Önök kérték

Nem akartam írni róla, de annyian kértétek, hát írok egy keveset Matolcsy jegybankelnök beszédéről, ami lázban tartja most az országot.

Zárt körben ugyan, de olyan szinten kritizálta a kormány munkáját, amit még kevesen tettek meg előtte a Fideszhez tartozó politikusok közül: Magyarország válságközeli helyzetben van, az egyik legsérülékenyebb ország az egész világon, a termelékenységi szint az egyik legrosszabb egész Európában, hamarosan és tartósan itt lesz a legmagasabb az infláció, a második legsúlyosabb az ikerdeficit egész Európában, helytelen a kormány válságkezelése, az árstopok csak durván növelik az inflációt, a benzinár befagyasztása miatt egyedül Magyarországon tankolnak többet az emberek, mint egy éve, az infláció egyáltalán nem a háború miatt van ilyen magasan és így tovább.

Mennyire háborús ez az infláció?

Sokan öszödi beszédként kezdték el aposztrofálni Matolcsy beszédét. Mint ismert, Gyurcsány Ferenc szintén zárt körben ismerte el, hogy a kormány gazdaságpolitikája súlyosan elhibázott volt, csak a felvétel kijutott a zárt falak mögül. Ez volt a híres-hírhedt öszödi beszéd, ami nagyban hozzájárult az akkori kormány bukásához.

Egyrészt az a szörnyű, hogy meglepődünk azon, ha a jegybank elnöke kritizálja a kormány munkáját. Igazság szerint ez lenne a dolga, ha úgy látja szükségesnek. Ha a kormány jó irányba megy, akkor támogatja a kormányt a jegybank a pénzügyi politikájával. Ha azonban azt látja, hogy a kormány rossz irányba vezeti az ország gazdaságát, akkor a saját eszközeivel megpróbálja azt korrigálni a deviza védelme érdekében. Ezt jelentené, hogy szükség esetén a monetáris politika, vagyis a jegybank ellensúlyként viselkedik a fiskális politika, vagyis a kormánnyal szemben. Ezért (lenne) nagyon fontos a jegybank függetlensége a kormánytól.

Másrészt szerintem ez a beszéd sokkal inkább hatalmi harcról szól, mint bárminek a beismeréséről.

A kritizált intézkedések (ársapkák, stb.) Nagy Márton nevéhez köthetőek, aki két éve még a jegybank alelnöke volt, csak onnan kirúgták. Azóta a kormány mellett dolgozik, régebben tanácsadóként és most már miniszterként is. Nagyon úgy tűnik, a jegybank elnöke riválisként tekinthet rá.

Egy öszödi beszédhez önkritika kellett volna. Matolcsy György volt a gazdasági miniszter, amikor államosították a magánnyugdíj-pénztárak vagyonát, majd felélték azt. Az államháztartás a GDP 2%-a körüli összeget nyert évente azzal, hogy azt már nem kellett befizetnie a magánnyugdíj-pénztárakba. (Már sokkal többet nyert a költségvetés ez utóbbin, mint amennyi pénzt összesen elvettek egy összegben.)

Vagyis minden adott volt az államadósság nagymértékű csökkentéséhez, mégsem ez történt, hanem dinamikusan nőtt az államadósság azóta is, mivel minden egyes évben bőven mínuszos lett a költségvetés. Akkor is, amikor Matolcsy úr volt a gazdasági miniszter és azóta is minden egyes évben. Ha kellett (és legtöbbször kellett), akkor vasvillával hánytak ki ezermilliárd forintokat decemberenként az ablakon, csak hogy meglegyen a hiány.

Mennyibe fog kerülni az államadósság finanszírozása?

Szintén hatalmas hiba volt a prociklikus gazdaságpolitika, vagyis egy világszinten tapasztalható gazdasági boom közepette a kormány nem felkészült a hét szűk esztendőre, hanem pont fordítva, teljesen kiköltekezett, csak azért, hogy tövig nyomott gázpedállal roboghasson lefelé a lejtőn. Amikor eljött a hét szűk esztendő előszele (mert válság még mindig nincs, csak problémák vannak), akkor ott állt az ország meztelenül, minden pénzügyi védelem nélkül.

Válság van?

S ebben a jegybanknak is nagy szerepe volt, Matolcsy úr alatt szinte ész nélkül szórták a nulla százalékos hiteleket a nép és a vállalkozók közé. Hiába mondta mindenki, hogy nagyon sokba fog ez kerülni a jegybanknak és azon keresztül az adófizetőknek, ha egyszer magasabb lesz a kamatláb, mint 0,6%. Láss csodát, most a gazdaságba kiszórt pénzre 18%-ot ad a jegybank és már most is súlyos százmilliárdokban mérhető a vesztesége, amit a forint összeomlása miatti deviza-árfolyamnyereség sem tud kompenzálni.

A jegybank a forint gyengülésére játszott, legalábbis nem tett ellene semmit, akkor sem emelte a kamatokat, amikor a környező országokban már igen. Ezért is lett a legrosszabbul teljesítő devizák egyike a forint az elmúlt 5-6 évben.

Elmúlt tíz év és a számok

A devizatartalékok borzasztó alacsony szinten vannak és voltak, ez szintén hozzájárul a forint sebezhetőségéhez.

20% feletti inflációnál bejelenteni, hogy a jegybank nem fog többé kamatot emelni egyenlő volt a spekulánsok felkérésére, hogy támadják meg a forintot. Ez az elhibázott kijelentés miatt utólag pánikszerűen 18%-ra kellett emelni a jegybank betéti kamatát, hogy legalább 420 forint alatt maradjon az euró árfolyama.

A jegybank csúnyán elszúrta, hogy nem emelt egyszer nagyot az alapkamaton, hanem csak loholt az infláció után és 0,3 százalékpontos emelésekkel bohóckodott, aminek az lett a vége, hogy sokkal többet kellett emelnie, s közben a forint is sokkal gyengébb szinten rekedt, mint ha időben emelt volna kellően nagyot.

S lehetne még folytatni a sort.

Szóval nem, ez nem egy öszödi beszéd volt, nem az elmúlt 12 év teljesen elhibázott gazdaságpolitikájáról és a jegybank elmúlt tíz évben elkövetett hibáiról szólt, mindössze leginkább az elmúlt egy-két év kormányzati rossz döntéseinek egy részét kritizálta, leginkább azokat, amik a volt jegybanki alelnök nevéhez köthetőek. Az öszödi beszéd még hátravan, attól tartok, hogy még zárt ajtók mögött sem hangzott el soha hasonló beismerés.

Nos, remélem boldogok vagytok, leírtam a véleményem.

Update: Ma megjelent egy hasonló cikk a HVG-n is, azt is érdemes elolvasni, ha van 360-as hozzáférésed.

Share

242 hozzászólás

  • I.N.
    Magyarország kultúrája (Magyarországon valódi szellemi, értelmiségi kultúra talán az 1800-as években volt),
    – a lopás és az ügyeskedés,
    – a szolgalelkűség,
    – együgyűség,
    – a széthúzás,
    – irigység,
    – a szellemi igénytelenség (helyette csak a zabálás, piálás, alja zenék, alja szórakozás), ez igaz a lakosság 80%-ra,
    – nincs valódi értelmiség, csak tehetségtelen, zsoldos bohócok,
    – Magyarországon igazi napszámos szellemi színvonal van,
    – diktatúrára van igény.

    Aki értelmes, fejlődni akaró, vannak szellemi igényei, azt kiveti magából a magyarországi (80%) dagonyapolgárság.

    + 1 szavazat az ország végleges elhagyására, mert a magyar nép csak a verésből és a pusztulásból ért.

  • Szenvedő Fél
    m.youtube.com/watch?v=NJxEzF8zf1g
  • Csoki Jújing
    Ketten indulnak egy versenyen: egy amerikai és egy szovjet. Az amerikai lesz az első, a szovjet a második.

    A New York Times cikke:
    Az amerikai versenyző első helyen futott be, a szovjet versenyző lett a második.

    A Pravda cikke:
    Az amerikai versenyző utolsó előttiként futott be, míg a szovjet versenyző az előkelő második helyezést érte el.

  • Makk
    Én azért kíváncsi vagyok, hogy aki Magyarország elhagyására biztat az viszi-e magával a nyugdíjas szülőket és nagyszülőket. Meg lemondanak-e az ő nyugdíjaikról? (ugyebár felosztó-kirovó rendszer van) Fedezik-e majd nyugaton az egészségügyi ellátásukat? Vagy erre azért megfelel ‘Kádár népe’? Vajon azoknak az országoknak, ahova költöznek, az elmúlt évszázadokban folytatott nagyhatalmi politikájának mekkora szerepe van a mai magyarok gondolkodásának formálásában?
    Miért van az hogy bizonyos emberek számon kérik a szolidartás hiányát a magyarokon, közben lelépnek egy jóval gazdagabb országba, ott fizetnek adót, ezáltal tehetősebb ‘szegényeket’ támogatnak mint akik Mo-n élnek?
  • miiii
    eddig 60%-kal tankoltál olcsóbban, mint Európa, most majd 30%-kal fogsz olcsóbban tankolni

    és 2 napig sorban kellett állni fél órát

    micsoda botrány jah

    /félreértés ne essék, messze messze nem szimpatizálok a kormánnyal, de ebben a témában eddig maxi nyerőben van Mo…persze ehhez kell, hogy most helyreálljon az import meg a MOL/stratégiai tartalék/

  • technoloG
    Én nem értem azokat, akik a forint betétük vagy a forint állampapírjuk miatt aggódnak. Az államnak azt nem kell elvennie, annyit ér, amennyit a forint. Ha 20% az infláció, már elvett belőle 20%-ot az állam, akinek PMÁP-ban van az max. visszakapja (az infláció legfeljebb még több lesz). Az infláció ráadásul a múlt, a kamat pedig a jövőben kerül kifizetésre. Az államnak önmagában az infláció nem rossz, csak a választóknak. A betét és az állampapír annyit ér amennyit a forint.
    Nekem is megvan a saját buborékom, nincs olyan ismerősöm, aki szerint jó dolog lett volna ez a sapkázás, az üzemanyag különösen kártékony volt, és élhetetlen lett a közlekedés, autóval és kerékpárral is túlélőshow volt a napi közlekedés. A most kialakult árak sem feltétlen magasak, 1000Ft-ot se sajnálnék, pedig havi szinten átlag ~1000km-t közlekedek autóval (eközben munkába, bölcsibe biciklivel/gyalog/busszal járunk)
  • @gmail.com
    Látom, azért egy linkkel is lehet odamondani, mindenféle hozzászólás nélkül is.
    A vers szép, a pátoszos midi-billentyűt kihagytam volna (Koltay védjegy).
  • attila
    Állítólag a novemberi üzemanyagsapka hosszabítás előtti utolsó kormányülésen minden kormánytag azt hitte hogy sikerült meggyőzni a szektavezért hogy ki kell vezetni, informálisan a MOL, OMV stb. vezéreknek is erről volt infója, majd kiküldte a legbátrabb harcosát másnap hogy jelentse be hogy meghosszabbítják ! 😀 Ezt az ámokfutást kb. ő csinálja egyedül, a többi csak aszisztál, de nekünk sajnos ez igen sokba kerül. Lásd. külpolitikai ámokfutás —} elbukott eurómilliárdok….A norvég alap 77 milliárdját is inkább elbukta a szektavezér csak azért mert a tizedét nem adhatta oda a nyőrincnek…..
  • attila
    “Aki értelmes, fejlődni akaró, vannak szellemi igényei, azt kiveti magából a magyarországi (80%) dagonyapolgárság.”

    tévedsz ! Nem veti ki ! Mi köszönjük szépen elvagyunk csendben és megvitatjuk zárt körben a dolgokat, változtatni úgysem tudunk mivel kisebbségben vagyunk…..
    Nyilván itt főleg azok buknak sokat akik megszavazzák őket újra meg újra, én eddig is tudtam tankolni 100-ast mert szinte minden kisvárosban volt folyamatosan 🙂 Én tudok venni cukrot is mert tudom ki az aki felvásárolta, felvásárolja folyamatosan. Öreg hótolós vett egy dizelt 50k-rt 3 hónap műszakival oszt minden nap 3x teletankolta 480-assal majd otthon leszívta. Majd télen ezt tőti a hótolóba így nagyobb nyeresége lesz 😀 Illetve felvásárolta sapkás gázpalackokat mikor még volt, azóta feketén árulja jó pénzért mert már nincs 😀 Hajrá fityisz !

  • Attecte
    az MSZP nem ellenzéki párt, hanem 20 család biznisze. A közleményük ezt hűen tükrözi is.
  • Anna
    Nagyon tanulságos időket élünk… A nagy beismerésekhez csak annyit, hogy nyáron OV beismerte 12 év családtámogatás és -politika kudarcát (nincs fordulat, àmde rengetegbe kerül és felnyomta az árakat az egekbe), de erről egy nyúlfarknyit nem írtak, mert egy faji gumicsont be lett dobva előtte. Ez van, hülyeségekkel pörgetnek minket és mi többnyire benne vagyunk… Nem történt semmi. A gondolkodó közeg kicsi és le van maradva/túlgondolja a problémákat. Ez nem hatékony és nem boldogít.
  • hNp88
    nem érzem ellentmondásosnak. arról, hogy én a külföldi létre alkalmatlannak bizonyultam ilyen-olyan lelki dolgok miatt, csakis én tehetek. (arról is, hogy ezzel nem is szeretnék kezdeni semmit, egyszerűen nem opció a külföld.)

    aki teheti, és beválik neki a kivándorlás, annak miért kívánnám, hogy itt maradjon és megnyomorodjon, halálra dolgozza magát, mikor szerencsés esetben sokkal kényelmesebben egy hasonló, vagy akár jobb életszínvonalat érhet el? mert ránk, itt maradottakra bizony ez vár jó eséllyel.

  • kissbéla
    telex.hu/video/2022/12/06/torok-gabor-orban-viktor-fidesz-ellenzek

    Jól összeszedte a dolgokat, itt (M.o.) az ellenzéknek gyakorlatilag “reszeltek”.

  • Coccinella
    Nagy háborgás van a Facebook-on a benzinársapka levétele miatt. Most már alanyi joguknak tartják az autósok az örökös 480 ft-os árat. Ilyen alapon én is hőböröghetnék, hogy fizessék ki a biciklim árát vagy kapjak ingyenes bérletet vagy mittudomén milyen hobbimat támogassák esetleg. Teljesen fordítva ülnek a lovon az autósok. Tudjuk, hogy a testmozgás hiánya rossz hatással van az agyra, de ennyire nincs önreflexiójuk, hogy ez a benzinárstop igazságtalan volt a többiekkel szemben?
  • tumpara
    Ezúton szeretném megköszönni fáradozásait azon szavazóknak, akik lehetővé tették, hogy ez a Matolcsy-beszéd meg se legyen említve a közmédiában. Teljesen rendben van. Illetőleg, hogy képtelen vagyok megállni, hogy ne őket szidjam a botrányos kormányzást elkövető elit helyett (mellett). Ez volt a céljuk, megosztottság mindenek felett. Mostantól egy betűt nem pazarolok rájuk vagy a kedvencükre, teljesen értelmetlen, esélytelen a változás. Tipli van, hasznosabb, ha az energiáimat erre fordítom. Szép volt fiúk!
  • kissbéla
    Coccinella,
    szerintem igazuk van. 🙂 Gondolj be: 100ezer Ft önerővel, babaváróval fölvették a CSOK-ot, CSOK+-t, CSOK++-t, és vettek az agglomerációban, 40 km-re Bp-től egy 60 milliós házat.
    500 a bruttója a családnak, 200 a havi törlesztő. Eddig 80ezer volt a havi benzinköltség, koppra kijöttek hóvégén. Most a havi 120-140 ezres havi üzemanyag költséggel már rendesen mínuszban lesznek.
    Szerintem jogos igény, hogy OV mentse meg őket, hogy ne kelljen vonatra szállniuk, nem? 😀
  • John Smith
    Köszönjük, de én konkrétan erre vagyok kíváncsi:

    “20 ezer milliárd forintban mérhető a családok pénzügyi megtakarítása Magyarországon. Ebből olyan 8000-8500 milliárd forint van nem látható párnákban, és nem tudom, dobozokban otthon. És 12 ezer milliárd forint van látra szóló betétben a bankoknál. Ezt a 20 ezer milliárd forintot ezt persze most eszi, rágja, harapja az infláció. Ezt föl lehetne használni.
    Ha lennének kormányzati programok, amelyek bekapcsolják ezt a 20 ezer milliárdot például az energiahatékonyság keretében indított programokban energiatakarékosságra, élelmiszeripari termelékenységet növelő programokra (…) akkor megosztanánk ezt a pénzt.”

    Engem nem érint, de sokan kérdezik, hogy várható-e újabb einstand, mint a manyup-nál.

  • csizkek
    “Én azért kíváncsi vagyok, ”
    Idekuldtek a facses megafonosok? Ekkora bullshitelest:)
    Szetcseszik Mo.-on a rendszert korulottem, szetbarmoljak a vallalkozasi kornyezetet. Vallalkozasunkat tonk szelere lokik, oktatast szetverik, eü-t szetverik.. Es akkor lelkiismeretfurdalast probalsz kelteni vagy mi? Azert mert a tobbseg hattal all a valosagnak, szemben az m1-el, azert en szivjak? NAgy lof…
    Elhuztam, a vesztesegeket leirom.. Szulok, nagyszulok, meg vannak tamogatva. Minthogy azt az allamunk es partunk is elvarja jogilag is ugye! Mintahogy kivonult a szocialis ellatasbol (is)..
    HA neked ez tetszik akkor maradsz. Ez az EU. Kapott Mo. eddig k nagy halom EU tamogatast, nem kellett volna ellopni.
  • Családfő
    Coccinella, ilyenkor (is) örülök, hogy mivel hasonló posztokat sosem nézek, a Facebook hirfolyamon fel sem hozza ezeket a vélhetőleg magasröptű beszélgetéseket. 🙂
  • Attecte
    nem viszem magammal, a nyugdíjuk marad mert megdolgoztak érte és jár nekik, de túl sok nem lesz. Ne aggódj, mi a sajátunkról lemondunk a kivándorlással. Az “erre jó” duma gusztustalan, cinikus, de ráadásul cserébe még hamis is mert keveri a kontextusokat, ráadásul ami itthon van, az nem sokra elég. De ha nagyon akarsz választ, vehetjük úgy is, hogy igen, erre jó, putri alja kiszolgálóországnak vagytok csak jók már. Mert ez már nem társadalom, ez egy hulladék.

    A nagyhatalmi politikás duma nagyon ócska, Horthy irredenta retorikáját idézi. Ezek jó, tisztességes országok, pár nagyon apró megkérdőjelezhető politikai döntéssel ami viszont a politikát mindenhol jellemzi a világon.

    A szolidaritással meg fordítva ülsz a lovon: HA lenne, sokan maradnánk, de MIVEL nincs, EZÉRT megyünk. Ez veszett ügy, nekem meg egy életem van. Nem herdálom el a magadfajta köcsögöknek való megfelelés miatt.

  • csizkek
    “Az államnak önmagában az infláció nem rossz, csak a választóknak. ”
    Egyreszt az allam te magad vagy!, te finanszirozod. MAsreszreol nem, nem jo. Mert a lejaro hiteleket jelenleg 18%-on ujitod meg HUF-ban. Es te fizeted vegul. Azt is, hogy ez a magas kamatkornyezet agyonvagja a gazdasagot.
  • Én is akarok kommentelni...

    Németországban tegnap 1,84 EUR volt 1 liter gázolaj, 410-es árfolyammal az 754 forint. A Mol tegnap estétől 699 forintért adja a jóval ócskább minőségű gázolaját. Ez valami NER matek lehet, hogy a különbség neked 30%-ra jön ki.

    És most tényleg eltekintek attól, hogy amikor Németországban tankolok, akkor hogyan viselkedik a kocsim azonos autópályás körülmények között és mennyi a fogyasztása, mint az itthoni MOL-os gázolajnál. És attól is, hogy kint egy iciripicirit jobban keresnek az emberek, mint itthon.

  • Belavoltam
    En pont erre biztatok mindenkit, es amikor eljon az ideje, hogy en is odebb allok, nem viszem magammal a nyugdijas szuloket. A nyugdijamrol pedig nem mondok le. Ez a gyakorlatban ugy mukodik, hogy idoaranyos reszt kapok majd ebbol az orszagbol, ill. az uj hazambol is. Az egeszsegugyi ellatasomat mar most is magam fedezem, mert allami eu-bol tul sok hasznom eddig sem volt. Nem egyszer kellett zsebbe nyulnom, es magan eu-t fizetnem, pedig a tb-t rendesen vonja tolem a munkaltatom.

    “Vajon azoknak az országoknak, ahova költöznek, az elmúlt évszázadokban folytatott nagyhatalmi politikájának mekkora szerepe van a mai magyarok gondolkodásának formálásában?”

    Szamomra ez ugy csapodik le, hogy ennel az elszabott orszagnal csak jobb hely lehet kb. akarmelyik random orszag nyugatra.

  • Belavoltam
    “Miért van az hogy bizonyos emberek számon kérik a szolidartás hiányát a magyarokon, közben lelépnek egy jóval gazdagabb országba, ott fizetnek adót, ezáltal tehetősebb ‘szegényeket’ támogatnak mint akik Mo-n élnek?”

    En nem kerem szamon, es megmondom neked oszinten, sokkal szivesebben tamogatom adombol egy nyugati orszagbeli csoro bevandorlot, mint azokat a magyar ures zsebu luzereket, akik minden bajukert mast okolnak, de o1g-t, aki valojaban minden bajuk forrasa (egy kicsit sarkitottam itt, de nem sokat) 4. alkalommal szavazzak meg teljhatalommal. Ezek szamara elfogyott a szolidaritasom, mar csak a megvetesem maradt. De, hogy lasd, nem annyira szornyu a helyzet: aki nyugaton szegeny, az ott is szegeny, nem csak itt.

  • Jose Luis Torrente
    Mai állás szerint 1,35€ egy liter benzin Spanyolország keleti partjánál. Ez már tartalmazza a 20 eurocentes állami támogatást is. Tehát kb 555Ft egy liter. A diesel kb 45 Ft-tal drágább. Hát a magyar piaci árak erősek….
  • Belavoltam
    En kifejezetten orulok, hogy piaci arat kell fizetni a benzinert. Hatha kevesebb lesz az auto (az utakon), es egy lehelletnyivel kevesbe szennyezettebb a budapesti levego. A parkolas valoszinuleg pont akkora kaosz marad, mint eddig. De ez mar nem a benzin hibaja 😀
  • K'man
    egyik érintettként: a szüleim rendesen betermeltek a nyugdíjalapba saját jogon. Egy fillér adózatlan, nyugdíjjáruléktalan jövedelmük nem volt (ok, kicsit élhetetlenek voltak). A miatt, hogy Pártunk és Kormányunk ellopja/ elszórja a nyugdíjpénzeket és folyamatosan utánpótlásra lenne szükség, had ne érezzem magam rosszul.
    A TB ugyanez, megfejelve azzal, hogy államiban kb már semmi sincsen, úgyhogy ez inkább teoretikus kérdés.
    Saját magammal kiszúrok, mert a megtartott MANYUPom (amit most TBRCZ lop el éppen), az önkéntes nyugdíjpénztáram és az eddigi 26 ledolgozott és végig járulékolt éveim is csak játékpénzeket fog fialni.
    A családi házunk árából nem biztos, hogy kijön majd itt egy “telepi lakás”.
    De mindegy, mindez legalább valami kezdőtőkét jelent és a reményt, hogy a gyerekeim Európában nőnek fel és élnek majd, nem a gyűlölködő balkáni putriban.
  • BlaZember
    Nekem gyanús, hogy tegnap kihagyták a döntésből a nagyvezírt. Ma már be is jelentette, hogy extraprofit adós pénzlopkodás lesz egy másik sapkához. Nem elég, hogy piaci ár felett kell fizetnünk, hogy újra legyen üzemanyag import, de még “drasztikus” adóval is sújtják őket megint. Szerintem ma Hernádi ráharapott valahol az útpadkára, és tarkónrúgta magát…
  • kissbéla
    – “De így is nyertünk egy évet a benzin ársapkával!”
    – “Apafej, ötöt vesztettél, de fölösleges neked elkezdenem megmagyarázni….”
  • Roller
    Örülni kell annak, hogy bármikor mehetünk nyugatra, sokáig nem volt ez így…
    Azokat főleg bátorítom, akik a hazájukról csak rosszat mondanak, eláztatják tróger módon, remélem majd odakint is ezt teszik.
    Csak arra kérem őket, hogy légyszíves maradjanak ott, ne jöjjenek vissza.
    Kivéve, ha megtanulják tisztelni a földet, ahol születtek és a honfitársaikat, azokat a “lúzereket”, akik a nehézségek ellenére is őrzik a lángot
  • Beszámoló
    – jól tetted, hogy visszajöttél. Nyugat-Európába ma csak a lúzerek vándorolnak ki. A tökös gyerekek USA-ba mennek.
  • Sipi
    Remélem, ezzel örömet szerzek neked: igen, új hazámban szinte naponta áztatom el azt a pöcegödröt, ami kinézett magából, lekomcsizott, ellopta a pénzem, a nyugdíjam, a nyugalmam, és a gyerekeim jövőjét is szét akarta verni.
    Nyugodtan maradj, élvezkedj a szar tetején vagy alján. Őrizzed a lángot, akármi is légyen az (valszeg a MOL gázmezőinek őrlángjáról lehet szó).
    Nekem nem honfitársam senki, akinek mocskos lipsi hazaáruló voltam és vagyok. Nem baj, ha nem érted, őrizzed csak a lángot szorgalmasan, csak vigyázz, nehogy belobbantsa a pöce tetején terjengő metánt.
  • Belavoltam
    Azok a luzerek, akikre hivatkozol egy meglehetosen heterogen tabor. Egy reszuk valoban kitart egyelore a nehezsegek ellenere. De te nem rajuk gondoltal. Hanem a fennmarado szemellenzos nagyobb reszre, akik beszopjak o1g atlatszo manipulaciojat. De nezz csak meg random cof menetet, mennyire tisztelik ok az elozo csoportot. Ezert eleg szanalmas ez a hiszti a “szulofold”, meg a “honfitarsak” tiszteleterol.
  • Fabatka
    Tegye fel a kezét az, aki önszántából tankoláskor mindig szólt, hogy ő márpedig nem hatósági áron akar tankolni, mert nem ért egyet az intézkedéssel… szerintem nem sokan vannak.
    Tegye fel a kezét az, akinek eszébe jut júniusban, hogy pedagógus nap is van a világon, és ha mást nem is, de a gyerek minden tanárjának bevisz egy szál virágot, hogy ezzel is kifejezze megbecsülését.
    Tegye fel a kezét az, aki önkéntes munkában segít valamit a gyerek iskolájában, hogy az szebb legyen… szülői munkaközösség vezető vagyok, ilyenkor mindenki eltűnik. Éltem több évet külföldön több országban is, ott is mindig kértek valamit a suliban, de sokkal jobb volt az aktivitási arány. Szerintem itt kezdődik a változás, amikor már nem individualista vagy, hanem szó nélkül kihúzod a szomszédod kukáját is, csupán jófejségből… vagy havonta 1x önkénteskedsz a helyi múzeumban, hogy nyitva lehessen.
  • Gunnerwatter

    Milyen lángot te szerencsétlen? Gázlángot? Tanulni nem akaró, írígy seggfejek országa vagyunk, kb. 80-90%-ban.
    Ez az ország morálisan rs kulturálisan lehúzta magát. Ha MA elkezdődne egy társadalmi reform, az is vagy 30 évig tartana. Na ebből mi nem kérünk.
  • mikorjon
    YaY 😀
  • 2022
    Kivéve, ha megtanulják tisztelni a földet, ahol születtek és a honfitársaikat, azokat a “lúzereket”, akik a nehézségek ellenére is őrzik a lángot

    ez de csudaszép volt, el is morzsoltam egy könnycseppet a szemembe’ …..
    a röhögéstől.

  • mostmérgesvagyok
    miii
    hát te biztosan nem léptél ki még ebből az országból. Sőt az m1 elől sem nagyon kelsz fel szerintem. Aztán valamit melléütöttél a gépen, és idetévedtél. A matek sem nagyon megy. De boldog lehetsz, a vezér hozzád beszél.
  • SM
    De neeeeem lehet csak úgy einstandolni a bankszámlákon lévő lekötéseket, ugye?
    Vagy ha mégis, gondolom másnap belebukik a kormány.

    Nyugtassatok meg, mielőtt utazom külföldre számlát nyitni. 🙂
    -Mondjuk még oda is utánunk nyulhatnak simán.

  • Csaba_
    Azok, akiket te távozásra bíztatsz, jellemzően a legképzettebb, Nyugat-Európában is könnyedén munkát találó, az átlagnál sokkal több adót és járulékot fizető társadalmi réteg. Ők tartják el a nyugdíjasokat, az egészégügyet és a közalkalmazottakat (többek között). Nem véletlenül kritizálnak, pusztán nem tetszik nekik, amit itthon látnak (ahogy egyébként szerintem a kormánypártra szavazók zömének sem). Biztos jó lesz az országnak, ha ezek az emberek megfogadják a tanácsodat?
  • Gary
    @Fabatka:
    A háború óta csak 100-as OMV-t tankoltam, mert – legalábbis a városi legenda szerint – Ausztriából jön, és nem a Barátság-kőolajvezetéken érkezik az alapanyaga.
    Előtte meg amikor a nagyker ár felment a kisker ár fölé, egy vagy két alkalommal a MOL-nál tankoltam. Csak hogy veszteségük legyen. Érezzék a törődést.

    smith
    És ezt a kíváncsiak rettegve de tétlenül szeretnék megtudni? Év végére feltorlódott szabik kiváló alkalmat jelentenek kiruccanni valami értelmes helyre bankszámlát nyitni. És már egyből kevésbé félelmetes a következő kormányinfó. (2010 vége óta tudom, hogy a magántulajdonom nekik nem tabu, és 2018, 3. 2/3 + volt értelmezhető mennyiségű pénzem lett pillanata óta van szlovák számlám.)

  • Zabalint

    Majd ha a kormány hívei megtanulnak nem folyamatosan hazaárulóként, idegenlelkűként tekinten azokra, akik nem velük vannak politikailag, akkor esetleg felmerülhet a kölcsönös tisztelet.
  • Pistu
    Kit érdekel Matolcsy? Alakul a Sétáló Budapest program, a MOL részvények ára emelkedik, az elektromos autók értékállóbbak lettek és még van foci, sör, pörkölt is. Nem elég? 🙂
  • Incognito

    Volt egy virágos, aki egyszer csak eltűnt a bódéból, és egy másik bolt nyílt helyette. Kérdeztem a boltost, hogy hova lett a virágos, és azt mondta, hogy összepakolták az egész családot a gyerekeket és a nagyszülőket is beleértve, és kiment a három generáció külföldre. (Ez nem most volt, hanem vagy húsz éve.)

    Egy ismerősöm szintén az édesanyjával váltott országot, most már a barátnője is csatlakozott hozzá. (Ennek is megvan legalább 10 éve.)

    Nem példa nélküli, hogy egész családok pakolnak itt össze, és kezdenek új életet odakint. A nyelvet meg lehet tanulni.

  • -nb-
    2022-12-07 at 14:48
    Tehát MINDENT megtettünk, hogy mindenki itt maradjon: oktatás magas szinvonalú, az állami eüben nyugodtan megbízhat, ha tehetségével sokra viszi, nyugodt lehet, az üzletét senki sem szerzi meg a hatóságok segítségével, sit.
    És a múltban is: a virágzó birodalom nem kezdett ködös célokért háborúba (mert már olyan régen volt háború, hogy kell), amikor látszott, hogy az egész bukta, józanul letette a fegyvert hogy minimális legyen a veszteség, na ja.
    Ha nem így van, akkor mit kérsz számon?
    Csakhogy tiszta legyen: visszajöttem külföldről, családi okból, a múlt hónap kivételesen jól sikerült, 3 misi felett fizettem be TB-be, mégis jó vacak lesz a nyugdíjam és azt is megeszi az infláció. Életemben először államil kivizsgálás, ha minden jól megy, 3 hónap alatt meg is lesz, hát WTF,
    Szóval igen, aki akar, hadd menjen. Alternatíva kéne, hogy maradhasson ha maradhatna 🙁
  • QTT

    “Azokat főleg bátorítom, akik a hazájukról csak rosszat mondanak, eláztatják tróger módon, remélem majd odakint is ezt teszik.
    Csak arra kérem őket, hogy légyszíves maradjanak ott, ne jöjjenek vissza.”

    Nem kell eláztatni külföldön az országot. A politikusaink már rég megtették. Pár éve egy random külföldi azt sem tudta ki az az Orbán, ma meg már csodálkozva kérdezi, hogy nálatok tényleg így mennek a dolgok?

    Amúgy meg szurkolhatsz, hogy maradjanak kint, csak akkor ne Te légy a leghangosabb a visítozók között majd öreg korodra, hogy gyakorlatilag semmilyen szociális és eü ellátáshoz nem jutsz, mert az értelmesebbje rég lelépett.
    De legalább őrizheted a lángot, kelleni is fog az ország szétposványosodott jövőképébe az a kis fény. 😀
    Ha a fiúk ilyen kitartóan “jól” csinálják, akkor akár forintból is gyújthatod majd azt a fényt és lehet turbómagyarkodni a távozottakra.

  • NemFideszBirka
    kb 6% az üzemanyagok és kenőanyagok súlya az inflációs kosárban, vagyis ha a mostani árak lesznek az átlagárak decemberben, akkor kb 2-2,7%-kal fog nőni a decemberi infláció.

    Kifejtve: 641 a benzin új ára, 699 a dízel új ára és 480 volt a stopos ár. 641/480 = 0,33 699/480 = 0,45 és 0,33*6 = 2%, valamint 0,45*6 = 2,7%. Persze ez elég durva számítás, de a nagyságrendet megadja.

  • .....
    @Én is akarok kommentelni…
    Off: Attól tényleg tekints el, hogy hogy viselkedik a kocsid, mert milliószor vizsgálták az osztrák és magyar kutak üzemanyagösszetételét, semmi lényeges eltérést nem találtak. (Főleg, hogy a magyar kutak egy részét importőrök látták el.)

    Az, hogy mennyi a fogyasztás/hogyan “viselkedik” a motor, mérhető dolgok, de nem emberi füllel.

    Pl.: a Budapestről Ausztriába tartó, majd hazatérő motorosok megfigyelték, hogy odafele a magyar üzemanyaggal többet fogyaszt a motor. Ez egybevág azzal, hogy odafele jobban tolják neki és enyhén emelkedik az út.

  • NemFideszBirka
    egy kérdés: nem feltétlen kell számlát befagyasztani. És nem feltétlen kell nagy indok ahhoz sem, hogy ezzel mókoljanak. Pl te el tudtad volna képzelni pár héttel ezelőtt, hogy az állam beleszól abba, hogy a bankok mekkora betéti kamatot adnak az ügyfeleiknek és mindezt az ügyfelek kárára teszik?

    Egyébként pár ötlet: nagyobb devizás megtakarítások/befektetések után x% levonás évente és a tranzakciós adó sávossá tétele, hogy ne tudjanak nagy összegeket kiutalni az országból. A birkáknak meg eladják majd, hogy azért van rá szükség, mert a népet nyúzó gazdagok devizára váltják a forintjukat és így okoznak bajt. Meg van még ezerféle lehetőség, ami nem számlazárolás, de mégiscsak megcsapolja a nagy betéteket.

  • Nimfas Corporation
    Cetelem banknak van látra szóló megtakarítási számlája, most jött levél, hogy látra szólóan évi 9% (havi kamat jóváírás), lekötve meg talán 12%…… Nézz utána, kamatozik is, és közben likvid.