Óraátállítás

2021-10-17
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

2019-ben meghozta a határozatot az Unió, hogy mostanra minden államnak el kell döntenie, melyik időszámítást, a télit vagy a nyárit választja, mert a 2021 októberi lesz a végső óraállítás.

Nem mondok nagy újságot, nem jött össze, semmivel sem vagyunk előrébb a témában, mint két éve, gyakorlatilag semmi nem történt az ügyben.

Bár tudom, hogy kisebbség vagyok ebben a tekintetben, de én igazából szeretem a téli-nyári időszámítást. Nyáron nem hajnal háromnegyed négykor virrad, csak egy órával később és cserébe nincs töksötét már fél nyolc-nyolc órakor este, mint egyébként lenne.

Ha viszont maradna csak a nyári időszámítás, télen egész decemberben és januárban még reggel nyolckor is töksötét lenne. Éppen elég, hogy negyed nyolckor, amikor sokaknak indulni kell az iskolába, még alig pirkad a téli hónapokban.

A probléma nem az óratekerés, hanem az, hogy egy napja van az embereknek átállni az új időszámításra, mert valamiért vasárnap hajnalra teszik az óratekerés időpontját.

A megoldás egyszerű, mint a faék, nem is értem, miért nem találták még ki. Húsvétkor kellene átállni minden évben és nem március utolsó vasárnapján.

A legtöbb államban nagypéntek állami ünnep, ezekben az államokban csütörtökről péntekre kellene átállítani az órát, a többi államban egy nappal később. (Mivel a legtöbb államban eleve nem dolgoznak nagypénteken, senkit nem zavarna, hogy egy napig ott már korábban van, mint a maradék államokban.)

Így lenne nagypéntektől húsvéthétfőig négy, azaz négy nap átállni az új időszámításra. Mivel húsvét március 22 és április 21 között van minden évben (a márciusi napéjfordulót követő telehold utáni első vasárnap, hogy kellően nyakatekert legyen), ezért még mindig jobb, ha egy héttel korábban vagy néhány héttel később van az óratekerés, mintha nem is lenne.

Az pedig, hogy egy órával tovább lehet aludni október végén, talán kevés embert borít ki annyira. De ott is lehetne az óratekerés péntekről szombatra tenni és mindjárt van két nap az alkalmazkodáshoz.

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram