkal jobban járunk.

Érvként hozzák fel, hogy de mi lesz, ha elszállnak 10 év múlva a kamatok, amikor kamatforduló lesz? Mi lenne? Ha ettől félünk, eleve futamidőig fix hitelt veszünk fel, amire van lehetőség, amiről már itt is írtam:

Lakáshitel akárhány évre fix kamattal

Az már csak hab a tortán, hogy a Fundamenta csak akkor tud hitelt adni 10 év múlva, ha lesz szabad forrása, vagyis többen akarnak befizetni 10 év múlva, mint kivenni belőle pénzt. Ez egyáltalán nem biztos, erre semmi garancia nincs. Így hiába járna olcsó hitel, ha nem fog jutni. (Bővebben a lakástakarékpénztári törvényben. A lakástakarékpénztárnál elsődlegesnek kell lennie a betétesek védelmének, először a betéteket kell kifizetni s ha marad szabad tőke, csak akkor nyújthat hitelt, külső hitelt nem vehet fel, csak nagyon korlátozottan, stb.)

Sajnos nincs nagy varázslat, állami támogatás nélkül csak akkor éri meg papíron a Fundamenta, ha kicsit elferdítjük a számokat. Ha maradnak az alacsony kamatok, akkor azért nem éri meg, mert a hitelek is olcsók lesznek, ha pedig emelkednek, akkor pedig azért nem, mert a megtakarításokra is egyre többet kapok, így nem éri meg kölcsönadni neki 0,5%-os éves EBKM-re.

Share

72 hozzászólás

  • dmry

    október hányadika óta nem képesek?
    mert gyakorlatilag atombombát dobtak rájuk (is), így aztán az általad elvárt módosítások zömét végre sem hajthatják.
    https://www.fundamenta.hu/gyakori-kerdesek

    egyre érdekesebb, vajon ki/mi állhat a háttérben…?

    az ország legnagyobb folyója nagy betűvel (szegény nemecsek:(): loire vs. garrone, eset-leg:) amazonas?
    a duna lesz az, ha hallod szavam- nyalhat;)

  • ElGapo
    – áruld el nekem, hogy mit javítgattál volna rajta? Milyen társadalmi vitát szerettél volna? Olyan termékről beszélünk, aminek állami támogatás nélkül negatív volt az EBKM-je!

    , – próbálkoztam panelban felújítással és valahogy mindig megugrottak a mesterek árai, ha szóba került, hogy végig számlás mókáról beszélünk. Több volt a növekmény, mint amennyit hozott a legrövidebb futamidő mellett.

    – pont ezt írtam én is. Hiteltörlesztésre is annak volt hasznos, aki fizette a lakáshitelt és mellette még tudta tolna az ltp-t is. Szóval már megvolt az önerő, és akkora jövedelemmel rendelkezik, hogy fizeti a törlesztőt és a lakástakarékot is.

  • ElGapo
    Ennek a sok állami támogatásnak köszönhetően ltp, cafeteria, önsegélyező pénztár. A tavalyi évben már ott tartottunk, hogy nem volt érdemes kp-ra lakást venni, mert a legkisebb önerő melletti hitellel sokkal jobban lehetett kijönni a végére. Ez azért nem tűnik normális dolognak.

    Nagyon nem szeretem amikor cégek az állami támogatáson élősködnek. Nálam a következő beszántandó dolog az egészségpénztár lenne. Elfogadhatatlannak tartom, hogy ráutalok 20e forintot, ebből jóváírnak a számlámom 18.4e, havi 1600 forint eltűnik. Ennek a szolgáltatásnak az árazása az állami támogatáshoz van igazítva, nem a költségekhez. Tavalyi évben az önkéntes nyugdíjpénztáram ~23e forintot vont le a befizetéseimből költségnek, cserébe legalább 30 nap is kevés volt nekik ahhoz, hogy a beérkező pénzt jóváírják a számlámon…

  • Dr.Lee
    Ha egy ügyfélre atombomba esik, akkor a funda pl. elnéző lenne nemfizetés esetén?? Mert nekem kvázi be van fagyasztva a számlám fél éve, nem tudom csak a (kedvezményezett) módosítás után kivenni úgy, ahogy szeretném. Az általam igényelt módosítást pedig nem érinti a törvényváltozás, mégis az ügyfélszolgálatos azt mondta semmit nem hajtanak végre, mert várják a jogászok álláspontját. Egy jogi csapatnak fél évig kell két A4-es oldalnyi törvénymódosítást rágni ahhoz, hogy értelmezzék?
    Nem értek egyet a törvénymódosítás ütemével és módjával, viszont az tény, hogy eddig ezt a funda nagyon is kihasználta és ebből élősködött túlárazott termékekkel. Nyilván ezt követően nem fog olyan növekedést elérni, főleg ha így lesüllyed az ügyfélközpontúsága.Eddig a lejárt szerződéseknél automatikus volt lejáratot követően új szerz.kötése, ma már csak azok teszik ezt meg akiknél sikerül a tukma.
  • Bjozef

    Épp akartam írni, hogy a többi “kiszervezett” állami támogatást is visszanyesném, minek fizessek többnyire olyan “szolgáltatásért”, amit bármelyik állami pénzügyi szervezet is nyújthatna nekem ügyfélkapus rendszeren mondjuk.
    Különös kedvencem a EP-nál az a megoldás amikor kp-ra kell rendezni valamit, plusz beutalni még egyszer ezt az összeget számlára, ami aztán néhány hét múlva úgye vissza is jön, levonva a “szolgáltatás” +költségével”…. agyhalál…
  • dmry

    hiszen benne vagy, sőt előnyeit élvezve működteted a rendszert, de annak egyik-másik (szintén) haszonélvezőjét simán kiraknád belőle?

    miközben az egész léte valóban megkérdőjelezhető, ismerve a hazai eü. dotálását, felszereltségét, lehetőségét…

  • dmry

    intézményi szereplőként, kinek a létét lehetetlenítik el, igen benne van a pakliban. kérdés: az ászf-ben benne van-e, vagy vis major esete tekint ránk.
    a részletkérdéseidre nem tudhatom a választ, de megemlítem, az amúgy kivételezett bankokkal szembeni tapasztalatom. szívós, kitartó, kellemetlen ügyfélként minden kérdést/választ tisztázni lehet velük, sőt képesek akár előnyöket, kedvezményeket is nyújtani. ugyanakkor, ehhez sokszor le kell tudni süllyedni az ő fillérbsz szintjükre, amiről jól tudják, hogy számos ügyfelüknek az már vállalhatatlan kategória.
    nem a jogi csapatnak kell fél év két a négyeshez, hanem a törvénykezőeknek, ráadásul akárcsak egy mondat egyértelmű megfogalmazásához (mivel többnyire fogalmuk nincs annak formaiságáról).
    lásd, a megmaradt nyugdíjpénztárak, kb. 10 évig, talán máig sem kaptak egyértelmű utasítást/felhatalmazást a jogosultságot elérők kifizetése
  • headset
    Kedves @dmry!

    Hadd kérdezzem meg, mert már az első kommented óta furdal a kiváncsiság.

    Szándékosan írsz ilyen zavarosan?
    Tudnál érthetően is, csak ilyen stílust választottál valamilyen okból?
    Vagy ez valamilyen beszédprobléma írásos kifejeződése?

    Minden rosszindulat nélkül kérdezem.

  • dmry

    köszi az érdeklődést, külön a kérdésekbe bujtatott minősítést. egyúttal örömmel várom a megoldási javaslataidat 🙂 – írnám, ha kötözködni támadna kedvem.
    valójában nincs benne semmi különös „csak” tükrözi az érzelmi, mentális, aktuális, fizikai, lelki, hangulati (vótmá:)) állapotomat.

    mégis remélem, hogy a mondandóm lényege többnyire átmegy, ha nem, akkor téves címre küldtem, ezért nem talál oda…és ez jól is van így.

  • szocske
    változó, én 3-ből kettő elolvasását feladom az első csavarosabb mondatnál 😀
  • headset

    Köszönöm. Megkaptam a választ.

  • dmry

    mindig is tiszteltelek a tisztánlátásodért, pláne a szerződések apró betűsként bújtatott felfedezéséért.

    így aztán csak emeli elismerésem, hogy többnyire nem hallgatsz végig :DD

  • dmry

    kérlek. ezek szerint mégsem rajtam múlott;)
  • Lizzike
    Nagy újdonság volt szerdán, hogy az utolsó pillanatban kötött szerződésekre nem kapunk állami támogatást, mivel hiába lojalitás kuponnal kötöttük, az előző szerződésen lévő összeget a rengeteg adminisztráció miatt a szerződéskötés időpontjáig még nem utalta ki a Fundamenta. Buktuk az új szerződésekre kifizetett 32000-eket. Ami viszont előny, hogy mivel állami támogatás nincs, így nem kell igazolni a lakás célt, ha kivesszük az eddig befizetett pénzünket. A kérdés az, hogy a minősített fogyasztóbarát hitelünkbe így ingyenesen tudjuk-e betörleszteni.
  • fejeknek
    Gratulálok a stílusodhoz. Nem csak butaságokat beszélsz, de édesanyád el is szégyellné magát helyetted, ha olvasná, hogyan ír az ő kisfia. Egyszer próbáld meg kulturáltan, hidd el, attól leszel jobb ember, nem ettől a stílustól. Meg olvasd el a lakástakarékpénztárról szóló törvényt, ha már arról okoskodsz ilyen stílusban. De ha már lusta voltál utánaolvasni, segítek neked, mert jó fej vagyok:

    A Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a működési engedély iránti kérelmet elutasítja, … vagy a betételhelyezők egyéb érdekeit nem védik megfelelően.

    a lakáscélú betétgyűjtést és hitelnyújtást zárt rendszerben végzi, csak a betétet elhelyezők részére nyújt hitelt, és erről nyilatkozatot nyújt be az MNB részére.

    A lakástakarékpénztár által felvett kölcsönök, illetve az általa kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (a továbbiakban együtt: felvett kölcsönök) állománya a 10. § (2) bekezdésében foglalt eset kivételével nem haladhatja meg a folyósított áthidaló kölcsöneinek állományát. A felvett kölcsönök állománya – beleértve a 10. § (2) bekezdésben foglalt esetet is – a kölcsönfelvételkor, illetve a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátásakor nem haladhatja meg a betétállomány 40%-át.

    15. § (1) A lakástakarékpénztár a kiutalási összeget a (2)-(5) bekezdés rendelkezéseinek figyelembevételével a betétek visszafizetésére, a betétekre jóváírt kamat és állami támogatás kifizetésére, az állami támogatás után jóváírt kamat kifizetésére, a lakáskölcsönök nyújtására és a lakáskölcsönök nyújtására szükség esetén általa felvett kölcsön tőketörlesztésére és e kölcsönnek a kollektív kamat mértékével meghatározott számított hozamának kifizetésére használhatja fel.

    S még hosszan sorolja a törvény. Mindezeknek a lényege: a lakástakarék csak akkor adhat kölcsönt, ha van neki miből (nem vehet fel hitelt, csak nagyon keveset) és ez által nem veszélyezteti a betétesek pénzét. S ha nem lesz pénze 10 év múlva, akkor bizony nem adhat kölcsönt, mert a betétesek betéteinek védelme előrébb való a hiteligénylők vágyainál, hiába ácsingózol a jól megérdemelt alacsony kamatú hiteled után.

    S pont ez, amit te ilyen minősíthetetlen hangnemben támadtál, hogy hülyeséget beszélek, miért nem olvastam utána. Te miért nem olvastál utána?

  • Ember
    Miért vernének át bárkit, amikor banki hiteleket is árulnak, és hamarosan államkötvényt is fognak?
  • Róka

    És egy ekkora cég szerinted nem fogja megoldani hogy legyen neki miből adni, ha leszerződik veled, hogy ad, ha kérsz?

  • Kiszamolo
    Róka, ez nem úgy működik ám, hogy akkor fű alatt okosba’, szerezz pénzt olcsóé a nagy cég, ha éppen nincsen neki. Azért vannak a törvények, amiket be kell tartania. S ha kölcsön kell kérnie, amikor a forint kamata 8%, kitől fog kapni 2,9%-ra?
  • Róka
    Üzletpolitika. Annyit ad el 2,9-re amennyit meg tud finanszírozni. A többit majd annyiért amennyiért majd tudja finanszírozni. De arra nem szerződtet le több 100000 ügyfelet amit vagy tud vagy nem. Pontosan ki van számolva minden szcenárió. Nem hülyék dolgoznak ott sem.
    Aki azt írja, hogy elfogy a pénz az egyrészt ő maga nincs tisztában az üzleti alapokkal, másrészt piaci rossz hírnév keltéssel csúnyán megütheti a bokáját.
  • Kiszamolo
    Róka, szerintem hagyjuk a vitát, mert mintha azt sem értenéd, mi az a lakástakarékpénztár.

    Segítek, ez egy ZÁRT közösség lehet csak, kívülről nem mehet bele pénz hitel formájában és ő sem adhat másnak kölcsönt.

    Éppen ez a lényege, ettől biztonságos, mert nem mehet tönkre, mert mind a hitelfelvételt, mind a zárt csoporton kívül a hitelnyújtást is TILTJA A TÖRVÉNY

    Szerintem olvasd el legalább egyszer a törvényt, ha már ilyeneket hordasz össze és gondolom, árulod is ezt a terméket, annak ellenére, hogy alapismereti problémák vannak.

    A törvény linkjét megtalálod a cikkben. Szívesen.

  • Kalapkabát
    Sok csúsztatás van ebben a cikkben és a hozzászólásokban is. A Fundamenta eddig sem az állami támogatás miatt érte meg, hanem a felvehető olcsó hitel miatt és a kötetlenség miatt. Nem kell szamlavezetest vállalnod, nem kell hozzájuk érkezzen a jövedelmed, nem kell náluk kötni a lakásbiztosítást, stb… Akinek ezek nem fontosak felvehetik a 4%-os banki hitelt (ami amúgy nem érhető el 10 év fixálással csak változó kamatozassal) és várhatják, hogy a bank megemeli a kartyadíjat, a bankszámlavezetest és hogy az egekbe tolja a törlesztőt ha a vállalt pl 200 ezres jövedelem nem érkezik meg minden hónapban pl egy baleset vagy betegség miatt. A Fundamenta nem palizás, ami a szerződésben van az úgy is van. És úgy is lesz 10 ev mulva is. Europaban sehol sincs akkora allami támogatás a lakásosságára, mint amilyen Magyarországon volt. Mégis szinte mindenkinek van. Érdemes beleásni mielőtt ítélkeztek.
  • Kiszamolo
    Hűha, kezdenek megjelenni a funda ügynökök és egyre kiábrándítóbb a színvonal…

    Több azt sem tudja, mi az a lakástakarék és hogyan működik, mit mond a törvény. De ez nem akadályozza meg abban, hogy magas lóról kiossza az észt.
    A másik nem tudja, hogy a funda hitelei már sok éve nem versenyképesek a piacon és VAN 10 évig fix hitel 4%-on, alacsony jövedelemmel 4.3%-on.

    Értem én, hogy védeni kell a védhetetlent, de így kár.