A legtöbb ember számára a munka egy szükséges rossz. Elvégzett egy iskolát valaha, utána kikerült a munkaerőpiacra és elvárja, hogy valaki eltartsa, cserébe hajlandó eladni neki az idejéből napi nyolc órát.
Ebből adódóan a legtöbb ember számára a munka nem más, mint egy kényszer. Pont csak annyit dolgozik, hogy ki ne rúgják és pont csak annyit keres, hogy ne mondjon fel.
Az ilyen ember élete egy unalmas és fárasztó rutin. A teljesítménye, a tudása nem haladja meg a szükséges minimumot és nem is szeretne ennél többet adni, mert "ennyi pénzért mit akarnak". Nem veszi észre, hogy azért keres annyit, mert annyit nyújt. Az ilyen ember az egész életét így fogja jó eséllyel leélni.
A következő lépcső, amikor az ember azt csinálja, amit szeret. Így már a munka nem is munka feltétlen, hiszen az ember örömét leli benne. Ahogy a mondás tartja, ha utálod a hétfő reggeleket, akkor jusson eszedbe, hogy nem a hétfő reggelben kell keresned a problémát. Hanem olyan munkát csinálsz, amit gyűlölsz.
Tele van minden szakma olyanokkal, akik csak kényszerből vagy csak az anyagi előnyökért dolgoznak azon a pályán.
Sokan elmennek orvosnak, ügyvédnek, programozónak csak azért, mert azzal jól lehet keresni.
Aztán rájönnek, hogy az orvos beteg emberekkel dolgozik és hogy az embereket nagyon nehéz elviselni nagy tömegben, ennél már csak egy rosszabb van, a beteg embereket elviselni ugyanekkora tömegben.
Az ügyvéd azzal szembesül, hogy az anyagi siker érdekében előfordulhat, hogy az igazsággal szemben és annak ellenére kell megnyerni egy ügyet, s ez komoly lelkiismereti válságot okozhat.
A programozó munka közben jöhet rá, hogy ő tulajdonképpen jobban élvezi az emberekkel való kommunikációt, mint programsorok gyártását egy számítógép társaságában magányosan, annak ellenére, hogy a képességei meglennének arra, hogy programozó legyen.
Az ilyen emberekből lesznek a frusztrált és kiégett emberek, akik tényleg gyötrelemnek élnek meg minden hétfő reggelt. Sőt minden további reggelt is egész szombatig.
Nem a szakmájukkal van baj, hanem egyszerűen nem nekik, az ő beállítottságuknak való az adott szakma.
Ezen segít az, ha valaki inkább csak azt csinálja, amit szeret is.
Azonban ebben a szeretetből dolgozásban is van egy nagy csapda: könnyen a legkisebb ellenállás felé mész.
Kertész leszel, vagy történész, ami hobbinak jó, de könnyen lehet, hogy ennél sokkal több van benned. Ekkor lehet, hogy szereted, amit csinál(gatsz), de semmi ambíciód nem lesz, hogy valami nagy dolgot érj el az életben.
A benned lévő tehetségnek a töredékét fogod használni egész életedben, tulajdonképpen el fogod tékozolni az életedet, mert elmész könyvtárosnak, vagy hobbizenésznek.
Ezért olyan munkát válassz, amiben sok dolgot meg tudsz oldani és sokat el tudsz érni.
Ha történész leszel, legyél olyan történész, aki korszakalkotó munkákat ír. Ha kertész, akkor olyan, akit kézről-kézre adnak, mert olyan kerteket tervezel olyan szakértelemmel, amire csak nagyon kevesek képesek.
Soha ne engedd, hogy a rosszul értelmezett szerelem kifogás legyen arra, hogy miért elégedsz meg a minimummal, vagy esetleg a középszerűvel. Ahogy a mondás tartja, a legjobbnak a legnagyobb ellensége az elég jó.
Ne dolgozz csak a pénzért, mert az nagyon nem örömteli dolog. De ne is engedd, hogy a kvázi hobbi elfoglaltságod kiölje belőled az ambíciókat, hanem érd el azt a maximumot, amire csak képes vagy az adott területen. És sokkal többre vagy képes, mint azt elsőre gondolnád. 🙂
(Természetesen ez a maximumot ott kell megtalálnod, ahol még nem megy más, legalább ennyire fontos dolog rovására, mint család, gyereknevelés és hasonló területek. Ehhez kell a bölcsesség, de ez már egy másik téma.)
