Talpra állni a gödör alján

2015-11-04
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Erzsébet 3 gyereket nevelt egyedül, egy lakáshitellel a nyakán, munka nélkül.

Gondolt egy merészet és eladta a hitellel terhelt túl nagy és túl drága ingatlanát és egy unortodox megoldással hitel nélkül oldotta meg a lakhatást Budapest határában. Azóta már dolgozik, minimálbér feletti fizetésért, mégis elégedett és örül, hogy jól kijön a fizetéséből.

(Egy másik történet, ahol az érintett nem akarta semmi áron eladni a túl drága lakását: Kiút a devizahitelből.)

Következzen az ő levele, szerintem lehet belőle tanulni, főleg hozzáállást és megoldáskeresést.

Erzsébet vagyok, 43 éves egyedülálló gyermeket nevelő nő. A kiszámolóra egy barátnőm hívta fel a figyelmemet részben okulásul, részben, hogy talán megoszthatnám azt, hogy hogyan sikerült megszabadulnom a fojtogató deviza hiteltől ami otthonomat terhelte nem sokkal kislányom születése után óta - 7 évig egyre nehezebb terhet jelentve.

Belevágtam a hitelbe, mert azt gondoltam, ugyan GYES-en vagyok, de nem sokáig, hamar találok munkát és akkor már nem lesz nehéz, arra amúgy is figyeltem, hogy a törlesztőrészlet alatta legyen egy albérleti díjnak - amit fizethetnék ha nem saját otthont akarok.

Ez akkor (immár 9 éve) havi 32.OOO,- Ft-os törlesztőrészletet jelentett. Csakhogy egyedül álló, 3 gyermeket nevelő nőként Bp-től 28 km-re lakva nem találtam munkát GYES (illetve az azt követő főállásó anyasági státusz) mellett/után. Alkalmi munkákból tartottam fenn magunkat, egyre nehezebben. Idő közben egyik fiam nagykorú lett, egyetemre ment. Így már a főállású anya státuszom is elveszett. De munkát nem kaptam. Évekig gyakorlat, igazolható referencia nélkül...

Gondoltam hát egy merészet. Eladtam otthonomat. Bár többet ért (nekem) olyan árat határoztam meg, amiért 2 hónap alatt elkelt a ház. Nem egészen 1OM Ft-om maradt a hitel kifizetése után - és állandó munkám továbbra sem volt. A szempontok, amiket nem akartam feladni: családi ház, Bp-en vagy nagyon-.nagyon közel, jó közlekedésnél, budai oldalon - hisz eddig is itt éltem, ezt ismertem. És mindenkinek (2 gyermekem és én maradtunk, legnagyobb fiam külön él albérletben) legyen egy kis saját kuckója. És természetesen semmilyen hitelt nem vehetek fel.

Ez a számok ismeretében irreális elképzelés volt. Már-már kompromisszumot kötöttem, mikor találtam egy szőlő besorolású ingatlant kis hétvégi házzal, örök panorámával a Széchenyi hegytől a Gellért hegyig, kék busszal megközelíthető helyen. Sokat nem gondolkodtam, 3 nap múlva megvettem. Ahogy az iskola befejeződött ki kellett költözni az eladott házból, a megvett viszont lakhatásra alkalmatlan volt - villany volt de víz csak az utcán, koszos, sötét lepusztult. Vettünk egy 2 szobás sátrat meg egy kicsit a fiamnak, oda költöztünk. A holmijaink dobozokban, zsákokban egy nagy ponyva alatt egy hatalmas fenyő tövében várták, hogy ismét betölthessék szerepüket. Család (szülők, testvérek nem állnak mögöttem mint segítség)

A rossz ház alapjaira egy gyors könnyűszerkezetest dobtunk, a régi anyagát felvágtuk és később végig fűtöttük vele a telet - már az új házban. Mindenkinek van egy kis szobája, egy kényelmes konyha étkezővel, szép fürdőszoba a kádból panorámával. :-).

Az étkező részben van egy tömegkályha-szerű fűtőalkalmatosság - szintén saját kezűleg építve. Tökéletesen kifűti a házat. A havi rezsink mindenestül 1oE Ft alatt van.

Hagyományos nappalink nincs de 1OOO m2 a kert, tele gyümölcsfával és tavasztól már veteménnyel is, itt van nagy terasz, ácsoltunk nagy asztalt padokkal, építettünk grillező-tűzrakó helyet. A ház szerkezetét és a tetőfedést valamint a vízvezeték szerelést szakember csinálta, minden mást én a két fiammal. A főzés este bográcsban vagy a közeli bevásárló központban 7 után féláron kapható főtt étellel lett megoldva/kiváltva.

Igazából jó buli volt, mások fizetnek azért, hogy sátorozhassanak. Persze sokan hülyének néztek, mások pedig most, hogy áll a ház, nem hiszik el, hogy nincs benne 1O M Ft-ban úgy, hogy közben jövedelmem sem volt. És ahogy a ház építését befejeztük, találtam munkahelyet, hétfőn lesz egy éve, hogy ott dolgozom. 1O percre van az otthonomtól, ráadásul útba esik egy jó nevű iskola is ahova felvették kislányomat.

Magyar viszonylatban nem a legrosszabb a fizetésem - valamivel minimálbér fölött -, de ha hitelem lenne nem tudnék megélni belőle. Így viszont végre el tudunk menni ide-oda, hosszú ideje először normális karácsonyunk lesz. Nincs hitelem, és lassan oda jutok, hogy valamennyit félre is tudok tenni. Csak most, mert eddig a ház csinosítására költöttem a fizetésemből, mert azért az hozzá tartozik, hogy mikor beköltöztünk, még nem volt minden 1oo%-os.

Ugyan, turiból ruházkodunk, nincsenek drága kütyüjeink, és egyelőre nyaralásra sincs pénzünk, de magabiztosabb lettem, többet mosolygok, talán így társat is találok, ketten pedig bárhova eljuthatunk... Hiszen már nem a gondot, problémát jelenthetem valaki nyakába, hanem egy önmagát és gyermekeit fenntartani képes, csinos, jókedvű nő vagyok, nem mindennapi otthonnal, tervekkel, ambiciókkal.

Mindehhez igazából csak az kellett, hogy kilépjek a komfort-zónámból és mérlegelve az igényeinket másféle megoldásba merjek bele vágni, mint amit a társadalom nagy része sugallt volna.

És, hogy hiteles legyen mindaz amit leírtam, néhány kép az így elkészült otthonomról. Na jó, helyzeti előnyöm, hogy lakberendezőként nem idegen számomra az építőipar és igazán sikeres mindig a kis terek optimális kihasználásában voltam. Csupa olcsó és/vagy bontott anyagot, kiárusításban vett cuccokat, vettem. De a végeredmény tökéletesen vállalható!
Ha bárkinek segíthetek, azt szívesen teszem, mert hiszem, hogy nincs lehetetlen...

Amit pedig üzennék ezzel: egy életünk van, nagyon könnyű elrontani. És nem megoldás keseregni, másokat, a körülményeket hibáztatni, kívülről várni a megoldást. A saját életünk rendezésében önmagunkon kívül senki sem motivált annyira, hogy megoldja, rendezze helyettünk a dolgainkat....

erzs1

erzs3

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram